Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-07 / 286. szám

2000. December 7„ csütörtök MEGYEI 3. OLO .I. K Ö R KÉP Nem emelnek adót JÁSZAPÁTI A város képviselő-testülete legutóbbi ülésén a gazdál­kodási koncepció elfogadá­sa kapcsán döntött arról, hogy nem kívánják meg­emelni a helyi iparűzési adó mértékét. Jelentős tartalékkeretet képez­nek a fejlesztési elképzelések megvalósítása érdekében. Szabó Lajos polgármester elmondta, hogy legfőképp a szennyvízcsa­torna-hálózat kiépítésére tartalé­kolják fejlesztési forrásaikat. A testület határozott arról is, hogy a jelenlegi, 0,8 ezrelékes szinten hagyják az iparűzési adót 2001- ben is. Ezentúl adókedvezmé­nyekben részesülnek a mező- gazdasági, illetve a kezdő vállal­kozók. Nő viszont az idegenfor­galmi adó mértéke. Igaz, a falusi turizmus keretén belül működő szálláshelyeken éjszakánként egy fő után továbbra is 100 fo­rintot kel a városnak fizetni, de az ezen kívül működő szállás­helyeken 100 helyett 200 forin­tot kell fizetni egy fő után éjsza­kánként. A városban emelkedik a vízdíj is. A víz köbmétere után, áfa nélkül 120 forintot kell fizetni, a 9,7 százalékos emelést követően. Rendőrt vertek Már van karácsonyfa a piacon Kenderes Befejezte a nyomozást és a na­pokban vádemelési javaslattal adja át az iratokat a megyei rendőr-főkapitányság az ez év augusztusban Kenderesen tör­tént kocsmai verekedésben. Augusztus 15-én éjjel egy fia­talokból álló társaság kereste fel a kenderesi Hangulat sörözőt, ahol a csapos és egy idegen fia­talember tartózkodott. A helyi lakosokból álló társaság sört rendelt, majd az egyikőjük be­szélgetni kezdett a 25 éves csa­pos hölggyel, de ezzel szóváltás­ba keveredett az idegennel. A vi­tát verekedés követte, aminek során B. Attila 27 éves kendere­si lakos és öt társa rátámadt a férfira, agyba-főbe verték. A bántalmazott fiatalembert - aki­ről utólag kiderült, hogy szolgá­laton kívüli budapesti rendőr - súlyos koponyasérüléssel szállí­tották kórházba. A rendőrség hat gyanúsított ellen folytatta le a büntető eljá­rást, és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete, csoportosan el­követett garázdaság bűntette, rongálás és más bűncselekmé­nyek elkövetése miatt tett vád­emelési javaslatot. Az eljárás so­rán nem merült fel olyan adat, hogy a sértettről tudták volna, hogy rendőr. ___________■ E gy nyolcvanhárom éves asszony, özvegy Pintér Ferencné mondotta anno, hogy a fe­nyőfából akkor lesz karácsonyfa, ha az­zal a céllal vágják ki, hogy feldíszítve de­cember utolsó napjaiban a gyerekeknek, felnőtteknek örömet okozzon. Falvakban, községeken, kertes házakban, panella­kások emeleti szobáiban. Szolnok Szolnokon, a nagypiacon is megjelent a kará­csonyfa. Talán az egyik legelső vásárlója Ju­hos István, 48 éves hunyadfalvi lakos volt.- A nejem küldött be, hogy most még nyugodtan lehet válogatni. Lucfenyőt vet­tem, kisebb fát, 350 forint métere. Nagyon ta­karos, valószínű, hogy jól mutat az asztalon.- Lesz valami alatta?- Természetesen, de hogy mi, az még ti­tok. Németh Ferenc két, 170 centi körüli fe­nyőt is csomagoltatott.- A cégnek vásároltam. Az egyik az ebédlő­be, a másik az előtérbe kerül feldíszítve.- Otthonra is vesz majd?- Kertes házban lakunk a Holt-Tisza mentén. Úgy döntöttünk a párommal, hogy tizedike-hu- szadika között veszünk. Van egy négyéves uno­kánk, a család szeme fénye, a karácsonyfa legfő­képpen neki szól. Nagy Elekné Mária néni elégedetten nyugtáz­za:- írja meg kedvesem, hogy végre ránk, nyug- díjasolu-a is gondoltak.- Mennyiben?