Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-06 / 285. szám

6. OLDAL TÜKÖR 2000. December 6., szerda Kisújszállás^ A vadonatúj és mutatós busz­megálló melletti lakóházsor, meg a sarki üzlet úgy néz ki, mint amelyeket bombatámadás ért. Oda a tetejük, hiányoznak az aj­tó- és ablakkeretek, már csak a együttesnek, amelyik egyre job­ban útban van. Meglehet, mire a cikk megjelenik, a fürge teherau­tók már messzire hordták töltés­nek a sokat megélt falakat is. Szó­val a takarítás nemcsak gyors, de tökéletes is, hiszen ide, erre a te­rületre kerül a Taba Benő tervez­kezdődnek. Mégpedig abból a 283 millióból, amelyet az önkor­mányzat kapott az államtól, az egykori egyházi iskolák ellenérté­keként. Az elképzelések szerint az építkezésnek úgy kell halad­nia, hogy 2002 augusztusának vé­gén, vagy szeptember elején meg­Fiatalok drogveszélyben Kecskemét Akkor védhetjük meg az is­kolásokat a drog veszélyei­től, ha másként közelítjük meg a problémát, mint ed­dig. így vélekedtek a szakér­tők azon a drogmegelőzési konferencián, amelyet hét­főn tartottak Kecskeméten. A konferenciát a Bács-kiskunsági Református Egyházmegye Drog­prevenciós Szolgálata szervezte. Az Újkollégiumban megtartott ta­nácskozáson az ország minden részéből egybegyűlt pedagógusok és segítő szolgálatok mintegy száz munkatársa úgy vélekedett, hogy a megelőzési módszereket fino­mítani kell. Megítélésük szerint ugyanis a drogprevenciós progra­mokkal már nem a fiatalság széles körét kell megcélozni, hanem mi­nél kisebb csoportokat, s egyéni­leg kell foglalkozni azokkal a ta­nulókkal, akik már kipróbálták a kábítószert. A tanácskozás köz­ponti témája a pedagógusok fele­lőssége volt. Csendes László alez­redes, az Országos Rendőr-főkapi­tányság Bűnmegelőzési Osztályá­nak vezetője hangsúlyozta: a leg­rosszabb, ha a tanár, a drogfo­gyasztást észlelve rögtön rendőr­höz fordul, mert ezzel kényszer- pályára állítja az ügyet. Javasolta, hogy a pedagógusok vagy a szü­lők a hatóságok helyett a ma már minden városban megtalálható segítő intézményhez forduljanak, ahol konkrét esetben konkrét se­gítséget tudnak nyújtani. Ferenczi Zoltánnak, az ese­ményt szervező szolgálat ügyve­zető igazgatójának beszámolója szerint az tárgyalások alapján úgy tűnik: Kiskunfélegyháza önkor­mányzata befogadja azt a drog­megelőző komplex programot, ami 2-3 évvel ezelőtt Kecskemé­ten indult el. Hangsúlyozta: a ká­bítószer-fogyasztás visszaszorítá­sát megcélzó programok Kecske­ISMERTTÉ VÁLT KÁBÍTÓSZERES BŰNCSELEKMÉNYEK SZÁMA 1999 1. FELEBEN Budapest 218 Bács-Kiskun 24 Borsod-Aba.j-Zemplén 85 Somogy 10 Jász-Nagykun-Szolnok 24 Forrás: DR0GNET méten tovább folytatódnak, de sajnálattal közölte, hogy a hírős városban, az ígéretek ellenére, nincs kellő anyagi támogatás an­nak a drogprevenciós' központ­nak a működtetéséhez, amely egy magánszemély adománya­ként jött létre, s ahol országosan mintaértékű reszociációs tevé­kenységet is terveztek. Röviden AJÁNDÉKOZNAK. Kará csonykor Karcagon is több szer­vezet, egyesület oszt csomago­kat. A Vöröskereszt területi szervezetének tagjai Karcagon, Berekfürdőn és Kunmadarason most is több száz élelmiszercso­magot visznek az idős, egyedül­álló, rászoruló családoknak — tudtuk meg Ebner Józsefné tit­kártól. Az ifjúsági tagozat tagjai karácsonykor felkeresik a kór­házban fekvő gyermekeket, és köszöntik a krónikus osztályon gondozott egyedülálló betegeket is. A Speciális Szakiskola állami gondozott tanulóit és az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthoná­nak gondozottjait is megajándé­kozzák. PLUSZ KÉT TAGOZAT. A Túr kévén működő Keviföld Alapít­vány tevékenységének közép­pontjában idén is az általuk ala­pított alapfokú művészeti iskola megfelelő működtetése állt. Je­lentős sikerként könyvelhetik el, hogy az iskola tanulólétszáma meghaladja az ötszázat, illetve hogy a idén két kihelyezett tago­zatot is létesítettek: Törökszent- miklóson és Mezőtúron. Az ala­pítvány a jövőben is elsősorban a művészetoktatási feltételek javí­tása, a felnövekvő nemzedék szellemi gyarapodásának előse­gítése érdekében dolgozik to­vább. ■ csupasz falak nyújtózkodnak az te új nyolc tantermes iskolacsoda, szólalhasson a csengő a város le­ég felé. Mindhiába, nincs, nem amely építkezési, kivitelezési endő büszkeségében, lesz kegyelem ennek az épület- munkálatai a következő évben el- _________________________1 A városgazdálkodási vállalat munkásai bontják a főtéri régi épületeket FOTÓ: MJ Bontás a központban Az agyhártyagyulladásról A lázas gyereket még percekre se hagyjuk magára A gennyes agyhártyagyulladás meglehető­sen ritka. Tavaly, amikor Magyarországon már járványról beszéltek, 60 ember lett be­teg. Hogy kik a legveszélyeztetettebbek, azt ma még senki sem tudja. Ezért egységes irányelvek nincsenek arra, hogy leginkább kiket érdemes beoltani. Valószínűleg a kö­zösségbe járó gyerekek és a fiatal felnőttek fogékonyabbak a betegségre. A Magyar Rá­dió riportere, Gimes Júlia dr. Jelenik Zsuzsa infektológussal erről beszélgetett. — A meningococcus az egyike az agyhártyagyul­ladást okozó kórokozóknak, s több típusa, több törzse is van. Az oltóanyagok, amelyek idén for­galomba kerültek, kettő típus ellen védenek, az „A” és a „C” ellen, míg ez a bizonyos új oltó­anyag, ami majd pici gyerekeknek is jó lesz két­éves kor alatt, az csak a „C” ellen. A fontosabb az, hogy ez a bizonyos „C” típus az, amely ezeket a nagyon súlyos és gyors lefolyású betegségeket okozta, tehát valóban fontos, hogy ez az oltó­anyag hozzáférhetővé vált - mondta dr. Jelinek Zsuzsa. — Az oltásnak lehetnek-e szövődmé­nyei? Milyen kockázata lehet? — Túl sok tapasztalat az oltással nin­csen. Az angliai kollégák, akik nagyon sok beszámolót írtak az oltás hatásáról és a reakciókról is, arról számolnak be, hogy csak helyi reakció van, általános reakció ritkán, bár előfordulhat egy kis fejfájás, rossz közérzet, de jelentős oltási reakci­ót nem észleltek. Ha pici gyereknek adják az ol­tást, akkor háromszor kell megismételni egy-egy hónap különbséggel. Valószínűleg ezt az oltási sémát fogjuk Magyarországon is javasolni. Egy­éves kor felett pedig egyetlen oltásra lesz majd szükség.- Tavaly Magyarországon a „B" típusú baktéri­um okozta a járványt. Ez ellen azonban nincs ol­tóanyag. Ezért és mert nem mindenki él vagy él­het az „A” és „C” elleni oltás lehetőségeivel, érde­mes tudnunk hogyan kell figyelnünk a lázas gye­rekre.- Nagyon jellegzetes tünetei vannak. A leg­több esetben magas lázzal kezdődik, fejfájással, ami viszont a láznak is lehet a tünete. A gyerek bágyadt; esetleg hányhat. A hányás nagyon jel­legzetes tünet és a szülő is meg tudja azt vizs­gálni, hogy az a bizonyos tarkókötöttség megfi­gyelhető-e. Tehát a beteg kényelmesen a hátára fekszik és amikor nyugodt, vagyis nem amikor sikít-visít, mert fáj a feje, mert éppen 41 fokos láza van, hanem amikor már a lázát sikerült csökkenteni, akkor lazán megpróbálják a fejét a mellkasához emelni. Ez egy nagyon jellegzetes tünet, ugyanis, ha nyomásfokozódás van, tehát ha az idegrendszer már érintett, ezt a vizsgála­tot nem lehet végrehajtani. A gyerek tiltakozik, szinte merev lehet a tarkója. Ha ez simán, lazán megy, biztos, hogy nincsen agyhártyaizgalomra utaló tünet. Az agyhártyagyulladás ezen kór­okozója, tehát a meningococcus azért alatto­mos, mert a súlyos esetekben nem is alakul ki ilyen tünet, hanem rögtön egy szeptikus forma alakul ki, amikor a szervezet minden szervét a vérkeringés útján ellepi a kórokozó, és kialakul­nak azok a jellegzetes bőrvérzések.- Ezek mindenhol lehetnek?- Érdekes módon a törzsön gyakran vannak, és a lábszáron. Tehát az arcon ritkán. Le kell ahhoz vetkőztetni a gyereket, hogy lássuk eze­ket a bőrvérzéseket, amik először pontszerűek lehetnek, de nem téveszthetők össze a kiütés­sel, nincsen piros udvar körülöttük, nem emel­kednek ki, és amikor akár egy-két óra alatt is előrehalad a betegség, akkor ezek szemmel lát­ható, éles szélű bevérzések lesznek. Akkor nincs idő várakozni, azonnal orvosi kezelés szükséges, akár egy adag antibioti­kum, ami miatt a szülőnek nem vár­ni kell az ügyeletes orvosra, hanem kórházba kell vinni a gyereket. Cse­csemők esetében persze sokkal ne­hezebb a helyzet, hiszen ott a beteg­ség egy kicsit elkentebben alakulhat ki. Nem is mindig jelentkezik magas láz, de feltűnő, hogy a gyerek nem akar enni, például a szopós baba a szopást is visszautasítja, igen aluszé- konnyá válik. Átalussza az etetést, nagyon bágyadt, esetleg a végtagjai petyhüdten lógnak, vagy éppen akár nem túl magas láz mellett görcskészség alakul ki. Nagyon fontos, hogyha valaki orvosnál volt napközben és azzal hagyja el az rendelőt, hogy az orvos arra kéri, figyelje a lázát, csillapítsa, és legyen a gyereke közelében, ez valóban így le­gyen. Egy betegség kezdetén nagyon sokszor nem típusosak a tünetek, fontos, hogy a gyerek ne maradjon egyedül ilyenkor. Éjszaka ne alud­jon egyedül, fölváltva figyeljék vagy esetleg rendszeresen ébressze magát a szülő, hogy fi­gyelni tudja a gyerek állapotát. Magát a gyereket is ébressze fel, hogy ébreszthető-e vagy esetleg már az eszmélete zavart, netán eszméletlen. Ez nem tartósan van, tehát ha egy ilyen lázas be­tegség elkezdődik, csak az első 24 óra izgalmas. Minden szülőnek tanácsolni tudom, hogy a lá­zas gyereknél egy kicsit nagyobb körültekintés­sel, nagyobb odafigyeléssel lássa el a beteget.- Ez azt jelenti, hogy időben felismerve, a be­tegség gyógyítható?- Igen. Óvatosan gazdálkodnak Az általános fellendülés települési szinten már nem érezhető Zagyvarekas ____ A település önkormányzati képviselő-testülete a napok­ban megtárgyalta a község 2000 évi költségvetésének I- III. negyedévi végrehajtását. Mint azt Agócs Gyula polgármes­ter lapunk érdeklődésére el­mondta, az önkormányzati gaz­dálkodás a bevételi oldalon - ha­sonlóan, mint az elmúlt években — ismét meghaladta az előirány­zott összeget, ami mintegy 399 millió forintot tesz ki. Az előzetes tervek ezáltal 102 százalékban teljesültek, ellentétben a kiadási oldallal, amely eddig hozzávető­legesen 72 százalékot mutat, és szintén 399 millió forintos össze­get regisztrál. Agócs Gyula hangsúlyozta, hogy a község a korábbi eszten­dőkhöz mérten továbbra is „óvato­san” gazdálkodik. A szűkös állami támogatás ugyanis szigorú takaré­kosságot igényel. Az országos szinten manapság többször emle­getett gazdasági fellendülést az ön- kormányzatok nem érzékelik, így a zagyvarékasi sem. A kormányza­ti támogatás csupán a fenntartásra elegendő, azonban fejlesztő beru­házásra semmiképpen. MG CIB Vállalkozói Program TESTRESZABOTT SZOLGÁLTATÁSOK KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA Számlavezetés és betételhelyezés Elektronikus szolgáltatások (terminál, mobilbank, bankkártyák) CIB Üzleti Hitelrendszer és Kisvállalkozói Ingatlanfedezetes hitel Külkereskedelmi ügyletek Lízing Értékpapírügyietek & BANK Válassza Ön is vállalkozása számára a CIB Bankot, mely több mint 10 000 vállalat bizalmát élvezi. Ha tudni akarja, hogy miért, forduljon bizalommal fiókhálózatunk szakembereihez. 5000 Szolnok, Szapáry út 22. Telefon: (56) 511-290 CIB^ 0640242242 www.cib.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom