Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-20 / 271. szám

8. OLDAL 2000. November 20., hétfő HHH SPORT_______________________________________________________________________________________ _____________ * vek óta csak mondogatták, E1 míg az idén végre megtörtént. M-á A Ferrari átütő sikert aratott, az egyéni és konstruktőri világbaj­noki címet is bezsebelve. Mindez nagy megkönnyebbülést hozott minden érintettnek, akiknek mindössze alig néhány hetük ma­radt az ünneplésre, mielőtt az egész mókuskerék újra beindul. Indulás nagy robajjal Rubens Barrichello gyorsan hozzászokott a piros öltözékhez, majd ahhoz, hogy a világ egyik legjobb pilótájának vált a csa­pattársává a Ferrarinál. Michael Schuma­cher pedig csöndesen, magabiztosan vá­gott neki az új szezonnak. Nagy szünet után tért vissza, hiszen törött lába sokáig gyógyult. A McLaren megtartotta erős pilótafel­állását Mika Häkkinennel és David Coul- tharddal. Előbbi harmadik világbajnoki címére tört. A Williams-istálló leszer­ződtetett egy fiatal pilótát, mikor Alex Zanardi, elégedetlen lévén az 1999-es Forma—1-es eredményeivel, visszatért Amerikába. Az Arrows csapat szponzo­ri szerződést kötött az Orange mobil­kommunikációs céggel. Nagy meglepe­tést okozott, mikor Ausztráliában nem állt készen a csapat a „facsarásra”. Eddie lrvine a Jaguárhoz, az előző szezonban Stewart Grand Prix-ként futó csapathoz, szerződött, s az ugrásra kész macska ké­szen állt zöld debütálására. Melbourne, a szezonnyitó A McLarenek indulhattak a szezon első versenyén az első két rajkockáról. így csalódással kezdődött el az új szezon a Ferrari számára. Schumacher úgy nyilat­kozott, hogy őt ez nem izgatja, de biztos kényelmetlenül érezte magát, amely fo­kozódhatott, amikor a piros lámpák kial­vásakor az Ezüst Nyilak kilőttek. A meg­könnyebbült sóhaj kilométerekre elhal­latszott, mikor mindkét McLaren motor­problémával kiállt a versenyből. Schuma­cher ezüsttálcán kapta meg a győzele­mért járó 10 pontot. Miután Barrichello lett a második, tökéletesre sikeredett a Ferrari első versenye. A szakértők máris a világbajnoki címről kezdtek beszélni! Egész Brazília reménykedett Barrichel­lo brazil sikerében, de számára szeren­csétlenül alakultak a dolgok. A kis bra­zilnak motorhibával kellett szembesül­nie hazai versenyén, és nem ért célba. Újabb 10 pontot gyűjtött itt be Schuma­cher, miután Häkkinen újfent kiesett. David Coulthard másodikként kezdte meg a pontgyűjtését, amelyet a Nemzet­közi Automobil Szövetség (FIA) elvett tőle, állítólagos illegális első légterelő- szárnyhasználat miatt. A McLaren azt állította, hogy az egyenetlen pálya volt a hibás, nem szándékosan állították el a szárnyat. A Renault visszatérése Amint a csapatok a szezon első európai versenyének színhelye, Imola felé vették az irányt, a Renault bejelentette, hogy megvásárolta a Benetton-istállót és 2001- ben visszatér a Forma—1-be. Ez persze nem hozta lázba a Ferrarit. Schumacher- nek nem sikerült ellopnia a rajtelsőséget Häkkinen orra elől az időmérő edzés so­rán, de egy okos bokszstratégia folytán, amely miatt a mclarenes főnök, Ron Den­nis a fejét rázta mérgében, a Ferrari került az élre. Schumacher a verseny végén 21 pontos előnnyel rendelkezett a világbaj­noki ponttáblán az őt követő Barrichello előtt. A Ferrari pedig 29 ponttal állt az élen, tehát úgy indult a Ferrari 2000-es szezonja, ahogy mindig is szerette volna. Tipikus brit időjárás A 2000-es versenynaptárban változások álltak be, így a Brit Nagydíj áprilisra ke­rült. Sokan már ekkor elkezdtek zúgolód­ni a várható időjárás miatt. A szakadó eső miatt a silverstone-i parkolók ingovánnyá alakultak, és a szervezők kénytelenek voltak mindenkit megkérni: ne látogassa­nak ki az időmérő edzésre. A pénteki sza­badedzésen a dolgok abszurd szintre ér­És a többiek? A Ferrari győzelmének éve A 2000-es Forma-1-es szezon emlékezetes pillanatai Michael Schumacher a 2000-es versenyévad legjobb autójával tek, amikor Coulthard McLarenjét vonta­tó Land Rover maga is megfeneklett. Több tonna követ raktak le a parkolók­ban és mindenki azon imádkozott, hogy legalább a verseny napján ne essen. így is lett, és a brit tömegek nagyszerű teljesít­ményt láthattak Coulthardtól, aki meg­előzve Barrichellót, megnyerte hazai ver­senyét. Schumacher az időmérő során az ötödik helyet tudta megszerezni, majd a versenyen a harmadik hely és négy pont volt a legtöbb tőle. Barcelona a McLarené Spanyolország és a napsütés gondolatára mindenki fellélegzett. Barcelonában har­madik éve sorozatban kettős McLaren- győzelem született. Úgy tűnt, a Ferrari csak akkor győzhet Barcelonában, ami­kor esik, de ekkorra már minden csapa­dék lehullott Silverstone-ban. Figyelem­reméltó hétvégét élt meg David Coult­lásra nem került sor. Ott ugyanis a „nya- lókás” ember túl hamar engedett szabad utat számára, pedig az üzemanyagtöltő cső még rá volt csatlakoztatva az autóra. Nigel Stepney, az üzemanyagot töltő sze­relő elesett, és szerencsés volt, mert egy kificamodott bokával megúszta. A ver­seny során Schumacher egyik hátsó ke­reke ereszteni kezdett, ami miatt lelas­sult az autója, a McLarenek el tudtak ha­ladni mellette. Visszagurult a bokszba, de csak az ötödik helyet tudta megsze­rezni. Két pontot szerzett Mika Häkki­nen 10 pontjával szemben. A McLarenek kezdtek felzárkózni. Az első Német Nagydíj Az Európa Nagydíj színhelye, a Nürburg- ring felé tartva a Ferrari eltökélte, hogy megállítja a McLarenek felzárkózását. Schumacher győzelmével sikerült is elér­niük céljukat. Okos bokszstratégiával Ross Brawn a csapat technikai igazgatója végig a helyzet magaslatán volt hard, akinek mindössze néhány nappal azelőtt volt egy szerencsés kimenetelű re­pülőgép-balesete. A pilóták meghaltak, de a skótnak szerencsére „csak” néhány bordája törött el. Erről az egész hétvége során mélyen hallgatott, pedig a katalán pálya bukkanói különösen keserves fáj­dalmakat okozhattak neki. A rajtelsőséget Schumacher szerezte meg, és a verseny egész jól haladt szá­mára egészen addig, amíg a bokszbeál­A világbajnoki címért folyó küzdelem a Ferrari és a McLaren között folyt le, de rajtuk kívül több látványos teljesítmény szemtanúi lehettünk. így Jenson But­ton révén, aki Forma-1-es újoncként többször lepipálta csapattársát, Ralf Schumachert. A Jordan csapat csalódott volt idei teljesítménye folytán, Pros- ték pedig azon elmélkedhetnek egy jó darabig, hogy az elvesztett Peugeot motorja helyett mivel fognak jövőre versenyezni. Johnny Herbert búcsút intett a Forma—1-nek, jövőre Amerikában próbálja ki magát a CART-versenysoro- zatban. A 2000-es év arról válik emlékezetessé, hogy megtört a jég, és a Ferrari vég­re magának tudhatja az egyéni világbajnoki címet. Aferrarisok még néhány hetet pihenhetnek, aztán elkezdődik a 2001-es szezon. Schumacher került Häkkinen elé, miköz­ben Barrichello és Coulthard heves küz­delmet vívott egymással. Végül a skótnak sikerült a dobogó harmadik helyét meg­szereznie, s a brazil üres kézzel térhetett haza. Monacóban minden bejött a McLa- reneknek. Bár ezúttal Coulthard ült a győztes McLarenben. Törött kipufogója következtében Schumacher Ferrarijának hátsó felfüggesztése megolvadt, és csak idő kérdése volt, mikor omlik össze. Häk- kinennek is akadtak gondjai a beragadó fékpedállal, így Coulthard és Barrichello lett az első két helyezett, Giancarlo Fisi- chella (Benetton) pedig a harmadik. Kiruccanás Kanadába Ahogy a mérleg nyelve újra a Ferrari felé billent, a McLaren rémálmokat élt meg Kanadában. A Ferrari kettős győzelmet szerzett. Coulthard autója lefulladt a rajt­rácson, és emiatt később 10 másodperces stop-go büntetést kapott. Häkkinent köz­ben annyira feltartotta az egyik lassú BAR-os autó, hogy mire meg tudta előz­Rubens Barrichello hamar megszokta a piros öltözé­ket ni, már túl késő volt ahhoz, hogy győzel­mi eséllyel vegye üldözőbe a Ferrarit. Jacques Villeneuve hazai versenyén hí­resztelések kaptak szárnyra a jövőjéről. Mivel a BAR Honda nem volt igazán ver­senyképes, a Renault tárgyalásokat foly­tatott Villeneuve-vel. Alexander Wurzról ismertté vált, hogy elkerül a Benettontól, Jenson Buttonról pedig kiderült, bár­mennyire is briliáns teljesítményt nyúj­tott első Forma—1-es évében a Williams csapatnál, kénytelen lesz elhagyni az is­tállót. Tehát a világbajnoksággal párhuza­mosan a pilótapiac is beindult. A mérleg nyelve visszalendül A 2000-es év izgalmaihoz nagyban hoz­zájárult a McLaren és a Ferrari ingadozó teljesítménye. Franciaországban