Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-15 / 267. szám

■ ■■ 2000. November 15., szerda MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Sorokban IRODAFEJLESZTÉS. A Jász sági Területfejlesztési Társulás a napokban kapott értesítést arról, hogy a Miniszterelnöki Hivatal által jegyzett támogatási keret­ből valamivel több mint fél mil­lió forintot nyertek el a kistérsé­gi területfejlesztési iroda korsze­rűsítésére.- KONCERT. A nagysikerű IV. c őszi szolnoki művészeti hetek záró programjában tegnap Pá­pai Erika estjét láthatták az ér­deklődők a Városi Művelődési és Zenei Központban. ■ Aggasztó a droghelyzet (Folytatás az 1. oldalról) Mint elhangzott, az albizottság elismeri a helyi rendészeti szer­vek munkáját. Kitért többek kö­zött a megyei rendőr-főkapitány­ság tevékenységére is, amelynek színvonalát az országos átlagon felüliként értékelte az elnök. Ne­gatív jelenség azonban, hogy a megyei bűnözés szerkezetén be­lül igen magas, 73 százalékos ré­szesedést képviselnek a vagyon elleni bűncselekmények, ugyan­akkor örömteli, hogy csökkent a közterületi bűnesetek száma. További pozitívum, hogy jelen­tős elmozdulás tapasztalható a rendőrség bűnügyi felderítő munkájának eredményességé­ben. Az is kedvező, hogy a rend­őrség által lezárt nyomozások­nak egyre nagyobb része az, ami a későbbiekben, az ügyészség és a bíróság előtt is megállja a he­lyét. Az albizottság elnöke * ugyanakkor igen súlyosnak mi­nősítette a megyénket jellemző kábítószer-bűnözés helyzetét, különös tekintettel arra, hogy a jelek szerint a drog a diákok kö- ■ rébe is beférkőzött. A katasztrófavédelem vonat- .. kozásában szó esett arról, hogy télig döntő mértékben rendező­dik az árvíz miatt lakásukat el­hagyni kényszerülők helyzete, bár még mindig laknak átmene­ti szállásokon. A tájékoztatón el­hangzott, hogy folyamatosak azok az ellenőrzések, amelyek az önkormányzati pénzek fel­használásának szabályosságát vizsgálják, különösebb gond ez idáig nem merült fel. A pótlóla- I gos kárigények teljesítésével ; azonban bár nem nagy szám­ban, de merültek fel problémák. Ezek feloldásában az Ország- gyűlés a Belügyminisztérium fe- lülvizsgáltát kéri. ______ hgy L étfontosságú az autópálya Kiemelten kellene kezelni több jászsági utat is Jászsági Információ Létfontosságú érdeke a kis­térségnek, hogy megfelelő közúti kapcsolat jöhessen létre az M3-as autópályával, illetve minél előbb megvaló­suljanak a régóta tervezett M4-es, és M8-as pályák — fogalmazták meg kívánal­maikat a kistérség polgár- mesterei tegnap Pusztamo­nostoron, a Jászsági Terü­letfejlesztési Társulás soros ülésén, ahol egyebek mel­lett az Észak-alföldi régió készülő közlekedésfejlesz­tési tervéről mondták el vé­leményüket. Az ülésről dr. Szerencsés István el­nök tájékoztatta lapunkat. El­mondta, a társulás alapító okiratá­ban foglaltaknak megfelelően megválasztották a testület tisztség­viselőit. Az elnök továbbra is Sze­rencsés István Jászdózsa polgár- mestere maradt, illetve tegnaptól elnökhelyettese is van a jászsági társulásnak Hajdú László Jászkis- ér polgármestere személyében. A jelen lévők választottak egy szám­vevő-, és egy feladatkoordináló bi­zottságot is, mindkét bizottság há­rom-három tagból áll. Az észak-al­földi régió közlekedésfejlesztési tervéről decemberben határoz a regionális fejlesztési tanács. A for­málódó anyaggal kapcsolatban mondták el véleményüket, illetve fogalmazták meg elképzeléseiket a kistérség vezetői. Az egyik leg­fontosabbnak tekinthető, hogy a már megépült M3-as autópályát „normális módon” megközelíthes­sék a Jászságból is. Ehhez fontos feladat Hatvan közelében az úgy­nevezett „ráhordó” út megépítése, valamint a 32-es főút szélesítése. A településeket elkerülő útszaka­szokat fontossági sorrend szerint kell rangsorolni. Kiemelten kelle­ne kezelni a Jászberényt elkerülő utat. Elengedhetetlennek ítélték a 31-es főút korszerűsítését. Az M3- as megközelítésének másik ütőere lehet a Jászárokszállás-Adács kö­zötti szakasz kiépítése, ami köz­vetlen kapcsolatot teremtene a pá­lyára felvezető úttal. A Jászság­ban, de ezzel együtt a megyében is fontos az M4-es autópálya kiépí­tése, illetve a Jászladány határá­ban elhaladó nyomvonallal meg­tervezett M8-as pálya megvalósítá­sa. A vasúti közlekedésben támo­gatandónak ítélték a Hatvan-Új- szász-Szolnok vonal dupla vágá- nyos szakasszá bővítését. Feladat az újszász-vámosgyörki szakasz megtartása, villamosítása. A kis­térségben szeretnék elérni, hogy a régiós programba bekerüljön a Jászsági-főcsatorna megvalósítá­sa olyan módon, hogy az a vízi szállítás követelményeinek is megfeleljen. _____ banka csaba S zolgáltatói kamarát kell építeni Kamarai információ Megyénk híján van az erköl­csi tőkében — ez derült ki dr. Sziráki András, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnökének szavaiból, aki a kamara jövőjéről, a jövő ka­marájáról tartott előadást a szolnoki Nívó Klubban. — A gazdaság emelkedő pályára állításának alapvető feltétele a tisztességes üzleti verseny — hangsúlyozta dr. Sziráki, majd hozzátette: bizalmi tőkében hi­ányt szenved a megye. Mint az elnök a gazdasági ön- kormányzat jövőjéről elmondta, szolgáltató típusú kamarát kell létrehozni, amely a vállalkozók érdekét helyezi előtérbe. Az el­múlt időszakban ez teljes mérték­ben nem valósulhatott meg, mert nem kapta meg az ahhoz szüksé­ges közjogi feladatokat. A szol­gáltatói kamara célja, hogy a vál­lalkozókat hozzásegítse azokhoz a forrásokhoz, melyekkel felvirá­goztathatja cégét, ezáltal a vállal­kozó késztetést érezzen, hogy ka­marai tag legyen. A kamara nyi­tott, együttműködést kezdemé­nyez az érdekképviseleti szerve­zetekkel, intézményekkel, illetve a kormánnyal. Működése akkor nyer nagyobb értelmet, amennyi­ben a mindenkori kormányzat felruházza azokkal a jogosítvá­nyokkal, melyekkel a gazdasági életben súlyának megfelelő he- lyére kerül. _______________«ua. I fjúságpolitika és költségvetés VÉLEMÉNY _______________________JÁBVÁS ZSUZSA_______________________ Á tvilágított lóláb A héten - állítólag - hozzákezdenek a hazai politikai elit és a vezető köztisztviselők teljes vagyonú átvilágításához, ami elsődleges becs­lések szerint legalább százezer főre és család­tagjaikra vonatkozik, s legkevesebb három hó­napot vesz igénybe. A gyanakvó adófizető polgár persze tiltakozna ellene, mert úgy érzi, az átvilágító bizottság áldásos tevékenységét ismét az ő zsebéből finanszírozzák. Természetesen - ahogy ez már szokás - az ő megkérdezése nélkül. A gyanakvó átlagpolgár azt is megmondaná előre - ha megkér­deznék -, mindez teljesen fölösleges. Mert ugyebár egyrészről a bankbetétek titkosak. Másrészről eddig is lakhatott bárki villá­ban, járhatott több tízmilliós autóval, hordhatott ötszázezer fo­rintos karórát, gardróbjában sorakozhattak tucat számra a híres francia divattervező kisebbfajta vagyont érő márkás öltönyei, mégis elhitték a bevalláskor, hogy egy lakótelepi panellakás egy tizenketted, és egy tizenöt éves keleti gyártmányú személygép­kocsi egy huszadrészét birtokolja csupán. Hiába, nagy a család! Különösen könnyű mindezt megtenni és elhinni, ha a vallató és a vallatott egy csónakban eveznek, azonosak az érdekeik, ne­tán együtt dolgozzák ki a — számukra — megfelelő jogszabályt, együtt szavazzák meg a — számukra — megfelelő törvényt. Minden településen tudja mindenki — az adóhatóság kivételé- vel(?) - egy-egy nagyobb beruházás melyik prominens szemé­lyiség érdekeltségi körébe tartozik. Természetesen nem az ő ne­vén fut. Ugyan dehogy. A 93 éves tolókocsis nagypapáé a több száz hektár föld, a 86 éves zöld hályogos nagymama - hajdan bolti eladó — egy benzinkút többségi tulajdonosa, a két kiskorú gyerek nevén pedig szépen virágzik a félmilliárdos éves forgalmú kft. S hol vannak még a sógorok, komámasszonyok, nagybácsik, ángyikák. Mert mint mondottam, nagy a család. S tegyük szívünkre a kezünket, ugye mi se mondanánk testvé­rünknek, lányunknak, vejünknek nemet egy olyan aprócska ké­résre, hogy hadd írassanak már a nevünkre például egy erőmű­vet. Hangsúlyozom, szigorúan vérségi alapon, nem ám cserébe holmi hivatali vagy politikai előmenetelt várva! Szóval eddig is kilógott a lóláb, ezután legfeljebb majd az átvi­lágított lóláb lóg ki. Akkor most mondják meg őszintén, nem tel­jesen fölösleges pénzkidobás és időpazarlás ez az átvilágítósdi? És azt is mondják meg, ha a látott példákat pontosan követő át­lagpolgár adóbevallásába majdan hiba csúszik, mondhatja-e va­jon számára kellemetlen következmények nélkül: nem akartam tippet adni a betörőknek. A robbantókról már nem is beszélve ... Bizonytalan... Szolnoki információ A Fidesz-MPP önkormány­zati képviselőcsoportja teg- • nap sajtótájékoztatót tar­tott, amelyen M. Román Bé­la frakcióvezető helyettes és Balasi Péter alelnök a hol­napi közgyűlési ülés két fontos előterjesztéséről fej­tette ki a képviselőcsoport véleményét. A város ifjúságpolitikai koncepci­óját M. Román Béla ismertette. Mint mondta, az előterjesztés ala­pos előkészítő munka után szüle­tett. Ennek során tizenegy háttér­anyagot használtak. A több, mint hatvan oldalas, tanulmánynak is beillő előterjesztés első részében helyzetfelmérés olvasható, a má­sodikban pedig a tennivalókat ve­szi sorra. A koncepció a 15-29 év közötti fiatalokkal foglalkozik. Célja, hogy a fiatalok a társada­lom és a helyi közösség hasznos tagjai legyenek. Különös hang­súllyal szól a fiatalok szolnoki le­telepedéséről, illetve a szolnokiak megtartásáról. Az élet különböző területein fogalmaz meg tenniva­lókat e cél érdekében. Többek kö­zött szó van benne egy ifjúsági ház létrehozásáról, ehhez az anyagiak biztosítását is körvona­lazza. A másik konkrét kezdemé­nyezés ösztöndíj létrehozása a diplomások Szolnokon tartása ér­dekében. A koncepció három év­re szól, konkrét feladatokat azon­ban csak egy évre határoz meg. Az előterjesztést megküldték azoknak az intézményeknek, amelyek kapcsolatban vannak az ifjúsággal, s várják véleményü­ket, jobbító javaslataikat. Ezért a közgyűlés holnap csak első olva­sásban tárgyalja meg, a végső döntést a javaslatok ismeretében később hozza meg. Balasi Péter a költségvetési koncepcióról fejtet­te ki a frakció véleményét. Több évre szóló költségvetési stratégia készül, amelynek előkészítése során számításba vették a város helyzetét, a tényeket és a folya­matokat, valamint megjelennek benne a helyi és a kormányzati szándékok. Balasi Péter kiemelte a koncepció néhány sarkalatos pontját. Ilyen például az az igény, hogy jelenjen meg benne a gaz­daság eredményes fejlődése, ki­emelte foglalkozzon az ifjúságpo­litikával, a negyvenezer forintos minimálbér várható következmé­nyeivel, kapcsolódjon a Széche- nyi-tervhez, elsősorban az agrár- és idegenforgalmi fejlesztések ré­vén, számoljon a városi beruhá­zások folytatásával, foglalkozzon azokkal a helyi lehetőségekkel, amelyekkel kiegészíthető a kis­vállalkozások központi támogatá­sa, és végül a 12,4 százalékos központi forrásbővítéshez csatla- koztassa a helyi bevételeket, ba (Folytatás az 1. oldalról) Az Alföldi Gabonaipari Rt., érzé­kelve az ágazat problémáit, a meghirdetett tonnánkénti 45 ezer forint helyett végül 52 eze­rért vásárolta fel a rizst termelőktől. Ez az ár megfelel az importár­nak — tudtuk meg Fe­kete Lászlótól, a társa­ság vezérigazgatójától. Hozzátette: ha az im­port rizs magasabb áron beszerezhető, ak­kor nőhet a belpiaci felvásárlási ár. A jövő év kapcsán a vezérigazgató elmond­ta, ha az árakat befolyásoló té­nyezők közül semmi sem válto­zik, úgy tűnik, tonnánként 52 ezer forintot tudnának fizetni jö­vőre is a kunsági rizstermelők­nek. Ám az ár, sokismeretlenes egyenlet végeredménye, s egy­előre még nem tudni, hogyan ala­kul például a dollár-euro árfo­lyam, vagy pontosan mekkora összegű exportszubvenciót kap­nak az olasz rizstermelők Brüsz- szeltől. A magyar rizses gazdák továbbra is re­ménykednek abban, hogy az ágazati mi­nisztérium jövőre, il­letve az EU-csatlako­zásig támogatja a mintegy 1500 ember­nek kenyeret biztosító ágazatot. Ha viszont a tárca ismét nemet mond, az a magyaror­szági rizstermelés végét fogja je­lenteni, hiszen az ismert, illetve előre kalkulálható áron egysze­rűen nem éri meg bajlódni az egyébként is költségigényes, a technológia betartására „kényes” növénnyel. ÚJ KÚT. Az utóbbi időszak legsikeresebb térségi kútfúró beruházásának az első ütemét ad­ták át tegnap a tiszaörsi vízműtelepen. A kút percenként 800 liter, kiváló minőségű vizet ad Tiszaörs, Tiszaigar és az örsi fürdő melletti üdülőfalu több mint 4 ezer lakójának. A kút tel­jesítménye még a legoptimistább szakembereket is meglepte, hiszen 260 méter mélyen olyan vízbázist találtak, amely akár száz évig is biztonsággal megoldhatja az ivóvízellátást. Ha a területfejlesztési tanács november végén támogatja a két község pályázati kérelmét, ak­kor már karácsonyra jó minőségű víz folyhat az örsi és igari lakások vízcsapjaiból. FOTÓ: PERCZE MIKLÓS Ön mit fejlesztene saját településén? Megkérdeztük A közelmúltban lapunk többféle szemszögből is foglalkozott Szol­nok fejlődésével. Ezek után teg­nap Újszászon, Abonyban és Jászkarajenőn kérdeztünk járó­kelőket: véleményük szerint mely területeken volna még ten­nivaló saját településükön? Petiik Ferenc, 53 éves újszászi me­zőgazdasági vállal­kozó:- Egy nagy fel­adat, a csatornázás végre megoldódik a városban. Ettől függetlenül bőven marad még tenni­való, hiszen tíz éve nem történt előre­lépés a munkahelyteremtés terén. A régi munkahelyek száma erősen megcsappant, újak viszont alig léte­sültek. így sokan kényszerülnek la­kóhelyüktől távol dolgozni. Győri Sándomé, 40 éves újszászi rokkantnyugdíjas: — Elsősorban új munkahelyek, üz­letek és utak hiá­nyoznak a város­ból. A központ ugyan sokat szé­pült az utóbbi idő­ben, ám a külterületeken nem ta­pasztalható ez a fejlődés. Elérhető árú, normális szórakozási lehetőség is elkelne. Persze nem italmérés, vagy játékterem, mert ezekből több van, mint kellene... Abonyi Géza, 47 éves abonyi vil­lanyszerelő: — Elsősorban az utakat kellene rendbe tenni, és a piactérre is ráférne némi korszerűsítés. Még a belvízelve­zetés kérdése sem oldódott meg teljes egészében. Az áru­kínálat viszont szerintem bősége­sen kielégíti az abonyi lakosok igényeit. Lánginé Tóth Anikó, 24 éves jászkarajenői élelmiszerbolti eladó: — A kislányom igényeiből kiindul­va nagyon hiányzik egy játszótér a köz­ségből. Új munka­helyekre is szükség volna, mert a fris­sen végzett fiatalok alig találnak hely­ben munkát. Az infrastruktúrára viszont nem lehet panasz, és az áruellátottság is jónak mondható. bugány jános

Next

/
Oldalképek
Tartalom