Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-25 / 276. szám
► HS Naponta Ijjjjegajándékozunk egy előfizetőt! FOTÓI CS. I Bizonytalan a húsáremelés Drága a takarmány, sokba kerül a jó minőségű vágósertés Az élelmiszerek árai apránként, de folyamatosan emelkednek. Hónapról hónapra többet fizetünk egyes alapvető termékekért, így a húsért is. Vár- ható-e az ünnepek körül további áremelés? — érdeklődtünk néhány hús- feldolgozó cégnél. _____ Megyei körkép_____________ R oppant nehéz helyzetbe kerültek a magyarországi húsfeldolgozók. A termelőktől csak magas áron tudják felvásárolni az élő sertést, viszont a késztermékek árán A feldolgozók képviselői igen óvatosan fogalmaznak, konkrét áremelésről nem beszélnek. Valószínűsíthető, hogy az erős konkurencia- harc miatt senki sem terítené ki szívesen a kártyáit. Elejtett fél szavakból viszont arra lehet következtetni, hogy a hús-, húskészítmények árai emelkedő tendenciát mutatnak majd. Veszteséget ugyanis senki sem akar termelni... alig emelhetnek, mert a kereskedők nem veszik át magasabb áron a termékeket - nyilatkozta lapunknak Konkoly József. A jászberényi Konkoly Kft. vezetője elmondta: a sertéstartó gazdák törekvéseit megérti, hiszen jócskán emelkedtek a táp- és takarmányárak. A kereskedők ezzel szemben nem ismerik el a megnövekedett költségeket. A vállalkozó úgy vélte, hogy jelenleg padlón van a húsfeldolgozó ágazat. Az első osztályú vágósertés csak kilónként 300 forintos áron szerezhető be. Ilyen jó minőségű alapanyagot viszont a hazai kistermelők képtelenek előállítani. Az első- és másodosztályú húsok mintegy tíz százalékát importálni kell. Konkoly József szerint kedvező változásra csak abban az esetben lehet számítani, ha az agrártámogatásokkal a minőségi hústermelést preferálják. _________ (FOLYTATÁS A 3. OLDALON) A drágán felvásárolt disznóból aligha készülhet olcsó szalámi (Képünk illusztráció) Bérlakások épülnek A napokban beszámoltunk arról, hogy a város 48,15 millió forintos támogatást nyert a Gazdasági Minisztériumtól bérlakások építésére, kialakítására. A 8,21 milliós saját erőt és a 6,5 millió forint összértékű ingatlanokat az önkormányzat biztosítja a beruházáshoz. Túrkeve Németh István polgár- mester elmondta, a település jelentős belvízkárt szenvedett, a lakóházak nyolc százaléka károsodott ki- sebb-nagyobb mértékben. Emellett a városban jelentős az igény az önkormányzati bérlaká- bán továbbra sem tudják marásokra, főleg a fiatal házaspárok déktalanul kielégíteni, ehhez és a gyermeküket egyedül neve- ugyanis legalább 70-80 bérlakáslő, szociálisan rászorult szülők ra lenne szükség Túrkevén. részéről. ________________________*■«*■ Je lenleg 42 lakás * van az önkormányzat tulajdonában. A most nyert forintokból további tíz lakás építését tervezik. Várhatóan jövő év őszén - pályázat útján - már be is költözhetnek az első bérlők az új otthonokba. Az igényeket azonPénzhiány lassítja a munkát Végéhez közeledik az árvízi károk helyreállítása _____________Tiszazug_______________ A tervek szerint halad az árvízkárok helyreállítása a térségben. Kisebb gondok azért akadnak mindenütt, de a legtöbb helyen a végéhez közeledik a munka. Mindenütt visszatérő probléma, hogy a lakossági károk helyreállítására adott állami hozzájárulást kevesen tudták kipótolni, az építkezéseket leginkább ez hátráltatja. Nagyrévért egy ország aggódott tavasszal. Gát nem védte a falut, csupán a magaspartban bízhattak az emberek. Végül az árvíznek az összes nagyrévi összehangolt, emberfeletti munkája parancsolt megálljt úgy, hogy már az iskola falait nyaldosták a hullámok.- Az iskolán és a művelődési házon az utolsó simításokat végzik - tájékoztatta lapunkat Sáfrány Gábor alpolgármester. Hozzátette: a lakossági károk helyre- állítása is jól halad, meghatározó persze az emberek anyagi helyzete és az időjárás. A lényeg, hogy télre senki sem marad fedél nélkül. Tiszaföldvár helyzete kacifán- tosabban alakult. A városban nem is annyira az árvíz, sokkal inkább a Tisza által visszanyomott belvíz okozott nagyon komoly károkat. Ráadásul egy adminisztrációs hiba folytán a város késve juthatott az állami támogatáshoz, ezért később kezdődhetett el a munka. — A késve kapott pénzt gyorsan eljuttattuk a lakossághoz - mondta Borza Attila polgármester. - Éppen a múlt héten végeztünk egy ellenőrzést, s megnéztük, miként haladnak a munkával. Már vannak kész házak, de leginkább az emberek pénztelensége miatt sok javítás a jövő esztendőre marad. Az önkormányzati tulajdonú ingatlanokkal szerencsére jobban állunk, ha minden a terveink szerint alakul, akkor december végére nem marad látható nyoma az idei özönvíznek. ________ re A rendőrség egy halom hamisítványt foglalt le csütörtökön. Ki tudja, hogy az elmúlt öt évben pontosan hány kalózkazetta kerülhetett forgalomba? fotó. c*. l Illegális házimozi Öt esztendőn át másolgatott titokban JÁSZAPÁTI A megyei rendőr-főkapitányság felderítő osztálya a maga nemében páratlan „ vállalkozást ” számolt fel a minap Jászapátiban. A nyomozók egy öt éve működő illegális audio- és videokazetta-, valamint CD-másoló műhelyre bukkantak egy ottani családi házban. A másolóműhely tulajdonosa, K. László, 42 éves jászapáti rokkant- nyugdíjas ellen szerzői és szomszédos jogok megsértésének alapos gyanúja miatt indítottak nyomozást. A fő- kapitányság nyomozó osztályához körülbelül egy hónappal ezelőtt jutott el a jelzés, hogy a Jászságban érezhetően visszaesett a legálisan működő videotékák forgalma - hangzott el a főkapitányság tegnapi sajtótájékoztatóján. Kislaki Gyula alezredes, osztályvezető elmondta, feltételezhető volt, hogy a jelenség hátterében egy törvénytelenül és ezáltal jóval olcsóbban működő üzlet áll. A feltételezés alapos gyanúvá erősödött, amikor tegnapelőtt eljutottak a jászapáti házhoz. Maguk a rendőrök is meglepődtek azon, hogy az ott folyó tevékenységet nem is nagyon igyekezett titkolni gyanúsítottjuk. A falon ugyanis ott lógott az üzlet „ügyfélfogadási rendje”. __________________(FOLYTATÁS « 3. OLDALOH) K ÖLYÖKKUCKÓ Segíts Bertdegúzéknak! Ünnepi verselő Kedvencverseny 7. oldal HAZAENGEDTÉK. Értesülésünk szerint elhagyta a karcagi kórházat az a fiatal lány, aki ellen újszülött megölésének alapos gyanúja miatt indított nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya. A 16 éves gyanúsítottat a titkolt szülést követően kivérzett, sokkos állapotban vitték a mentők hétfőn a kórházba, ahol meg is kellett műteni. Lapunk úgy tudja, a rendőrség a gyanúsított szabadon hagyása mellett folytatja le az eljárást. ÚJ SZOLGÁLTATÓ. A martfűi önkormányzat soron kívüli képviselő-testületi ülésen döntött arról, hogy 2001. január 1-jétől a Rethmann Recycling Hungária Kft. végzi majd a szervezett köz- tisztasági szolgáltatást a városban. A szemétszállítás így kikerül a városgondnokság tevékenységi köréből. Röviden HANGVERSENY. Harmincéves jubileumi koncertet rendezett tegnap az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar a szolnoki Eötvös József Általános Iskola aulájában. Vezényelt Péli Ildikó és Csó- kás Mihály. _________fotó: cs. i. ORV VADÁSZOK. Tiszasüly határában csütörtökön délelőtt orvvadászokat értek tetten. A két jászkiséri férfi a Jászsági-főcsatorna partján légpuskával három fácánkakast lőtt le, majd megkísérelték a 30 ezer forint értékű szárnyasokat eltulajdonítani. Ellenük eljárást indítottak. A tartalomból: • Másodikra ötven év • Távol Afrikától HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A Indítjuk karácsonyi nyereményjátékunkat, amellyel 977086591506100276