a McLa­ren nyert újra Coultharddal a volán mö­gött. Ő különben idén erősebbnek tűnt Hdkkinennél, aki leginkább egy letargi­kus, közönyös pilóta képzetét tükrözte. Felmerült a kérdés, itt lehet-e az ideje an­nak, hogy visszavonuljon? Ismert tény volt felesége várandós állapota, ami miatt felmerült, hogy az eljövendő apaság érzé­se vonja el a figyelmét. A McLaren min­denesetre mélyen hallgatott. így Coul­tharddal vívta meg csatáját Schumacher, amelyben Coulthard vette át a vezetést. Schumacher versenye végül hamar véget ért egy motorhibával, Barrichello pedig közben sokat elidőzött a bokszban, tehát ismét kettős McLaren-győzelem. Nem túl jó időmérője miatt Schuma- cherre elvesztette az Osztrák Nagydíjat, amely újból kettős McLaren-sikerrel zá­rult. Az első kanyarban sorozatos ütkö­zések következtében Schumacher az el­lenkező irányba fordulva találta magát törött felfüggesztéssel (autóját Ricardo Zonta találta el), előnye hat pontra csökkent. A választ Hockenheimben kel­lett volna megadnia, de ez a verseny örökre emlékezetes marad Rubens Bar­richello miatt, aki első nagydíjgyőzelmét szerezte meg. Schumacher ismét hamar kiesett, ezúttal Giancarlo Fisichella lök­te ki a pályáról. Barrichello a rajtrács 18. helyéről indult, s ez alapján úgy tűnt nem lesz nagy hatással a verseny kime­netelére. Amint azonban elkezdődtek a bokszbeállások, az eső rázendített. A brazil pilóta (a Ross Brawn által kialakí­tott) jó taktikával kint maradt a pályán, és elsőként ért célba. Barrichello köny- nyekre fakadt, és a brazil zászlóval tö- rölgette szemeit a dobogó legfelső fo­kán. Végül örökül hagyott valamit Brazí­lia számára. A McLarenek esélyeit egy felelőtlen néző tette tönkre. Átmászott a kerítésen és keresztülrohant a pályán, miközben 300-zal közelítettek hozzá az autók. Ek­kor a rendezők kiküldték a biztonsági autót a pályára, s ezzel újra összerázó­dott a mezőny. Ezáltal Barrichellónak le­hetősége nyílt az előzésre. Végül bizton­ságosan ért véget az affér, amelynek ko­molyabb végkimenetele is lehetett vol­na. Azonban ez drága pontokat vett el a McLarentől. McLaren-előny Magyarországon A Hungaroringen a McLarenek voltak gyorsabbak. Mika Häkkinen újabb győ­zelmével a finn pilóta növelte előnyét a világbajnoki ponttáblán, és finoman el­fojtott minden olyan híresztelést, misze­rint Coulthard átvette a McLarenen belül az első számú pilóta helyét. Ez párosulva fantasztikus előzési manőverével, amely­ben megelőzte Pedro de la Rosdt, bebizo­nyította, hogy jó formában van. Schuma­chert azonban nem lehet legyűrni, fanati­kusan dolgozott a válaszok megadásán. A Ferrari új motort szerelt autóiba Mon­zában. És bejött, nyert. A hazai pályán aratott győzelmet sajnos beárnyékolta egy pályabíró halála, akit egy felrepülő abroncs talált el.’ A szomorú hír, aztán, hogy beállította Ayrton Senna 41 futam­győzelmes rekordját, valamint a Ferrari hazájában megszerzett győzelme, túl sok volt Michael Schumachemek. Elsírta ma­gát a sajtótájékoztatón. A Ferrarin lévő ál­landó és intenzív nyomás kijött rajta. Tengerentúli utazás az Indyre A versenynaptár legújabb versenyére visszatértek a csapatok Amerikába, a hí­res-nevezetes Indy versenyek színhelyé­re, Indianapolisba. A pálya régre vissza­vezethető hagyományokkal rendelkezik, „Sumi” inkább elrejti könnyeit a monzai tragédia után a Forma-l-es versenyt azonban egy va­donatúj pályán tartották meg. A tömeg gyors és kemény versenynek, sorozatos előzéseknek, majd a Ferrari kitörő örö­mének lehetett szemtanúja. A csapat 16 ponttal a tarsolyában térhetett haza. Kö­vetkezett Japán. Mivel ekkor már csak két verseny volt hátra a szezonból, az első helyen álló Schumacher tudta, bebiztosít­hatja a világbajnoki címet. Nem is adta ki a kezéből a győzelmet és az érte járó 10 pontot, és megszerezte harmadik világ- bajnoki címét. A Ferrari hazatért ünne­pelni. Schumacher nyert, és a konstruk­tőri világbajnoki cím is egy karnyújtás­nyira volt már csak a Ferraritől. Végül Ma­lajziában be is gyűjtötte ezt a világbajno­ki címet is, azaz megvédte tavalyi konst­ruktőri világbajnoki címét. A Ferrarik ott hagyták abba a szezont, ahol elkezdték - a mezőny elején. NÉDER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom