Új Néplap, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-15 / 293. szám
Egészségügy ADÓ 2001—2002 A kormány az adó- és járulékrendszer 2001-2002. évre szóló változásaival legfontosabb céljának tekintette a családok fokozottabb támogatását, valamint a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítását. 6-7. oldal Oltóanyag csak jövőre minden gyógyszerész szerint az utóbbi hetek „vásárlási rohama”, de megyénkben még így is jobb a helyzet, mint az ország számos területén. A patikák többségében a múlt hét végén fogyott el a készlet, ám akad olyan hely is, ahol tegnap még lehetett kapni a tb-tá- mogatással csak 7-800 forintba kerülő készítményeket. Településenként változó, hogy mennyien keresik a most hiánycikknek számító oltóanyagokat, mindenesetre lenne rájuk igény. Bár néhány gyógyszertár ígéretet kapott arra, hogy a jövő héten még érkezik szállítmány, a gyógyszergyártók szerint azonban csak jövőre várható utánpótlás. De aggodalomra semmi ok, hiszen járványveszély egyáltalán nem fenyeget. Néhány héten belül pedig mindenki megkaphatja az agyhártyagyulladás elleni oltást, ha igény tart rá. _______ SZILVÁIK Ország szerte sokan keresik az agyhártyagyulladás elleni vakcinákat. Az elmúlt hetekben felröppent a hír, hogy már csak az újfajta, meglehetősen drága oltóanyagot lehet kapni, az olcsóbb változatokból kifogyott a készlet. Utánajártunk, vajon megyénkben van-e még raktáron belőle. Jászberénytől Csépáig, Szolnoktól Tiszafüredig számos gyógyszertárban érdeklődtünk, de kérdésünkre mindenhol azt a választ kaptuk, hogy pillanatnyilag csak az újfajta, két éven aluli kisgyermekeknek társadalombiztosítási támogatással adható oltóanyagot árusítják. Az ennél idősebbek ezt a szert közel 9000 forintért vásárolhatják meg. A hiány oka szinte Emelték az iparűzési adót Jászberény A képviselő-testület szerdai ülésén többek között döntött az iparűzési- és a gépjárműadó emeléséről. A kereskedőknek, a pénzintézeti tevékenységet végzőknek, a biztosítóknak, illetve az alvállalkozót foglalkoztatóknak ez év január 1-től már a törvényben megszabott maximumot, azaz 2 százalék iparűzési adót kellett fizetniük. A jellemzően termelő tevékenységet végző vállalkozók részére az eddigi 1,7 százalékos adómérték 2001. január 1-től 1,8 százalék lesz. A város 22-25 millió forintos többletbevételt vár az emeléstől. A vállalkozók kommunális adója nem változott, a gépjárműadó azonban 700 forintról 800-ra emelkedett. Utóbbiból 10- 11 milliós bevételre számít a város. Január 1-től emelkednek a városi autóbusz közlekedés díjtételei is. A vonaljegy 63 forintról 67-re, az egyvonalas havi bérlet 1399-ről 1515 forintra változik. Az összvonalas havi bérlet 1812 forintról 1940-re emelkedik, a tanuló- és nyugdíjasbérlet pedig 588- ról 630-ra. Az ügyrendi bizottság a legutóbbi ülésen feladatul kapta etikai vizsgálat lefolytatását Zirc- her Tibor képviselő, a környezetvédelmi és városfejlesztési bizottság elnökének a herényi Acélöntődé Kft.-t vádló kijelentései kapcsán. A céget környezetszennyezéssel meggyanúsító bizottsági elnököt — titkos szavazás után — visszahívták elnöki posztjáról. Az új bizottsági elnököt később választják meg. _____________«.c*. G azdaságok magánosítás előtt Magyar szakmai befektetőknek kínálják fel az agrárium „zászlóshajóit’ Naponta Megajándékozunk egy előfizetőt! A nyertes: 2000. december 14. Gozsovics Jánosné Kunmadaras 51398 (előfizetői kód) Sorokban Privatizáció előtt állnak az egykori állami gazdaságok jogutódjai, amelyek a mezőgazdasági termelés „zászlóshajóinak”, a magyar agrárium génbankjainak számítanak. Megyénkben két állami mezőgazdasági üzem működik, a szolnoki alcsiszigeti, illetve a törökszentmiklósi. Vezetőiket kérdeztük a magánosításról. Mezőgazdaság Bottyán Imre, az Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt. vezérigazgatója kérdésünkre azt felelte, az eladás részleteit, a technikai megoldásokat egyelőre nem ismerik. Véleménye szerint a tulajdonosváltozás a cég stratégiáját nem változtatja meg. Aláhúzta, mindenképpen azt szeretnék elérni, hogy legalább a menedzsment tulajdonhoz jusson. Csakhogy a vezetés az elmúlt tíz évben alkalmazotti jövedelméből nem tudott akkora tőkét felhalmozni, hogy jelentős vagyont szerezhessen a cégben. Ebben várnak segítséget. Bíznak benne, hogy valóra válnak a kormányfő szavai, miszerint magyarnak és szakmai befektetőnek adják el a gazdaságokat, illetve hogy lehetőséget nyújtanak a folyamatos működtetést biztosító menedzsmentnek is. Jelenleg az a dolguk, hogy minél eredményesebben működtessék a rájuk bízott vagyont. Ez eddig sikerült is, hiszen a rendkívüli időjárási körülmények közepette is eredményesen dolgoztak, idei nettó árbevételük is meghaladja az 1,6 milliárd forint. Alaptevékenységük a szántóföldi növénytermesztés a tejelőszarvasmarha-tenyésztés. Hatezer hektár szántóterületet bérelnek. A térség legnagyobb tejelőszarvasmarha-üzeme országos hírű, számtalan tenyészállatot és szarvasmarha- embriót hoznak forgalomba. Évente 13 millió liter tejet adnak át a feldolgozóknak. Kelemen Béla, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt. vezérigazgatója elmondta, egyelőre részleteiben nem ismeri a magánosítás levezénylésének terveit, megvalósítását. Hozzátette, az régóta várható volt, hogy e cégek zömét privatizálni fogják. A vezető elsősorban a dolgozók jövője felett érzett aggodalmának adott hangot. Úgy vélte, nem biztos, hogy a körülbelül 300 dolgozó mindegyikére az új tulajdonos igényt tart majd. Márpedig a jelentős létszámleépítést mindenképpen jó lenne elkerülni. A termelés szerkezetében nem lát lényeges változtatni valót, hiszen az megfelelően kialakult. Jól működik a 2500 állatot számláló szarvasmarha-tenyésztési ágazat, amely jó termelési eredményeket mutat fel. KétHamarosan gazdát cserél a híres angottelivér-ménes AZ ÁLLAMI MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁSOK SZÁNOKBAM Név nettó árbevétel (ezer R) ÁH. létszám 1998 1999 1999 Alcsiszigeti Mg. Rt. 1 570 104 1 326 936 302 Rt. ezer hétszáz hektárnyi öntözhető területtel rendelkeznek, ami a szántóterület 70 százaléka. A jó adottságú területen leginkább vetőmagvakat állítanak elő. Ehhez kapcsolódóan van egy vetőmag-feldolgozó üzemük is. Árbevételük idén várhatóan „csak” nettó 1,2 milliárd forint lesz, mert több mint 300 millió forint kárt okozott a szélsőséges időjárás. Kelemen Béla beszámolt arról is, hogy a szenttamási angoltelivér-ménes és a kastély értékesítési eljárása megkezdődött. A napokban kijelölték azt a budapesti céget, amelyiken keresztül eladják a közel félmilli- árd forint értékűre taksált vagyont. FORMÁM: *P*H KtOYtl KlAZOATÓtÁOA --------------------------------------T* F OTÓ: CS. I. NYUGDÍJEMELÉS. A nyugdíjak, a baleseti járadékok és a nyugdíjszerű rendszeres szociális, valamint a politikai rehabilitációs ellátások egyaránt 10,3 százalékkal emelkednek 2001 januárjától - közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium sajtóirodája. A kormány döntésének értelmében az öregségi nyugdíjminimum összege 18 310 forintra emelkedik. TILTAKOZÁS. A pedagógusok Tiszafüreden december 18-án, hétfőn tartanak negyedórás tiltakozó összejövetelt. Az iskolákban 11 órakor megszólaló csengők szimbolikusan azon kérést is tolmácsolják a kormánynak, hogy ne csak az inflációt követő bérkorrekciót hajtsa végre, hanem az érdekeltek partneri bevonásával értékeinek megfelelően hosszú távra dolgozzon ki egy olyan megnyugtató megoldást, ami valóban megbecsüli az oktató-nevelői munkát. BURSA HUNGARICA. A Bursa Hungarica ösztöndíj adományozása nincs megjelölt jövedelemhatárhoz kötve. Azok pályázhatnak a siker reményében, akiknél az egy főre jutó átlagos jövedelem az öregségi nyugdíjminimum alatt van, és más szempontból is hátrányos helyzetűek, így árvák, nagycsaládosok, az eltartóik munkanélküliek, nyugdíjasok illetve családjuknak ápolásra szoruló betegről vagy rokkantról kell gondoskodnia. Akiknél ez utóbbi feltételek közül legalább egy adva van, eredményesen pályázhatnak. Az egyes pályázatok elbírálásánál, a sorrend megállapításánál a rászorultság mértéke dönt. Az ösztöndíj csak nappali tagozatosoknak adható. PÉNZ AZ UTAKRA. A napokban értesítették a tiszasülyi ön- kormányzatot, hogy a település hétmillió forint állami támogatást kap az árvízi védekezés során megrongálódott belterületi utak helyreállítására. A beruházás az időjárástól függően, várhatóan jövő tavasszal elkezdődik. KŐVÁRI TAMÁS-DÍJ. Tegnap este Szolnokon, a VMZK-ban adták át a Kővári Tamás-díjat. Az elismerést dr. Kaposvári Kázmér, a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Rt. elnök-vezérigazgatója és Szellő Imre, a Szolnoki MÁV junior vb-ezüstérmes ökölvívója kapta. Képünk a gálaműsor óvodás fellépőit örökítette meg. ______ ______________________________fotói o. i. É pülhet az elkerülő szakasz Törökszentmiklósi 2002-ben már nem terheli az átmenő forgalom Szolnok Fontos bejelentést tett tegnapi szolnoki sajtótájékoztatóján a leendő pénzügyminiszter, Varga Mihály ű- deszes országgyűlési képviselő. A Parlament döntése alapján jövőre elkezdődhet a 4-es számú főút Török- szentmiklóst elkerülő szakaszának építése. Búsi Lajos, Balla Mihály, dr. Fazekas Sándor, Járvás István, István József és Lezsák Sándor közösen nyújtott be módosító javaslatot a 2001-2002-es költségvetés tervezetéhez. Az Országgyűlés elfogadta ezt a módosítást, így 2001- ben elkezdődhet a 4-es számú főút Törökszentmiklóst elkerülő szakaszának építése. Az 1,9 milliárd forintos beruházás 2002-re fejeződik be. Ez az összeg kétsávos út megépítését teszi lehetővé, később négysávossá bővülhet az elkerülő szakasz. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy erre a beruházásra a gazdaság fellendülése, a források bővülése révén nyílt lehetőség. Búsi Lajos ország- gyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke az illetéktörvény változásairól beszélt. Á most elfogadott módosítások szerint ugyanis a korábbinál jóval nagyobb összeg kerül vissza az önkormányzatokhoz abból a pénzből, amit a polgárok illetékként befizetnek. A megyei önkormányzat így 150 millió forinttal többet kap. Ez azt jelenti, hogy a korábban 160 millió forintos hiánnyal tervezett önkormányzati költségvetés csaknem nullszaldóssá válik, ennek köszönhetően több régen hózódó rekonstrukcióra sor kerülhet. A sajtótájékoztatón szó esett még többek között az új szövetkezei törvényről. Járvás István országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Parlament hamarosan dönt az új szövetkezeti törvényről, illetve szabályozza az üzletrészek kérdését is.