- Vettem egy hetven centis kis fenyőt. Kis nyugdíj, picike karácsonyfa, ez illik a 28 ezer fo­Németh Ferenc két karácsonyfát is vásárolt a cégének. A családnak is ő fog venni, valamikor tizediké után. fotó. cs. i. rintos bevételemhez. Mondják, még hatvan cen­tis is van, de nekem ez tetszett a legjobban. Ami a tűlevelűek árát illeti, a lucfenyő métere 350 forint Szolnokon. A töves ezüstfenyők mé­terestől másfél méteresig darabonként 2 ezer 900-ért kínálják magukat. A vágott, szürke ezüstfenyő métere 2 ezer 500 forint, és ahogy hallottuk, a hétvégére ínyenceknek, tehetőseb­beknek lesz normand fenyő is: méterenként há­rom és félezerért... Ami tény és biztos: tegnap­pal a karácsonyfavásár elkezdődött Szolnokon is. A legfürgébbek már döntöttek és vettek. De hát az igazi roham gyaníthatóan a hét végén, vagy majd azután kezdődik. Mert választék van, csak rá és alá való legyen... D. SZABÓ MIKLÓS Békési olajügy Szolnokon Bűnpártolással vádolt volt rendőri vezető A szeghalmi rendőrséghez fűződő, a Karancsi Tibor rendőr százados által korábban kirobbantott „olajbotrány” részle­tei már több alkalommal is nyilvánosságra kerültek. A bűnügyben az újabb fordulópontot a bírósági eljárás meg­kezdése jelenti. A Békés megyei büntetőügyben - mivel a vádlott az ottani rendőrség dolgozója ma is - a Szolnoki Városi Bíróság jár el. ciszternákba, majd onnan kamio­nokba tüzelőolajból szőkített gázolajat egy cég al­kalmazottai. Az infor­máció eljutott Karan­csi Tibor nyomozó­hoz, aki munkatársai­val együtt még aznap, május 25-én kora dél­előtt megkísérelt in­tézkedni a bejelentés­sel kapcsolatban. A rendőrtiszt telefonon tájékoztatta osztály- vezetőjét, Kucsera La­jost a helyszínen tapasztaltakról, aki megígérte neki, hogy az infor­mációt haladéktalanul átadja a vámnyomozóknak. Ezzel egy időben saját embereit visszaren­delte a helyszínről. A késedelmes értesítés miatt a vámosok azon­ban csak délután jelentek meg a telepen, akkor viszont már hiába, mert az olajfejtők vagonostól, te­Bírósági információ A tegnapi első tárgyalásra a kapi­tányság négy volt, illetve még ma is aktív rendőr tagjait idézte meg vádlottként a bíróság. A többsé­gükben korábban vezetői beosz­tásban lévő vádlottak közül csu­pán Kucsera Lajos, a Szeghalmi Rendőrkapitányság volt bűnügyi osztályvezetője, jelenleg a Békés megyei főkapitányság ügyeletese volt érintett az olajügyben, a töb­biek - köztük a volt rendőrkapi­tány - más bűncselekmények gyanújával kerültek a vádlottak padjára. Az eljárás alapjául szolgáló olajszőkítéses ügy 1995-ben in­dult. Az ügyészség vádirata sze­rint egy füzesgyarmati üzem­anyagtelepről érkezett jelzés adta a rendőrség tudtára, hogy ott gya­nús tevékenység folyik. A telepen tíz tartályvagonból fejtettek le herautóstól együtt „olajra léptek”. Az ügyben egyébként lefolytatták a nyomozást. Mivel az elkövetők ismeretlenek maradtak, így az el­járás megszüntetéssel ért véget. Az ügyészség szerint az osztály- vezető szándékosan odázta el az információ továbbítását azért, hogy a felderítés meghiúsuljon, ezáltal követett el bűnpártolást. A bíróság előtt saját magát „erkölcsileg tönk­rement emberként” jel­lemző vádlott azonban nem ismeri el bűnössé­gét, így cáfolt mindent a bíróságnak benyújtott - ám a tárgyaláson ismer­tetett - írásos vallomásá­ban. Azt állítja, hogy ő nem is tudott konkrétan arról, hogy milyen bűn- cselekmény miatt telefo­nált neki. Karancsi. Ha tudta vol­na, hogy olajszőkítőkre bukkan­tak, akkor személyesen intézke­dett volna az ügyben. Annak el- tussolásához azonban semmiféle érdeke nem fűződött. Úgy véli, ez az ügy Karancsi Tibor bosszúja azért, mert a százados ellen 1999- ben fegyelmi eljárást folytattak le. Amiről beszélünk BARANYI GYÖRQY A lelkiismeretünket veszik célba Adni vagy nem adni? Ilyenkor, karácsonyhoz közeledve, egyre több alkalmi - nem tudom máshogy nevezni őket - kéregetőt, adománygyűjtőt, pénzkérincsélőt lát­ni az utcákon, tereken. Megállítanak minket, „belénk kötnek”, ha akarjuk, ha nem, a lelkiis­meretünkre apellálnak, azt veszik célba: segítsük már ki őket eny- nyi meg ennyi pénzzel, járuljunk hozzá a felépítendő templom, imaház, kegyhely költségeihez, adományozzunk akármekkora összeget is a beteg gyermekeknek, a rákosoknak, a fogyatékkal élőknek, az éhezőknek és így tovább. Rendszerint be sem mutat­koznak, hivatalos igazolványt, igazolást nem mutatnak, és mint az imamalom, már el is kezdik a betanult szöveget. Mi meg csak állunk ott, és azt sem tudjuk nagy hirtelen, mit is csináljunk. Mert kinek nem szorul össze a szíve - pláne a szeretet közelgő ünnepe előtt -, amikor szegényekről, elesettekről, betegekről hall? Kinek nem okoz lelkiismeret-furdalást a kérdés: adjak pénzt vagy ne ad­jak? Mert ha adok, ki garantálja azt, hogy ez valóban eljut oda, ahova szántuk, vagy ahova az illető mondta, és nem egy szélhá­mossal van dolgunk (ilyenkor ugyanis ők is kaszálnak), megint baleknak nézve minket. Ha meg nem adunk, a következő utcasa­roknál már azon morfondírozunk, hogy vajon mi lenne, ha én vagy a hozzátartozóm, barátom, ismerősöm kerülne hasonló helyzetbe. Nem hagyna békén minket a lelkiismeretünk. Azonban a kéregetők rafináltak, mert nemcsak az utcán kap­nak el minket, hanem megkeresnek a lakásunkon is. Becsenget­nek, és az ajtóban állva mondják el jövetelük célját (ez általában kifizetődőbb számukra, mint az utcai akció). A házigazdák előtt pedig ugyanúgy ott tornyosul a dilemma: adni vagy nem adni? De miért nem dönthetjük el mi, hogy mikor és mire adunk? Ha meg nem adunk, olyan szúrós szemmel néznek ránk, hogy ott hely­ben el kellene süllyednünk a szégyentől. Szinte megoldhatatlan a lelki viaskodás. Mert nem sajnálná az ember azt a Ids pénzt - hi­szen ami neki kicsi, az másnak hatalmas összeg lehet. Csakhogy hogyan jártam a minap! A szokásos koreográfia: megállítanak az utcán, jön a szöveg, ide meg ide kellene a segítség. Jó, mondom, persze, adok én pénzt, és már nyújtottam is át egy ötszázast. Erre az (egyébként jól öltözött) „kéregető” rám néz, és köszönet he­lyett kissé érdesen megjegyzi: elnézést, uram, de a gyakorlat az, hogy a legkisebb adomány ebben az esetben ezer forintnál kezdő­dik. Hirtelen se köpni-se nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Per­sze, hogy nem adtam semmit, és ekkor döntöttem úgy végleg, hogy többé az utcán senkinek sem állok meg... Peremvidéki hiányosságok Szolnok A városi önkormányzattal és a hivatal bizottságaival végre hasznos kapcsola­tunk alakult ki — hangoz­tatta dr. Pálfy Miklós, a szolnoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) elnö­ke a szervezet tegnapi évad­záró testületi ülésén. A CKÖ szolnoki elnöke azt is ki­fejtette, pozitív eredménynek ér­tékeli, hogy a városi önkormány­zat kikérte a szervezet vélemé­nyét. Pálfy Miklós köszönetét fe­jezte ki, hogy a város jóvoltából a Cigány Kisebbségi Önkormány­zat 2000-ben működőképes lehe­tett, tevékenységét hatékonyan végezhette. A CKÖ éves költség- vetése hárommillió forint volt, azonban a szakmai programok megvalósítása érdekében nagyfo­kú takarékosság vált szükséges­sé. A december 29-i kisebbségek napja méltó ünnepe lesz a szer­vezet millenniumi évzárójának is. A városi elnök azt is kiemelte, hogy a Roma Esély Alapítvány is­kolája ezentúl felvállalja, hogy az intézményben a túlkoros fiata­lok is be tudják fejezni a koráb­ban elkezdett tanulmányaikat. Hiányosságnak érzi azt, hogy a város peremkerületeiben nem va­lósultak meg az infrastrukturális beruházások, illetve az önkor­mányzati bérlakások korszerűsí­tései sem. A testületi ülésen megjelent az Országos Kisebbségi Önkor­mányzat elnöke, Farkas Flórián, aki arról szólt, hogy a CKÖ költ­ségvetését meg kell emelni. Erről a napokban tárgyalásokat is foly­tattak Szalay Ferenc polgármes­terrel. Sorokban BÉRLAKÁSOK. Két héten belül elkészülhet az a két szociális bérlakás, amit az önkormány­zat a belvízkárosultak lakásproblémáik enyhí­tésére épít Kétpón. Az elmúlt hónapokban egy lakoson kívül mindenkinek megoldódott az el­helyezése, bár több ingatlanon nem fejeződtek be teljesen a felújítások. A kiosztott támogatá­sokat 2001. július 31-étől tíz éven belül fizetik vissza az érintettek. Ebből az összegből folya­matosan újabb szociális bérlakások építésébe kezd az önkormányzat. TAKARÍTÁS A MÚZEUMBAN. December 19. és január közepe között bezárják a Szolnoki Galériában és a Damjanich múzeumban lévő kiállításokat. A tapasztalatok szerint az évnek ebben az időszakában a legkisebb a látogatott­ság, ezért időzítik ekkorra a takarítás, felújítás, frissítés munkálatait. A szabályok szerint a tár­gyakat rendszeresen védeni kell: a szerves anyagokat, a preparátumokat a múzeumbogár, a fémtárgyakat a rozsda és a káros patina ellen. A zárva tartás idején ezeket a munkálatokat is elvégzik. SZÁMÍTÓGÉPES OKTATÁS. A DemNet De mokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány pá­lyázati támogatás keretében ad pénzügyi for­rást a jászkiséri Teleháznak ahhoz, hogy az ok­tatás feltételei javuljanak. Másfél millió forint értékben újabb számítógépeket, illetve iroda­bútorokat vásárolnak. SZÜLŐKNEK. A szolnoki városi nevelési ta­nácsadó előadássorozatot szervezett szülők­nek, ahol Rédai Etelka logopédus tájékoztatja az apukákat, anyukákat a tanulási zavarokról, azok tüneteiről, valamint az esetlegesen felme­rülő problémák megoldásairól. Az előadásokat péntekenként 17 órai kezdettel tartják a Város­major úti nevelési tanácsadóban. HASONMÁS. A karcagi önkormányzat is tá­mogatta a nyugdíjasként Debrecenben élő, de évtizedekig Kunmadarason szolgáló dr. Ötvös László kutató-lelkész újabb hasonmás Biblia kiadását. A lelkész több száz kötetes, ritkasá­gokat is tartalmazó bibliagyűjteményét me­gyénk több településén is megcsodálhatták már az érdeklődők. Most ismét ritkasággal, a Komáromi Csipkés György-féle úgynevezett debreceni Biblia hasonmás kiadásával adott hírt magáról a lelkész. Mit szól a gyeses nagymamákhoz? Megkérdeztük A kormány kedden döntött ar­ról, hogy 2001-től a szülők he­lyett a nagyszülők is otthon maradhatnak az egy évesnél idősebb kicsivel. Lapunk en­nek kapcsán tegnap néhány szolnoki polgár véleményét kérdezte a kezdeményezésről. Mészáros László, 46 esztendős men­tálhigiénés szak­ember:- Feleségem­mel együtt megle­hetősen elfoglal­tak vagyunk, így gyakran kell más­nak vigyáznia nyolc hónapos kisfiúnkra. Szeren­csére mi megoldottuk ezt a problé­mát, de meggyőződésem, hogy sok család életében könnyebbséget je­lent majd a gyes kiterjesztése, hi­szen lehetővé teszi a szülők munka­helyének megőrzését, támogatja a karrierépítést és a gyermekvállalási kedvet is növeli. Romhányi Rita, 22 éves főiskolai hallgató: — Szerintem jó ötlet, látok benne fantáziát. Ha úgy alakul a sorsom, elképzelhető, hogy magam is élek majd a lehe­tőséggel. Ez a legmegnyugtatóbb megoldás, hiszen a kicsire nem egy idegen, hanem családtag vigyázhat. Csurgó József, 35 esztendős anyag-előkészítő:- Nem tartom rossz ötletnek, csak bizonyos esetekben a megvaló­sításnak lehetnek akadályai. Szerin­tem ugyanis — hozzánk hasonlóan — sok kisgyermeket nevelő házaspár él távol a szüleitől. Márpedig én még ennek a lehetőség­nek a kedvéért sem volnék haj­landó több száz kilométernyire „letétbe helyez­ni” a gyermeke­met. Máté Imréné, 76 éves nyugdí­jas:- Sajnálom, hogy annak ide­jén nekünk nem könnyítették ilyen intézkedések a gyermekvállalást. Ha valamivel előbb születik ez a döntés, talán én is átvállaltam volna a gyermekeimtől a pótanyai felada­tokat, de erre már nincs szükség: lassan az unokáim is felnőnek. BUGÁNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom