Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-06 / 235. szám
2000. Október 6., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Cseh halak kerültek a Tiszába Szolnok Húsztagú cseh rendőri delegációt fogadott csütörtökön délután dr. Házi István rendőr ezredes, Jász-Nagykun- Szolnok megye rendőr-főkapitánya — tudatta lapunkkal a főkapitányság sajtószolgálata. A Közép-Csehországi Rendőr-főkapitányság munkatársai négy napot töltenek a megye rendőreinek vendégeiként hazánkban. A kapcsolat öt évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyesei részt vettek egy labdarúgótornán Csehországban. A külföldi rendőri delegációt Mártim Oldrich rendőr ezredes, Közép-Csehország rendőr-főkapitánya vezeti, akit elkísért Peter Hostek rendőr alezredes, főkapitány-helyettes is. Az elsősorban bűnügyi területen dolgozó kollégák pénteken Budapesten szakmai programon vesznek részt, ahol többek között megtekintik a Magyar Rendőrség különleges szolgálatának bemutatóját. Délután az Országházba látogatnak, majd városnézésen ismerkednek a főváros nevezetesSorokban TOVÁBB MŰKÖDHET. A román környezetvédelmi és vízügyi hatóságok annyira bíznak a jó időjárásban, hogy újabb két hónapra meghosszabbították az év eleji súlyos ciánszennyezést okozó nagybányai Aurul vállalat ideiglenes működési engedélyét. Az ausztrál—román társaság nem tett eleget annak az előírásnak, hogy szeptember végéig állítsa össze a termelés újraindításához szükséges műszaki dokumentációt. Ehelyett újabb két hónapi haladékot kért, s a hatóságok engedélyezték, hogy november végéig folytassa a teljes kapacitású termelést jelentő „üzemi próbákat”. KÖZÖS ORVOS. Napokon belül munkába áll az új háziorvos Örményesen, aki egyúttal Kuncsorbát is ellátja. A két község képviselő-testülete egy budapesti pályázó mellett döntött, aki mindennap rendel mind a két településen, a székhelye viszont Örményesen lesz. FELÚJÍTJÁK. Két-három hét múlva kezdik meg a zagyvaré- kasi temető ravatalozójának felújítását. A község saját erőforrásából teremtette elő az építkezésre fordítandó 1,8 millió forintot. A munkálatok a tervek szerint már ebben az évben befejeződnek. A PENNY MARKET Kft. Európa egyik vezető élelmiszer-kereskedelmi láncának magyarországi leányvállalata JÁSZAPÁTI (Petőfi u.) áruházába keres üzletvezetőt. Biztos munkahely, előrelépési lehetőség! Jelentkezni lehet személyesen, fényképes önéletrajzzal az üzletben az üzletvezetőnél, vagy levélben: PENNY MARKET Kft. Fojta Dánielné részére 2351 Alsónémedi, Pf.: 12. címre. A cseh rendőrök élő halat hoztak hazájukból a Tiszába, amit közvetlen a megérkezésük után jezve szolidaritásukat a ciánszennyezés károsultjai iránt ségeivel. Szombaton sportprogram lesz, délelőtt 9 órától a Véső úti sporttelepen, ahol a hagyományos kispályás labdarúgókupát bonyolítják majd le. A tornán a cseh bűnügyi szolgálat csapata, a megyei rendőr-főkapitányág, a megyei főügyészség, a Büntetésvégrehajtási Intézet, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a Honvédség Vegyesszállító Repülődandár, valamint a Vám- és Fiatal rablók Fiatal rablókat fogtak el szerdán este Kisújszálláson a rendőrök. A Lehel utcában ismeretlenek megvertek egy idős férfit, akinek ellopták a pénzét. Az elkövetéssel három 14 éves helybeli fiú gyanúsítható, akik leütötték a 79 éves férfit,- majd elvettek tőle 1000 forintot és egy zseblámpát. Ä bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett a sértett. A gyanúsítottak kihallgatásuk során elismerték a rablást, valamint elmondták, hogy a közelmúltban négy hasonló bűncselekményt követtek el a városban. . ■ Félidőben a helyreállítás A legfrissebb összesítések szerint Jász-Nagykun-Szolnok megye 76 önkormányzata közül 67 igényelt kárenyhítést. A megyében összesen 5343 magántulajdonú lakóépület rongálódott meg, és több mint négy és fél ezer részesült már a kormányzati segítségből. A kötelező feladatot ellátó önkormányzati intézmények közül 217-bön keletkezett kár, és eddig 178 helyreállítását fedezte az állam. A többi 718 lakó-, illetve 39 önkormányzati épület helyreállításának költségét augusztus közepén pótigényként nyújtották be a tárcaközi bizottsághoz — mondta el a védelmi bizottság tegnapi rendkívüli ülését követően a megyei közgyűlés elnöke. Búsi Lajos ugyanakkor örömmel jelentette be, hogy az ár- és belvíz miatt lakhatatlanná vált ingatlanokból kitelepített 220 ember közül sem él már senki sátorban, kultúrházban vagy egyéb közösségi épületben. Bár ideiglenesen elhelyezettként még mindig 167 embert tartanak nyilván, ám mindegyikőjük rokonnál vagy önkormányzati bérlakásban otthonra talált. A megrongálódott ingatlanok csaknem felét, 47 százalékát teljes egészébe helyreállították. A munkálatok meggyorsítása érdekében a helyreállításhoz megítélt központi támogatás második és harmadik ütemét összevonták, és a teljes összeget a közelmúltban folyósították az ön- kormányzatoknak. A korábban megítélt 2 milliárd forintos kormányzati kárenyhítésen túl a Helyreállítási és Újjáépítési Tárcaközi Bizottság döntése nyomán több mint kétszázmillió forint érkezett a megyébe. Ez azonban elenyésző az egymilliárd forintot is meghaladó pótlólagos igényekhez képest. Hogy minderre lesz-e forrás, ma még nem tudni. A helyreállítást szabályozó kormányrendelet ugyanis a pótigényekre nem biztosít fedezetet. Ugyanígy nem tudni még, kap- nak-e segítséget a települések az önkormányzati tulajdonban lévő utak helyreállításához. Hoffman Imre, a katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, egy, a közelmúltban készített felmérés szerint erre a célra összesen 1,1 milliárd forintra lenne szükség. ______________tj I NTRUM Fodor és Társa Kft. Kóstolással egybekötött árubemutatót tartunk 2000. október 6-án 10.00-15.00 óráig Szolnok, Thököly út 81. szám alatti üzletünkben. Ízelítő a kínálatból: Jim Beám 0.75 I Tequila Sierra Danzka Vodka 0,75 . Feeney’s Irish Cream 0.75 Ouzo Tsantali 0.7 I Berentzen alma likőr 1 I Berentzen csokoládé likőr 1 I Old Pascas WhiteRumQ.7 1 Attikus görög konyak 3.900 3.290 1.888 2.745 2.356 1.921 2.454 1.554 1.718 Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft 3>§2 zd' r 03 M 5 5T 03 H Várjuk kedves vásárlóinkat. Heinemann Testvérek Kft. engedtek a folyóba Szolnoknál, ezzel is kifeFOTÓ: CSABAI Pénzügyőrség csapatai lépnek majd pályára. A programok között több szakmai konzultáció is lesz. A vendégek vasárnap utaznak vissza. Cipőgyári város Tiszaföldvár Bár a szomszédos Martfű az igazi cipőváros, mégis, Tiszaföld- váron már a második cipőgyárat építik viszonylag rövid időn belül. Az új cég a tervek szerint januárban kezdi meg működését. Tiszaföldváron nem jelölt ki az önkormányzat „hivatalos” ipari parkot, ám a strand melletti szabad területen a harmadik üzem épül mostanság. A dobozüzem már régi gyár, vele szemben először egy holland cég építkezett. A németalföldiek gyorsan megkedvelhették a települést, mert egy másik onnan jövő társaság is zöldmezős beruházásba kezdett a honfitárs nyomdokain. A szomszédos telket vásárolták meg, jövőre hatvan-nyolcvan földvári munkással kezdődhet a munka. Tiszaföldvár több szempontból is vonzó lehet a cipőipar számára. Szakképzett munkaerő a városban, de az egész térségben akad bőven, ráadásul most már két példa is akad a leendő érdeklődők számára, hogy jó a vá- rosban dolgoztatni. _________re Am iről beszélünk A kuka és a kapitány HORVÁTH GYŐZŐ Az együttműködés mit sem ér, ha az csak a pecséttel kidíszített papíron olvasható A polgárőrmozgalom szerencsére már nem új keletű megyénkben sem. Azok az emberek, akik úgy érzik, az átlagosnál jóval többet kívánnak tenni saját és mások biztonsága érdekében, egyesületekbe tömörülnek és szervezett keretek között próbálnak gátat szabni a bűnözés különféle megjelenési formáinak. Ezek a lehetőségek azonban igencsak korlátozottak, nem többek, mint amelyek bárkit megilletnek. Éppen ezért nem képzelhető el munkájuk a rendőrség aktív együttműködése nélkül. Az egyes szervezetek és rendőri egységek között születtek is olyan együttműködési megállapodások, amelyek hivatalossá teszik az egymás tevékenységét támogató szándékot. A rendőrök és a polgárőrök ez alapján közösen járőröznek, a civilek jelzésére - merthogy ennél sokkal többre nem igazán hivatottak - pedig megfelelően reagálnak az egyenruhások. Az együttműködés természetesen mit sem ér, ha az csak a pecséttel és aláírásokkal kidíszített papíron olvasható, a lényeg ugyanis a mindennapos gyakorlatban rejlik. Megyénk polgárőrei nem is panaszkodnak emiatt, időszakos értékeléseik alkalmával csak jót tudnak ezzel kapcsolatban elmondani. A pozitív tapasztalatok azonban különösen fontosak azon polgárőrszervezetek számára, amelyek még viszonylag fiatalnak számítanak. Ilyen például a szolnoki egyesület, amelynek az egyik lelkes szolnoki tagja a közelmúltban bűncselekményt észlelve értesítette a rendőrségi ügyeletet. A polgárőr a hajnali órákban arra ébredt, hogy utcájukból valaki megpróbálja ellopni az alumínium szemeteskonténert. A rendőrségtől elsőként kiérkező ember maga a kapitány volt. Éppen szolgálati kocsijában ült, amikor hallotta az esettel kapcsolatos rádióforgalmazást, és bár a helyszínre vezényelt járőrkollégái biztosan megoldották volna a feladatot nélküle is, mégis a kérdéses utcába kormányozott, és intézkedett. A kuka megmaradt, a polgárőrökben pedig megerősödött a tudat: nem csak nekik fontos dolog, amit csinálnak... Négy év két ütem között Abony Négy év telt el azóta, hogy befejeződött a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének első üteme. A város 1996 óta minden esztendőben újra megpróbálta pályázaton elnyerni a folytatáshoz szükséges összeget, ám ez csak idén, Törtellel együtt sikerült. Az első fejezet még 1992-re nyúlik vissza, ekkor nyerte el a város és Kőröstetétlen azt az 520 millió forintot, amely a beruházás első ütemének megvalósítását lehetővé tette. A munkálatok három esztendővel később fejeződtek be. Ekkorra a település közel 50 százalékán összesen 46 kilométernyi csatorna épült ki. Ma mintegy 2600 ingatlan használja a hálózatot, amely a város határában felépült tisztítóüzembe továbbítja a szennyvizet. Az elmúlt négy esztendő folyamán eredménytelenül pályázott az önkormányzat a beruházás folytatásának finanszírozására, míg vé ül idén siker koronázta a kitartó próbálkozást. Abony így Törtellel együtt közel hárommilliárd forint támogatáshoz jutott, amely a munkálatok költségeinek több mint felét fedezi. November végére elbírálják benyújtott pályázatukat is, amely — ha eredményes lesz — a kiadások további 20 százalékát fedezi majd. Ha minden a tervek szerint zajlik, az önkormányzat még idén megindítja a közbeszerzési eljárást. Ennek eredménye tavaszra várható. Ezután kezdődhet el a kivitelezés. bugány Aggasztja önt a jugoszláv helyzet? ________Körkérdés A minapi választások után polgárháborúval fenyeget a belpolitikai helyzet Jugoszláviában. Lapunk ennek kapcsán arra volt kíváncsi, tartanak-e attól az emberek, hogy egy esetleges fegyveres konfliktus hazánkat is veszélyeztetheti. Fehémé Kapitány Ilona, 43 esztendős óvónő: — Nagyon úgy néz ki, hogy Jugoszláviában a levegőben lóg egy polgárnáború veszélye. Márpedig amennyiben ez bekövetkezik, mi sem leszünk biztonságban. így aztán abban reménykedem, hogy sikerül békés megoldással rendezni a politikai ellentéteket. Már csak azért is, mert mi aligha tudnánk megvédeni magunkat egy külső támadás ellen. Csepregi Károly, a munkástanácsok megyei szövetségének 69 éves elnöke:- Sajnos hazánk elég közel fekszik az érintett területekhez, ráadásul a Jugoszláviában élőket meglehetősen bosz- szúálló embereknek ismerhette meg a világ, így nem mernék megesküdni arra, hogy határ menti településeinket nem fenyegeti veszély. Komolyabb, az egész országra kiterjedő háborús konfliktustól azonban nem tartok. Azt már a legharcia- sabbak sem mernék megkockáztatni. Csíki Hajnalka, 28 esztendős boltvezető:- A válaszom igen. Engem határozottan nyugtalanít a jugoszláv helyzet. Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy ha az ottani forrongások elmérgesednek, egy polgárháború kitörése Magyarország területeit és lakosságát is fenyegethesse. Véleményem szerint azonban ez nem csupán déli szomszédainkra érvényes, viszonyunk Romániával sem mentes a feszültségektől. Ettől függetlenül én nem élek állandó rettegésben emiatt. Aminek meg kell történnie, azon úgy sem változtathatok. Rózsahegyi Árpád, 50 éves fűtő:- Miután vezető amerikai politikusok úgy nyilatkoztak: nem kívánnak beavatkozni a Jugoszlávi- ........ á ban zajló belvillongásokba, reális esélyét látom, hogy nem csak hazánk, de a környező országok is belesodródhatnak egy nemzetközi háborús konfliktusba. Erre egyébként történelmi példák is vannak. Mindazonáltal Amerika látványos elhatárolódása csupán külsőség, hiszen a világpolitikát ma már teljes egészében a nyugati tőke és a gazdasági érdekek befolyásolják. BUGÁNY JÁNOS