Új Néplap, 2001. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-24 / 20. szám
3. OLDAL «U.IH 2001. Január 24., szerda MEGYEI KÖRKÉP Sorokban ELHUNYT. Hétfőn este elhunyt István József kisgazda ország- gyűlési képviselő, aki 1990 óta volt az országgyűlés tagja. 1998- ban az FKGP Jász-Nagykun- Szolnok megyei területi listájáról került a parlamentbe. A gyászhír hallatán megkérdeztük Fejes Ferencet, a Kisgazdapárt megyei elnökét, hogy milyen lépéseket tesznek a képviselő helyének betöltése érdekében. A megyei elnök elmondta, hogy István József utódját a párt területi listájáról választják ki. A kiválasztott bárki lehet, aki szerepel a listán, mert a törvény ilyen | esetben nem írja elő, hogy föltétlenül a névsorban következő jelölt lép az elhunyt honatya helyére. Hozzátette még, hogy ma egyeztetnek a párt országos elnökségével, hogy kivel egészüljön ki az FKGP képviselőcsoportja. ÁFÉSZ-EREDMÉNY. A Közép-Tisza Vidéki ÁFÉSZ az elmúlt évet eredményes esztendőként könyvelhette el. Éves bevételük megközelítette az egymilli- árd forintot. A nyereségből az idén üzletek korszerűsítését végzik el, illetve a nagyobb boltokat számítógépes rendszerrel látják el. Készül a terület- rendezési terv (Folytatás az 1. oldalról) A gazdasági-ipari fejlődés, a környezetvédelem, a mezőgazdaság területén a program kevésbé konkrét, inkább koncepciókat, alapelveket, szándékokat fogalmaz meg, hiszen nem is tehet mást. A környezetvédelemben azonban hangsúlyos szerepet kap az erdősítés, a erdőterületek arányát a mai 5 százalék helyett '3 program 20-25 százalékra prognosztizálja. A program mint munkaanyag további egyeztetések során nyeri el végleges formáját, s lesz belőle terv. Belső szakmai egyeztetés után a megyei önkormányzat ad hoc bizottsága elé kerül, várha- i tóan január 30-án, majd a megyei területfejlesztési, idegenforgalmi és környezetvédelmi bizottság társadalmi vitára bocsátja. Megkapják a települések, a szomszédos megyék, szervek, hatóságok, a kistérségi fórumok szakemberei. Az észrevételeket a tervek szerint április 2-án értékelik. A települési önkormányzatok véleményt nyilváníthatnak, s a terv készítője köteles rá válaszolni, de vétójoggal nem rendelkeznek. Ugyanakkor a települések rendezési terveinek összhangban kell lenniük az elkészült megyei területrendezési tervvel. A megyei területfejlesztési terv elkészültének végleges határideje december 20-a. b. a. NÉPSZÁMLÁLÁSI ELŐKÉSZÜLETEK. Végéhez közeledik a február 1-től 21-ig tartó országos népszámlálás számlálóbiztosainak és felülvizsgálóinak oktatása, felkészítése a szolnoki városházán és a KSH megyei igazgatóságán. A megyeszékhelyen 320 számlálóbiztos és 80 felülvizsgáló végzi majd a munkát, fotó: cs. i. Felfaltak minden bűnjelet Karcag A városszéli kocsma tulajdonosa vasárnap reggel, nyitáskor észlelte a betörést. A helyi kapitányság nyomozói fél óra múlva előállították a két gyanúsítottat. Mint azt a Karcagi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetőjétől, Nagy István őrnagytól megtudtuk, ezúttal azok a tanúk segítették munkájukat, akik látták a feltört kocsma környékén sétálgató fiatalokat, és róluk személyleírást tudtak adni. Két általános iskolás fiút - egy 15 és egy 14 évest - fogtak el, akik fiatalkorú gyanúsítottakként beismerő vallomást tettek. A kocsmából elhozott 21 ezer forint értékű árut azonban már nem tudták visszaszolgáltatni, mivel a lopást követően még akkor hajnalban elfogyasztottak mindent. A zsákmányuk ugyanis pár darab konzervféleség, csípsz, csokoládé, különböző szeszes, illetve üdítőitalok voltak, amit a szerény vendéglátóhely polcain találtak. Később kiderült, van egy harmadik „gyanúsítottja” is az ügynek. Egy 13 éves, tehát még nem büntethető fiúcska látta, hogy a nagyok feltörték a kocsmát, és miután azok elvitték, amit akartak, ő is kiszolgálta magát. Neki csupán egy kétdecis szívószálas üdítőre volt szüksége, így azt hozta el onnan. Ez utóbbi legényke a fiatalkorú gyanúsítottakkal ellentétben már ismerős volt a rendőrök számára. Egy héttel ezelőtt ugyanis ő is tagja volt annak a csapatnak, mely egy másik karcagi szórako- zóhelyre hatolt be. __________hoy Lé tszámhiánnyal küzdenek A működést még nem veszélyezteti, hogy kevés a rendőr __ Jászság A Jászberényi Rendőrkapitányságon jelenleg 26 álláshely betöltetlen. A kialakult helyzet azonban még nem veszélyezteti a kapitányság működését — hangzott el azon a sajtóbeszélgetésen, melyet a kapitányság parancsnoka, Lukács István alezredes kezdeményezett a média képviselőivel. A szervezeti változások közül a parancsnok kiemelte, hogy a Jászberény külterületén szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak állományába további két rendőr felvételére van lehetősége. Ezen túl a jászfelsőszentgyörgyi körzeti megbízottal együtt összesen már öten teljesítenek szolgálatot a város külterületén. Jászladányon a település köz- biztonsági helyzete miatt szükségessé vált egy önálló'rendőrőrs létrehozása, Jászalsószentgyör- gyön pedig immár két körzeti megbízottat foglalkoztatnak. A közlekedésrendészeti osztály vezetője, Fazekas Gyula őrnagy október 15-től nyugállományba vonult, december 1-től az osztályt Fehér Sándor őrnagy vezeti. Változás történt az igazgatásrendészeti osztályon is. A nyugállományba vonuló Zámbori József alezredes helyébe Kárpáti Csilla őrnagy állt. A kapitányság legfőbb problémája, hogy jelenleg összesen 26 álláshelyet nem tudnak feltölteni. A működést a kapitány elmondása szerint még nem fenyegeti a rendőrhiány, mivel nem összpontosul egy-két őrsre, vagy osztályra a hiány. Lukács István hozzátette, hogy hét új munkatárs felvétele folyamatban van, illetve bízik abban, hogy nyáron további négy végzős rendőr középiskolás gyarapíthatja az állományt. Az úgynevezett „Robotzsaruprogram” keretében 25 új számítógépet kapott a herényi kapitányság, melyeket az ügyvitelei feladatok ellátásához használhatnak fel. A fejlesztések kapcsán említette a kapitány, hogy a jászapáti és a jászárokszállási őrsök épületeit tavaly sikerült felújítaniuk. Jelenleg tíz polgárőr szervezettel kötöttek együttműködési szerződést a Jászságban, a porteleki egyesülettel pedig hamarosan meg fogják kötni a megállapodást. A kapitány beszélt a kistérség hét cigány kisebbségi önkormányzatával kialakított együttműködésről is. Elmondta, támogatják azt a törekvést, hogy minél több cigány gyermek tanulhasson tovább, és segítik a roma fiatalok rendőrré válását is. _______ BANKA CSABA VÉ LEMÉNY BARANYI GYÖRGY Feldolgozó nélkül Ha körültekintünk, nagyobb térségünkben lassan már nem marad épkézláb konzervgyár: a szegedit éppen hétfőn zárták be, a hatvani szintén erre a sorsra jut, Békéscsabán és Kecskeméten is igencsak gondok vannak a konzervgyár működésével. A gyárak bezárásánál persze sorjáznak az indokok: az orosz piac elvesztése, gazdaságtalan termelés, veszteségfelhalmozás, értékesítési nehézségek. Itt állunk hát, a nagy Alföldön, Kert-Magyarországon, és a gazdák lassan olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem tudják értékesíteni sehova sem zöldségüket, gyümölcsüket. Az amúgy is hátrányos helyzetben lévő keleti országrész munkaügyi helyzete így tovább romolhat. És nem csak azért, mert a bezárt vagy éppen szűkített termelést folytató konzervgyárak volt dolgozói közül sokan nem kapnak majd állást - csak példaként: a hatvanéves szegedi gyár 2100 dolgozójából mára csak 200-an maradtak —, hanem a zöldséggyümölcs termelésüket a gyárbezárások miatt felszámolni kényszerülő gazdák is könnyen a munkaügyi központok folyosóin találhatják magukat. Hogy megint csak a Szegedi Konzervgyárnál maradjunk: megszűnésével az ország legnagyobb zöldséggyümölcs termelő régiójában 15-20 ezer termelő számára vész el a megtermelt áruk értékesítési lehetősége. (És ez csak egy konzervgyár a sok közül!) Hiszen milyen esélyük, lehetőségük marad az erre berendezkedett gazdáknak? Vihetik terméküket sokkal messzebbre - ha oda egyáltalán kell -, megnövelt szállítási költséggel, az érzékeny termések tárolásához hűtőházakat kellene létesíteniük, ami még összefogással is csak nehezen menne ebben a tőkeszegény - legalábbis ami a mezőgazdasági beruházásokra adott hiteleket illeti - világban, vagy áttérhetnek más növény termesztésére - már ha tudnak, hiszen ehhez is pénz, pénz és pénz kell. Vagy marad a szomorú végkifejlet: elő a baltát, a fűrészt, az ekét, és sorra kivágni a gyümölcsösöket, beszántani a zöldségtermő területeket. Éppen ezért a dicső agrárjelentések időszakában, a dél-amerikai cseresznye-csereüzletek és őserdei kokacserje-ültetvényeket felváltó magyar növénykultúrák hagymázas ötletei idején jó lenne időnként odafigyelni arra is, mi történik idehaza az élelmiszer-feldolgozó üzemekkel és velük együtt a gazdálkodókkal. Amíg még lesznek gazdák egyáltalán a „keleti végeken”... AZ OLVASÓÉ A SZÓ ______ Re ndet kell tenni Akár külön rovatuk is lehetne a médiában a kábeltolvajoknak, olyan előkelő helyet vívtak ki maguknak az elmúlt években; az általuk okozott kárt milliár- dokban lehetne mérni, mégsem történik semmilyen lépés, hogy elmenjen a kedvük a tetteseknek és a felvásárlóknak az ügyletektől. Azt olvastam, hogy a vízügyi védelmi létesítmények működőképességének megőrzése érdekében az igazgatóság kéri a lakosságot: éberségükkel és a rendőrség munkáját megkönnyítő információikkal segítsenek a berendezéseket rongá- lók kézre kerítésében. A belvízvédelem alapját képező szivattyútelepek működőképessége ugyanis veszélyben van, mert a sorozatos lopások oda vezettek, hogy kimerült a javításra használható alkatrészkészlet, a meghajtómotorok pótlásának többmilliós kiadására nincs újabb fedezet, s ilyen állapotban a belvízrendszerek nem (lesznek) képesek funkciójukat betölteni. A tavaszi nagy árvíz idején két konkrét esetre emlékszem, amikor a bíróság lopás, illetve rongálás, közveszélyokozás miatt a szokásosnál szigorúbb, már- már példás ítéletet hozott. Most ugyan nincs rendkívüli állapot, de bármikor lehet. Súlyos hibának tartom, hogy korunk jogalkotói nem merítettek Szt. László és Könyves Kálmán törvényeiből. Ők tudták, hogy a rend csak kíméletlen eszközökkel teremthető meg. E percben a tulajdon védelmére én már más garanciát nem is nagyon látnék, minthogy törvénybe iktassuk: aki egy tyúknál nagyobb értéket ellop, annak kezét le kell vágni. WÉBER-DRAPOS ERNŐ Aggódnak a jövő miatt Csak a jászsági kisgazdák nyilvánítottak véleményt a párt helyzetéről Működni fog az anyaotthon Végre bevásárolhattak a lakóknak Jászberény Az FKGP jászsági tagszervezeteinek legnagyobb része aggódva tekint a jövőbe, mert a párt jelenlegi helyzete nem sok jóval kecsegtet a választások előtt. A kisgazdák pénteken tartott megyei elnökségi ülésén csak a Jászság képviseletében nyilvánított véleményt a párton belül kialakult helyzetről Tamás Zoltán megyei alel- nök. Tamás Zoltán lapunknak tegnap elmondta, hogy a jászsági tag- szervezetek rendkívüli módon aggódnak a Kisgazdapárt helyzete miatt. Egyetlen céljuk, hogy az FKGP a 2002-es választásokig megerősödjön. Azt ugyan nem mondták ki, hogy ehhez le kellene váltani dr. Torgyán Józsefet, azt azonban remélik, hogy a Kisgazdapárt felső szintjén tudják, hogy a párterősítés hogyan érhető el, ha nem történik változás az országos vezetésben. A parlamenti frakcióban, illetve a párt legfelső vezetésében történhetnek olyan személyi, illetve szerkezeti változások, melyek akár még Torgyán József vezetésével is az Országgyűlésben tarthatják az FKGP-t. Az alelnök értetlenségének adott hangot Fejes Ferenc nyilatkozatával kapcsolatban. Az FKGP megyei elnöke lapunknak korábban azt hangsúlyozta, hogy a kisgazdák megyénkben egységesen állnak ki dr. Torgyán József mellett. Mindez lehet hogy így van - mutatott rá Tamás Zoltán -, de erről a megyei elnök nem kérte ki sem az elnökség, sem pedig a tagszervezetek véleményét. A nyilatkozat előtt jó lett volna egyeztetni ebben a kérdésben. A jászságiak körében felmerült, hogy támogatni fogják a párt országos gyűlésének összehívását. A jelenlegi helyzetben azonban erre reális lehetőség nincsen, így azt nem is erőlteük, nem kívánnak élesen szembe helyezkedni a megyei állásponttal, mert az FKGP jövőjét tartják szem előtt. A jászságiak bíznak abban, hogy a nehéz helyzetből a kivezető utat megtalálja a párt. Mindehhez sok segítséget adna, ha országos szinten megszületne a megegyezés az FKGP és a Fidesz-MPP között. Addig ugyanis megyei szinten csak beszélgetni, tervezgetni tudnak az együttműködés lehetőségeiről. B. CS. Tiszasüly Egy hete annak, hogy a sülyi anyaotthon lakóinak mozgalmasabbá vált az életük a kelleténél. A bonyodalmak azzal kezdődtek, hogy az otthon vezetője hiába ment a bankba az intézmény működtetéséhez szükséges havi járandóságért. Mint ahogyan az utóbbi napok történései kapcsán ismertté vált, a bonyodalmak hátterében az otthont működtető alapítvány létrehozói, illetőleg az intézmény vezetője közötti ellentmondások állnak. Az alapítók zároltatták az anyaotthon bankszámláját. A sikertelen pénzfelvétel napjához egy hétre viszont már nem volt akadálya annak, hogy a bank kifizesse a havi állami normatívát a szokásos rend szerint, azaz a jelenlegi vezető, Csordás Mária kezébe. Mint megtudtuk, a pénz felvételét követően be is vásároltak az otthon számára. Az alapítók ez idáig elzárkóztak a nyilvánosság elől, tegnap azonban készséggel válaszoltak lapunk kérdéseire. A Kék Sziget Alapítvány négy alapító tagjának egyike, Mészáros Anikó úgy nyilatkozott, körülbelül két éve döbbentek rá arra, hogy a kuratórium és az alapító tagok közötti együttműködés lehetetlenné vált. Mint mondta, az alapítók nem kapták meg az intézmény működésével kapcsolatos tájékoztatatást, a kuratórium sem megfelelően működött, mert öt helyett csupán három tagja volt, és kifogásolta az otthonvezető személyét is. Mészáros Anikó nem titkolta, az alapítók szándékában áll az intézményvezető leváltása, ugyanakkor hangsúlyozta, elsődleges céljuk természetesen az, hogy az otthon lakói jó körülmények között, biztonságban élhessenek, így részükről szó sincs arról, hogy be akarnák zárni az intézményt. Szükségesnek tartják viszont azt, hogy az otthon a jövőben megfelelő szakembergárdával működjön. Az alapító hozzátette: örül annak, hogy Csordás Mária hétfőn felvehette a pénzt, mert így beszerezhették a lakók ellátásához szükséges élelmiszereket. A bankszámlát egyébként ügyvédjük tanácsára zároltatták. Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, az ügyészség jelenleg soron kívül elrendelt vizsgálatot folytat az alapítvány működését érintően, ami a hét végére zárul majd le. ___________________________H.OY. Mi lyen lehetőségük marad, a gazdálkodóknak?