Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-10 / 263. szám

■■ 2000. November 10,. péntek KISÚJSZÁLIÁ SÓN JÁRTUNK 7. OLDAL Nem csak a fogakat vigyázza A város díszpolgára lett Dr. Malatinszki András fog­orvos eredetileg budapesti, aki nevetve meséli, hogy a sors úgy hozta: tizenöt éve került ide, afféle belső emig­rációba. Nem könnyű emberek a konok kunok, nehezen fogadnak be mást, de ha ez egyszer megtör­tént, nyíltak, őszinték. Ő is meg­szerette őket, hiszen nagyon sok páciense volt ennyi idő alatt. Hobbija a szakmája, a fogbeülte­tés, nem utolsósorban az aprósá­gok, a gyerekek ellátása. Mert ha ők fiatal korban rendszeresen el­jutnak a fogorvoshoz, folyamatos a fogaik ellenőrzése, azok kar­bantartása, óvása, ez a törődés később, felnőtt korban hozza meg eredményét, hiszen ezeket az embereket általában elkerüli a kínzó fogfájás. A fogak védelmén kívül még valamit szívügyének tekint a dok­tor: az itt élők javainak óvását. Éppen ezért az első polgárőrséget 1992-ben szervezte, az éjszakai lopások csökkentése érdekében. Ez a kis közösség azután lassan, folyamatosan megszűnt, nem utolsósorban azért, mert vala­hogy a rendőrséggel nem találták meg a kapcsolatot. Jobban mond­va a megfelelő kapcsolatot. Igen ám, de az élet ment to­vább, és módon két gyilkosság is Malatinszki doktor napközben a fogakat vigyázza, éjszakánként az itt élők javait történt a városban. Mindez fehé- ren-feketén mutatta, helye van itt egy polgárőrségnek is. így a ki­lencvenes évek derekán újraszer­vezték Posztós Sándorral együtt a polgárőrséget. Mostanság har­mincegyen őrködnek, és leg­utóbb is egy ékszerbolt tolvajá­nak lefülelésével segítették a he­lyi zsarukat. A doktor úr ebbéli fáradozásáért legutóbb az év pol­gárőre kitüntetést vehette át, ami azért jelentős, mert az egész or­szágban évente hármat adnak ki. Ebből az egyik most Kisújszállás­ra került, bár elmondása szerint ez nem csak az ő érdeme, a csa­paté, ahová ő is tartozik. A zsa­rukkal is élő, folyamatos a kap­csolatuk. A családjáról annyit: három lá­nyuk született. Kettő már férjhez ment, a harmadik kisasszony még tanul. De már négy unoka is tartozik a családhoz: két lány és két fiú. Ki tudja, az utóbbiak kö­zül valamelyik előbb vagy utóbb a nagyapa példáját követve még polgárőr is lehet. Természetesen nem főállásban, hanem társadal­mi munkában, pluszfeladatként. Ponyokai Bálint 1974-1990 között tizenhat esz­tendeig volt Kisújszállás tanácselnöke. Lehet er­re a korra, időszakra mondani bármit, jót is, rosszat is, de azt aligha vitatja senki, hogy ezek­ben az években valahogyan könnyebben boldo­gultak, akik szerettek dolgozni: kiszámíthatób- ban éltek az emberek. Tudták, mit hoz a jövő, lehetett tervezni, netalántán házépítésbe, ott­honteremtésbe fogni. így Kisújszálláson is száz­számra épültek lakások. Hogy ebben a folyamat­ban adódott-e egyáltalán érdeme a nyugdíjas ta­nácselnöknek, ennek megítélését azokra bízom, akik átélték ezt a kort, és ismerték, ismerik őt. Azóta nyugdíjas, de nem tétlenkedik. Igaz, a minap kissé rakoncátlankodott a szíve, de azóta megint minden a régi kerékvágásban halad. A baleset-megelőzési bizottság városi szervezete elnökségi tagja, az ismétlődő helyi autóverse­nyek szervezőbizottságának az elnöke. Azután a helyi városvédő és szépítő egyesület titkára, a lovas baráti kör titkára. Ezek bizony vissza-visz- szatérő foglalatosságok, rendszeres éves, havi programokkal. És akkor még szó sem volt arról, a párjával két felnőtt „gyerek” szülei, sőt már három lányunoka is érkezett azóta. Úgy tűnik, az évtizede nyugdíjas tanácselnök­ről a helyi honatyák, honanyák sem feledkeztek meg. Éppen ezért a képviselő-testület döntése értelmében ő vehette át legutóbb Kisújszállás Város Díszpolgára címet. Az indoklás szerint a város és a lakosság érdekében kifejtett kiemelke­dő tevékenységének elismeréseképpen. Aho­Ponyokai Bálint a díszpolgári címet igazoló kitüntetéssel gyan én ezt a megállapítást értelmezem, ebben benne foglaltatik az 1974-1990 közötti időszak éppen úgy, mint az azóta eltelt évtized. Novemberben elkészül Mint a kun települések általában, így Kisújszállás lakossága is főleg református vallású. A református templom 1788-ban épült, és a ko­rabeli írások, feljegyzések azt sej­tetik, hogy eredetileg fazsinde­lyes lehetett. Azóta többször tata­rozták, renoválták a létesítményt, új tetővel látták el. így történt ez jó száz éve is. Igen ám, de a má­sodik világháború során az Isten háza is találatot kapott, és a to­ronnyal együtt leégett, megsem­misült a tető is. Évek múlva kija­vították, ámbár a létesítmény ko­rábbi stílusjegyeit nem hordozta. Évtizedek jöttek, mentek, és bizony ez a kijavított, felújított te­tő, illetve a gerendázat több he­lyen megroggyant, beázott. Az idén végre sor kerülhetett alapos felújítására. A műemlék-felügye­lőség szigorúan megszabta, előír­ta: a rekonstrukció során vissza kell állítani a korábbi stílusjegye­ket is. A felújítás során a munká­latokat végző szakemberek mint­egy száz köbméter mennyiségű borovi fenyőt építettek a tetőszer­kezetbe. Ami a költségeket illeti, erre a célra az egyházközségnek is volt valamennyi pénze, pályá­zatokon is részt vettek, a város is adott támogatást, illetve a gyüle­kezet is. Ami nem mellékes, a vá- sárosnaményi dolgozók jóvoltá­ból november végére az új tető- szerkezetet új tető borítja. Remél­hetőleg évtizedekig megoldja, jó helyre vezeti le a felülről érkező égi áldásokat... * 13 Évszázados üzenetek Ábri István börtönőr üzenete 1900 nyaráról Százéves a városháza, ezt korabeli írásos dokumentu­mok, elsárgult iratok iga­zolják. Meg néhány érde­kes, ránk maradt emlék. Az egyik akkor került elő, amikor a jegyző asszony szobájából fel­szedték a padlót, és az egyik da­rab hátoldalán tintaceruzás üze­net díszelgett. Ábri István városi börtön őr 1900. július 13. Az Ábri tipikus kisúji név. Hogy melyikőjük elődje lehetett az István nevű fog­lár, ez esetleg valamelyik kései leszármazott tudná igazolni. Mi ezúton adjuk közre ezt az évszá­zados üzenetet, meg még egyet. Mellette sárga papírlap hevert. Kézzel írott sorai arról tudósíta­nak, hogy: A ki ezt a levelet meg találja, olvassa el. Tisztelt ba­rátom a ki ezt írta azt hívják Vas Ferenc asztalosnak. 1900. július 13. Utána pedig az ifjúsági egylet tagjai, már akinek a nevét meg­őrizte az azóta eltelt tíz évtized: Berkovics Lajos, Frenkel Sándor, Hirschfeld Miklós, Kaufmann Mór, Kiss Lajos, Meszér Elek, Tóth Ferencz, Vágó Béla, Swarcz Ignác. Vajon van, lehet-e még leszár- mazottuk a városban? — hiszen azóta két nagy világégés is végig­söpört Európában, s nem kímélte a településeinket, így Kisújszál­lást sem. A Székelyföldről a Kunságba A most hetvenötödiket tapo­só, Kisújon élő Bartalis Jó­zsef eredetileg a Székelyföld közepén, Gyergyócsomafal- ván született, akár a hites felesége, Baráti Teréz. En­nek ellenére az ifjú Bartalis nem ismerte Barótiék Teri lányát, két ok miatt. Az egyik az, nagy volt ez a tele­pülés, több mint hétezren éltek ott. A másik, amikor József már legénynek szá­mított, Teri még apró lány­ka volt, lévén hét évvel fia­talabb. A második világháború során né­hány évig ez a terület megint Ma­gyarországhoz tartozott. Nem részletezem, hogyan, milyen kö­rülmények között, de a negyve­nes években mindketten és mind­kettőjüknek a családja átjött. Vé­gül itt maradtak. Ők ketten vélet­lenül Budapesten találkoztak egy beteglátogatás alkalmából. Akkor már Teri is nagylánnyá serdült, és rögtön megakadt rajta Bartalis Jó­zsef szeme. 1950. október 15-én esküdtek egymásnak örök hűsé­get Kisújon. Azért itt, mert a csa­lád, a szülők is odakerültek. Dol­goztak Pesten, majd hazatértek. A férj a Nagykun Téeszben he­lyezkedett el: volt traktoros, dará­lós, és onnan került nyugdíjba. A párja is dolgozott: a tejházban, a téglagyárban és a gyógyászati se­gédeszközök gyárában. Már mindkettőjüknek a postás hordja a havi járandóságot. Egy lányuk született: férjhez ment, két unokájuk van. A hábo­rút követően legelőször 1955-ben látogathattak vissza szülőföldjük­re, azóta többször felkeresték fia­talságuk színhelyét, Gyergyócso- mafalvát. is, rossz is, de ők végig kitartottak egymás mellett. A bajban is, a jó­ban is. Józsi bácsinak legjobban a hegyek hiányoznak, hiszen Kisúj- ról messze kell utazni még ahhoz is, hogy dombot lásson az ember. A jeles évfordulóra sok-sok ajándékot, virágkosarat kaptak. A férj aranyláncot vett a párjának, Teréz asszonynak meg a lányá­Bartalisék ötvenedik házassági évfordulójuk tiszteletére megtartották az aranylakodalmat is Az ötvenedik házassági évfor­dulójuk tiszteletére megtartották az aranylakodalmat. Hatvanhá­rom vendégnek terítettek a Mó- ricz-Klubban, és természetesen a fő étel birkapörkölt volt, a hagyo­mányos tyúkhúsleves mellett. Röviden felelevenítették ezt a fél évszázadot, amely olyan volt, mint az időjárás. Akadt benne jó nak is. Cserében még legalább 17 évet kér az Istentől, hiszen az ap­ja is 92 évesen tette le örökre a ka­nalat. Márpedig neki ehhez a korhoz még tizenhét esztendő hiányzik. Nevetve hozzáfűzi: ha netalántán a földi lét ennél hosszabbra sike­rül, az sem baj. Sőt... Röviden SZÁRAZ LÁBBAL. Régi lakos­sági észrevétel, panasz, hogy az úgynevezett Keleti temetőbe ve­zető út olyan, akár az időjárás. Télen saras, nyáron poros. Min­den megoldódott, mert elké­szült az ide vezető műút, sőt a hozzá csatlakozó út is, amelyek mintegy tizenötmillióba kerül­tek az önkormányzatnak. ZSODOMA TELEPÜLÉS egyik közismert városrész. So­kan születtek, ezen a területen, ma is sokan élnek itt. Éppen ezért a 2001. évi magyar kultúra napja alkalmából SzepesijGynla települési képviselő pályázatot hirdet írásművek készítésére. Választható témák: Emberi, csa­ládi sorsok a Zsodomán. Miért szeretem a Zsodomát? Milyen­nek képzelem Zsodoma jövőjét, fejlesztését? A pályaművek leg­feljebb négy gépelt oldalasak le­hetnek, a pályázat jeligés, a dol­gozatra csak a jelige kerüljön. Külön kategóriában versenyez­hetnek a 14-20 évesek, illetve a húsz éven felüliek. Mindkét ka­tegóriában az első három helye­zett komoly pénzjutalomban ré­szesül. A pályamunkák bekül­dési határideje 2000. december 30. Cím: Szepesi Gyula, Kisúj­szállás, Baross Gábor utca 2. sz. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János Most voltak húszévesek Túl vannak a húszon — már nem a képen látható „csimbilimbik”, hanem a Sallai úti óvoda, ahová járnak. Eredetileg ezek a helyisé­gek is az iskola részei voltak, de 1980-ban óvodai célra kaptak két termet. Akkor harmincegy apró­ság kezdett itt két csoportban, ké­sőbb nőtt a gyereklétszám. Any- nyira, hogy három csoportot szer­veztek. Napjainkban újra két cso­port van, ahol négy óvónő, három dajka vigyáz az ötvenkét fiúra, lányra. Nemrégen tartották azt a kis megemlékezést, ahol húsz­éves létüket ünnepelték. Erre a kedves, meghitt rendezvényre el­hívták a húsz évvel ezelőtti óvodá­sokat is, akik között nem egy akadt, aki hozta magával a saját csemetéjét is. Ott volt a város ak­kori és mostani vezetősége. Nem hiányzott a fehér asztalos meg- vendégelés sem, meg a köszöntők sem. További szép éveket kíván­tak a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt, hiszen az óvoda ismert arról, hogy nevelési programjának Ebédelés előtti pillanatkép az óvodában egyik fő eleme a környezet meg­szerettetése. Végezetül, de nem utolsósorban Dómján László al­polgármester abbéli szándékának adott hangot, hogy húsz év múlva is el szeretne jönni köszönteni az akkor negyvenéves létesítményt. Ezzel az óhajjal egyetértett min­den itt dolgozó alkalmazott...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom