Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-21 / 272. szám

6. OLDAL 2000. November 21,. kedd Rekordforgalom A közelmúltban megjelent Top 50 kiadványban — amely a megye cégeit rang­sorolja — a Klíma Ipari Centrum Rt. idén 12 helyet előrelépve, a 33. helyre ug­rott. Mint azt Gyarmati István, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta, nagy elismerés számukra ez az előrelépés, amely egyebek mel­lett annak a dolgozói háttérnek köszönhető, amely töretlen munkavégzéssel és pozitív hoz­záállással biztosítja a folyamatos fejlődést. Idén rekordmennyisé­gű, mintegy 6500 darab klíma- berendezést értékesítettek az év első felében, amely a tavalyi év hasonló időszakát figyelembe véve 200 százalékos növekedést Jól szerepeltek Október 28-29-én a hajdúszo- boszlói sportuszodában II. Aré­na-kupa néven nemzetközi úszóversenyt rendeztek, ahol Mezőtúrt a Városi Sportiskola színeiben hét versenyző képvi­selte. A Kádár Réka, Szabó Éva, Tömösközi Dóra, Bánki Tamás, Varga Zoltán, Lázár Viktor, Vad Péter összeállítású csapat nem vallott szégyent, hiszen mind­annyian egyéni csúcsot úsztak minden versenyszámban. Első nap a 100 méteres gyors- és mellúszásban, második nap pe­dig háton és pillangón mérték össze tudásukat a versenyzők. A kupán összesen 30 úszóklub 483 versenyzője lépett rajtköre, nemzetközi jellegét pedig erdé­lyi és horvát úszók adták. Hírek HELYREÁLLÍTÁS. Jó ütemben halad a Kaszinó helyreállítása Mezőtúron. A sokáig hányattatott sorsú, egykor patinás épület teljes felújítására hosszú időt kellett várni, de úgy tűnik, megérte a várakozás. Né­hány hete már a Kaszinó felirat is díszíti a tetőt. A két oldalsó épület, illetve a főépület tetőszerkezete is megérett a cserére, amit a közelmúltban el is kezdett a kivitelező, ennek köszönhetően az eső és a hó már nem rongálhatja tovább az épület belső szerkezetét. A Kaszinó a tervek szerint rövid időn belül ere- deti állapotában várja majd vendégeit. ________________________________ ______ ■ P rogram egy könnyebb élethez A napokban került a mezőtúri képviselő- testület elé a város fogyatékosügyi program­ja, amely abból a célból született, hogy megkönnyítse a fogyatékos emberek min­dennapjait. A Fogyatékosügyi Tanács által összeállított program több szempontból szolgálja a helyi fo­gyatékosok életének megkönnyítését. Már egé­szen fiatal kortól hangsúlyt kell fektetni a gye­rekeknél arra, hogyan viseljék el a másságot, hogyan fogadják el a beteg embereket. Ezek­nek az embereknek is lehetőséget kell biztosí­tani arra, hogy betegségüknek megfelelően részt vegyenek munkavégzésben, átképzése­ken, és erről megfelelő tájékoztatást kapjanak. A program szorgalmazza komplex szűrővizsgá­lat elvégzését a városban, hiszen nemcsak a re­habilitáció, hanem a megelőzés is elengedhe­tetlen. A fogyatékos embereknek és családjuk­nak lehetőséget kell biztosítani a közérdekű in­formációk eléréséhez, erre legmegfelelőbb egy civil iroda létrehozása, amely biztosítaná az in­formációs hátteret, koordinálna az egyes szer­vezetek között. Az úgynevezett akadálymente­sítési program keretében hamarosan felmérés készülhetne a város közintézményeiről megkö­zelíthetőségi szempontból, illetve a problémák megoldására jövő évre elkészülhetnének a ter­vek is. További elképzelések között szerepel­nek még azok a rendezvények, amelyek közös programként közelebb hozhatnák egymáshoz az érintetteket. Már élő rendezvény a novem­beri egészségmegelőzési hónap, ahol mindenki betegségének megfelelő tájékoztatást, segítsé­get kaphat, vagy a fogyatékosok világnapjának megünneplése is. A Takács-tanya sikeres éve BALESET-MEGELŐZÉS. Ok­tóber 27-én, Mezőtúron tartotta ülését a megyei baleset-megelő­zési bizottság, ahol a helyi kapi­tányság és a bizottság háromne­gyed éves beszámolója mellett szóba került a megye rövid távú, új baleset-megelőzési koncepció­ja is, amely várhatóan kiemelt fi­gyelmet fordít majd a kerékpá­rosokra, az ittas vezetők kiszűré­sére és a kezdő autóvezetőkre. ELŐADÁSOK. Tudomány-napi előadást szervezett november 7- én, a TIT helyi szervezete Mező­túron, a TSF Mezőgazdasági Fő­iskolai karán, ahol az alföld aktu­ális problémái mellett több agrár­témájú előadás is elhangzott. SZIVÁRVÁNY-JUBILEUM. No vember 11-én ünnepelte fennállá­sának harmincadik évfordulóját a mezőtúri Szivárvány Citeraze- nekar. Ez alkalomból koncert ke­retében összeállítást hallgathat­tak meg a megjelentek az elmúlt évtizedek anyagából. jelentett. Várhatóan év végére el­érik a kétmilliárd forintos árbe­vételt, köszönhetően többek kö­zött a közelmúltban elnyert több, nagyobb volumenű ten­dernek. A cég nemrégiben a főváros­ban egy partnertalálkozó kereté­ben 72 járműklíma dealert látott vendégül. A megjelentek között volt a Diavia exportigazgatója is, aki szintén elismeréssel nyilat­kozott a munkájukról. Ezen a megbeszélésen az új értékesítési lehetőségek ismertetése mellett szóba került az is, hogy ameny- nyiben a kiválasztott bankkal si­kerül megkötni a szerződést, ak­kor januártól várhatóan részlet­re is vállalják a gépkocsik klímá­val történő felszerelését. A csapatból Kádár Réka és Lázár Viktor a dobogóra is áll­hatták, hiszen Kádár 100 méter mellen harmadik, Lázár 100 mé­ter gyorson és mellen egyaránt második, 100 pillangón pedig harmadik lett. Ezzel az ered­ménnyel Lázár elnyerte az 1987- es korosztály legjobbjának járó „LEN” kupát. A verseny színvonalát mutat­ja, hogy a gyors és a pillangó leg­jobbjai jócskán egy percen belü­li időeredménnyel értek célba, a díjakat pedig nem kisebb egyé­niségek, mint Damyi Tamás, többszörös Európa-, világ- és olimpiai bajnok úszó, Zubor At­tila úszó olimpikon és Jónás Ri­ta adták át. PÁLYAVÁLASZTÁS. A megyei munkaügyi központ mezőtúri ki- rendeltsége pályaválasztási kiállí­tást rendezett a múlt héten helyi és térségi középiskolák közremű­ködésével abból a célból, hogy az általános iskolás gyerekek köze­lebbről is megismerkedhessenek választott szakmájukkal, az in­tézményekkel. A RÁKRÓL. November 22-én az egészségmegelőzési hónap kere­tében kerül sor a rákbetegek napjára, melyen többek között a daganatos betegségek gyógyítási lehetőségeiről, a szűrések fontos­ságáról, az igénybe vehető segít­ségekről hallhatnak előadásokat az érdeklődők. VÉRADÓK ÜNNEPE. A polgár mesteri hivatalban a szervezett magyar vérellátás 50. évforduló­ja alkalmából, november 28-án kitüntetési ünnepségen látják vendégül a város többszörös véradóit. Az idei referencia év volt az új­jáalakult mezőtúri Takács-tanya életében. A tavaly október óta a Mezőtúr Művészeti Közalapít­ványa működtetése alatt álló ta­nya, eddig a hagyományos kép­zőművészeti alkotótelep és kü­lönböző kiállítások megszerve­zésén dolgozott, az átalakulás­sal azonban bővültek a lehető­ségek. A feladatok nőttek, hi­szen több szaktábort szerveztek meg az idén. Az eltelt tíz hónap alatt két amatőr képzőművésze­ti tábor, egy rajztanárokat ösz- szefogó országos akvarell kur­zus, amatőr színjátszók, német rajztanárok és több iskolai cso­port is ellátogatott a tanyára. Egyre nő azok száma, akik itt­hon és külföldön saját tapaszta­lataik alapján népszerűsíthetik a helyet és ezzel együtt Mező­túrt is. Az alapítvány nem titkolt cél­ja volt és maradt a tehetséges fi­atalok támogatása. Különösen a helyi, vidéki fiataloknak szeret­nének lehetőséget biztosítani szakemberek segítségével a fej­lődésre. Jövőre az ideinél is több prog­ramot terveznek, hiszen a visz- szatérő állandó táborokon túl a szobrászat és a festészet mellett más művészeti ágak is teret kap­hatnak, illetve még folyamato­sabbá kívánják tenni a műkö­dést, kihasználva a nyári progra­mokon túl a többi évszak nyúj­totta lehetőségeket is. ■ Röviden GÁTERŐSÍTÉS. A Körös-Vidé­ki Vízügyi Igazgatóság megbízá­sában a BÉKÉSDREN Kft. kivite­lezésében folyik a gát megerősí­tése a Berettyó kertvárosi szaka­szán Mezőtúron. A töltés men­tett oldali koronaélébe szivárgót építenek ki, amit 50 méteren­ként kivezetnek, és összegyűjtik a vizet. Ennek segítségével árvíz esetén a töltés nem csúszik meg, így az elmúlt évek komoly kárai nem ismétlődhetnek meg újra. KÉSZÜL A KALENDÁRIUM. Várhatóan még idén, a túri la­kosok kezébe kerülhet a mil­lennium évének apropójából készülő kalendárium, amely a helyi Móricz Zsigmond Könyv­tár és Közösségi Ház szervezé­sében, önkormányzati támoga­tással készül. A helytörténeti anyagok mellett részletesen szól majd az önkormányzatiság elmúlt tíz évéről, bemutatja az itt élő vagy innen elszármazott jeles embereket, a város kitün­tetettjeit, az idei év és a követ­kező év városi programjait. A kalendáriumban jegyzék ké­szül a helyi civil szervezetek­ről, az intézményrendszerről, illetve praktikus információkat tartalmaz majd. MEGNYITÓ. Fekete Júlia me­zőtúri születésű, képzőművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a november 24-től december 15-ig a mezőtúri kö- | zösségi házban, BŐVÜLŐ SZOLGÁLTATÁS. Hamarosan lehet internetezni a művelődési házban, Mező­túron. Az országos telemati­kai pályázaton mintegy egy­millió forintot nyert az intéz­mény, amelyet számítógépek­re, illetve internetelérés kiépí­tésére fordította. Az új szol­gáltatást az olvasók is igénybe vehetik várhatóan egy hóna­pon belül. UTAZNAK. Mezőtúri egész­ségkárosodott emberek önse­gítő csoportjainak és az őket támogató szakembereknek szervezett utat, a helyi Homo Faber Foglalkoztatási és Szoci­ális Alapítvány a REHA Hunga­ry 2000 elnevezésű rehabilitá­ciós szakkiállításra és kong­resszusra, melyet a fővárosban rendeznek meg november 23. és 25. között. Az oldalt írta és összeállította: Rácz Szilvia Fotó: Takács Antal A lakásuk építésével egyidőben kezdte készíteni a szebbnél szebb berendezési és kiegészítő tárgyakat a túrkevei Kurtzné Wal- kó Ibolya. Már szülei is ügyes ke- zűek voltak, így nem csoda, hogy lányuk is örökölte tőlük a kézmű­vesség, az alkotás szeretetét. Ez valóban hasznosnak is bizonyult, hiszen az elkészült házban több helyen látni a házigazdák keze- nyomát, az ötleteket, amelyek amellett, hogy kiválóan díszíte­nek, egyéni jelleget is kölcsönöz­nek az otthonnak. Kizárólag ter­mészetes anyagokból, dísznád­ból, rafiából vagy éppen kagy­lókból készültek a faliképek, fal­védők, faliszőnyegek. Nemrégi­ben a város is felfigyelt az amatőr művészre, és megszervezték első kiállítását, amelyen másik szen­vedélyének bizonyítékát, az olaj­festményeket állították ki. Az utóbbi időben ugyanis az olaj lett a kedvence a technikák között, mint mondta, azért, mert azzal könnyű dolgozni, hozzá lehet tenni, és el lehet venni belőle. Szeptember végén újabb kiállítás nyílt a festményeiből a helyi mű­velődési házban, ahol a változa­tos témájú képeit a látogatók is megismerhették. Természetes anyagokkal díszít Kitüntetett túriak Néhány hete adták át Mező­túron azokat a kitüntető cí­meket, amelyekkel egy-egy helybéli polgárt jutalmaz­tak. A címek adományozá­sáról a képviselő-testület döntött, figyelembe véve az illető Mezőtúr érdekében végzett munkáját, a város hírnevének öregbítését, akár gazdasági, akár kultu­rális téren. Dr. Bagdán Pi­roska polgármester ezúttal hét kitüntetést adott át, azonban díszpolgárt idén sem választottak. A képviselő-testület Mezőtúr Városért-díjat adományozott a település német testvérvárosa, Weida volt polgármesterének, Günther Theilignek, a két város közötti kapcsolat kiépítésében és továbbfejlesztésében végzett munkájáért. Ugyancsak ebben a díjban részesült Búsi Lajos, a népművészet mestere, aki a hatvanas évek végén kezdte ki­alakítani saját stílusát, amely­ben jól ötvözi a gömöri fazekas­ság forma- és színvilágát a túri hagyományokkal. Az ország­szerte elismert népművész a vá­ros hírnevét is öregbíti munkái­val. A város fejlődését elősegítő munkálkodásáért kapta az előbb említett elismerő címet dr. Hajdú Ilona aljegyző is, aki ugyan állandó lakhelyét tekint­ve túrkevei, de már öt éve Me­zőtúr aljegyzői feladatait látja el. Mezőtúr szolgálatáért díjban részesült dr. Bukovinszki László- né logopédus, aki sokéves lelki- ismeretes munkával eredménye­sen korrigálta a gyerekek be­szédhibáit, kihelyezett foglalko­zásokat vezetett, ennek köszön­hetően a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek sem marad­tak ki a logopédiai ellátásból. Ugyancsak ezzel a díjjal jutal­mazták Gyarmati Istvánt, a Klí­ma Ipari Centrum elnök-vezér­igazgatóját. Cége jelenleg 200 embert foglalkoztat, és vezető szerepet tölt be az országban a jármű-, épület és mezőgazdasá­gi klimatizálásban. Szintén Mezőtúr szolgálatáért díjat kapott Szűcs Sándor, a 626. Szakképző Intézet nyugalmazott oktatója és Gyalog Lajosné, a vá­rosi nyugdíjasklub vezetője, aki egy évtizede tartja kézben a több mint száz klubtag ügyeit, szerve­zi a közösség programjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom