Új Néplap, 2000. november (11. évfolyam, 256-280. szám)
2000-11-18 / 270. szám
2000. November 18., szombat MEGYE I KÖRKÉP 3. OLDALSorokban SIKERES BEVONULÁS. Ked den és szerdán sikeresen bevonultak a kiképzőbázisokra a me- iwgyebeli újoncok. A megyei had- SSkiegészítő parancsnokságtól kampóit információ szerint a fiatalok időben és fegyelmezetten érkeztek meg. Az eredetileg tervezzed 288 jelöltből végül 270-en ^kezdték meg a szolgálatot. A ^szakemberek igen jónak minősítik ezt az „átadási” arányt. Azok •»között, akik nem vonultak be, »' volt kórházi ápolt, egyéb egész- légügyi problémás, de heten életek a polgári szolgálat lehetőségével is. BEREKFÜRDŐ IS ÉPÍTENE. ™A berekfürdői önkormányzat is “szeretne a jövőben pályázati ^pénzekkel és saját erővel bérlakásokat építeni, hiszen a településen is volna erre igény. Jelenleg a helységben nincsenek Milyen jellegű lakások. : CSATLAKOZÁS. A lakosság “Zegy része már rácsatlakozott I Zagyvarékason arra a szenny- " .vízcsatorna-hálózatra, amelynek befejező munkálatai nemrég készültek el a településen. Jelenleg a község közintézmé- - nyeit kötik rá a közműre. A gyermekek jogait védeni kell Az iskolák sokat őriznek még a poroszos jellegből Az ENSZ 1989. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló egyezményt, amelyhez Magyarország 1991-ben csatlakozott. Az egyezmény elfogadása óta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja. Ebből az alkalomból tegnap sajtótájékoztatót tartott Szolnokon Hanti Vilmos, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmának elnöke. Szolnok Mondanivalóját azzal kezdte, hogy a gyermekek jogait a felnőtteknek kell védeni, mivel maguk a gyermekek, a 18 éven aluliak, ezt önállóan nem tudják megtenni. A jelenlegi helyzetre térve kijelentette, hogy a gyermekek helyzete az elmúlt évtizedben romlott. A kialakult létbizonytalanság a felnőttek nagy részét is védtelenné tette, s még erőteljesebben rontod a gyermekek helyzetén. Az ENSZ 1998-ban megvizsgálta, hogy Magyarországon hogyan érvényesülnek a gyermekek jogai, és már akkor felhívta a figyelmet bizonyos negatív jelenségekre, de a helyzet azóta nem javult, sőt rosszabb lett. így például 1998 után nem hívták össze a Gyermek és Ifjúsági Érdekegyeztető Tanácsot, az Ifjúsági és Sportminisztérium elsősorban a sport kérdéseivel foglalkozik, a 13 éven aluliak pedig teljesen kiesnek a látóköréből. Úgy vélte, a kormány a támogatásban politikai alapon különbséget tesz a civil szervezetek között, igyekszik „kiszárítani” a neki nem tetsző szervezeteket. Az előadó szerint a kormány támogatásának nagy része a jómódúakhoz jut, hiszen az adó- kedvezményeket elsősorban ők tudják igénybe venni. A gyermekek nagy többségének romlottak az életkörülményei, beleértve az egészség- ügyi helyzetet is. Szerették volna, ha gyermekjogi ombudsman védené a gyermekek jogait, ezt a javaslatot azonban a kormány nem fogadta el. Hanti Vilmos külön foglalkozott a gyermekek közéletiségre nevelésével. Mint mondta, sokan igyekeznek távol tartani a gyermekeket a közélettől, mondván, hogy ez káros számukra. Némileg ironikusan hozzátette, hogy valóban sok rosszat is tanulhatnak a politikusoktól, mégis elő kell őket készíteni arra az időszakra, amikor választók lesznek. A gyermekjogok megsértésének gyakori színtereként az iskolát említette, amely nálunk máig sokat megőrzött rideg, poroszos jellegéből. Kifogásolta a diákönkormányzatok formális, az iskola életében súlytalan működését. Végezetül a szociális kérdéseket is a gyermekjogok körében említette, megjegyezve, hogy a társadalmi és földrajzi helyzettől függő esélyegyenlőtlenségek is a gyermekjogok megsértésének számítanak. ___________ BA Á rat emelnek a fuvarozók Postásdemonstráció? (Folytatás az 1. oldalról) A szakma ez idáig csupán egyszázalékos béremelést javasol, s ezt a túloldal kevesli. Patai Ágnes a vezérigazgatóság humánerőforrás gazdasági igazgatója szerint négy százalékos emelésre semmiképpen nem kerülhet sor, hiszen a korábbi megállapodás köti mindkét felet. A tárgyalások folyamatosan zajlanak, 21-én viszont a szak- szervezet beszünteti a további egyeztetéseket, és megszervezi a 25-i, 15 órakor kezdődő demonstrációt, melyet a vezérigazgatóság fővárosi székháza előtt tartanának. Egy megyei szakszervezeti vezető - nevét a 21-i tárgyalások befejeztéig nem kívánja ; közzé tenni — szerint egyelőre u csak figyelmeztetésről van szó. Az esetleges demonstrációra viszont már most felkészültek, buszok indítását tervezik a megyéből a főváros felé, de az alkalmazottak csak a szabadidejükben vehetnek részt a .megmozduláson, a postai .munkát, a szolgáltatásokat a figyelmeztető „felvonulás” nem zavarhatja. Azonban az sem kizárt, hogy a későbbiekében sztrájkolni fognak a postás ^dolgozók, amenynyiben nem történik megegyezés a felek között - állítják a szakszervezetiek. Gazdasági információ Elhatározásra jutottak a magyar közúti fuvarozók, amikor ellehetetlenült gazdasági helyzetükből más kiutat nem látva szolgáltatásaik árának emeléséről döntöttek. A szükséges lépés hátteréről a Magyar Közúti Fuvarozód Egyesületének vezetői tájékoztatták lapunkat tegnap a szolnoki Hozam Klubban. Mint azt az egyesület elnöke, dr. de Sorgo Tibor elmondta, a szakma szeptember 16-án deklarálta az akkori üzemanyagár-emelés miatt ellehetetlenült helyzetét és tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal. A tárgyalások ugyan engedményeket nem hoztak a fuvarozókkal kapcsolatban, de az eredményként megszületett válságkezelői csomag mindenképpen biztosít középtávú lehetőséget az EU-normákhoz való felzárkózáshoz. A tárgyalássorozat egyik legfőbb pozitívuma - mondta -, hogy a kormány másfél évtized óta most először tekintette egyenrangú partnernek a fuvarozó szakmai csoportot és a megbeszélések során valódi lehetőségek körvonalazódtak, a haladás azonban lassúnak mondható. Szó esett a legutóbbi 6 forintos gázolajár-emelésről, illetve a benzinár-csökkentésről is. Galambos István társelnök szerint indokolatlan ez a 12 forintos differencia a két üzemanyagtípust illetően. Ezzel kapcsolatban tárgyalásokat kezdeményeznek az ásványolaj szövetséggel. A magyar közúü árufuvarozók a jelenlegi, ellehetetlenült gazdasági helyzetükből az egyetlen kiutat az áremelésben látják. Mint azt az egyesület árufuvarozói tagozatának elnöke, Gabula Miklós hangsúlyozta, a vállalkozások kifogytak a tartalékaikból és a költségeiket csökkentő lehetőségeiket is kimerítették már az utóbbi évtized alatt. A fuvarozók „élve” maradását szolgálja a vállalkozásonként más és más mértékű áremelés. HOY A Rethmanntól már eshet a hó ____________ Szolnok_____________ A megyeszékhely utcái, járdái nagy részének hótisztításáért felelős cég, a Reth- mann Rt. felkészült a télre. November 15-e óta már éjszakai ügyeletet is tartanak. A Rethmann Recycling Szolnok Rt. már az elmúlt tél végével megkezdte a felkészülést az idei havas évszakra - tudtuk meg a cég ügyvezető igazgatójától, Polónyi Jánostól. Ekkortól kezdve ugyanis modernizálták, folyamatosan cserélték le az elavult sószórókat, tolólapátokat. A cégnél jelenleg öt teljesen új, az utakra használatos sószóró várja a bevetést, emellett egy járdára való sószóró gép is rendelkezésre áll. A kézi hóeltakarításnál általában 30-50 fővel számolnak. A kézi csapat kiemelten kezeli a buszmegállók tisztán tartását, ám mivel Szolnokon mintegy 230 buszmegálló van, érthetően nem biztos, hogy nagy hó esetén mindenhova pontosan oda tudnak érni. Ilyenkor a nagy forgalmú megállók élveznek elsőbbséget. Az utak, járdák síkosságmentesítésére mintegy kétezer köbméter só-fűrészpor keverék szolgál majd. Körülbelül 50 sószóró edényt a város különböző pontjain már kihelyeztek, amelynek tartalma a kézi úttisztítók rendelkezésére áll, de a lakosság is használhatja ezeket. A cég már megkötötte a megállapodást az önkormányzattal Szolnok téli úttisztításra, síkosságmentesítésre. November 15-e óta pedig már éjszakai ügyeletet is tartanak, ami decembertől január végéig fokozottabb lesz. Március 15-ig tart a téli működés. boy EGÉSZSÉGES IVÓVÍZ. Már időnként kevés volt a tiszaroffi ivó- vízkút kapacitása, és a községi kezelésben lévő vízműtelep is rászorult a felújításra, ezért kétéves rekonstrukcióba kezdtek. A 32 milliós beruházás (a pénz nagy részét pályázaton nyerték) kezdéseként tisztító fúrást végeztek, így közel 700 ljter vizet nyernek percenként. FOTÓ: MÉSZÁROS Hamis buszbérleteket találtak (Folytatás az 1. oldalról) Szabó István úgy tudja, az országban eddig egyetlen hasonló eset fordult elő, a győri helyi közlekedésben. Ott azonban több hamisítványt találtak, tehát az okozott kár is nagyobb volt a szolnokinál. Az ügy kapcsán a megye autó- buszjáratain jegyellenőrzést végző Kontrolőr Bt. vezetőjét is megkerestük. Hajas Károly érdeklődésünkre elmondta: a hamisított bérletek szinte csak UV-lámpával ismerhetők fel. A valódiakkal ellentétben ugyanis ezeken egyik narancssárga színezetű részlet - az okmány száma, ára, a perforáció, illetve a dátumot körülvevő sáv — sem világít. Miután a csalás ténye bebizonyosodott, az ellenőrök — immár valamennyien hordozható UV- lámpával felszerelve - három csoportban, szisztematikus ellenőrzéseket végeztek a város autóbuszjáratain. Az akció úgy tűnik, sikerrel járt. Október vége óta ugyanis nem találtak újabb hamis bérleteket. Az ügyben tett feljelentést követően a rendőrség sem tétlenkedett. Tájékoztatásuk szerint a napokban őrizetbe vettek egy 22 éves, szolnoki fiatalembert, aki alaposan gyanúsítható a hamis papírok készítésével és értékesítésével. BUGÁNY JÁNOS Sikkasztással gyanúsítják A Compexpo feljelentette a vállalkozót Rendőrségi információ kj A megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: ..„Sikkasztás és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt folytatott nyomozást a . Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya R. András szolnoki vállalkozó és társai ügyében. A büntetőeljárás a budapesti székhelyű Compexpo Kft. feljelentése alapján indult egy évvel ezelőtt, amikor a 47 éves üzletembert és feleségét azzal gyanúsították, hogy több millió forintot elsikkasztottak. R. András a Compexpo alkalmazottja volt, és munkaviszonya megszűnése után több szabálytalanságra derült fény. A feljelentő szerint nem adta át a szolnoki irodában elhelyezett berendezési tárgyakat a tulajdonosnak, néhány alkalommal pedig úgy vett át készpénzt az üzleti partnereitől, hogy azt nem fizette be a házi pénztárba, illetve nem állított ki bizonylatokat. Felmerült annak gyanúja is, hogy nem tudott elszámolni két, általa rendezett autó-kiállítás fődíjaként felajánlott robogókkal, valamint az egyik kiállítás jegybevételéből származó összeg egy részével. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a IX. szolnoki autó-kiállítás után utcabált szervezett, és a felmerülő költségek egy részét a Compexpo Kft. nevében rendelte meg annak ellenére, hogy a kft. ügyvezető igazgatója ezt megtiltotta számára. Ebből adódott, hogy a Compexpo a szolgáltatások számláit nem fizette meg. A több hónapos vizsgálat során 4 millió 600 ezer forint kárt állapítottak meg a szakértők, amit a bűncselekmény gyanúsítottjai a Compexpo sérelmére követtek el. Az ügyben a nyomozást végül négy gyanúsítottal szemben a fő- kapitányság befejezte, és az aktákat vádemelési javaslattal a Szolnok Városi Ügyészségnek megküldte.” Sok a lúdtalpas gyermek Fórumot tartottak a gyógytestnevelésről Agyaggödörből horgásztó Nagykörű A gáterősítés munkálata kétszeres hasznot hoznak a falunak. Az árvizek elleni védelem mellett egy régi terv megvalósulását is elősegíti az építkezés: horgásztavak létesülnek a településen. A két horgászvíz a gáterősítési munkálatok során feltárt anyagnyerő helyek felett fodrozódik majd. A napokban már az újonnan alakult horgászegyesület is megkezdte működését a településen, amely ellátja a két tó kezelésének feladatait, és egyben a horgászaü jogok haszonélvezője lesz. A kimélyített agyaggödröket a tavaszi áradások idején a Tisza tölti fel vízzel és halakkal, de később az egyesület és az önkormányzat anyagi lehetőségeinek függvényében telepítéssel is gyarapodhat az uszonyosok állománya. ___________________b.j. Sz olnok Megyénk gyógytestnevelői számára rendeztek fórumot tegnap a Helyőrségi Művelődési Klubban. A rendezvényen előadás hangzott el többek között a gyógytest- nevelés törvényi szabályozásainak előírásairól. Számos megoldatlan kérdés áll még a gyógytestnevelők előtt. A közoktatási törvény hiába teszi kötelezővé a heti háromórás gyógytestnevelést az iskolákban, maguk a testnevelők nem sokat tehetnek, hiszen az órarendet nem ők állítják össze. Kérdés, hogy kihez kell fordulniuk; az intézményvezetőkhöz vagy a fenntartó önkormányzatokhoz. Tompa Ferenc, az Oktatási Minisztérium referense erről tartott előadást a megjelenteknek. Nagy szükség lenne arra is, hogy az iskolaorvosok mindenhol kiszűrjék azokat a diákokat, akiknek gyógytestnevelésre kell járniuk. Sajnos azonban ez sem valósulhat még meg minden iskolában. Pedig a felmérések szerint a gyerekek legalább tíz százaléka gyógytestnevelésre szorul valamilyen okból. Évről évre nő a gerincproblémás vagy éppen lúdtalpas gyermekek száma. Gyógytestnevelésre tehát szükség van, s itt az ideje, hogy a működés formáit, körülményeit is tisztázzák az illetékesek. _________________ . • 8Z»