Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-03 / 257. szám

2000. November 3,. péntek 7. OLDAL Nagy sikerű megyei Ki mit tud? A megyei művelődési és if­júsági központ, a nyugdíja­sok megyei kulturális és ér­dekvédelmi egyesülete, va­lamint a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ immár kilencedik alkalom­mal rendezte meg a közel­múltban Törökszentmikló- son megyénk nyugdíjasai­nak Ki mit tud? vetélkedő­jét. Erre a nagyszabású ren­dezvényre hatvanhét mű­sorszámmal neveztek az idős emberek. Elöljáróban meg kell említeni, hogy a rendezvény megszervezé­séért és zökkenőmentes megtar­tásáért külön köszönet illeti meg Sülye Károlynál, a miklósi városi művelődési központ igazgatóját és munkatársait. Csak egyet lehet érteni Herbály Imrével, a térség országgyűlési képviselőjével, aki megnyitó be­szédében azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unióhoz való csatla­kozásunk után sok minden lehet közös, de nemzeti kultúránkat akkor is meg kell őriznünk. Sok együttes produkciója le­nyűgözte a közönséget. Ugyanez mondható el a szólóénekesekről, zenészekről. A nívódíjak kiosztá­sakor igen nehéz helyzetben volt a zsűri, hiszen — elenyésző kivé­teltől eltekintve — a jók közül a legjobbakat kellett kiválasztania. A jó szereplés, a jól végzett mun­ka tudatában térhettek haza azok is, akiket csak egy hajszál válasz­tott el a nívódíjtól. A hagyományőrző együttesek igen vidám hangulatot teremtet­tek. Közülük is kiemelkedett a tö­rökszentmiklósi Almássy János Nyugdíjasklub lakodalmi beszó­lásokat sűrítő produkciója. Követendő példával szolgált az öcsödi nyugdíjas népdalkor. A katonadalokat kísérő citerazene- kar három tagja közül az egyik fi­atal lányka, a másik ifjú legényke // volt. Fellépésük bizonyította, hogy nemcsak az idősek elkülö­nülése lehet sikeres. Sőt! A tisztán csengő szép dalla­mok, a magabiztos, hiteles elő­adások méltatása mellett termé­szetesen akadt levonandó tanul­ság is. Nem lehet például sikeres, ha egy együttes széles körű iro­dalmi felkészültségről számot adó, de igen hosszan elnyúló, monoton hangon előadott pro­dukcióval lép színpadra. A kö­zönség azokkal lélegzik együtt, akik kellő tudás birtokában, érze­lemgazdagon, magabiztosan lép­együttesnek, szólóénekesnek, ze­nésznek, versmondónak tükörké­pül szolgált ez a megmérettetés. A többiek szintjéhez viszonyít­hatják magukat. S ezt is kell ten­niük. Sokat tapasztalhattak ezen a Ki mit tud?-on, amely ismét be­bizonyította, hogy méltó a folyta­tásra. A zsűri döntése szerint ní­vódíjat kapott az együttesek kö­zül a Kék ibolya műkedvelő cso­port (Zagyvarékas), Őszikék nép­dalkor (Tiszaszentimre), Szolno­ki népdalkor, Rozmaring asz- szonykórus (Jászalsószent- györgy), Kossuth Nyugdíjasklub A tiszaszentimrei Oszikék népdalkor a színpadon nek fel, s nem rabolják az időt. Húsz versmondó külön teremben mutatkozott be. Volt köztük mo­noton hangú, átlag képességű is, de a többségük remekelt. Jó né- hányukat országos versenyen is díjaznák. A magyar irodalom, a magyar költészet gyöngyszemei­nek ilyen fokú, ilyen hévvel, át­éléssel, jó hangsúllyal előadott, a vers ívére ügyelő tolmácsolásáért megérdemelték az őszinte tet­szésnyilvánítást. A produkciók sora az estébe nyúlt. A nívódíjak és ajándéktár­gyak átadása után a vonatok és autóbuszok indulása miatt nem volt idő arra, hogy a zsűri taná­csokkal lássa el a versenyzőket. Utólag gondolva talán nem is volt erre szükség, hiszen minden Őszi túra Somogyországban A Szolnok Városi Nyugdí­jasklub a Kaposvári nyugdí­jasklub szervezésében So­mogy megyei túrán vett részt a közelmúltban. A jól előkészített vendéglátásnak köszönhetően a szolnokiak­ra jószerével csak az élmé­nyek befogadása várt. A Kaposváron elfogyasztott ebéd s az ismerkedés után Bőszénfára indult a szolnoki csoport. A gö­döllői egyetemnek vadrezervátu­ma van ott. Csodálatos látvány­ban volt részük a vendégeknek. Őzcsorda vonult például a hegy­gerincen, s mögötte sütött a le­nyugvó nap. A fűben elheveredő szarvasok méltóságteljesen álltak tovább közeledésükre. Másnap Niklára utaztak a szolnokiak, ahol Demény István­ná koszorút helyezett a Berzse­nyi-emlékműre. Tovább mentek Buzsákra, ahol a népművészet mesterei fogadták őket. Megte­kintették az ottani skanzent. Szinte hihetetlen volt számukra, hogy az nem lakott, hiszen az egyik ház előtt kukoricát mor­zsolt egy néni, a másiknál söprö- gettek, tyúkok kapirgáltak, juhok legeltek a házak között. Életszerű A szolnokiak és a somogyjádiak egy csoportja volt az egész. Ugyanott egy gyö­nyörű, festett kazettás templom ejtette ámulatba őket. Buzsák után Somogyvár kö­vetkezett. Egy bencés apátság romjait tekintették meg. Egy monda szerint először ott temet­ték el Szent László királyt. Szép lovas szobor emlékeztet rá. So- mogyvámos volt a szolnokiak kö­vetkező állomása. Ott, a Krisna völgyben felkeresték a puritán életet élő hívőket, akik gabona- termesztéssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. Saját pékségük, ke­rámia műhelyük is van. A budd­hista templomban részt vettek egy rövid imán. Ismertették ve­lük a buddhista tanítás alapjait. Együtt énekeltek a hívőkkel. Somogyjádon régi ismerős­ként fogadták őket, hiszen az ot­tani nyugdíjasokkal többéves kapcsolatuk van. Egy erdős ré­szen akkor rendezték a faluna­pot. Meghívott művészek szóra­koztatták a résztvevőket. A falu lakói és a vendégek számára in­gyenes volt a finom ebéd. A vá­laszték: őzpörkölt, malacpörkölt, sült hús, töltött paprika, hurka, kolbász. A szolnokiak előre ren­deltek az ottani péktől egy helyi specialitást: egy kocsikerék nagy­ságú kakaós kuglófot. Fáradtan, de élményekben gazdagon tér­tek vissza Ka­posvárra. A vá­ros nevezetes­ségei mellett külön érdekes­ségnek számí­tott az érem- börze. Útjukat így summáz­ták: nagyon megérte. (Martfű) és a Déryné Művelődési Központ népdalköre (Karcag). A szólóénekesek közül Földes Imre (Zagyvarékas), Csatos Sándor (Homok), Szöllősi Józsefné (Me­zőtúr), Bíró Lajosné (Mezőtúr) és Balogh Józsefné (Karcag). A hangszeres kategóriában Török Mihály (Szajol). A hagyományőr­zők közül az Almásy János Nyug­díjasklub (Törökszentmiklós), Barátság Nyugdíjasklub (Homok) és a mezőtúri szociális intéz­mény. A versmondók közül Susányi Andrásáé (Tiszaszentim­re), Vörös Lászlóné (Szolnok), Torma Mihály (Szolnok), Berta Mihályné (Tiszatenyő), Szatmári Andrásáé (Tiszatenyő) és Szend- rei Lajosné (Mezőtúr). Fals hangú ünnep A Nyugdíjasok Országos Szö­vetsége és a Nyugdíjasok Or­szágos Képviselete — dicsé­retesen — közösen rendezte meg a közelmúltban az idő­sek világnapját. Sajnálatos, hogy a közösen istápolt ün­nep szegényesre és súlyához méltatlanra sikeredett. Budapesten, az Akadémiai utcai színházteremben tartott rendez­vényen megyénket mindössze öt elnökségi tag képviselte. A ko­rábbi években - például a Buda­pest Sportcsarnokban — eseten­ként több ezer nyugdíjas vehetett részt ezen az ünnepen. Hagyo­mány volt az is, hogy egyes me­gyei szervezetek — így például tavaly Debrecenben - két- vagy háromnapos nyugdíjas-találko­zókat rendeztek. Az idősek világ­napját mindig színvonalas mű­sor köszöntötte. Fellépett például a Száztagú Cigányzenekar. Per­sze, a mostani világnapon is volt műsor. Fellépett néhány vidéki kis együttes és (egyébként a szépkorúak szolnoki versenyén díjat nyert) versmondó. Anélkül, hogy ezeket megsérteném, a mű­vészi színvonal nem érte el a ko­rábbiakat. Az idei világnap prog­ramja mindössze két órát foglalt magába. Az ünnepi beszédet tar­tó álamtitkár statisztikai adatok özönével bizonyította, hogy a nyugdíjak reálértéke emelkedik. Rajta kívül más nemigen hitte ezt el, hiszen a tévében mindenki láthatta, hogy a statisztikai hiva­tal szerint egy év alatt negyven százalék körül emelkedett a nyugdíjasok életkörülményeit meghatározó módon alakító hús, liszt, kenyér, a fűtőanyag ára. Az államtitkár jó humorérzékére vall, hogy a közbekiáltásokat és a kitapsolást is az egyetértés, a tet­szés jeleként könyvelte el. Az elégedetlen hallgatóságnak - az életszínvonal emelkedésének ékes bizonyságaként - három szelet vajas-szalámis kenyérrel fogták be a száját. ___________■ M artfű példát mutat A martfűi önkormányzat nyugdí­jasokat pártfogoló munkája nem újkeletű. Nem korlátozódik csu­pán egy-egy jeles esemény támo­gatására. Ezt azért kell hangsú­lyozni, nehogy azt gondolja vala­ki, hogy az idősek nemzetközi napjának megünneplésével ilyen irányú kötelezettségüket lerótták a városatyák. A közelmúltban az idősek világnapja tiszteletére Martfűn, a művelődési házban vendégül látta az önkormányzat a város idős embereit. Gonda Ist­vánná alpolgármester köszöntöt­te a résztvevőket, mindenekelőtt azt a tizennyolc idős embert, akik túllépték a 90. életévet. A vá­rosi nyugdíjasklub és a Kossuth Nyugdíjasklub tagjai közül virág­gal köszöntötték azokat, akik el­érték a hetvenötödik évet. Azt hi­szem, nem kell hangsúlyozni egyetlen városatya vagy gazdasá­gi vezető előtt sem, hogy elődeik tiszteletben tartásának hiánya miatt a martfűieknek nem kell szégyenkezniük. Nekik nem... Szoborcsoport Nagykanizsán — Szandaszőlősről A Zalai Hírlap október 7-i számá­nak első oldalán, egy fotó társa­ságában ez olvasható az aradi vértanúkra való emlékezésről: „A megemlékezések sorából kiemel­kedett a kanizsai, ahol a Vasemberház udvarában avatták fel Pataky Béla szob­rászművész alkotá­sát.” Ez az alkotás a művész szandasző- lősi otthonában ké­szült. Az Aradon kivég­zett mártírok és Bat­thyányi Lajos mi­niszterelnök külön posztamenseken ál­ló, bronz portréiból áll. Leleplezésekor megkondult Nagy­kanizsa minden ha­rangja. Avatóbeszé­det Tüttő István pol­gármester tartott. Ezzel a portrécso­porttal tizenkilencre emelkedett Nagyka­nizsán Pataky Béla bronzból készült szobrainak és dom­borműveinek szá- Egy portré közelről megvalósítása harminchat milli­ójába került a városnak. Lovren- csics Lajos, a Városvédő Egyesü­let elnöke megemlítette, hogy a szoborcsoport és a térrendezés költségeinek hatvan-hetven szá­zalékát lakossági összefogással teremtették elő. A szponzorok­nak szép - szintén Pataky Béla által készített — plakettet és em­léklapot adtak át. Most újabb terven dolgozik Pataky Béla. Szintén Nagykani­zsára készít majd egy nyolc mé­ter átmérőjű szökőkutat. Azt mondja erről: — A világ legszebb szökőkútját szeretném megcsinálni. ______■ A z emlékplakett ma. Ha a műalkotásokban igen szegényes Szolnokkal vetjük ezt össze, igencsak elgondolkodha­tunk, hiszen a szandaszőlősi mű­Az oldalt írta és szerkesztette: Simon Béla Megnyúztam egy kengurut — Megnyúztam egy kengurut. Sipos Gyula, a Keviterv nyugdí­jas főkönyvelője az igazmondás megtestesült szobraként áll előt­tem, mégis kételkedek szavaiban.- Persze, persze — kajánko- dom. - Egyszerűen megállt előt­ted egy kenguru, s azt mondta: Si­pos úr, kérek egy fazonigazítást.- Nemcsak nyúztam, én is lőt­tem le.- Fénykép van róla?- Van! S tényleg előkerül a győzelmi trófeát megörökítő fotó. Sipos Gyula egyik kezében a puska, a másikban a kimúlt kenguru.- Nem valószínű, hogy a Ti- szaligetben lőtted.- Rokoni látogatáson voltam ott, három hónapig. A sógorom az ottani fővárosban lakik. Az ő kalauzolásával jártam be a ten­gerpartot. Magyar szemmel néz­ve, sok érdekesség található ott. Többek között a kenguruvadá­szat. Sok fajta kenguru van. A só­goromnak van egy kétezer holdas eukaliptusz erdeje. Ez ott nagy­ságrendileg hobbinak értendő — annál is inkább, mert ez a fafaj ér­téktelen, legfeljebb tűzrevalónak jó. Többször kiruccantunk oda kengurura vadászni.- A kenguru nem védett állat?- Szabadon lehet rá vadászni, mint itthon a nyúlra. Vadászati engedélyt tíz dollár befizetése után bármely rendőrőrsön lehe­tett kapni. Fegyvert szabadon le­het vásárolni. Legfeljebb azt kér­dezi az üzleti eladó, hogy vadász­puskát vagy Kalasnyikov géppisz­tolyt kérsz-e. Egy jóravaló puska távcsővel ezerötszáz dollárba ke­rül, míg Kalasnyikovot kétszázöt­ven dollárért lehetett venni. A szabad fegyvervásárlás ellenére nincs több bűncselekmény, mint nálunk.- Mit csináltatok a lelőtt ken­guruval?- Amit én lőttem, közepes nagyságú, harminc kiló körüli volt. Az ottaniak egy része meg­eszi a kenguruhúst, de inkább ál­lati takarmánynak konzervet ké­szítenek belőle. Mi megnyúztuk, mint itthon a birkát, majd páclébe tettük. Másnap faroklevesszerűen megettük a kenguru farkát. A töb­bi rész még három napig állt a páclében. Utána jó pörkölt lett be­lőle. Megettük az utolsó szálig.-Smi lett a kenguru bőrével?- Elástuk, mert gyakorlatilag értéktelen. Erről jut eszembe, hogy Ausztráliába bőrárut nem lehet bevinni, sem onnan kivinni. Az ajándékba vitt kulacsom bőr­díszítését is műszerekkel vizsgál­ták a vámosok, s csak tíz dollárért adták vissza. Gyakorlatilag két­szer vettem így meg a kulacsot. Egyszer itt, egyszer Ausztráliá­ban. így is örültem, hogy vissza­adták.- Milyenek az ottani magyar kolóniák?- A magyarokat a legjobban asszimilálódó népnek tartják. Ausztráliában körülbelül nyolc­vanezer magyar él - igen szét­szórtan. Minden nagyobb város­ban vannak nemzetiségi klubok - így magyar is. Van magyar új­ság és rádió. Ezeknek a klubok­nak nemcsak kocsma jellegük van. Azokban tartják a családi ün­nepeket is. Jellemző azonban a magyarokra, hogy a különböző időkben kivándorlók külön cso­portokat alkotva, elkülönülnek a többiektől. A második generáció­ra ez már nem jellemző, de az már kevésbé beszéli nyelvünket. A harmadik generációnak pedig jószerével a nyelve nem, csak a neve magyar.- Először a nyolcvanas évek­ben jártál Ausztráliában. Köztu­dott, hogy sokkal jobban élnek ott. Miért jöttél vissza?- Ott sincs kolbászból a kerí­tés. Találkoztam magyar szárma­zású minisztériumi tisztviselővel, de olyan magyarral is, aki gyár­ban dolgozik, s negyven év alatt egyszer sem tudott hazautazni. Képesség és képzettség kérdése a boldogulás ott is. Nekem felaján­lotta egy magányosan élő idős hölgy, hogy ha kinn maradok, gondozása fejében rám hagyja va­gyonát. Húszévesen talán elgon­dolkodtam volna az ajánlaton, de most már Szolnokhoz köt min­den. vész nem egyetlen felkért meste­re Nagykanizsának. A kanizsaiak - tiszteletre méltó példát adva - szívesen támogatják a képzőmű­vészetet. Az említett emlékhely Az árnyas fák alatt álló szoborcsoport

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom