Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-07 / 236. szám
2. OLDAL 2000. Október 7., szombat VILÁG TÜKÖR A világ elismeri az új hatalmat Jugoszláviában győzött a demokratikus mozgalom Győzelmi hangulat Belgrádban: ünnepük az új hatalmat A demokratikus világ vezető politikusai egymás után fejezik ki jókívánságaikat Vojiszlav Kostunica megválasztott jugoszláv elnöknek, és őt ismerik el a hatalom legitim birtokosának. Belgrad Igor Ivanov orosz külügyminiszter elsőként utazott a jugoszláv fővárosba; eredeti célja szerint azért, hogy közvetítsen a válságban érintett felek között. Belgrádba érkezve azonban már többről volt szó: átadta FOTÓI EUROPRESS/EPA Magyar állásfoglalás „Szerbia népe a Vojiszlav Kostunica vezette demokratikus erők elvitathatatlan választási győzelme után most egyértelműen kinyilvánította, hogy kész és képes kezébe venni saját sorsának és jövőjének alakítását, egy demokratikus Szerbia, egy európai Jugoszlávia jövőjének megteremtését" - hangsúlyozza Martonyi János magyar külügyminiszter nyilatkozata. „A nemzetközi közösség és Magyarország a leghatározottabban elvárja, hogy a belgrádi hatalom tartsa tiszteletben a választásokon egyértelműen kinyilvánított népakaratot, és tartózkodjon az ennek érvényesítésével szembeni erőszak bármilyen formájának alkalmazásától“ - szögezi le a nyilatkozat. - „A feszültségek súlyosbodásáért egyértelműen a jelenlegi hatalmat terheli minden felelősség. Jugoszláviában győzött a demokratikus mozgalom, a vesztesnek ebből le kell vonnia a következtetéseket, ami nem lehet más, mint a hatalom mielőbbi békés átadásának egyetlen józan lehetősége." „A magyar kormány folyamatosan konzultál NATO-szö- vetségeseivel és EU-partnerei- vel a jugoszláviai helyzet alakulásáról. Ennek során is különös figyelmet szentel a vajdasági magyarság helyzete alakulásának. Magyarország egyértelmű támogatásáról biztosította a demokratikus fejlődés útjára lépő Jugoszláviát és népeit. Magyarország abban érdekelt, hogy a választásokon győzelmet aratott Vojiszlav Kostunicával és az új demokratikus Jugoszlávia vezetésével hozzáláthasson a jószomszédi kapcsolatok helyreállításához, a kétoldalú kapcsolatok sokrétű fejlesztéséhez, és annak előmozdításához, hogy egy demokratikus Jugoszlávia mielőbb ismét elfoglalhassa helyét a demokratikus nemzetek közösségében és visszatérhessen Európába” - hangsúlyozza Martonyi János. Kostunicának Vlagyimir Putyin orosz elnök jókívánságait, valamint azt az üzenetét, hogy Moszkva elismeri a jugoszláv ellenzéki politikus választási győzelmét. (Elemzők figyelemre méltónak tartják azt a hírt, hogy miközben Ivanov különgépe Belgrád felé tartott, Gerhard Schröder német kancellár telefonon hívta a Kremlt, és hosszasan konzultált az orosz államfővel.) A belgrádi elnöki palotában Kostunicával folytatott egyórás megbeszéléseket követően a moszkvai diplomácia vezetője állítólag tárgyalt Szlobodan Megnyugtató a helyzet a Vajdaságban A Határon Túli Magyarok Hivatala fontosnak tartotta, hogy a jugoszláviai demokratikus változások után felvegye a kapcsolatot a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel, ezért Szabó Tibor, a HTMH elnöke pénteken Szabadkán találkozott Józsa Lászlóval, a VMSZ alelnökével. Úgy vélte, hogy megnyugtató a helyzet a Vajdaság magyarlakta településein. „Értelmes párbeszéd kezdődött a helyi önkormányzatok és az állam- hatalmi szervek között” - közölte az elnök. Miloseviccsel is, azt azonban a hírügynökségek nem tudják, hol zajlott le a találkozás. Zoran Djindjics, az ellenzék vezető politikusa úgy tudja, hogy a diktátor egy észak-szerbiai településen, egy bunkerban húzta meg magát, hozzá hű maroknyi csoport védőgyűrűjében. S bár - különböző jelentések szerint - a hatalmát vesztett elnök abban bízik, hogy mozgósíthatja a fegyveres erőket, mind a katonaság, mind a rendőrség vezetői a néppel való szolidaritásuknak adtak hangot. Mindesetre az államfő testvére, Boriszlav Milosevics moszkvai jugoszláv nagykövet határozottan kijelentette: bátyjának nincs oka a menekülésre, ezért Belgrádban tartózkodik. Ugyanakkor Kostunica minden közvetett vagy közvetlen tárgyalást elutasított a bukott politikussal. A szerb állami televízió és a hivatalos jugoszláv hírügynökség felsorakozott az új elnök mögé. EUROPRESS Széles körű nemzetközi támogatás A szomszédos országok lezárták a határokat, hogy megakadályozzák Milosevics szökését „Egész Európa támogatja és bátorítja önt” - ezeket a szavakat intézte telefonon Vojiszlav Kostuni- cához Jacques Chirac, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Franciaország köztársasági elnöke, miközben gratulált választási sikeréhez. Egyúttal kilátásba helyezte, hogy hétfőn sor kerülhet a Szerbiát sújtó legtöbb szankció - köztük az olajembargó - megszüntetésére. Hozzátette: személy szerint messzemenően egyetért ezzel az intézkedéssel, mert úgy véli, hogy így megerősíthető a ma még törékeny demokrácia egész Jugoszláviában. „Szerbiában az emberek egyértelmű kifejezést adtak véleményüknek” - jelentette ki Bili Clinton amerikai elnök, és támogatásáról biztosította a győztes ellenzéket. Gerhard Schröder német kancellár aggodalmának adott hangot, hogy Milosevics esetleg erőszakhoz folyamodik. Joschka Fischer német külügyminiszter kijelentette: Szerbiában leomlott a vasfüggöny utolsó darabja is. Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöke elismerő szavakkal szólt a szerb nép bátorságáról, amely a demokratikus fordulathoz vezetett Jugoszláviában. A belgrádi eseményeket feszült figyelemmel kísérik a brüsszeli NATO-központban is. Az északatlanti szervezet visszafogottan viselkedik, és egyelőre nem lát okot a beavatkozásra. Egy nevének elhallgatását kérő diplomata közölte: az esetleges lépéseket a koszovói helyzet alakulásától teszik függővé. Görögország megerősítette határőrizetét, hogy megakadályozza Szlobodan Milosevics esetleges menekülését. Hasonló intézkedéseket léptetett életbe Bulgária is, Románia pedig megerősítette légtere figyelését. Viktor Lukasenko fehérorosz államfő kijelentette: „Milosevics menedékjogának kérdése nem időszerű.” Hasonlóan nyilatkozott Mihail Kaszjanov orosz kormányfő is. __________■ T örténelmi esély a bővítés Orbán Viktort fogadta Jacques Chirac francia államfő FOTÓI EUROPREES/EPA PÁRIZS Orbán Viktor miniszterelnököt péntek délben fogadta Jacques Chirac francia államfő. A megbeszélések középpontjában - az időszerű nemzetközi kérdések megtárgyalása mellett - a magyar uniós csatlakozás állt. Franciaország, mint azt az Ély- sée-palotában értésre adták, nagy jelentőségű lépésnek tekinti az Európai Unió bővítését, nemcsak Magyarország és a közép-európai államok, hanem az unió szempontjából is. „Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkkal kapcsolatban a találkozón elhangzottak igen ígéretesek voltak. A franciák úgy érzik, hogy történelmi esély van a kezükben, amivel elháríthatják az Unió bővítése előtt álló utolsó akadályt, a belső reformok hiányát. Megítélésük szerint a jövő héten Biarritzban, illetve a nizzai csúcson az intézményi reform még függőben lévő összes kérdésére választ tudnak adni, s akkor képesek tartani a korábban vállalt időpontot: Magyarország 2003. január 1-jén az Európai Unió tagja lesz” - jelentette ki Orbán Viktor. ■ Tony Blair gyorsítana Az erős Európa nem szuperállam Varsó Nagy-Britannia azt szeretné, ha a svéd elnökség alatt, 2001 első fél évében áttörés következne be az EU-bővítés ügyében - jelentette ki Tony Blair brit miniszterelnök pénteken, a varsói tőzsdén elhangzott beszédében. „Arra fogom kérni Európa politikai vezetőit, hogy kötelezzék el magukat egy olyan keretterv mellett, amely lehetővé tenné a tárgyalási folyamat és a csatlakozás mielőbbi befejezését. Azt szeretném, ha az új tagállamok részt vennének az Európai Parlament 2004. évi választásain, és helyet foglalnának az EU következő, ugyanarra az évre tervezett kormányközi értekezletének asztalánál” - jelentette ki. A brit miniszterelnök felvázolta Nagy-Britannia vízióját az Európai Unió reformjáról. „Erős Európát, de nem szuperállamot szeretnénk látni - mondta -, amelyben az önazonosságukat megőrző nemzetállamok sikeresen együttműködnének, és a tagországok nemzeti kormányainak nagyobb szerepük lenne, mint az Európai Bizottságnak.” Javasolta, hogy az Európa Tanács dolgozzon ki éves menetrendet az Unió számára. A tőzsdei beszéden jelen voltak a visegrádi országok miniszterelnökei is, illetve Orbán Viktor képviseletében Martonyi János külügyminiszter. ____________■ H ÍREK RÖVIDEN OSZTRÁK KÖRNYEZETVÉDŐK - tiltakozásul a csehországi Temelínben épült atomerőmű tervezett üzembe helyezése ellen - pénteken az osztrák-cseh határon tizenöt határátkelőhelyet traktorokkal és teherautókkal blokád alá vontak. A bécsi kabinet tagjai ismételt felhívást intéztek Prágához az atomerőmű beüzemelésének elhalasztására. \ NÉMETORSZÁGBAN valósággal sokkolja a társadalmat a szélső- jobboldali, antiszemita támadások új hulláma. A berlini és a hallei zsinagóga elleni merényleteket a pártok, az egyházak és a szakszervezetek képviselőiből alakult, széles körű társadalmi egyesülés mélységesen elítélte, s felszólította az államot, hogy tegyen meg mindent a rasszizmus és a neonácizmus térhódítása ellen. JERUZSÁLEMBEN a nemzetközi erőfeszítések ellenére folytatódtak a zavargások. A Templom-hegyen a követ dobáló palesztinokra gumilövedékekkel tüzet nyitott az izraeli rendőrség; az összecsapásokban harminc tüntető és tíz karhatalmista megsebesült. Az izraeli hatóságok a további összetűzések elkerülésére négy napra lezárták Ciszjordániát és a Gáza-övezetet. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK képviselőháza és szenátusa kész elfogadni azt a törvényjavaslatot, amely negyven esztendei teljes elszigetelés után enyhítené a Kuba elleni kereskedelmi embargót. A közeli jövőben engedélyeznék élelmiszerek és gyógyszerek szállítását a szigetországba. A Fehér Ház egyelőre nem nyilatkozott, hogy kedvező kongresszusi döntés esetén az elnök él-e vétójogával. DÉL-OROSZORSZÁGBAN több bombát robbantottak pénteken. Pjatyigorskban egy vasúti sínre helyezett pokolgép egy asszonyt megölt. Nyevinnomiszkban, ugyancsak a sínekre helyezve két robbanószerkezet lépett működésbe, 23 sebesültet követelve. A sztavropoli területen, Csecsenföldtől északra egy vasúti és egy autóbusz-pályaudvaron, valamint a piactéren követtekel ugyancsak sebe- süléseket okozó merényletet eddig ismeretlen tettesek.__________■