Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-24 / 20. szám
10. OLDAL MŰSOR- H R D E T E S 2001. Január 24., szerda Temető mellett, halottak napján született hetvenöt éve Kisújszálláson. Az övéké volt a városból Kenderes irányába jövet balról a legelső tanya. Végigszolgálta az életét a beregi részen, ahol csupa-csupa kuruc ivadék él. Tíz éve visszaköltözött a négyes mellé, a sorház szélére, ami egykoron tanyaportájuknak számított. Ha az aranyeső-bokor mellett kitekint, egyik oldalon a szülői ház néz rá. A túloldalon a bevégzett életek kertje, ahol édesapja, édesanyja pihen 33 és 25 éve. Mára Vitális Sándor tiszteletes úrból öreg tiszteletes lett. Haját hófehérre festették a telek, és hogy közben mi minden történt vele, erről szól az írás. Tíz hónaposán a Heine-Medin-kór örökre bicegőssé, ma úgy mondjuk mozgássérültté tette. Pedig ha nem ez történik vele, valószínű a kalapácsok, üllők világa fogja meg a kezét. Mert kovács volt az egyik nagyapja, az egyik testvére. Azért a kovácsokat teljesen nem kerülhette el, hiszen Kovács Margitot vette el Kenderesről. Az aranylakodalmukat az idén december 20-án ünnepük. Vitális Sándor négyévesen tanult meg járni. A tanyát őrizte, igaz, két olyan kutya is mellette ser- tepertélt, amelyek előbb haraptak, utána ugattak. Meg egyébként is, akkor még a tolvajok is gyalog jártak. Öt elemi után a jó eszű legényke gimnazista lett, és hetedikes korában Sípos tiszteletes úr - aki a mostani református pap édesapja - biztatására az első prédikációját is megtartotta. Rá öt évre teológiából diplomázott, tavaly szeptemberben vehette át aranydiplomáját. A gyakorlatra hazajött, de valahogyan nem jó idők jártak akkoriban errefelé a papokra, különösen ha mondjuk a szülőknek 60 köblös földjük is volt. Szerencséjére könyvtárosdiplomája is van, ez sokszor kisegítette. Elmondása szerint külalakra is nézik a papot. Ő megfelelt ezeknek a vizsgálgató pillantásoknak, kivéve, hogy bicegett. Ugyanaikkor kifogásolták, hogy már ősz. - Öreg pap helyett megint öreget kapunk? — tették fel a kérdést Benken, ahban a Ids faluban, ahová küldték. Igaz, akkor még csak 29 éves múlt, de már galambősz frizurát hordott. Nevetett az eseten, mire az egyik asszony pártját fogta: - Lehet, hogy ősz, de ahogy észrevettem, minden foga megvan... Összesen négy helyen szolgált. Olyan években, évtizedekben, amikor a pap inkább osztályellenségnek, mintsem megbízhatónak számított a hatalom szemében. Ráadásul a felesége, Margit asszony kenderesi volt. Valaki elhíresztelte, hogy Horthy rokona. Pedig nem így volt. De a száraz avartűz meg a pletyka sebes lábakon terjed, ezért a párját — aki postamesterként dolgozott — huszonnyolcszor jelentették fel. Állítólagos reakciós érzelmei miatt. A jó Isten védhette őket, meg szerencséjük lehetett, hiszen tulajdonképpen mire hozzájuk eljutottak a vizsgálatot végzők, minden lecsendesedett. Mert az állításoknak a fele, meg a fennmaradó része sem volt igaz. Szerették őket, nagyon szerették. Almát sose vásároltak, vitték nekik kosárszámra. Disznótorost Erzsébet- naptól Sándor-napig kaptak. Végül hazaköltöztek olyan helyre, ahol látják a Vitális-tanyát és a temetőt, az ősök, őseik tanyáját. Két lányt neveltek, már élik saját életüket, férjhez mentek, sőt három unoka is tartozik a családhoz. Ők meg mindketten nehezen járnak, mennek, de azért nem tétlenkednek. Az öreg tiszteletes több kitüntetést kapott a mozgássérültekért végzett munkájáért. Ha hívják, temet, szolgálja ma is az embereket. Berekfürdőre is ellátogatnak évről évre. A szívében nincs harag. Ma már senki nem állítja róla, hogy reakciós, mert a lelkész! hivatást választotta. Szívében mindenkinek megbocsátott, hiszen egy galambősz tiszteleteshez ez illik. És ír, sok cikket ír, szerkeszt. A Nagykun Kalendáriumba és máshová is. Búcsúzóul három almát dug a zsebembe. Beregből kapták őket, a korábbi egyik gyülekezetétől. Kiterítve hever a temérdek jonatán az egyik emeleti szoba padlóján. Jó négy hónapja leszedhették, de még pirosak, egészségesek... ________________________ D. SZABÓ MIKLÓS Vi tális Sándor ma is szolgálja az embereket FOTÓ: M. j. Egyeztetés az agrártámogatásokról Szolnok Az állami költségvetés keretében elfogadott, idei agrár- támogatás jogcímenkénti felosztását, a támogatható feladatokat, a támogatás mértékét és feltételeit az FVM a szokásos módon rendeletben tervezi szabályozni. A rendelettervezetet a megyei agrárkamara a szakapparátusából, valamint egy 16 fős, gyakorlati szakemberekből álló munkacsoport révén előzetesen véleményezte, és összegzett álláspontját, javaslatait továbbította a Magyar Agrárkamarának. Papp László, a kamara titkára érdeklődésünkre elmondta, megállapították, hogy több kedvező változás tapasztalható az előző évi rendelet előírásaihoz viszonyítva. Kedvezőnek értékelhető, hogy összességében érezhetően emelkedik a támogatások összege. Növekszik a termelést közvetlenül szolgáló földalapú támogatás, és a növények döntő többsége remélhetőleg bekerül véglegesen is a támogatható növényi kultúrák körébe. Nő azon támogatások száma, amelyeket a területi korlát már nem sújt, és ugyancsak pozitívumként értékelhető, hogy nagyobb lehetőség mutatkozik a beruházások támogatására, úgy az építési jellegű, mint gépvásárlási tekintetben. A kedvezőbb lehetőségek mellett azt is megállapította a munka- csoport, hogy a rendelettervezet még mindig bonyolult, elaprózott és a távlati célkitűzések elérésére nem gondol eléggé, mivel igen sokféle témát igyekszik támogatni a rendszer. A konkrét termelést, a mennyiségi növelést és minőségjavítást közvetlenül szolgáló támogatás aránya kicsi. A támogatásokhoz való hozzájutás szintén bonyolult, munka- és időigényes. A megye szempontjából különösen kedvezőtlen, hogy a földalapú támogatásnál továbbra is megmaradni látszik a megkülönböztetés a 300 hektár feletti területen gazdálkodók terhére, ami több százmillió forintos állami támogatási lehetőségtől fosztja meg az érintett gazdálkodókat. A kamarai munkacsoport több észrevételt, javaslatot fogalmazott meg a támogatási rendszer finomítására, egyszerűsítésére és hatékonyságának növelésére, bízva abban, hogy a különféle szintű egyeztetéseken tett javaslatokat a jogszabályalkotók figyelembe veszik. Mi tudunk egy még biztonságosabb könyvet. Ha Ön a hagyományos pénzügyi megoldásokat tartja a legmegbízhatóbbnak, figyelmébe ajánljuk a Postabank Betétszámlakönyvet, amellyel pénzét maximális biztonságba helyezheti, anyagi helyzetét pedig ugyanúgy szemmel követheti, mintha saját házipénztára lenne. • Látra szóló, papíralapú, fenntartásos betét • 2 névre is köthető • Sávos kamatozású • A banki hálózaton kívül valamennyi postán elérhető • Ráadásul ingyenes készpénzfelvételt biztosit Q RostaBank Információ: 06-40-44-22-00, www.postabank.hu 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel (benne: 6.30: Körzeti híradók; 8.00 Körzeti híradók), 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 109-110.), 9.35 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben, 13.00 Hrvatska krónika, 13.25 Ecranul nostru, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Millenniumi filmtár - Filmhíradók 1939-ből, 14.20 A miniszter barátja (magyar film), 15.50 Ezredforduló, 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Einblicke (középfokú németnyelv-tanfolyam, 14.), 16.30 Mai hitvallások, 16.55 A rattan útja (dokumentumfilm-so- rozat, 3.), 17.25 Alternatív Magyarország (sorozat), 17.50 Alaphangok 6.30 Reggeli, 8.55 Mire gondolok?, 9.00 Recept Klub, 9,15 Szeretni bo- londulásig (ism.), 9.40 Titkok és szerelmek (mexikói sor.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő, •12.30 Recept Klub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.20 Kavalkád, 13.30 Második csók (francia tinisorozat), 13.55 Helene és a fiúk (francia tinisorozat, 126.), 14.20 Norm-show (amerikai vígjátéksorozat, 3.), 14.45 SeaQuest DSV - A mélység birodalma (amerikai kalandfilmsorozat), 15.35 Paula és Paulina (mexikói sorozat), 16.20 Szeretni bolondulásig (mexikói sorozat, 157), 16.40 Joker, 16.45 Terra Nostra (brazil sorozat, 17), 1735 Joker, 1740 Maria (mexikói sorozat) 5.50 Jó reggelt, Magyar- ország (színes hírmagazin), 8.35 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 9.00 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.25 Jenny (amerikai sorozat), 9.50 Segíts magadon!, 10.15 Közvetlen ajánlat, 11.05 Reggeli gondolatok, 11.10 Magyar történelmi arc- képcsarnok, 11.15 Magyarország holnap, 11.45 Miért éppen Alaszka? (amerikai sorozat), 12.35 Római vakáció (amerikai vígjáték), 14.35 Herkules (amerikai fantáziasorozat), 15.30 Szelek szárnyán (kanadai sorozat), 16.25 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat), 1710 Ramona (mexikói sorozat), 18.00 Maria Isabel (mexikói sorozat) 6.00 Ma reggel, 8.30 Mit lenniumi Mesék, 8.55 Az MTV archívumából, 11.05 Magyar színházak fesztiválja, 12.05 Szerelmek Saint-Troopez-ban (francia sorozat, 2.), 13.00 Híradó délben, 14.00 Aranyfüst, avagy: Mit üzen a múlt?, 15.30 Cimbora, 16.00 Iskola utca - Szóköz, 1730 Sorstársak, 17.55 A világ különleges gyermekei, 18.05 Johann Sebastian Bach (tévéfilmsorozat, 2.), 19.45 Esti mese 20.00 Viláahíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Századfordító magyarok - Szent- áaothai János 21.40 TS - Műkorcsolya Eb (összefoglalót 23.20 Záróra 0.20 Halló, itt vagyok! 1.55 Éjszakai választék 8.45 Magyar néptáncörökség, 9.35 Világhajó (doku- mentumfflm), 10.10 Az élet szele (sorozat), 10.55 Barátok a stranden (sorozat), 11.50Hr- adó, 12.00 Pénzpiad tick, 1215 Ugásváüás, 1245 Zólyom, 1315 Ksskt**, 14.05 A dzsungel kűryw (sorozat), 14.30 Teleenöklopédia, 14.45 Nyelvóra), 15.05 Isten hozta szigetünkön!, 15.30 Utazás az_ 16.00 Kalendárium, 18.00 Hradó, 1825 Mesefilmek 19.00 Nadar, a fotográfus (francia film) 19.25 Hester utca (kanadai film) __________ 21 .00 Híradó. Sport 21.30 Nyílt tenger (olasz film)_________ 22 .55 A halhatatlan sze- relem (angol film) : 23.55 Ezredforduló 0.00 Híradó. Vers MR SZOLNOK 8.35 Mindent a.. 18.00 Híradó hatkor _ 18.20 Szerelmek... (sor.) 19.15 Viláohfradó 19.30 Híradó este___ 20 .05 Nem jogerős 20.35 Kobra akció (dán tévéfilm)______ 22 .05 Híradó este 22.15 Aktuális______ 22 .35 Théma __ 22 .55 Panoráma 23.20 Vattatyúk (magyar film) 21.20 Az évszázad üzlete 18.30 Híradó 18.30 Tények 18.55 Legyen ön is... 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 19.00 Szerencsekerék 19.40 Gverekszái 20.00 Vad anaval 20.25 Csíííz! 21.20 Az évszázad üzlete (amerikai film) 20.30 Utószilveszter 21.20 Psycho 3. (amerikai horror) 23.05 Híradó 23.00 Jó estét... 23.20 Pont hu ______ 23 .50 Öreglányok (amerikai sorozat) 23.55 Csiszár.hu 0.55 Esküdt ellensé oek (am. sor.) 0.15 Fókusz 1.45 HálóViláa 0.45 Divatklip 2.45 Vers éjfél után SZOLNOK TV 9.00 A jan. 23-ai, esti adás ismétlése; 13.15 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Látlelet—eü. magazin; 18.45 Aerobicpercek; 19.00 Aktuális hírmagazin; 19.30 Döntés előtt; 20.00 Az ember - magazin ism.; 20.30 2x2 néha öt - magyar film; 22.00 Hírzáró; 22:35 Képes Képújság 5.55-8.00 Jó reggelt, Alföld!; 6.00,7.00 Kossuth krónika; 6.30,7.30,12.45,17.45 Alföldi krónika; 6.45 Napló; 7.20 Előjel; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Zenés kalendárium; 9.05 Délelőtt - Zöldövezet; 11.45 Hirvonal; 12.00 Déli krónika; 13.05 Zenés műsor; 14.05 Kívánságműsor; 15.05 Alföldi magazin; 17.30 Szóváltás; 18.00 Esti krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 '70-, '80-, '90-es évek slágerei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00,6.30,7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi információk, útinform 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12.00 Hírek, időjárás; 12.05 Szieszta; 13.00 Szerda délután. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem neked; 20.00-24.00 '70-, '80-, '90es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ Szolnokról: Az elmúlt 40 év legjobb zenéivel! 00.002.00 Álomzóna; 2.00-5.00 Zenezóna; 5.006.00 Pirkadat; 6.009.00 Jó reggelt! Szolnok; 9.0012.00 Délelőtti terefere; 12.0013.00 Déli szieszta; 13.0016.00 Délutáni juice; 16.0018.00 Hazafele; 18.0019.00 Kvfz- özön; 19.0020.00 Élő kívánságműsor; 20.0021.00 Slágerlisták; 21.0023.00 Nagy slágerek; 23.0024.00 Éjféli zenegép Betétszámlakönyv mmm wÁ% MZKUfll SEGÍTSÉGÉVEL® 06 90 230-592 BIKA 06-90-230-581 IKREK »»582 É 06-90-230-583 OROSZLÁNOMON SZŰZ 06-90-M MERLEG 06-00-230-586 SKORPIÓ »»587 NYILAS »»-588 BAK 06-»589 VÍZÖNTŐ 06-90-230-590 HALAK »»591 Éjjel-nappal hívható! A te díja 99 R+ó‘o percenként+6R -tóío Itopcsocsi áj. AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp., PÉ591 Tel.:488-5615 t W HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 8 ■ 16 óráig előfizethet az iNcplap aeaaesüL _____1_ •j »/ lapokra az alábbi zöldszámon: Legyen az új Sporttörvény ISM^erője... Az új Sporttörvényt s annak magyarázatát 2001. január 25-től (csütörtök) 15 napon átolvashatja kiemelhető és összefűzhető mellékleteként. I 5 M i/jí.iji í. •J portra mustért um www.ism.hu A jogszabállyal kapcsolatos kérdéseivel tárcsázza az Ifjúsági és Sportminisztérium kedvezményesen (a helyi beszélgetés költségén) hívható kék számát: 06-40-444-555 ...mert a szabály megvan, kezdődhet a játék! A hívás Önnek ingyenes. Tegnap mondták, ma is igaz A reklám az egyetlen módszer arra, hogy valamely gyártmányáról a legnagyobb számú fogyasztót, a legrövidebb idő alatt, a legkisebb költséggel tájékoztassa. géplap JÁSMMÉIKA Az öreg tiszteletes