Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-10 / 263. szám
NOVEMBER 11 -12. Ói«/ BEVÁSÁRLÓ HÉTVÉGE az föideaß/-nái KISÚJSZÁLLÁSON JÁRTUNK A város díszpolgára Ponyokai Bálint 1974-1990 között tizenhat esztendeig volt Kisújszállás tanácselnöke. 7. oldal Agyhártyagyulladás ellen Egészségügyi információ Újfajta, fertőző agyhártyagyulladás elleni vakcinát törzskönyveztek hazánkban a közelmúltban. Ez az oltóanyag szükség esetén már két éven aluli kisgyermekeknek is beadható. Sok gondot okozott korábban, hogy kétévesnél fiatalabb gyermeknek nem volt megfelelő ellenanyag. Ez az új készítmény — melyet a világon harmadikként hazánkban törzskönyveztek — azonban számukra is védelmet nyújt. Természetesen megyénkben is hozzáférhető ez a vakcina. Szerencsére mostanság nem fenyeget az a veszély, hogy tömegesen szükség lenne rá. Am ha valaki ilyen beteggel találkozik, vagy olyan környezetben jár, ahol felmerül a lehetősége, hogy elkapja a fertőzést, lehetősége van rá, hogy igényelje ezt az oltást orvosánál, illetve az ÁNTSZ-nél. szs Számlagyártással vádolják Tizennyolc gyanúsított egy bűnügyben Országos információ Közel 20 millió forinttal rövidítette meg az állami költség- vetést az a bűncselekménysorozat, amelyben az APEH megyei nyomozóhivatala folytatott eljárást tavaly nyár óta. Egy tiszatenyői férfit gyanúsítanak azzal, hogy több gazdasági társaság nevében fiktív számlákat gyártott és adott tovább más cégeknek. A kilencrendbeli bűnlajstrom tartalmaz csalás, adócsalás, számviteli fegyelem megsértésének, magánokirat-hamisítás alapos gyanúját — tájékoztatta lapunkat az APEH szóvivője, Burií lák Attila. A szóvivő elmondta, a rendőrségtől átvett eljárás alapját a fiktív, azaz a tényleges gazdasági eseményeket nélkülöző számlák gyártása jelentette. A nyomozás adatai szerint a tiszatenyői, büntetett előéletű Sz. Sándor több mint 100 millió forint bruttó értékben bocsátott ki ilyen számlákat három gazdasági társaság - két bt. és egy kft. — nevében. ifolytatás a 3. oldalon) Újra lesz karácsonyi falu ___________ Szolnok____________ Bár még meleg, kora őszi idő van, de lassan nyakunkon a karácsony. És az ünnep együtt jár a karácsonyi faluval. Ahogy az már szinte történelem, a megyeszékhely központjában évről évre karácsony előtt felállítják az immár egységes látványt nyújtó fóliasátrakat. Sokáig a Kisosz szervezte a falut, de tavaly már a Piackezelő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.- vei kötött szerződést öt évre a város. A kft. ugyancsak öt évre biztosította a kereskedőknek a helyeket, így nagyjából ugyanaz a közel 150 árus kínálja majd idén is portékáit, mint tavaly. Mint azt Gácsi Zoltántól, a Piackezelő Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, idén december 2-án reggel 8 órakor szeretnék kinyitni a karácsonyi falut. (FOLYTATÁS A 4. OLDALON) Fedél nélküli önkormányzatok A megyei közgyűlés elnöke bízik a Belügyminisztérium segítségében Egyelőre Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke is csak reméli, hogy lesz elegendő pénz a vezsenyi és a kétpói polgármesteri hivatal felépítésére. Az elmúlt hetekben ugyanis kiderült, az államtól a helyreállításra igényelt és kapott összeg nem futja a munkálatok költségeit. Mindkét helyen ugyanis sokkal nagyobb a baj, mint azt először a szakértők vélték. sen megnöveli. A két településen most a legnagyobb kérdés, miből fedezik a többlet kiadásokat. Búsi Lajos érdeklődésünkre elmondta, az ön- kormányzat vis maior alapja, a belvízkárok miatt, már februárban kiürült. Ám a megyébe érkezett helyreállítási támogatás maradványát erre a két településre irányítják majd. De a közgyűlés elnöke támogatásra számít a BelügyminisztériMegyei INFORMÁCIÓ Kétpón tavasszal a polgármesteri hivatalt átvizsgáló szakemberek még úgy találták, a községháznál elegendő egy alapos felújítás. Az építési hatóság azonban másfél héttel ezelőtt életveszélyesnek nyilvánította az ön- kormányzat épületét, és azonnali bontást rendelt el. Ve- zsenyben ugyan egy percig nem volt kérdéses, hogy új polgármesteri hivatalra van szükség, az épületet ugyanis már a tavalyi belvíz után meg kellett támasztani, az viszont csak a közelmúltban derült ki, hogy ha az' eredeti tervek szerint építik meg az alapokat, akkor az egy újabb árvíz, belvíz esetén aligha tartja meg a falakat. A szakhatóság éppen ezért úgynevezett cölö- pös alapozást írt elő, ami a költségeket jelentőAZ ÁR- ÉS BELVÍZKÁROK HELYZETE A MEGYÉBEN 6000 5000 5361 Személyi tulajdon Önkormányzatii tulajdon Kárenyhítésben részt vevő károsodott épületek Hatvani Lajos, Vezseny polgármestere bízik abban, hogy előbb lesz meg a pénz az új községházára, mint ahogy elkorhadnak a falakat támasztó gerendák fotó: mészáros jános um vis maior keretéből is. Az újjáépítés költségeinek pontos felmérése után ugyanis eljuttatják igényüket a szaktárcához. Mindezek ellenére Búsi Lajos úgy vélte, a me-------- gyében jól halad a helyreállítás. A _____I magántulajdonban lévő házak 74 százalékának újjáépítése befejeződött. A kötelező önkormányzati feladatokat .ellátó épületeknek pedig 41 százalékánál készültek el a helyreállítással. A két arány közötti viszonylag nagy különbséget a közgyűlés elnöke azzal magyarázta, hogy több településen késéssel indultak el a beruházások. Számos önkormányzat ugyanis csak akkor kötötte meg a szerződést a helyreállítást végző vállalkozóval, amikor már számláján volt az állami támogatás. De nem egy olyan kisebb település is volt, ahol nem akadt építőipari vállalkozó. T . J. 3431 Összes károsodott épület Helyreállított épületek i Röviden CSÖKKENŐ BENZINÁR. A motorbenzin árát három forinttal csökkenti, míg a gázolajét hat forinttal emeli a Mól Rt. literenként jövő hét hétfőn. PRÁGÁBAN JÁRTAK. Az Észak-alföldi Regionális Marketingigazgatóság munkatársai Prágában jártak a napokban. Az ottani nemzetközi kiállítást tekintették meg, tájékozódtak, számos partnerrel találkoztak. A következő esztendőkben minden bizonnyal régiónk turizmusa is bemutatkozik a cseh fővárosban. GÓLYAAVATÁS. Ma rendezik meg a hagyományos gólyaavató ünnepséget a Tessedik Sámuel Főiskola Mezőgazdasági Főiskolai Karán, Mezőtúron. A vidám ünnepséget este bál zárja, amellyel hivatalosan is főiskola^hall- gatóvá választják az első éves diákokat. ESZKÖZFEJLESZTÉS. A kar cagi önkormányzat a megyei közoktatási alapítványtól 8,5 millió forintot nyert az öt általános, három középiskola, az egy óvodai tagintézmény és a zeneiskola munkáját segítő eszközök beszerzésére, az intézmények által használt helyiségek karbantartására. ' _____:__________■ M ikrohitel: kevés az igénylő ______Megyei információ______ E ddig mindössze nyolc pályázat érkezett megyénkben a SOP ’97 elnevezésű Phare mikrohitel- programra, a rendelkezésre álló 150 millió forintból azonban akár negyven-ötven mikro- és kisvállalkozó is hozzájuthatna a kedvezményes, tízszázalékos kamatozású hitelhez. Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke érdeklődésünkre elmondta, egy- egy vállalkozó legfeljebb hárommillió forintot igényelhet, melynek törlesztését egyéves türelmi idő után kell megkezdeni. A megyei területfejlesztési ügynökséghez december 10-ig beérkező kérelmeket pedig még idén elbírálják. _______ TJ H ÚSÁRUK NÉMETORSZÁGBA. Aláírásra vár az a szerződés, amely alapján még az idén szállíthatnak szalámit és kolbászféléket Németországba a szolnoki Szole-Meat Kft.-tői. A 230 főt foglalkoztató húsüzemből egyelőre 100-200 tonna készárut exportálnak majd a német piacra. Felvételünk a szárazáruüzemben készült. fotó. mészáros jános Sikeres volt a pótsorozás Megyei információ Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, a megyei hadkiegészítő parancsnokság történtének eddigi legsilányabb sorozási eredménye mutatkozott meg az októberi sorozás alkalmával. Egyrészt már az is nagy problémát okozott, hogy a szeptember 16. és október 13. között sorozásra hívott fiatalok jelentős hányada — igazoltan vagy igazolatlanul - el sem jött a meghatározott időpontra, a megjelentek között pedig sokan a sorozáson jelezték, hogy tovább tanulnak, így ők eleve „kiestek”. A másik nagy gond az volt, hogy a megvizsgált katonajelölteknek csupán 35 százalékát találták alkalmasnak a sorkatonai szolgálatra. Ez a mutató ez idáig még nem süllyedt 40 százalék alá. Az eredmények alapján a hadkiegészítő parancsnokság nem tehetett mást annak érdekében, hogy a későbbi bevonulásokhoz biztosítani tudják a szükséges létszámot, pótsorozást rendelt el. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatok valamelyest kedvezőbbek, mint a korábbi alapsorozásé. Mint azt a kiegészítési osztály vezetőjétől, Jónás József alezredestől megtudtuk, az október végéig tartó pótsorozás segítségével úgy tűnik, meglett a létszám, sőt az alkalmassági mutató is jócskán meghaladja az előbbit. A zömmel ideg- és elmebetegség okán ideiglenesen alkalmatlannak bizonyult fiatalokat szakorvosi vizsgálatokra küldik, őket a vizsgálatok eredményének ismeretében újra sorozzák körülbelül egy év múlva. 977086591505400263