Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-19 / 296. szám
HAZAI TÜKÖR 5. OLDAL 2000. December 19., kedd Eredményes a bértárgyalás A pedagógusok megkapják a bérkiegészítést Budapest Az oktatási tárca teljesíti a pedagógusoknak tett ígéretét - jelentette ki Pokorni Zoltán miniszter a szak- szervezetekkel folytatott tárgyalás után. Az erről szóló szándék vasárnapi bejelentése ellenére tegnap délelőtt az általános és középiskolák zömében a kormánynak szóló figyelmeztetés jeléül délelőtt 11 órakor megszólaltak a csengők. A hétfői egyeztető tárgyaláson végső eredmény még nem születhetett, de az ígéretek szerint valamennyi érintett visszamenőleg, egész évre megkapja a bérkiegészítést. A tárgyalási szándék ellenére az érdekképviseletek nem vonták vissza a tiltakozó akciót, ugyanakkor örömmel vették az Oktatási Minisztériumba szóló meghívót. A hétfő délutáni egyeztető megbeszélésen mindenekelőtt a bérkiegészítés technikai feltételeiről esett szó, vagyis arról, hogy az egyszeri, visszamenőleges kifizetés 13. havi bérként, vagy más formában jusson-e el a tanárokhoz.- Fontos, hogy a döntéshozók tudják: kimondott ígéreteiket számon kérik, és további tetteik hitele is attól függ, betartják-e szavukat - mondta az ágazati érdekvédelmi szakszervezetek közös sajtótájékoztatóján Borbáth Gábor. A Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára kifejtette: a kormánnyal való tárgyalásokon négy és fél-öt százalékos bérkorrekciót kémek. Ugyanakkor ennek teljesülése esetén is komoly feszültségek várhatóak a minimálbér negyvenezer forintra történt felemelése miatt. Jövőre ugyanis egy képzetlen takarító minimum ennyit kap, a kezdő, főiskolát végzett pedagógus pedig negyvenhatezer forintot vihet majd haza. Kajtámé Botár Borbála, a Magyar Közoktatási és Szakképzési szakszervezet elnöke aggodalmának adott hangot: a minimálbér-emelés elbocsátásokhoz vezethet. Véleménye szerint az iskolafenntartó önkormányzatok a takarítók, kisegítő alkalmazottak létszámát csökkentik majd azért, hogy a megnövekedett béreket kifizethessék. HORVÁTH MAGDOLNA HÍREK RÖVIDEN Miniszterjelöltek meghallgatása Tizenöt igen szavazattal és hat MSZP-s, valamint SZDSZ-es tartózkodással támogatta az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága Mikola István egészségügyminiszter-jelölt kinevezését a tárca élére 2001. január 1-jétől. Kökény Mihály, a testület szocialista elnöke hangsúlyozta: a tartózkodások nem a miniszterjelölt személyének, hanem az egészségügyben kialakult állapotnak szólnak. Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt a költségvetési bizottságban azt mondta, hogy folytatni akarja az elmúlt két év kiszámízható gazdaságpolitikáját. Költségvetési bosszú Több határon túli magyar szervezet tiltakozik az Országgyűlés döntése ellen, amelynek következtében gyakorlatilag költségvetési támogatás nélkül maradt a következő két évre a Magyarok Világszövetsége (MVSZ). Több határon túli magyar vezető a parlamenti képviselőktől kéri, hogy vizsgálják felül korábbi döntésüket, míg mások Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz fordultak segítségért. Internetes nyomozás Magyarországon most először használja fel a rendőrség az internet kínálta lehetőségeket egy 15 éves diáklány gyilkosának kézre kerítéséhez. A www.orfk.hu címen ezentúl rendszeresen helyeznek el körözéseket a „Segítségét kérjük” rovatban, hátha valaki ebben a személytelenebb formában kész adatokat szolgáltatni a nyomozóknak. Vasúti reform Jövőre is több mint harmincmilliárd forintos veszteséggel számol a MÁV vezetése, ugyanakkor idén a vártnál ötmilliárddal kisebb a hiány. Az idei évet értékelő tájékoztatón elhangzott, hogy a vasúti reform az eredetileg tervezettnél lassabban halad majd, jövőre főként a szolgáltatások korszerűsítését érinti. Kivándorló romák Magyarországon nem üldöznek senkit, ezért merő illúzió azt gondolni, hogy menekültstátust kaphat bárki, aki Magyarországot elhagyja - jelentette ki Hende Csaba igazságügyi államtitkár. A tegnap Hollandiába indult hazai romacsoport szóvivőjének kritikai megjegyzéseire reagálva jelezte azt is, hogy a kormány idei költségvetésében a romák támogatására 7,2 milliárd forint szerepel. KISEBBSÉGEK NAPJA. „Azt a hitvallást kell magunkkal vinni a következő évezredbe, amely szerint a határon túli magyarok csak akkor lehetnek jó polgárai annak az államnak, amelynek területén most élnek, ha megmaradnak jó magyaroknak, a Magyarországon élő görögök, szerbek, németek, románok, szlovákok és szlovénok akkor lehetnek jó polgárai Magyarországnak, ha megmaradnak jó görögöknek, szerbeknek, németeknek, románoknak, szlovákoknak és szlovénoknak” - mondta Orbán Viktor a kisebbségek napján rendezett parlamenti ünnepségen. A kisebbségek érdekében végzett munkájáért mások mellett Beloiannisz község polgármestere is kitüntetést vehetett át. Felvételünkön Mádl Ferenc köztársasági elnök társaságában látható Rizojannisz Kosztasz (középen), és a kis görög falu egyik alapítója, Gakisz Jannisz. FOTÓ: EUROPRESS/KÖRMENDI IMRE 640 millió forintot osztanak A gyesen lévő dolgozók is kapnak 13. havi fizetést és bérkiegészítést Lapunk információi szerint a mai kormányülésen kerül napirendre a szociális tárca kezdeményezése, amelynek alapján az ágazatban idén szétosztott tizennegyedik havi bér és a 19 600 forintos egyszeri támogatás keretösszegéből megmaradt pénzt a tartósan távol lévők között osztanák el. Budapest Mint ismeretes, a kormány idén 6,35 milliárd forintot adott a hatvanhatezer szociális dolgozó egyszeri, rendkívüli juttatásaira. Ebből az összegből 640 millió forint volt a tartalék, amely a pótigények fedezetéül szolgált. Ezt az összeget kívánja információnk szerint a tárca a gyesen, gyeden, vagy táppénzen lévő, tehát a munka- viszonyban álló, ám valamilyen okból tartósan távollévők javára fordítani. A felmérések szerint egyébként a szociális területen tevékenykedők közül majdnem ötezer embert érintene ez az intézkedés. Természetesen ezeknek az összegeknek a kifizetése áthúzódna a jövő esztendőre, vélhetően január-február hónapra. Az utóbbi hetekben sok szó esett arról is, hogy a minimálbér negyvenezer forintra emelése a szociális területen dolgozókat alapvetően érinti, hiszen a közszférán belül itt a legalacsonyabbak az átlagjövedelmek. Lakner Zoltánt, a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkárát a szociális intézmények működtetésének forrásaitól kérdeztük. A szociális otthonokban dolgozók keveset keresnek- Mint ismeretes, 1990-től szektorsemleges az állami támogatások folyósítása. Azaz: ugyanúgy kapnak költségvetési hozzájárulást az egyházi vagy más szervezetek által fenntartott szociális intézmények, mint állami működtetésű társaik. Áz egyházak ezenkívül már három éve kapnak úgynevezett kiegészítő támogatást is.- Hány szociális intézetet működtetnek az egyházak?- A nevelőszülői hálózatban a 60 ezer férőhelyből több mint ötezret mondhatnak magukénak az egyházak. Ezenkívül 100 szociális otthonuk is van. FOTÓ: EUROPRESS//KÖRMENDI IMRE- Mennyi pénzt kaptak 2000-ben az államtól az egyházak ilyen célokra?- Az összes szociális intézmény 60 milliárd forintot kapott működési hozzájárulásként. Ebből az egyházakra három és fél milliárd forint jutott. Közvetlenül hálózat- fejlesztésre 150 millió forintot kaptak.- Jövőre mennyi jut ilyen célra?- A teljes összeg még nem tisztázódott, de az már bizonyos, hogy tisztán intézményi rekonstrukcióra, illetőleg módszertani hálózat kiépítésére 200 millió áll majd állami költségvetésből az egyházak rendelkezésére 2001-ben. iszalókyi Karácsonyi ajándékok Pintérnek? Pallag hallotta, hogy többen kifizetnék helyette a bírságot Pallag László, a volt olajbizottság exelnöke, akit a Pintér Sándor belügyminiszter által indított személyiségi jogi perben a bíróság 1250 000 forint bírság megfizetésére kötelezett, jogorvoslatért a Legfelsőbb Bírósághoz fordul. A honatya úgy kommentálta a pénz összegyűjtésére eddig tett kezdeményezéseket: mindenkinek szíve joga ilyet tenni. Budapest- Csak az újságokból tudom, hogy Nógrádi Zsolt szívesen kifizetné helyettem a Pintér Sándor javára megítélt kártérítési összeget, illetve hogy Tóth Károly MSZP-s képviselő nyilvános gyűjtést kezdeményezett - mondta érdeklődésünkre Pallag László. Az olajügyek élharcosaként ismertté vált képviselő a bíróság szégyenének nevezte, hogy épp azt büntetik, aki fel kíván lépni a korrupció ellen, miközben az igazi bűnösök talán sohasem lepleződnek le. Pallag jogorvoslatért először a Legfelsőbb Bírósághoz, eredménytelenség esetén a Strass- bourgi Emberjogi Bírósághoz kíván fordulni. Vagyis egyelőre nem fizet. Szerinte nincs abban semmi különös, hogy Nógrádi Zsolt átvállalná ezt a terhet, bár ötletét az „olajos koronatanú” előzetesen nem osztotta meg vele, mint ahogy Tóth Károly, az olajbizottság egyik volt tagja sem közölte Pallaggal: a lakossághoz fordul segítségért. A kisgazda honatya úgy véli: felnőtt embereknek joguk van efféle gesztusokat tenni. A Belügyminisztérium sajtó- szóvivője nem kommentálta a különös fejleményeket, bár megjegyezte: ha Pallag helyett a köztudottan olajbűnözői körökben mozgó Nógrádi fizetne, az legalábbis érdekessé tenné a képviselő szerepét és az olajügyekben lévő kapcsolatrendszerét. Sándor Zsuzsától, a Fővárosi Bíróság szóvivőjétől úgy tudjuk, hogy noha a bíróság közvetlenül Pallagot kötelezte a Pintérnek fizetendő kártérítés átutalására, lényegében a pernyertes, illetve pervesztes féltől függ, hogy ez a pénz hogyan jut el az érintetthez. Jogilag mindenesetre vitatható volna, hogy a kártérítés részét ké- pezik-e az ismeretlen feladóktól a miniszter címére postázott ki- sebb-nagyobb összegek, hiszen elvileg akár karácsonyi ajándékba is küldhetnek az emberek a BM első emberének pénzt - tette hozzá a szóvivő. Tisztább helyzetet teremtene, ha az adakozók Pallagnak postáznák a „gyorssegélyt”, amit ő - ahogy a bíróság előírta - később egy összegben eljuttatna a belügyminiszternek. TAKÁCS MARIANN Öt ország Budapest - Szeged A szegedi Regionális Középeurópai Környezeti Technológiai Központ kezdeményezésére a Tisza menti önkormányzati társulások összefogtak a folyó környezetvédelme érdekében. Öt ország - magyar, szlovák, ukrán, román és jugoszláv - szakembereinek közreműködésével példa nélküli együttműködési program veszi kezdetét a következő évtől. Szuhánszki Zoltán, a központ ügyvezetője lapunknak úgy nyilatkozott, az együttműködésre azért volt szükség, hogy azonnal cselekedni tudjanak, ha bármi történik a Tiszával vagy vízgyűjtő területével.- A tagok figyelőrendszereket működtetnek majd, hogy a legkisebb változást is az első pillanatban felismerjék - mondta el a Tiszáért Jarolics Béla, a központ munkatársa. - Mint tudjuk, az Európai Unió örömmel üdvözli a nagyobb területi összefogást felmutató pályázatokat, így jó esélyünk van uniós támogatások megszerzésére is. Nem volt még példa ugyanis egy ilyen, határokon átnyúló közös program megvalósulására, ezért ezt várhatóan kiemelten kezelik majd. A tagállamok országos központjai kisebb közhasznú társaságokat fognak majd össze. Nagy szervezőkészséget igénylő feladat lesz az öt ország eltérő jogrendjében létrehozni ezeket az egységeket, de 2001 márciusáig mindenképpen be kell hogy fejeződjék a munka. Ekkor kell ugyanis leadni az esedékes pályázatokat. Ezek a tervezetek az összköltség mellett a legkisebb társulásokig lebontva tartalmazzák majd a remélt források fel- használásánák módját is. -re-