Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-29 / 24. szám

UoHaUuut Teíeliuuu kUtdeiéa­te£uéte& Néplap «Wll ■ Sporttörténelmet írt Kovács István, a népszerű Kokó, aki az első ma­gyar profi ökölvívó-világbajnok lett, miután szombaton, a müncheni WBO pehelysúlyú címmérkőzés 12. menetében kiütötte a dominikai AntonioDiazt. (Részletekall. oldalon) ____________________________________________________________________FOTÓ: EUROPRESS/EPA Ko kó K. O.-val lett profi ökölvívó-világbajnok Lépcsős lisztáremelés Törökszentmiklós Mindenképpen elkerülhe­tetlenné vált a liszt árának emelése a malmok részéről, amit jórészt az alapanyagár emelkedése indokol. Mivel a törökszentmiklósi Alföldi Gabona Rt. összköltségének kö­zel a 80 százaléka a búza árából tevődik össze (a felvásárlási sze­zon 28 ezer forintos felvásárlási árához képest immár 35-36 ezer forint a búza tonnája), így legin­kább az alapanyagár-emelkedés érinti a céget, s ez is indokolja a liszt árának emelését - tudtuk meg Fekete Lászlótól, a cég elnök­vezérigazgatójától. Mint elmond­ta, a piaci helyzetre jelenleg az jellemző, hogy gyakorlatilag a ke­vés búzatermés miatt „elszalad­tak” az árak, s ez olyan mértékű volt, amit már a cég (ahol az el­múlt évben mintegy 85-90 ezer tonna lisztet állítottak elő) nem tudott saját maga kigazdálkodni. Ezt a helyzetet Jász-Nagykun- Szolnok megyében súlyosbítja az is, hogy az elmúlt évben igen gyenge minőségű is volt a ter­més, ezért kényszerült arra a részvénytársaság, hogy más me­gyékből, távolabbról is vásárol­jon búzát, ami szintén áremelést indukált. — Elsősorban emiatt vagyunk kénytelenek meglépni az áreme­lést, lépcsőzetes formában - mondta Fekete László. — Első menetben január 15-től emel­tünk minimális mértékben az árainkon, a következő február 1- jétől várható, és február 15-én fe­jezzük be a lépcsős áremelést, legalábbis a pékségekbe kerülő liszt esetében, ugyanis a boltok­ba kerülő liszt árát csak egy alka­lommal, február 1-jén emeljük meg. Összességében ez együtte­sen a jelenlegi árakhoz viszo­nyítva 8 százalékos áremelést je­lent — hangsúlyozta a vezérigaz­gató. ________________________________,_______BOY SZ ÍNÉSZ­PORTRÉ „A Kossuth-díj, amit az el­múlt évben kaptam, sze­rintem kötelezettségek­kel, a szakma iránti fele­lősséggel is jár.” 5. oldal RÍMET IS FARAG Hobbinak indult, mára szenvedély lett a fafara­gásból a kiséri Bartók Já­nosnál. Közel húsz éve már, hogy „rákapott a kü­lönleges drogra”. 4. oldal Halálos veszekedés JÁSZAPÁTI Tegnap délután elfogták az aznap reggel Jászapátin történt gyilkosság feltétele­zett tettesét, egy 17 éves fi­atalembert. „Balesetveszélyes” gyerekek A körültekintés nélküli úttestre lépés a legfőbb ok Megyei információ A megyei baleset-megelőzé­si bizottság által elkészített, az elmúlt évet értékelő be­számolóból kiderül, hogy bár a sérüléssel járó közle­kedési balesetek számának alakulását mérsékelt csök­kenés jellemzi, akad né­hány sötét folt a megye köz­lekedésbiztonsági helyze­tén. A csökkenés ugyanis nem vonat­kozik a halálos balesetekre, pláne nem az ilyen tragédiák során meghalt emberek számára. A me­gye közútjain az elmúlt évben 48 halálos baleset történt, amelyben 59-en vesztették életüket. Ez utóbbi szám nyolccal haladja meg az 1999. évit. A súlyosan, va­lamint a könnyebben sérültek száma azonban több mint 10-10 százalékkal csökkent. Súlyos problémát jelent, hogy a 2000- ben történt 564 balesetből 91 -et ittasan okoztak. Az arányok ez esetben is rosszabbak az előző évinél. E tekintetben legrosszabb a helyzet a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság illetékességi területén, ahol a baleseteknek kö­zel egynegyedéért az ittas veze­tők voltak a felelősek. A legkeve­sebb ilyen jellegű gond Kunszent- mártonban, illetve környékén akadt. A gyermekbalesetek értékelé­séből is a számszerű emelkedés vonható le. Míg 1999-ben 36, ad­dig 2000-ben 46 gyermekbaleset történt a megyében. Igen tanul­ságos, hogy a vizsgálatok megál­lapították: a balesetek döntő többségét maguk a gyerekek okozták. Tavaly egy gyermek halt meg balesetben, 14-en súlyo­san, 28-an pedig könnyebben sé­rültek meg. Három olyan eset is történt, amelynek az okozója kerékpáros gyerek volt, és a vétlen gyalogos, kerékpáros, illet­ve segédmotoros sérült meg súlyo­san. Az okok kö­zött első a vigyá­zatlan, hirtelen módon történő úttestre lépés, il­letve a kerékpá­rosok esetében az elsőbbségi szabályok figyel­men kívül hagyá­sa. HGY A GYERMEKBALESETEK OKOZÓINAK ÉLETKORI MEGOSZLÁSA 5 év 6-10 év 11-14 év alatt Orvosolhatatlan orvosgondok? Látlelet az egészségügyi ellátás kálváriájáról egy kistelepülésen Munkaügyi per, ügyészségi nyomozás, adóel­lenőrzés, a hét végi ügyelet felmondása, két­éves helyettesítés, lopás gyanúja, vádaskodás és ellenvádaskodás, a háttérben pedig vélhe­tően a több millió forintot érő praxisjog — né­hány címszó, mely mostanság a helyi házior­vosi ellátással kapcsolatba hozható. Pusztamonostor Soron kívüli ülésen tárgyalta a minap az önkor­mányzat képviselő-testülete a település egész­ségügyi ellátásának helyzetét. A háziorvosi ellá­tást két éve helyettesítéssel oldják meg Puszta- monostoron. A jogilag háziorvosként szereplő doktor és a helyi önkormányzat között elmérge­sedett a viszony. Dr. Dajkó György, igaz, már 1999. január 4-e óta nem rendel a faluban, de háziorvosi praxisát az önkormányzat egyelőre nem tudta megszüntetni. Perez László polgármester tájékoztatójában részletesen taglalta azt a folyamatot, melynek következménye, hogy jelenleg borotvaélen tán­col a háziorvosi ellátás a faluban. Szerinte a problémák ott kezdődtek, mikor a helyiek nem választották meg 1998 őszén dr. Dajkó Györgyöt önkormányzati képviselőnek, feleségét pedig polgármesternek. A polgármester tájékoztatója szerint a háziorvos több betegét nem látta el megfelelően, mert valahogy ldderítette, nem rá szavaztak. ___________________________________{FOLYTATÁSA 3. OLDALON) Va sárnap reggel 8 órakor a helyi cukrászda két alkalmazottja ed­dig tisztázatlan okok miatt ösz- szeszólalkozott, holott addig jó viszonyban voltak -közölte a Krónika-Net. A dulakodás köz­ben egy kés is előkerült, a 17 éves fiatalember súlyosan bán­talmazta, majd többször meg­szúrta 39 éves munkatársát. A hölgy a jászberényi kórházban belehalt sérüléseibe. A tettes el­menekült a helyszínről. A rend­őrök szemtanúk beszámolója alapján jutottak el a helyi kiser­dőbe, ahol délután rátaláltak a feltételezett elkövetőre. A bün­tetlen előéletű fiatalembert őri­zetbe vették, orvosi vizsgálata és kihallgatása lapzártánkkor még tartott. A rendőrség kezdemé­nyezi a feltételezett tettes előze­tes letartóztatását, krónikádét Röviden * I IFJÚSÁGVÉDELEM. Jászbe­rényben megalakult a prevenci­I ós tanács, melynek elnöke dr. Magyar Levente polgármester. A tanács feladata lesz, hogy koor­dinálja a település ifjúságpoliti­kai tevékenységében kiemelt szerephez illő megelőző felada­tokat. Működéséhez felhasznál­ják Jászberény németországi testvérvárosa, Vechta tapasztala­tait. A tanács folyamatosan érté­keli a már elvégzett feladatokat, kidolgozza a megelőzés védelmi stratégiáit, valamint vizsgálja a város ifjúságának helyzetét. FLÓRAFARSANG. Negyedik alkalommal rendezte meg a Fló­ra Virágkedvelők Egyesülete a jászárokszállási művelődési házban a nagy népszerűségnek örvendő Flórafarsangot. A virág- kötészeti verseny résztvevőinek a közelgő Valentin-naphoz kap­csolódóan „szerelmes hangula­tú” virágkölteményeket kellett bemutatniuk. Kiegészítő prog­ramként virágkötészeti bemuta­tót is tartottak. ■ Anya (otthon) csak egy van Az elmúlt hetekben sűrűn foglalkoztunk a tiszasülyi anya­otthon helyzetével. Az ott történtek adták az ötletet, vajon tudják-e olvasóink, hány anyaotthon működik megyénk­ben. Weboldalunkat (www.ujneplap.hu) látogatóink voksa- iból az derült ki, hogy a szavazók kétharmada tudja a he­lyes választ. rosban található ilyen intézmény.---------------------------------------— Anyaotthon pedig csak egy van Pe dig meglehetősen sokan gon- térségünkben, és sokáig úgy tűnt, dolták azt is, hogy térségünkben ennek létjogosultsága is bizony- három anyaotthon működik, s talanná válik. Azonban az alapí- csak csekély számú netező vélte tók ígéretet tettek arra, hogy a jö- úgy, hogy minden nagyobb vá- vőben a rászoruló családok to­vábbra is ezen intézmény falai között élhetnek. Weblapunkon feltett legújabb kérdésünkre máris számos válasz érke­zett. Arra vagyunk ezúttal kíváncsiak, hogyan ítélik meg megyénk gazdasági fejlődését, azonban arra is választ adhatnak, hogy Hány anyaotthon működik megyénkben? egy 65,9% Repülésen van 6,81% Három 27,2% „j minden nagyobb ti mit szólnak a Matáv új internetta­rifájához. Nos, utóbbi témakörrel kapcsolatosan úgy tűnik, hangya­fészekbe nyúltunk, mert heves indulatokat gerjesztettünk az érintettek körében. Erről on-line- unkon a „Fórum” rovatunkban is bőséges vélemény jelenik meg óráról órára, s bizony csípős meg­jegyzésekkel illetik némelyek a telefontársaságot az egyre inkább megfizethetetlen árai miatt. De nézzük saját házunk táját is, hiszen a netezők is kialakíthat­ják álláspontjukat lapunkkal (sőt, testvérlapjainkkal) kapcsolatban az „Olvasói vélemény” rovatban. A kritikákat is elfogadjuk, illetve ugyanitt témát is javasolhatnak munkatársainknak. Az „Oktatás” oldalon a legújabb pályázati hí­rekkel, felvételi információkkal rendelkezünk, de nyelvi nehézsé- geit is megoldjuk. _________m.g. ÜGYESEN CSINÁLOM? Az ezredvég mesterségei címmel rendeztek kézműves-foglalkozásokat szombaton Szolnokon, a Napsugár Gyermekházban. A hagyományos kézművesmesterségeket nem csak megnézhették, hanem nagy érdeklődéssel ki is próbálták a résztvevők._____fotói m. j.

Next

/
Oldalképek
Tartalom