Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-02 / 256. szám

4. OLDAL A P OSTÁJÁBÓL 2000. November 2., csütörtök A neve is jelzi: utcai futóverseny S Z E A Tisza-parti futófesztivál szerve­zésével összefüggésben két íz­ben is olvashattunk véleményt a lap hasábjain: egyiket a résztve­vők egy csoportja fogalmazta meg, a másikat a Fekete lyuk író­ja - aki nem titkolja, hogy tetszik a verseny ötlete, de vannak kifo­gásai. Ma már a világ minden or­szágában rendeznek utcai(!) fu­tóversenyeket. így van ez nálunk is. Nekem szerencsére volt alkal­mam járni igen sok országban, Indiától Kanadáig. Érdekes mó­don ezek a versenyek sehol sem okoznak gondot az autósoknak, nem értem, miért van ez másként Magyarországon. Itt szinte min­den verseny után megjelenik egy-egy elmarasztaló vélemény. Versenyünk pontos útvonalát már hetekkel előbb híreltük a megyei napilapban, tehát bárki­nek lehetősége lett volna igazod­ni a verseny színhelyéhez. A le­zárások miatt a Kossuth térre va­lóban nem lehetett behajtani, de a rendőrség gondoskodott arról, hogy azt el lehessen kerülni. A Zagyva-híd nem volt benne a ver­seny útvonalában, így az a futás miatt nem lehetett lezárva. A Ti- szaliget, mint helyszín, nekünk J is eszünkbe jutott, de sajnos ott kétezer résztvevő nem fér el. Megjegyzem: a futóknak nem kellene benzingőzben futniuk, ha az autósok arra az 5-10 percre, amíg a sportolók áthaladnak egy- ) egy szakaszon, leállítanák jármű­vük motorját - és esetleg az autó­ból kiszállva még biztatnák is őket, szurkolnának nekik. Remélem, ezzel együtt több embernek szereztünk örömet a versennyel, mint bosszúságot. És legközelebb várjuk közénk az autósokat is, mert nem baj az, ha egy nap nem gépkocsival közle­kednek, hanem futva. LAJTOS MÁRTON SZERVEZŐ VÁLOGATOTT MARATONFUTÓ Egy könyv szolnoki ősbemutatója A Magyar Köztársaság Arany Ér­demkeresztjével kitüntetett író­költő, Takács Tibor legújabb könyvének közelmúltban rende­zett bemutatója számos érdeklő­dőt vonzott a Szakszervezetek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Könyvtárába. Az alkotó immár másodszor tett eleget a szolnoki felkérésnek. Az alkalomra ké­szült reprezentatív meghívók Máté János tiszaföldvári szita­nyomó keze munkáját dicsérik. A most bemutatott könyv csak néhány nappal előbb került ki a nyomdából, tehát ősbemutató­nak is tekinthetjük. Az 1955-2000 közötti időszakot felölelő kötet­ben több mint kétszáz vers látott napvilágot, felidézve az eddigi életutat. A hallgatóság nagy örö­mére saját tolmácsolásban kap­tunk ízelítőt a negyvenhat orszá­got bejárt író legszemélyesebb él­ményeiből. Hallhattuk, mennyire közel áll hozzá a természet, az irodalom, a történelem szeretete. Lelkesen beszélt szülővárosáról, Szegedről, az ott töltött évekről, s a várost bemutató, nemrég meg­jelent könyvéről. A kellemes han­gulatú találkozó az új és régebbi köteteinek dedikálásával zárult. ________________P. J.-NÉ, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vé­lemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjá­val. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szer­kesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin RKESZTOSEG Libegővei a János-hegyre A szolnoki Varga Katalin Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programja keretében az iskola diákjaiként lakunk a városi kollégi­umban, ahol minden hónap egy hétvégéjén - hazautazás helyett - különleges kikapcsoló­dásban lehet részünk. Az első ilyen hétvé­génk igen jól sikerült. Vonattal indultunk a fővárosba, majd a li­begővei érkeztünk az Erzsébet-kilátóhoz a János-hegyre, ahonnan nyolc kilométeres gyalogtúrára indultunk a hűvösvölgyi Nagy­rétig. Gyermekvasúttal folytattuk utunkat Csillebércen át a Széchenyi-hegyig. Bár sze­merkélt az eső, a kedvünket ez nem vette el. A döcögő vonatból a tájban gyönyörködtünk. Fogaskerekűre, majd villamosra szálltunk, és irány a Westend City Center, ahol azokkal az afrikai zenészekkel találkoztunk, akiket a nyári zánkai táborból már ismertünk. Késő délután indultunk vissza; elfoglaltuk helyeinket a vonaton, ahol mindenki meg­tömte éhes pocakját. Fáradtak voltunk, de már a másnapra gondoltunk, mert egy tiszai kenutúra várt minket. A fiúk cipelték le a partra a hajókat a vízre szálláshoz. Négy kilo­méter evezés után kikötöttünk. A fiúk vissza­vitték a magaspartra a kenukat, a lányok pe­dig kitakarították a járgányokat. Ez volt tehát első hétvégénk rövid élménybe- za—Kékestetö—Sirok közötti több mint húsz ki­számolója, de izgatottan várjuk már a követke- lométeres távolságon - az országos kék úton - zőt is, amikor a Mátrába utazunk, és a Mátrahá- gyalogtúrázunk majd. _______a 9. e osztály tanulói A z út, amin menni érdemes Provokatív és izgató kérdés lehet sokak számára, hogy az elmúlt tíz esztendő változásai hogyan hatottak viselkedéskultúránkra. Gazdaságilag vitathatatlanul gya­rapodott az ország, az emberi lé­nyeget illetően azonban a helyzet változatlan; sőt megkockáztatom: romlott, mert tisztesség helyett a korrupció, a pénz- és hatalom­imádat, az elvaduló individualiz­mus a domináns. Életszerű példa erre, ahogyan útjainkon közleke­dünk: aki jó autót vehet, erősnek hiszi magát, s áthágva normákat, provokatív módon vezet, megfe­ledkezve arról, hogy autójához nem vett jó minőségű utat is. A törtető, gátlástalan individuum a gazdasági életben is igyekszik le­szorítani a pályáról a versenytár­sakat. Sajnos, ezek vannak most többségben. A konstruktív versengés jó irányban segíti az egyén jellemé­nek formálódását is, ráadásul nem jár együtt mások ellehetetle­nítésével, nem arra összpontosít, hogy a riválist tönkretegye. Ma ezek vannak kisebbségben. A polgári ideál felé haladva va­jon mikor kap - s egyáltalán, kap-e — zöld utat a minimális szolidaritás, a tisztességes piaci verseny, a tudásközpontú teljesít­mény? A vonzó országkép kialakítá­sában, a modernizációs szándé­kok megvalósításában ugyanis csak ez utóbbi magatartásforma lehet csak elfogadott, ellenkező esetben országunk erkölcsi megítélésében új fejezet kezdő­dik. ___ PR. BÁLINT SÁNDOR, SZOLNOK Eg y kis falu dalosai a fővárosban A KÓTA lapjában, a Zene-Szóban „Zenés vasárnap délelőttök Buda­pest múzeumaiban” elnevezéssel megjelent felhívás a Jászágói Népdalkor figyelmét sem kerülte el. Jelentkezésünket elküldtük, s a fellépésre a zenei világnap al­kalmából a Mezőgazdasági Mú­zeum aulájában kaptunk lehető­séget. A népdalcsokrok között voltak szerelmes, szüreti és kato­nadalok. Különleges értéküket az adta, hogy a dalokat főleg szüle­iktől, nagyszüleiktől tanulták a népdalkor tagjai. A csodálatos akusztikájú épü­letben a múzeumlátogatók hamar közönséggé, hallgatósággá vál­tak. Még az utcáról is bejöttek az arra sétálók. Villantak a fényké­pezőgépek, működtek a videoka­merák, egy-egy dalcsokor után a taps is felhangzott. A szünetekben a múzeum munkatársa beszélt a Jászságról, Jászágóról, és a népdalkor mun­kájáról. A jókedvű műsor után néhány elismerő, kedves szóval megköszönte a szereplést, és egy szép oklevelet nyújtott át a Ma­gyar Kórusok és Zenekarok Szö­vetsége és a Mezőgazdasági Mú­zeum nevében. Nagy meglepetés­ben volt részünk, amikor a Já­szok Egyesületének ügyvivője, dr. Dobos László kedves szavak­kal meghívta a csoportot és két kísérőjét - Szabó Gyula polgár- mestert és Mozsár Lászlóné könyvtárost, akik a népdalkörért igen sokat tesznek - egy múzeu­mi sétára, majd egy vasárnapi ebédre. Útközben betértünk a kö­zeli Jáki kápolnába is, ahonnan a Boldogasszony anyánk című egy­házi énekkel búcsúztunk. Befejezésül a Gutenberg téren, a Vasasszékházban Vass Lajos emléktáblájánál koszorút helyez­tünk el, hiszen ő volt a pávakörök és népdalkörök megalakításának atyja. SZABÓ GYULÁNÉ, A JÁSZÁGÓI NÉPDALKOR VEZETŐJE Aktívan élni Ez lehetne a mottója annak a te­vékenységnek, melynek szelle­mében munkálkodik a Városi Klubok és Nyugdíjasok Egyesü­lete. Idén már harmadízben szerveztek összejövetelt a nyug­díjasoknak. Október 10-én*jól si­került az a nyárbúcsúztató dél­után, melyet a tiszaligeti sza­badidő-központban tartottak. Vidám hangulatú, nívós műsor­ral kezdődött a program, majd Ábel Tibor jó zenéjére estig rop­ták a táncot az „örökifjú” nyug­díjasok. Megemlékeztünk az idősek világnapjáról is, amely október első napja, s amelyet még 1991- ben nyilvánított azzá az Egye­sült Nemzetek Szervezete. Saj­nos, erről megyénkben csak ke­vés helyen volt megemlékezés, csupán néhány település lelkes polgármestere köszöntötte nyugdíjasait. A városi egyesület ezt megtette! Köszöntünk min­den „szépkorú” társat, jó egész­séget és békés, nyugodt életet kívánunk mindannyiuknak. Az egyesület elnöksége nevé­ben: FERENCZ TIBORNÉ Téma: a 2-es, 3-as és a 18-as Az október 5-én megjelent „Buszjáratot szeretnének” című cikkben olvastam, hogy a Tal­linn városrész lakói közvetlen buszjáratot szeretnének a vasút­állomáshoz. A 18-as pontosan ilyen volt, amit a közlekedési részvénytár­saság megszüntetett arra hivat­kozva, hogy a Baross út forgal­mának csökkentése érdekében a 3-as számú buszjáratot áthelye­zi a „kevésbé forgalmas” Ady Endre útra, és ezzel a 18-as járat feleslegessé válik. A kevésbé forgalmas út sze­rintem inkább a 18-as vonala, a Szántó körút-Szolnok ispán körút lett volna, igény esetén a Szolnok ispán körút helyett esetleg a Ságvári körút (piac), Ady Endre út (főiskola) útvona­lon járatva a 3-ast. A menetrend-változáskor a nagyobb létszámú munkahe­lyek munkaidejét sem sikerült figyelembe venni. A 2-es, 3-as busz ugyanis a Verseghy úti megállóból 15.59-kor indul. A Vízműveknél és a Titásznál a munkaidő vége 16 órakor van. Csak 5 perccel kellene később indulniuk ahhoz, hogy a dolgo­zók elérjék. Természetesen a közvetlen járatot a vasútállomásra a 18-as visszaállításával lehetne megol­dani, amit a Szántó krt.-Szolnok ispán körúti utazók nevében is kérek. Biztosítani lehetne ezzel a Tallinn városrész lakóinak ké­rését is. KOVÁCS ISTVÁN, SZOLNOK Szövetségi kapitány lett volna FÉL ÉVSZÁZAD EGYÜTT. Gyönyörű szeptemberi nap volt, amikor a Jászkiséri Polgármesteri Hiva­tal házasságkötő termében Gábor László és felesége, Hajdú Eszter másodszor is az anyakönyvvezető elé járult, hogy ötven évvel ezelőtt tett fogadalmát a családtagok és rokonok jelenlétében megerősítse. ___ _____ ____(AMATŐR FOTÓ] A Szolnoki Dózsa hatszoros bajnok vízilabdacsapa­tában három olimpiai bajnok is játszott: Hasznos II. István, Boros Ottó és Kanizsa Tivadar. Ebben az időben a világ legjobb klubcsapatával büszkélked­hetett a város. Képünk 1954-ben, az első magyar bajnokság megnyerésekor készült, szomorú aktua­litását pedig az adja, hogy éppen huszonöt eve - 1975. november 4-én — halt meg Kanizsa Tivadar. (Első sorban középen.) Kanizsa a vízilabdasport legkiemelkedőbb egyéniségei közé tartozott. A vá­logatottban 106 alkalommal szerepelt. Kétszeres olimpiai bajnokunk (Melbourne, Tokió), kétszer volt tagja a Európa-bajnoksá- got nyert válogatottnak, egy­szer a főiskolai vb-t nyert csa­patnak. Tagja volt 1961-ben és 1965-ben a Trofeo Italiát (nem hivatalos világbajnokság) nyert együttesnek is. Nem csak játékosnak, úszónak is ki­váló volt; többször nyert ma­gyar bajnokságot, s megkapta az örökös Balaton-átúszó baj­noki címet is. Mint edző is re­mekelt; Cservenyák Tibor olimpiai bajnoksággal hálálta meg edzői munkáját. A vízlabda-válogatott szö­vetségi kapitánya lett volna, amikor tragikusan fiatalon, negyvenkét éves korában, köz­lekedési balesetben elhunyt. ________________PR, NEMES ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom