Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-07 / 260. szám
TÚLNYOMÓAN BORULT IDŐ Részletek a 10. oldalon / u o o _> Ingatlanpiaci l ajánlataink a 4. oldalon. Röviden PREMIER A „SZOBÁBAN”. Az évad első szobaszínházi bemutatójára készülődnek a szolnoki Szigligeti Színházban. Gol- doni Két úr szolgája című komédiáját november 14-én mutatják be Koltai M. Gábor rendezésében. A főbb szerepeket a mezőtúri származású Szávai Viktória, illetve Szirtes Balázs, Szabados Mihály, Verebes Linda, Petridisz Hrisztosz, Ujlaky László és Czi- bulás Péter alakítja. FÉLMILLIÓS ADOMÁNY. A megyei Hetényi Géza kórház rehabilitációs osztályát közel félmillió forint értékű adománnyal segítette a napokban az Életfa Alapítvány. A hét dekubitor matrac - a hozzá tartozó, nagy értékű működtető motorokkal együtt — jelentősen javítja a súlyos, hosszú időn át ágyhoz kötött betegek életminőségét, Csökkenti a felfekvések kialakulásának veszélyét. EZÜSTDIPLOMA. Országos tájképfestészeti biennálét rendeznek Hatvanban, amelyen több mint száz alkotóművész vesz részt, köztük a Szolnoki Művésztelep tagja, Meggyes László is, aki Őszi napfény című festményével Ezüstdiploma elismerésben részesült. ÁLL A SZOBOR. A millennium alkalmából Tiszapüspökiben a templom előtti téren állították fel Nepomuki Szent János szobrát. Az 1880-ban készült régi szobor másolatát Varga Gábor keramikus szobrászművész készítette. FOTÓ: CS. I. Felkészülten várják a havazást Egyes útszakaszokat kiemelten kezelnek A közútkezelő közhasznú társaság dolgozói folyamatosan végzik a hórácsok kihelyezését FOTÓ: CS. I. Az útüzemeltetés szakma, míg a jó téli útüzemeltetés már művészet — hangzott el azon az értekezleten tegnap, amelyet a megyei állami közútkezelő kht.-nál tartottak a téli felkészülés jegyében. Megyei információ Dr. Pintér László ügyvezető igazgató tájékoztatója bevezetőjében elmondta, az ár- és belvíz okozta útkárok helyreállítási munkálatait befejezték, csak a sasi kanyarban van még egyheti tennivalójuk. Összesen több mint egymilliárd forint értékű útfelújítást végeztek a megyében, összességében huszonhat útszakaszon. A következő időszakban a legfontosabb feladatuk a megyei országos közutak téli üzemeltetése lesz. Ehhez intézkedési tervet készítettek. Megtudtuk, tovább folytatódott a géppark korszerűsítése új eszközök beszerzésével. Három Tátra teherautót vásároltak, a kocsik november végére érkeznek meg. Az új gépekhez hóekéket is vásároltak. Fix platós gépkocsit is rendeltek, és kicserélnek egy vontatható sószórót is. A tavalyi mellé idén egy újabb autógrédert is beszereztek. A téli hóeltakarítási, üzemeltetési munkát segítendő, Kunszentmártonban új só-, Kisújszálláson pedig fedett géptárolót építenek. Só kellő mennyiségben áll rendelkezésre. Kovács Károly üzemeltetési és fenntartási osztályvezető kiegészítésképpen elmondta, folyamatos a hórácsok kihelyezése. Összesen kilenc kilométernyi hosszban raknak az utak mellé hófogókat. Csütörtökön és pénteken lesznek az üzemmérnökségeken a gépszemlék, és ezzel immár útra készen állnak a hóeltakarításra. Mindazonáltal dr. Pintér László hangsúlyozta, nem csúcsterhelésre készültek, hiszen ahhoz nincs elegendő pénzük, de átlagos téli időjárás esetén üzemeltetési feladatukat az elvárt színvonalon el tudják végezni. _____ ______ TA A közútkezelőnél új rendszert dolgoztak ki az általuk üzemeltetett 1310 kilométernyi megyei útszakaszon lehullott hó eltakarítására. A munkagépek ugyanis őrjáratos és területi (rajonos) rendszerben dolgoznak. Az őrjáratos munkavégzés mellett száznegyven kilométernyi hosszon kiemelt rajonos szolgáltatás is lesz. Ezek szerint fokozottan felügyelnek a gyöngyös-jászberényi, az újszász-jászapáti, a szolnok-kiskunfélegyházi, a martfü-kunszentmártoni, a kisújszállás-mezőtúri, a karcag-kunmadarasi útszakaszra, ahol sószórással akadályozzák meg a hó letaposását, je- gesedését. PORTRÉ Pálréti Ágoston, a Magyar Rádió Rt. Szolnoki Stúdiójának munkatársa harminckét éve van a pályán, azóta foglalkozik a tudomány népszerűsítésével. 3. oldal Leadták az ajánlószelvényt Tiszabő Ismét ringbe száll a polgármesteri székért Négyesi Zoltán a december 3-i választáson. A falut a rendszerváltástól 1999-ig vezető Négyesinek egy ellenfele azonban már biztosan lesz. A megfelelő számú ajánlást a többségében cigányok lakta községben a kisebbségi önkormányzatot is maga mögött tudó Nagy Rudolf, a község eddigi alpolgármestere is leadta. Hivatalosan viszont még nem tudni, indul-e a faluvezetői posztért a legutóbbi választásokat megnyert, így az önkormányzat feloszlatásáig a polgár- mesteri tisztséget betöltő Gál Miklós, illetve az őt jelenleg is helyettesítő alpolgármester, Ul- viczki László. A választáson indulni szándékozók azonban a polgármesteri és az önkormányzati jelöltséghez szükséges ajánlószelvényeket még péntek délután négy óráig leadhatják. TJ Most támadnak a tolvajok A kocsiban hagyott értékekre pályáztak Jászberény—Jászapáti A halottak napja utáni első hét végén sajnos bebizonyosodott, nem alaptalan az az aggodalom, ami a temetők környékének biztonságával függ össze, ugyanakkor az is beigazolódott, mekkora felelőtlenség értéket hagyni a parkoló autóban. Mindenszentek napján, illetve az azt megelőző néhány napban a megerő sített rendőri szolgálatoknak kö szönhetően bűnmentessé váltak a temetők és azok környékei. Talán azokban a napokban a temetőbe látogatók is körültekintőbben voltak, mindenesetre nem érkezett bűncselekménnyel kapcsolatos panasz még a legforgalmasabb helyekről sem. Nem úgy az elmúlt hét végén. A Jászságban két autófeltörés is történt a temetők melletti parkolóban. /FOLYTATÁS AZ 3. OLDALON) Nyurgapontyok a Tisza-tóba Tisza-tó A Mohosz idén a Tiszafüred és Poroszló közötti Tisza- híd térségében fejezi be ez évi haltelepítéseit. Veres László, a Mohosz Tisza-tavi kirendeltségének megbízott vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy mától péntekig harminc mázsa egynyaras és száz mázsa kétnyaras nyurgaponty kerül az élő Tisza területén a tóba. Ezzel együtt a mai naptól a Mohosz az úgynevezett laposokon és kubikgödrökben elkezdte azt a mentő- és felmérő halászatot, amely a viszonylag alacsonyabb téli vízszintet ellensúlyozandó a halak nyugodtabb téli át- telelését segíti. ____________-rD rágább lett az étkeztetés Pénzügyminiszter-váltás? Mezőtúr A rohamosan emelkedő energiaárak és alapanyagköltségek miatt a városgondnokság a gyermek- és diákétkeztetés térítési díjainak — amelyek tavaly szeptember 1. óta nem változtak - emeléséről döntött. Mint indokolják, a húsfeldolgozó és a malomipar termelőiárszintjének drasztikus emelése elengedhetetlenné tette ezt a lépést. A megemelt térítési díjakat november 1-től fizetik a szülők, holott a városgondnokság szeptember-október óta a pékárut átlagosan 15 százalékkal, a tőkehúst és a töltelékárut 40, a baromfihúst és -készítményeket 25, a tejtermékeket 10-15, a halakat és zöldségféléket 5 százalékkal szerzi be drágábban. Eddig Mezőtúron az óvodákban 134 forint, az iskolákban 179 forint térítési díjat kellett fizetni, ezzel szemben november 1-től ez az összeg az óvodák esetében 164 forintra, az általános iskoláknál pedig 215 forintra emelkedett. A diákotthonok és kollégiumok esetében az egész napos térítési díj ugyancsak ettől az időponttól napi 325 forintra változott. R. SZ. A gyermek- és diákétkeztetés egyre többe kerül fotó: cs. i. Budapest Sajtóinformációk szerint Su- rányi György helyett 2001. márciusban Járai Zsigmon- dot jelöli a Magyar Nemzeti Bank élére Orbán Viktor miniszterelnök. A megüresedő pénzügyminiszteri poszt várományosa pedig Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, karcagi országgyűlési képviselő. Megkerestük Varga Mihályt, akit ezekben a napokban leginkább a következő két esztendő költség- vetése foglalkoztat. — Jelenleg a költségvetés előkészítése köti le a legtöbb időmet, és nem foglalkozom ezekkel a híresztelésekkel. Semmiféle megállapodás nem született még, ezt Járai Zsigmond is többször hangoztatta. Ezekről a pozíciókról egyébként is a miniszterelnök dönt. Ameddig ő nyilvánosságra nem hozza a döntését, nem érdemes találgatni. — Amennyiben mégis felajánlja önnek a miniszterelnök a pénzügyminiszteri bársonyszéket, miként dönt majd? — Szerencsére elég sok időm van még arra, hogy alaposan átgondoljam ezt- Okoz-e valamiféle gondot ön és a pénzügyminiszter között a szárnyra kapott hír, érezhető-e valamiféle távolságtartás?- Szerencsére nem, mindketten a munkánkkal törődünk. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy mindkettőnk esetleges „pozícióváltását” érintik ezek a kósza hírek. Egyfajta sorsközösséget vállaltunk tehát. Neve: Varga Mihály Született: Karcag, 1965. január 26. Családi állapota: nős, két kislány édesapja Végzettsége: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Belkereskedelmi Kara Jelenleg a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, a Fidesz-MPP alelnöke, a párt gazdasági kabinetjének vezetője, országgyűlési képviselő a kérdést, hiszen Surányi Györgynek csak jövő év márciusában jár le a jegybank-elnöki mandátuma. Mindenesetre nagyon megtiszte- lő lenne ez az ajánlat. __szilvási 977086591502300260