Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)

2001-01-26 / 22. szám

HAZAI TÜKÖR 5. OLDAL 2001. Január 26., péntek Önkormányzatok milliárdjai Budapest Az idén jelentősen, jövőre érezhetően emelkednek az ön- kormányzatok rendelkezésére álló pénzösszegek. A köz­ponti támogatás és a személyi jövedelemadó negyven szá­zalékának visszajuttatása mellett majdnem egyharmaddal több jut címzett és céltámogatásokra is. lyinál harminc százalékkal töb­bet kell fordítani az önkormány­zatoknak. Nem biztosított pénzt a költségvetés az energiaárak nö­vekedésének kifizetésére sem. A helyi önkormányzatok cím­zett és céltámogatási előirányzata a tavalyi összegnél 29 százalék­kal magasabb, de jövőre megint csökken, mert kevesebb lesz a céltámogatások­ból finanszíro­zott beruházá­sok száma. A címzett támoga­tások között új­donság, hogy 2002-től a regio­nális hulladék­égető művek megvalósítására is igényelhető pénz. A céltámo­gatási rendszer újdonsága, hogy csak az egymilliárd forint alatti fejlesztésekre igényelhető pénz, aminek költsége ezt meghaladja, arra a címzett támogatási keret­ből lehet forrást kérni. Az elmúlt Kontrát Károly, a Belügyminiszté­rium politikai államtitkára tegna­pi sajtótájékoztatóján hangsú­lyozta, hogy az önkormányzatok költségvetését nem terhelik az egészségügy dologi és bérköltsé­gei, mert ezeket az egészségügyi tárca külön keretből fedezi. Ma­rad persze bőven fizetnivaló a közoktatási feladatokon át a szo­ciális gondoskodásig. Kontrát Károly megerősítette, hogy idén júliusban megkezdik a köztisztviselői életpálya beveze­tését, amely után várhatóan akár hatvan-hetven százalékkal is emelkedhetnek majd a köztiszt­viselői bérek. Jelentős - tizenöt- milliárd forintos - többletkiadást hozott viszont ebben az évben a negyvenezer forintos minimálbér bevezetése. Tavaly megszűnt a jövedelem- pótló támogatás, amelyet a Mun­kaerő-piaci Alap fedezett. Az érintett munkanélküliek többsé­ge átkerült a szociális támogatot­tak körébe, így erre a célra a tava­ONKORMANYZATOKNAK VISSZAJUTTATOTT FORRÁSOK (milliárd) évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az önkormányzatok hajla­mosak pontatlan adatokat közöl­ni, ha a beruházásokhoz szüksé­ges saját forrás meglétéről kell nyilatkozniuk. Ez oda vezetett, hogy megkapták ugyan a céltá­mogatást, de a megkövetelt saját forrás hiányában mégsem tudták azt befejezni. Ezért született az a parlamenti döntés, miszerint az önkormányzatoknak ígér­vénnyel kell igazolni a szükséges anyagi fedezet meglétét. Lehet ez saját bevétel, lakossági hozzájá­rulás, hitel vagy egyéb állami tá­mogatás. A kistelepülé­seket érintő ked­vező változás, hogy az állami normatíva módo­sul. Általában a községeket to­vábbra is tizenöt­ezer forint illeti meg minden ott élő lakos után, ami az esetek többségében legföljebb három­millió forintot jelent. Az ötszáz fő alatti kistelepülések azonban et­től az évtől kezdve ennél többet, ötmillió forintot is kaphatnak. ______________________________________IKOÓ8I 20 00 2001 2002 Esély a rokkantaknak Emelkedik a foglalkoztatás után járó támogatás összege Január 1-jétől emelkedett a megváltozott munkaképes­ségűek foglalkoztatása után járó állami támogatás össze­ge. Ennek mértéke attól füg­gően változik, hogy az adott munkaadó milyen arányban foglalkoztat ilyen munkavál­lalókat. A társadalmi esély- egyenlőségről rendezett nemzetközi konferencián nyilván ez is szóba kerül. Budapest A Magyarországi Megváltozott Munkaképességűeket Foglal­koztatók Országos Szövetsége idén már másodszor házigaz­dája egy nemzetközi konferen­ciának, mert mint azt Holler Lajos elnöktől megtudtuk, ha­zánkban nemzetközi mércével mérve is jónak minősíthető a megváltozott munkaképessé­gűek helyzete, aktivitási ará­nya. A KSH adatai szerint mintegy 650 ezerre tehető a magyarországi megváltozott munkaképességűek száma. Ebből 60 ezer tartósan foglalkoztatott, kétharmaduk különféle vállalkozásoknál dolgozik, egyharma- duk pedig célszervezeteknél, illetőleg szociális foglalkoztatóknál kapott állást. Bár a támogatási kulcsok csökkentek, ezek forintösszege nőtt - derül ki a szociális tárca közleményéből. A támogatás megállapítását szolgáló szorzószámokat a társas vállalkozások, Mintegy 650 ezerre tehető a megváltozott munkaképességűek száma fotó: europress a célszervezetek és a szociális foglalkoztatók esetében egységes elvek alapján alakították ki. A mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségén Dékány Lajosné, a Mozgássérültek Állami Inté­zetének szociális igazgatója szerint oktatással, képzéssel lehet legtöbbet javítani. Ők ebben vállalnak oroszlánrészt. Mint mondja, a 14 év feletti fiataloknak segítenek szakmát, képesítést szerezni, illetve ehhez megadnak minden támo­gatású _____________________ (SZALÓKY) Kü lső tanácsadók segítenek Kovács László: „Szívekhez is szóló” pártot szeretnék Budapest Júliusra a most felállított ti­zenhat kabinet segítségével elkészülnek a szocialisták választási programjának szakmai fejezetei, amelye­ket az év végéig egy oldalba sűrítve mind a nyolcmillió választóhoz eljuttatnak. Kovács László pártelnökkel egyebek mellett a munka kulisszatitkairól, valamint Németh Miklós szerepéről is beszélgettünk.- Elnök úr! Hamarosan különbö­ző létszámú és összetételű csapa­tok látnak hozzá a párt választá­si, illetve kormányprogramjának kidolgozásához. Kikből állnak ezek a csoportok?- Az egyes területeken ránk váró teendőket 16 szakmai kabi­net dolgozza ki, s teszi le az asztalra. Egy-egy kabinet öt-hat főből áll, élén az adott témát legjobban ismerő - nem feltétle­nül MSZP-tag - szakemberrel. A programkészítés politikai irá­nyítása és a szükséges döntések előkészítése a pártelnök, vala­mint Szili Katalin, Juhász Fe­renc, Lendvai Ildikó, Nagy Sán­dor és Jánosi György dolga lesz, míg a dokumentum szellemisé­gét egy 8-12 fős, neves közéleti személyiségekből álló független tanácsadó testület segít kiala­kítani.- Honnan tudja az MSZP, hogy mire vágynak, mire várnak az emberek?- Elkezdtük a 176 egyéni vá­lasztókerület egyfajta „tükrének” elkészítését. Felmérjük a problé­mákat, és közvélemény-kutatók­kal megvizsgáltatjuk azt is, hogy ezek közül melyek megoldását igénylik leginkább az ott élők. Képviselőjelöltjeink egyéni prog­Elkészítjük a kormányzás kézikönyvét... FOTÓ: EUROPRESS ramjainak ezekre kell választ ad­niuk. Olyan jelölteket fogunk állí­tani, akiknek elhiszik az embe­rek, hogy amit a választási kam­pányban ígérünk, azt győzel­münk esetén maradéktalanul meg is valósítjuk.- A szakmai nyelven íródott brosúrákkal - ha egyáltalán hoz­zájutnak - aligha tudnak mit kez­deni a választók...- így igaz. Ezért fogalmazzuk majd át közérthető nyelvezetre, és sűrítjük egyetlen oldalba a kongresszus által véglegesített programot, s azt szóban vagy írásban eljuttatjuk mind a nyolc­millió választópolgárhoz. Közben elkészítjük a „kormányzás kézi­könyvét”, s azokat a törvényter­vezeteket is, melyeket az új parla­ment felállása utáni hetekben - tehát szinte azonnal - benyúj­tunk a törvényhozásnak.- Mint pár napja kiderült, e ha­talmas munkában - a várakozá­sokkal ellentétben - nem vállal szerepet Németh Miklós...- Németh Miklós nem kívánt élni azzal az ajánlattal, hogy a programkészítést irányító bizott­ság tagjaként vegyen részt a mun­kában. Ugyanakkor megerősítet­te: egyetért az MSZP céljaival, és támogatja a párt politikáját, segí­teni fogja szereplésünket.- Milyen „csomagolásban” jele­nik majd meg a szocialisták mon­danivalója?- Már a kampány megkezdésé­ig is az eddiginél nagyobb hang­súlyt kívánunk helyezni megszó­lalásaink összehangolására, idő­zítésére, közérthetőségére, azaz a fegyelmezettebb, hatékony kom­munikációra. Ehhez igénybe vesszük egy szakértői csoport se­gítségét is. Azt akarjuk elérni, hogy mondanivalónk ne csak az emberek eszéhez, de szívéhez is eljusson, megérintse őket. TAKÁCS MARIANN HÍREK RÖVIDEN Gyed: változó szabályok A tervek szerint hamarosan módosulhatnak a gyer­mekgondozási díj (gyed) folyósításának szabályai, amelynek eredményeként azok a szülők, akik ta­valy az 51 ezer forintos maximumban részesültek, az idén ennél magasabb összeget kaphatnának ko­rábbi jövedelmük arányában - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön. Lakner Zoltán elmondta, hogy a jelen­legi szabályok szerint azok, akik már tavaly is ré­szesültek az ellátásban, az idén akkor sem kaphat­nak az elmúlt évben megállapítottnál több pénzt, ha a szülés előtti jövedelmük ezt lehetővé tenné. A szocialisták indítványa Az MSZP azt szeretné, hogy a kormány az Orszá­gos Munkaügyi Tanáccsal és a pártokkal egyaránt folytasson egyeztetést a Munka törvénykönyvének tervezett módosítása kapcsán - közölte csütörtö­kön Tóbiás József szocialista képviselő. Hangsú­lyozta: a szocialisták szorgalmazzák, hogy a hu­szonhat év alatti munkavállalóknak több szabadság járjon, valamint, hogy a munka melletti tanulás ne a szabadságok terhére történjen. Az MDF saját útja Dávid Ibolya, az MDF elnöke a párt szombati, XVI. Országos Gyűlése előtt a koalíciós együttműködés­sel kapcsolatban leszögezte: mindhárom pártnak megvan a maga sajátos stílusa, arculata, értékrend­je, emiatt a három koalíciós erőt összemosni nem lehet. Az elmúlt egy év rávilágított arra, hogy a Ma­gyar Demokrata Fórumnak világos, saját útja van.. Gazdakörök a támogatásról Csak az 1 hektárnál nagyobb és 300 hektárnál ki­sebb földterületen folyó mezőgazdasági termelés támogatását javasolja a Magyar Gazdakörök és Gaz­daszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) az agrártá­mogatási rendelettervezetről kialakított véleményé­ben. Jakab István, az érdekképviselet elnöke csü­törtökön elmondta: a felső határt azért a szóban forgó területnagyságban szabták meg, mert 300 hektár az egyéni birtokmaximum felső határa. Épül a Nemzeti Színház Ha minden jól megy, a próbák már egy év múlva elkezdődhetnek A kivitelező ígérete szerint több évtizedes hányattatás után 2002. március 15-én végre felgördülhet a függöny a leendő Nemzeti Színház színpadán. Az alapozási munkálatok befeje­ződtek, a majdani fő és hátsó színpad magasan kiemelkedő be­tontömbjeit a pesti Duna-parti telek mellett elhaladók már láthatják. Budapest Több helyszín, több pályázat és nyertes, bankszámlán szaporodó adományok és hosszú évek csatá­rozása után tavaly szeptember 14- én, közel másfél hónapos késéssel az Arcadom Rt. kezdhette meg a kivitelezést. Az építkezés ellen ta­valy ősszel sokan tiltakoztak. Schneller István szakmai, etikai és jogi ellenérvei ellenére azonban a Fővárosi Közgyűlés nem fellebbe­zett a helyszínt biztosító XI. kerü­let építést jóváhagyó döntése el­len, így az Arcadom belekezdhe­tett a mélyépítési munkálatokba. Mára az épület alapozásával el­készültek, a vasbeton szerkezet előreláthatóan május közepére kész lesz - fogalmazott az Euro- pressnek Turkovics Mónika, a ki­vitelező cég kommunikációs veze­tője. A munkálatok látványosan haladnak, a főszínpad, illetve a hátsó színpad szerkezetének kivi­telezése már be is fejeződött. A kommunikációs vezető tájékozta­tása szerint ezekben a napokban készítik elő az oldalszínpad zsalu­zását, és az üzemi szárnyon bebe­tonozták az első emeleti födémet is. Az egész épület tetőszigetelésé­vel előreláthatóan ez év szeptem­berében végeznek a munkások. Ekkorra ígérik a homlokzat elké­szültét is, miközben már folyhat­nak az elektromos, a gépészeti, a színháztechnikai és a belsőépíté­szeti munkálatok. A kivitelező a Nemzeti Színház közműellátását, valamint a külső környezet kialakítását is szeretné befejezni még ebben az évben. Amennyiben minden az eredeti ütemterv szerint halad, úgy a szín­ház beüzemelése, a próbák akár egy év múlva elkezdődhetnek. Eb­ben az esetben a 680 férőhelyes, stúdiószínházzal, szabadtéri szín­paddal kibővített, közel 19 ezer négyzetméter beépített térfogatú Nemzeti 2002. március 15-én ké­szen várhatja első látogatóit. HORVÁTH MAGDOLNA Már állnak a fő és hátsó színpad betonfalai FOTÓ: EUROPRESS/DIÓSI IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom