Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-22 / 273. szám
2000. November 22., szerda $ P O R.T 11. OLDAL Könnyelmű újszásziak Sakk, megyei csb., 3.FORDULÓ Karcag II.—Újszász-2000 3,5:6,5 A mindössze egy táblánál szerzett, valamint egy ellenfél nélküli pont és a három remi kevésnek bizonyult a győzelemhez, hiszen a vendégegyüttes erősebbik fele ezúttal a sor végére került. Győzött: Fodor, Kun, ill. Kádas, Kurdi, dr. Novák, Csábi, Gönczöl. Remi: Rab, Feig, Kovács, ill. Lő- rinczy, Makula, Szabó. Kisújszállás—Martfű 3,5:6,5 Ismét nem sikerült a győzelem a kisújiaknak, mert a hazai pálya ellenére erősen tartalékos csapattal szerepeltek. Nem úgy a vendégeknek, akiknél mindhárom ifjúsági játékos győztesen állhatott fel. Győzött: Vajda, Tóth, ill. Bozsik, Patonay, Lipák, Szilágyi, Varga. Remi: Veress, Kecze, Szűcs, ill. Kókai S., Busi, Szelindi. Kunmadaras—Keviterv II. 1,5:8,5 A papírforma szerinti „kötelező” vendéggyőzelem ezúttal a vártnál is nagyobb pontkülönbséget hozott. A hazaiaknak mindössze három táblánál sikerült a döntetlent a parti végéig tartani az egy kivétellel magasabb osztályban edződött ellenfelekkel szemben. Győzött: Kormos, Ondók, Demjén, Halász F., Csíki, Halász Z„ Lapusnyik (mind vendég). Remi: Kurucz, Kisari, Kiss F„ ill. Barta, Kovács, Kiss J. Törökszentmiklós—Túrkeve 6:4 Megalkuvás nélküli, kiélezett küzdelemben hazai sikerrel zárult ez a találkozó, amely az idén, főleg az éltáblákon erősebben játszó miklósiaknak a második győzelmet jelentette. Győzött: Dan- cza, K. Szabó, Balogh, Bencsik, László, Pató, ill. Nádudvari, Bori, Földesi, Balogh. Remi: nincs. Országos amatőr vasutasbajnokság Új szászon rendezték az amatőr vasutas sakkozók országos bajnokságát, melynek évente váltakozó helyszínnel egy-egy kiemelt vasutastelepülés adhat otthont. A jelenleg NB I/B-s gárdával rendelkező új szásziak a rendezők j ogán három csapatot is indíthattak. A tornát svájci rendszerű egyéni és csapatversenyként hirdették meg, így a háromfős csapatok viadalán kívül az egyéni teljesítmények is fontosak voltak. A hazaiak mellett a szegediek is három, míg a pécsiek, nagykanizsaiak, debreceniek, záhonyiak, dombóváriak, miskolciak egy-egy csapatot neveztek. Két nap alatt kilenc fordulót bonyolítottak le, és a kiegyenlített, az élbolyban kimondottan szoros küzdelemben a hazaiak első csapata a pécsiekével holtversenyben végzett az élen. Új szásznak a ked vező Bucholz ellenére a versenybíróság kétfordulós villámversenyt rendelt el a végső helyezések eldöntésére, amelynek végeredménye a pécsieknek kedvezett. Az újszásziak fölényére jellemző volt egyébként, hogy biztos vezetésük tudatában köny- nyelműen szórták el a pontokat. Varga az utolsó forduló előtt behozhatatlanul állt az első helyen, így gyors remivel zárta a versenyt, míg a csapattársak jobb állásban rontottak a versenygyakorlatban szokatlan rapid partikban. Végeredmény, csapat: 1. Pécs, 2. Újszász I. (Varga-Ragó-Kiss B.), 3. Szeged I., 4. Újszász II. (Gulyás-Kaló-Bencsik), 5. Nagykanizsa, 6. Debrecen. Egyéni: 1. Varga, 2. Gulyás (Újszász), 3. Mészáros (Szeged), 4. Baki (Pécs), 5. Lipcsik (Pécs), 6. Ragó (Újszász). _____________■ S egédpontok döntöttek Cselgáncs A Magyar Judo Szövetség az UTE Megyeri úti cselgáncstermében rendezte meg az idei esztendő utánpótlás csapatbajnokságát. A Szolnoki VSI legfiatalabb alakulata, az 1990-ben született fiúkból alkotott gárdája élete első csb-jén közel állt ahhoz, hogy dobogóra lépjen, ám végül ha minimális különbséggel is, de leszorult onnan, és az ötödik helyen végzett. Bár a házigazdák elleni nyitómérkőzésen remek küzdelmeket követően 5:3-ra nyertek a Tisza-partiak, a döntőbe jutásért vívott csatában 6:-3-ra alulmaradtak a Honvéd legényeivel szemben. A bronzéremért folytatatott kiélezett ütközetben nyolc párviadalt követően sem bírt egymással a két ellenlábas - 4:4 lett a végeredmény —, ám segédpontokkal végül az esztergomiak diadalmaskodtak. A csapat tagjai voltak: Czepek Lóránd, Fekete Sándor, Kányási Soma, Hegedűs Viktor, Fekete Kristóf, Hájer Martin, Tóth Bertalan, Sas László, Urbán Papp Tibor, edző: Török Ferenc. A 15. NIKE BUDAPEST félmaraton és a Jubileumi Kaiser's mara- ton egyaránt beleszámított az országos szenior bajnokságba. Hét kategóriában a napokban hirdettek végeredményt, s két megyénk- beli atléta is dobogóra léphetett. Gönczölné Molnár Judit (felvételünkön) a második korcsoportban végzett az első helyen, míg Hoffer Róbert ezüstérmet vehetett át. ■ Újra megtelhet a ligeti stadion Ötéves szerződést kötött a Sportcentrum a MÁV FC Kft.-vei Akár egy új fejezet nagy kezdőbetűje is lehet az a megállapodás, amelyet a minap írtak alá Szalay Ferenc polgármester jelenlétében a szolnoki városházán. Balasi Péter a Sportcentrum igazgatója és Ferencz Gábor, az NB I/B-s labdarúgócsapatot működtető MÁV FC Kft. ügyvezetője 2001. január 1-től kezdődően öt évre szóló traktus alá kanya- rította oda a nevét. A „ tollvonások” komoly következmények sorát indíthatják el, felgyorsíthatják az események törvényes keretek közötti gyakorlati megvalósítását. ra. Hisz a sport, s benne a futball, értük van. Balasi Péter érdeklődésünkre elmondta, hogy egy nem várt, s főként nem hiányzó árvízveszély esetéről nem rendelkezik szerződés: — Azt hiszem, egy természeti katasztrófa lehetősége nem befolyásolhatja az alapvető kérdéseket. Ha netán mégis lesz vízveszély, azt majd akkor, a konkrét helyzet ismeretében fogjuk kezelni, hozunk ideiglenes döntést az adott állapotnak megfelelően. Hozzáteszem azonban, hogy magát a füves pályát az eddigi legmagasabb vízállás sem károsította. Labdarúgás Mint arról már korábban beszámoltunk, az ISM stadionrekonstrukciós programja ültette * tárgyalóasztalhoz a feleket. Közösen megtett konstruktív gondolkodásuk azzal az eredménnyel járt, hogy a labdarúgócsapat már januártól visszaköltözik a ligeti stadionba, használhatja a füves pályát és a hozzá tartozó kiszolgáló egységeket. Nyolcesztendős ki- Utoljára 1992 nyarán volt NB-s hagyással bajnoki mérkőzéseit is ott játssza a tavaszi szezontól, méltányos bérleti díjért. Cserében a bérlő (MÁV FC Kft.) nagy horderejű vállalásra tett ígéretet, mármint a létesítmény felújításának megpályázását és azt a közbenjárást - Ferencz Gábor az MHLL elnökeként és HLASZ alelnökeként szorgalmazza az ügyet -, aminek hatására 2001 decemberében építőgépek keríthetik hatalmukba néhány hónapra az 1974-ben rohammunkával felépített, de a mára műszakilag alaposan elavult stadiont. Ennyi a lényeg, no és persze az is fontos, a felújítással a város gyarapodhat, a Liget, mint szórakoztató központ még jobban betöltheti neki szánt szerepét a szolnoki és környékbeli polgárok és az ide látogatók magasabb szintű kiszolgálásával. A megállapodás tartalmi része számos pontból áll, de azoknál talán lényegesebb körvonalaznunk azt a lehetőséget, amit például egy szombat délutáni kosárlabda- és focimeccs összekapcsolása jelenthet a szurkolók számáUtoljára 1992 nyarán volt NB-s felnőtt mérkőzés ebben a stadionban FOTÓI MÉSZÁROS Ferencz Gábor nem csak a felnőtt együttes előmenetelében tekinti hasznosnak az együttműködést.- Ilyenformán utánpótláscsapataink is kényelmesebb körülmények között dolgozhatnak, hiszen, a Véső utca füves és salakos pályáinak edzésre alkalmas világítása mellett a ligeti salakosjátéktér is hamarosan használhatóvá válhat sötétedés után. Már most garantálni tudom, hogy még a rekonstrukciót megelőzően is csinosabbá tesszük a stadiont, mint ahogyan azt a cukorgyári létesítményben már elvégeztük. Emellett persze megbízhatóan jó úton halad az MLSZ-nél az anyagi fedezet „nevesítése” is, mint ahogyan a felnőtt csapat további megerősítésének terve. A sportvezető kilátásba helyezte még, hogy strukturális változásokat is tervez az új esztendőben, a hatékonyabb irányítómunka érdekében. NÉDER ISTVÁN Nem fogynak a jegyek Ökölvívás Eddig mindössze 3500 jegy kelt el a szombati Vitalij Klicsko-Timo Hoffmann profi nehézsúlyú ökölvívó Európa-bajnoki címmérkőzésre. Hannoverben világbajnoki összecsapásra is sor kerül: köny- nyűsúlyban a WBO-címvédő Artur Grigorjan ellenfele a kolumbiai Antonio Pitalua lesz. Kovács István két klubtársa, Klicsko és Grigorian egyformán biztos a győzelmében. Különösen az idősebb Klicsko testvér számára fontos a siker, hiszen eddigi egyetlen vereségével elvesztette világbajnoki címét.—Még egyszer nem veszíthetek — mondta Klicsko.—Felkészültem arra is, hogy 12 menetet fogok bokszolni, de szerintem korábban véget ér a mérkőzés. A szervezők bíznak abban, hogy a 10 ezer belépőből 7000 biztosan gazdára talál, de Peter Hanraths, az Universum képviselője nem így látja: - Ha kevesen lesznek, akkor Hannoverben többet nem rendezünk profi gálát - reagált az érdeklődés hiányára. _______n T elt ház a sportcsarnokokban Teremfoci A labdarúgás amatőr művelői között változatlanul az egyik legnépszerűbb időtöltésnek számít a teremfoci. Nem véletlen tehát, hogy megyénk számos településén szervezett keretek között, szinte októbertől márciusig zajlanak a bajnokságok. Jászberény Bár még csak két fordulót rendeztek meg a Bercsényi Sportcsarnokban zajló küzdelemsorozatban, a 18 csapat közül máris csak három mondhatja el magáról, hogy nem veszített pontot. Eredmények: König-Viktórió 1-2, Westen-T-Plasztik 4-0, Nefelejcs-Kulacs 2-2, Metallica-Ma- talin Trans 0-3, Dermesztő-Szikla 2-2, Hotel Lehel—Amadeus 4-4, Tűzoltók-Yoshi Trans 1-2, Part- ner+torlás-Eurotech 2-2, Flex- Coop—Csizmadia 2-10. Az állás: 1. Viktórió 6 (6-1), 2. Matalin 6 (5-1), 3. Yoshi 6 (4-2), 4. Csizmadia 4 (14-6), 5. Kulacs 4 (6-2), 6. Amadeus 4 (7-5) pont. Abony Az eddigi listavezető, Bármi-kő szabadnapját kihasználva élre ugrott győzelmével a Sirokkó Maka- dám legénysége, sőt a Feinbau gárdája sikerével egy pontra megközelítette a második helyezettet. Eredmények: Feinbau-Hekusok 2-0, Gold Team-Róma 8-2, Sirokkó—Imperiál 3-1, Purina—Killtec 4-0. Az állás: 1. Sirokkó 17,2. Bár- mi-kő 15,3. Feinbau 14 pont. December 8-10-én 200 ezer forint összdíjazású torna színhelye lesz a városi sportcsarnok. Nevezéseket (30-9-454-466) még korlátozott számban elfogadnak a szervezők. Martfű Bár nem lépett pályára az Unio- trade legénysége, mégis ő volt az ötödik forduló igazi győztese az AD Mérnöki Iroda kupájáért zajló bajnokságban, hiszen legnagyobb vetélytársai egyaránt pontot, pontokat veszítettek. Eredmények: Amatőrök-Turbo Szolárium 3-8, Elektron Shon-Jolly Joker 2-3, Minarik-AD Kapufa 4-4, Fröccsöntők-Szuperinfo 2-4. Az állás: 1. Elektron Shop 10, 2. Uniotrade 10,3. Minarik 8 pont. Tiszafüred Négy játéknap után három csapat vezeti a mezőnyt százszázalékos teljesítménnyel, s ahogy eddig megszokták szurkolóik, ezúttal is gólzáporos győzelmekkel hozták vetélytársaik tudtára, nem engednek senkit sem a „tűz" közelébe. Eredmények: Vásártér-Egyek 11-2, Poroszló—Nemzeti 2-9, Tegép-SKF 3-0, Nóbprda-Pepita 7-0, Ford Eszkort-Abádszalók 2-3, Kőbánya-Tiszanána 6-0. Az állás: 1. Kőbánya 8,2. Vásártér 8, 3. Nemzeti 8,4. Nóborda 4 pont. Rákóczifalva A Rácsa Kupa harmadik fordulójában ezúttal a Frigo-therm legénysége vitte a prímet, kerek egy tucattal terhelte meg ellenfele, a Crazylabda hálóját. Eredmények: Gumi-ker-C-Graph 3-1, Erdei Team-Netovább 5-2, Klan To- urs-Ott-lett 2-1, Zounok-Medi- cal 7-3, Két kakas-Csokimester 7-1, Ramexa—New Calcio 1-1, Molnár-hús-Nádaskocsma 7-4, Frigo-therm-Crazylabda 12-3. Karcag Döntetlennel végződött a forduló mérkőzése, így a nagy csatában diadalmaskodó Üveg együttese pontszámban beérte a listavezetőt. Eredmények: Strom-Keszt 1-2, Brazil-Ho-ri-ko 2-1, Asztroisz- Ohió 1-5, Öregfiúk-Gimnázium 1-2, Kamion—Üveg 2-4, Devils—Fa- milia 1-1, BSK-Foszer 3-2. Az állás: 1. Família 34 (62-18), 2. Üveg 34 (49-35), 3. Devüs 32 (69-24), 4. Brazü 32 (51-28) 25 pont, ioeled A NAP HÍREI KIKAPOTT A TORONTO. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedték el az "Őslények". Dávid Kornél csapata hazai pályán 36 ponttal kapott ki: Toronto Raptors-Charlotte Hornets 64-100. A magyar válogatott játékos 9 percig játszott és 3 pontot szerzett. A Raptors még soha sem dobott ilyen kevés kosarat az NBA-ban. Az eddigi negatív rekord 68 volt, melyet szintén saját közönsége előtt, 1998. március 29-én az Orlando Magic (68-95) elleni találkozón ért el a torontói együttes. LEEDSBEN A REAL. Szerdán két, a végső sikerre is igényt tartó csapat kezdi idegenben szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A védő Real Madrid a 32 között az FC Barcelonát és a Besiktast megelőző Leeds Uni- tedhez látogat. A csoport másik mérkőzésén a Lazio a belga An- derlechttel szemben rajtol. A rómaiak a csoportmérkőzések első köréből különösebb megerőltetés nélkül kerültek tovább. Az Anderlecht meglepetésre megelőzte a Manchester Unitedet, a PSV Eindhovent, valamint a Dinamó Kijevet. A C-csoportban az eddig meglepően jól szereplő Szpartak Moszkva a kisebb hullámvölgybe került Arsenalt látja vendégül. A másik találkozón a Bayern München a francia Olympique Lyont fogadja. BECKENBAUER FÉLRELÉPETT. Franz Beckenbauer, a Bayern München labdarúgócsapatának elnöke elismerte, hogy házasságon kívül is van egy gyermeke: a sportvezető a klub tavaly karácsonyi ünnepségén félrelépett az egyik titkárnővel, Johann nevű fia augusztus 17-én született meg. - Vállalom a tettem és annak minden következményét, gondoskodni fogok róla, hogy Johann semmiben sem szenvedjen hiányt - mondta Beckenbauer. - Feleségemmel, Sybille-lel mindent megbeszél- ’ tünk, nagyon szeretjük egymást, és fel sem merült, hogy elváljunk. ELNÖK NÉLKÜL. Nincs elnö ke az olasz labdarúgó-szövetségnek (FIGC). A testület tisztújító közgyűlésén egyik jelöltnek sem sikerült megszerezni a tisztség betöltéséhez szükséges szavazatokat. Az eddigi elnök, Luciano Nizzola és „kihívója”, Giancarlo Abete között kellett választaniuk a küldötteknek, akik négyszer szavaztak, ám egyik voksolás sem bizonyult eredményesnek. A közgyűlést december 18- án megismétlik. ____________■ N incs fennakadás A felmentett Teodorosz Panga- losz sportot felügyelő kulturális miniszter helyére kinevezett Evangelosz Venizelosz biztos abban, hogy a váltás semmiképpen nem befolyásolja negatívan az olimpiai játékok előkészületeit. Az új miniszter, közvetlenül kinevezése után, a szervező bizottság vezetőjének, Zsanna An- gelopoulosz-Daszkalakinaka jelenlétében több mint másfél órás megbeszélést folytatott elődjével, és átvette tőle az ügyeket.- Mindent átnéztünk, és mindent tisztán látok. Nem hiszem, hogy bárminemű fennakadás lesz a munkákban, sőt még azt sem látom problematikusnak, hogy a váltásra mindössze két nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság delegációjának athéni látogatása előtt került sor. Zsanna Angelopoulosz-Daszka- laki szerint a kormányt bíráló Pangalosz menesztése logikus döntés volt Kosztasz Szimitisz görög kormányfő részéről, s megelégedettségét fejezte ki az „új” miniszter kinevezésével kapcsolatban. ________■