Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-29 / 24. szám
2001. Január 29., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Sorokban SEGÉLYAKCIÓ. Tiszafüreden még e hónap elején alakult meg a „Kárpátaljai Gyerekekért” segélyakció szervezőbizottsága, melynek képviseletében Bódi György, a Zrínyi iskola igazgatója, Szűcs M. Sándor református lelkész, Vereczkei Miklós katolikus plébános és Pintér Erika, a civil szervezetek képviselője arról adott tájékoztatást, hogy a két füredi egyház gondozásában újabb segélyakció indult. A cél, hogy a városi polgárok elsősorban alapvető élelmiszerekkel és készpénzzel nyújtsanak olyan gyorssegélyt, amely még a télvíz idején segítheti a kárpátaljai rászorulókat. KÁNAI MENYEGZŐ. Jásztelken a nyugdíjasklub 1998-ban elevenítette fel a Kánai menyegző hagyományát. Azóta a farsangi időszakban mindig előadják. A január 27-i, szombaü rendezvényre meghívták az alattyá- ni nyugdíjasklubot, hogy együtt szórakozzanak. VÉGTISZTESSÉG. Szombaton, a késő délutáni órákban zajlott Jászjákóhalmán a község elhunyt díszpolgárának, ár. Lősz- \ ló István Péternek a temetési szertartása - tájékoztatta lapunkat Fodor István Ferenc polgár- mester. A jogász-újságíró — aki megjárta Rákosi börtönét — utolsó kívánsága volt, hogy hamvait annak a kapitányréti tanyának a helyén szórják szét, ahol született 1917-ben. A templomban bemutatott mise után j Lukácsi Zoltán gazdaköri tag terepjárójával komoly erőpróbát jelentett, hogy a több mint két kilométeres, erősen átázott földúton megközelítve a célpontot, szűk családi körben teljesíthették a végakaratot. Az időközben leszállt köd és sötétség leple [ alatt tért vissza szülőföldjére a több mint fél évszázadon át Budapesten is jákóhalminak maradt díszpolgár. SIKERES PÁLYÁZATOK. A kisújszállási szociális és gondozási központ — amely több szociális ellátást old meg a városban - intézményvezetői a szűkös költségvetésüket igyekez- j nek különböző pályázati pénzekkel is gyarapítani. Ennek köszönhetően az elmúlt két év alatt mintegy húszmillió forintot sikerült nyerniük, melyből többek között mosogató-, mosó- és j szárítógépet, új gépkocsit vásároltak, de pályázati támogatások adták az elmúlt időszakban végzett konyhabővítés, épületfelújítás és a parabolaantenna kiépítésének a forrását is. Az intézményben sikeresen működik a Békés Öregkorért Alapítvány is, a két év alatt mintegy nyolcmillió forinttal járultak hozzá támogatók a szociális és gondozási központ működéséhez. _____■ A másik szemével látni Tízéves a telefonos lelkisegély-szolgálat Tizedik születésnapját ünnepelte a hét végén a szolnoki Lelki Elsősegély Telefonszolgálat. A jubileum alkalmából összegyűltek a szolgálat jelenlegi és korábbi tagjai, illetve eljöttek az ország hasonló szervezeteinek képviselői is. Szolnok Rakitovszkyné Egedi Ilona, a Bizalom Mentálhigiénés Egyesület elnöke felidézte, hogy tíz esztendővel ezelőtt huszonhat önkéntes kezdte meg a szolgálatot, s az első alkalommal 1990. december 23-án várták a telefon mellett a hívásokat. Eleinte csak hétvégeken 18-20 óra között működött a telefonszolgálat, majd alig egy év múlva már minden éjszaka hívhatóvá vált az ingyenes szám. Közel négy éve működtek már, amikor 1994 augusztusában a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat tagjai sorába fogadta őket. Ezt követően tanfolyammal bővítették önkénteseik számát, s ez lehetővé tette, hogy 1995 nyarától éjjelnappal lehet hívni az ügyeleteseket. Eveken keresztül a Humán Szolgáltatóközpont állományában működtek, tavaly óta azonban önálló civil szervezetként folytatják tevékenységüket. Munkájukat valóban szolgálatként kezelik. Céljuk sohasem a tanácsadás - nem is lehet tanácsot adni egyetlen beszélgetés alapján. Ám miközben a hívó elmondja problémáit, gyakran ő maga talál megoldást égető gondjaira. Sokan pedig „csupán” azért hívják fel a szolgálatot, hogy beszélgethessenek valakivel. Havonta átlagosan hatszáz hívás érkezik, de nagyobb ünnepekkor - főként karácsony környékén - jóval többen telefonálnak. Családi gondokkal általában nők jelentkeznek, de meglepően sok magányos vagy éppen szexuális problémákkal küszködő férfi emeli fel a kagylót. És számos olyan ember jelentkezik, aki öngyilkosságra készülődve utolsó segélykiáltásként fordul a lelkisegély-szolgálathoz. Amikor egy-egy öngyilkosjelöltnek segítenek kiutat találni, talán az a legnagyobb siker. De természetesen mindig örülnek, ha az ügyfelük egy hosszú telefonbeszélgetés után megkönnyebbülve, megújult erővel teszi le a telefont. Mert sokunknak éppen erre van szüksége: hogy találjon valakit, aki meghallgatja, aki az ő fülével hall, az ő szemével lát. _______ SZILVÁSI A rendezvény résztvevői a megyeszékhellyel is ismerkedhettek: látogatás a Damjanich Múzeumban fotó, m. j. Sajátos házépítés Megújuló víztorony Rákócziújfalu Évek óta tervezi a helyi önkormányzat a lakásgondok enyhítését. Hamarosan neki is kezdenek az első lakótömb építésének. Az önkormányzat olyan megoldást talált, ami alighanem az országban is párját ritkítja: - Saját erőből és pályázati pénzből, ösz- szességében 18 millió forint értékben egy hatlakásos épületet húzunk föl — tudtuk meg Kecskés János polgármestertől. — Évek óta spóroltunk, dolgoztunk a megvalósításon. A régi gázcseretelep helyén fog megépülni a lakótömb. Az új lakók bérlőként vagy tulajdonosként költözhetnek be. Ez utóbbi adja az ötlet érdekességét. A lakásban nem csupán egy összegű kifizetéssel lehet tulajdont szerezni. Emeltebb összegű bérleti díjért, s itt nem kell több tízezer forintra gondolni, részletekben megveheti az illető a lakását. Az önkormányzat mindebbe nem von be bankot, nincs óriási kamat, kezesek, fizetési igazolások. A százötven négyzetméter alapterületű, kétszintes épületben alul nagyobb, a padlástérben kisebb lakásokat alakítanak ki. Ráadásul már készülnek az újabb sorház építésére is, ami lényegesen olcsóbb kivitelű lesz az előzőnél.- Éppen most építik községünkben a csatornát. Rengeteg sárgaföldet ásnak ki, ami tulajdonképpen fölösleges lesz. Ebből szeretnénk vályogot vetni, s az új ház falai abból készülnek majd. Természetesen betonalappal és betonkoszorúval lesznek ellátva, a szigetelést és csapadékelvezetést is tökéletesen megoldjuk, így nem kell attól félni, hogy egy esetleges belvíz bármi kárt tehet bennük. _______ _______ P. E. Rá kócziújfalu azon kevés megyénk- béli település egyike, ahol az utóbbi években folyamatosan nőtt a lakosok száma. Míg 1998-ban 1816-an éltek itt, addig ez a szám mostanra 2162-re nőtt. Tiszaföldvár Az életveszélyes állapotban lévő városi víztorony felújítása hamarosan elkezdődhet. Jelenleg a terveket készítik, az elképzelések szerint a tavasz közepére készen lesznek a munkálatokkal. ; Megoldódtak a halaszthatatlan javítás gondjai akkor, amikor gyors állami segítséget kapott a település a vizet áteresztő torony felújítására. A 61 millió forintból teljesen felújítják a hatalmas épületet, a víztároló részt, a gépészeti eszközöket, a tetőszigetelést is kicserélik, illetve kijavítják. Ám emellett legalább akkora odafigyelést jelent az, hogy miként oldják meg a lakosság vízellátását addig, amíg dolgoznak a tornyon. Mint azt Borza Attila polgármester elmondta, szivattyúkat állítanak munká- ‘ ba, igaz, várhatóan kisebb korlátozásokra számítaniuk kell a földváriaknak, de vízhiány nem lesz. A településnek egyébként legkésőbb júniusig kell elszámolnia a pénzzel az állam felé, de ha minden az elképzelések szerint alakul, bő két hónappal hamarabb megtehetik ezt az illetékesek. PE ! VÉLEMÉNY MÉSZÁROS GÉZA Gátlástalan ragadozó Homo homini lupus, azaz ember embernek farkasa. Azonnal hozzátehetjük: ma már nem elégszik meg csupán azzal az ember, hogy a maga vesztét okozza. A legújabb kori krónikák szerint az önző, gyarló emberiség a földi élet minden kicsiny atomját igyekszik megsemmisíteni. Törekvése egyre nagyobb „sikerrel” jár, hiszen egyre nagyobb léptékben gondolkodik. Ha nem a természet erőin múlna, sugárzó bombák nélkül is képes lenne egy egész szigetet élettelenné tenni - mint most a Galápagosnál, ^ --------------rr fókástól, leguánostól, tek.___,, . nősbékástól. A probléma az emberi Képtelenség érzelmek mértéktelenséggel van nélkül hagyni a kutya,, nyúzók esetét is. Cserfes lányomnak - aki hónapok óta nyúz egy fajtiszta német juhászért - nem tudtam megfelelő választ adni a miértre. Szüleitől is, tanáraitól is azt tanulta: a kutya az ember leghűségesebb barátja. Már az ősember is ezt a négylábút választotta legelőször társának egykoron. Ma pedig egyesek tucatszám irtják ki a nemes ebeket - „társainkat, barátainkat” - bundájukért, a koszos anyagiakért. Az elkövetők, ha egyáltalán előkerülnek, megúszhatják mindezt környezetszennyezési pénzbírsággal, a jelenlegi törvény ugyanis nem foglal állást egyértelműen az állatok legyil- kolásával kapcsolatosan. De milyen igazságos jogszabályok is fogalmazódhatnának meg az állatok „beleugatása” nélkül? A vegetáriánusok kivételével naponta kerülnek húsételek az asztalainkra, s a legelszántabb állatvédők is valószínűleg kitapostak már egy-két bőrcipőt. A probléma már megint az ember mértéktelenségével van, az állatokról viszont ugyanez nem mondható el. Számukra az egyensúly tekintetében az életben maradás és fajfenntartás a mérleg nyelve. Ki tudja, mi lett volna, ha úgy alakul a fajok története, hogy az állatok hozhattak volna ránk vonatkozó törvényeket. Lehet, megelégednének annyival, hogy az ember maradjon csupán az ember farkasa. Mennyire emberségesek lennének! __________AZ OLVASÓÉ A SZÓ_________ Ne m kapkodják el... Országos üggyé terebélyesedett a tartályos gázra kapcsolódott települések gondja. Jász-Nagykun- Szolnok megyében hét községben használnák, ha meg tudnák fizetni. Már tavaly, tavalyelőtt is súlyos anyagi terhet jelentett a számla a családoknak és az ön- kormányzatoknak, hiszen egy háromszobás házra már akkor legkevesebb húsz-huszonöt ezret kellett kiadni, az intézmények millióiról nem is beszélve. Mivel térségünk a munkanélküliek és az alacsony keresetűek „paradicsoma”, képtelenség megfizetni a piacgazdasági viszonyokat rugalmasan követő fogyasztói árakat. Ez persze nem csak a gáz, hanem sok más szolgáltatás esetében is így van. Nálunk a munka értéke és a piaci árak kétségbeejtő aránytalanságot tükröznek. így azután a legtöbb család az idén üzemen kívül helyezte a gázt, és visszatért a hagyományos fűtéshez. A kilencvenes évek elején népszerűvé lett fűtési mód sohasem volt olcsó, de a vidéki, ha szerette volna korszerűsítem otthonát, kénytelen volt ezt választani, mert a vezetékes gáz gerincvezetékének kiépítése még többe került volna. A fűtőérték közötti különbséget figyelembe véve azonban jelenleg a földgáznál két és félszer kerül többe a propán-bután gáz. A helyzet sok ezer családot érint, több intézménynek súlyos gondot jelent, hogyan vészelje át a telet. Meglepő, hogy a Miniszterelnöki Hivatalhoz eljuttatott és alternatívákat is kínáló beadványra a gazdasági miniszter az azonnali intézkedés helyett a halogató taktikát választotta, és még a forgalmazókkal sem ült le tárgyalni. Ismerve a magyar mentalitást, a felvázolt lépéssorozat nem sok jóval kecsegtet — már csak azért sem, mert a Prímagáz éppen a közelmúltban hozta nyilvánosságra tavaly elszenvedett veszteségeit, és ennek kompenzálására újabb áremelési szándékát. SERES GÉZA Orvosolhatatlan orvosgondok? (Folytatás az 1. oldalról) Égy korábbi rendelkezés szerint 1999. január 1-jétől csak úgy dolgozhatott volna tovább dr. Dajkó György, ha leteszi háziorvosi szakvizsgáját 1998. december 31- jg. Ez az önkormányzat akkori információi szerint nem történt meg. A polgármesteri tájékoztatóból kiderült, ettől a naptól szerették volna elérni, hogy az addigi házi orvost „kitegyék” praxisából. Az új év első napjaiban találkozóra hívta a polgár- mester az orvost, hogy megbeszélje vele a további teendőket. Dr. Dajkó György a találkozóra nem ment el, de január 4-én este telefaxon tudatta, hogy betegállományba került. Az előzetes egyeztetések alapján másnap már dr. Edelényi Béla helyettesként vette át a háziorvosi rendelést Dajkótól. Perez László rámutatott, a hatósági leltár alkalmával kiderült: az ön- kormányzat tulajdonát képező életmentő műszerek, illetve a titkos személyi adatokat tartalmazó betegkartonok nincsenek meg a pusztamonostori rendelőben. Feljelentést tettek a jászberényi rendőrségen és ügyészségen. Nyomozás indult, ennek részeként házkutatást tartottak Dajkóék önkormányzattól bérelt lakásában, az elmondás szerint ott megtaláltak néhány műszert, illetve a hiányzó kartonok legnagyobb részét. A képviselő- testület, illetve a polgármester biztos volt benne, hogy a nyomozás vádemelési javaslattal zárul. Ehelyett 1999 derekán az ügyészség megszüntette a nyomozást. (Később dr. Dajkó Györgytől megtudtuk, hogy ellene semmilyen vádat nem hoztak fel a bűnüldöző szervek.) Az önkormányzat ezután a hosszan tartó betegállományra hivatkozva megszüntette a főállású háziorvos munkaviszonyát, és kiírta a pályázatot a háziorvosi ellátás vállalkozói formában történő ellátására. Többen jelentkeztek is, de szerződést senkivel sem tudtak kötni, mert - ahogy a polgármester megvilágította — az elvileg felajánlható önkormányzati orvosi lakásban még mindig Dajkóék laktak. Mint kiderült, a háziorvos a munkaügyi bíróságon megtámadta az őt felmentő önkormányzati határozatot, ugyanis nem tartotta jogszerűnek, hogy betegsége miatt bocsássák el. A polgármesteri tájékoztatás kitért arra is, hogy mindeközben 2000 őszén több mint 300 aláírással támogatva a helyiek egy közössége kérte, távolítsák el a településről dr. Dajkó Györgyöt, és kerüljön végre pont a több mint két éve húzódó ügyre. Hogy végképp bonyolult legyen a helyzet, az a jászberényi egészségügyi társaság, mely eddig a hét végi ügyeletet látta el a településen, ez év február 1-jé- vel felmondta a szerződést. Egyelőre nem tudni, hogy kit lehet hívni sürgős esetben a kis faluból. Dr. Dajkó György a testületi ülésen kijelentette, hogy az elmúlt két évben nem dolgozik háziorvosként, csak külső szemlélője az eseményeknek. Mint mondta, 2000. március 13-tól betegállományának vége, amit jelzett is az önkormányzatnak. Addig pedig semmit nem szeretne mondani, míg a munkaügyi bíróság döntésre nem jut az ügyben. Időközben a 2000. évi Il-es törvény elfogadásával dr. Dajkó György a praxisjog tulajdonosává is vált Pusztamonostoron. Perez László szerint a munkaügyi bírósági bejelentésnek egyetlen célja az időhúzás volt, hogy a praxisjog Dajkó kezébe kerüljön. A helyettesként működő dr. Edelényi Béla az ülésen elmondta egyedül az ön- kormányzattal áll kapcsolatban, háziorvos-helyettesnek hívták az ellátatlan területre, és - idézve a polgármestert - „jövedelmezőbb állásra kapott ajánlatot”. Az ÁNTSZ és az Orvosi Kamara jelen lévő képviselői igyekeztek megnyugtatni a jelenlévőket. Egyrészt, ha helyettesítéssel is, de egyelőre van háziorvosa a kis településnek, másrészt ha véletlenül az önkormányzatnak nem sikerül szerződést kötnie egyetlenegy orvossal sem a hét végi ügyelet kérdésében, az ÁNTSZ hatósági úton jelöli ki az ügyeletet adót. Az egészségügyi szakemberek hozzátették: az önkormányzatnak nem kell aggódnia az ügyelet finanszírozása miatt, hiszen annak költségeit az egészségbiztosítási pénztár fedezi, külön önkormányzati forráshoz emiatt nem kell nyúlni. A testület ennek ellenére döntött bizonyos pénzügyi források átcsoportosításáról. BANKA CSABA Perez László polgármesternek nem sikerült egyetlen háziorvossal, egészség- ügyi társasággal sem szerződést kötnie. így a megyei tiszti főorvos jelöli ki a február 1-jével Pusztamonostoron ügyeletet teljesítő személyét, ami időközben meg is történt. Információnk szerint az ügyeletet ellátó orvos dr. Dajkó György lett...