Új Néplap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-11 / 239. szám
Részletek a 10. oldalon ________Röviden________ FELSZÁ MOLJÁK. Január else- jétől megszűnik a mezőtúri véradó állomás - tudtuk meg dr. Ambrózy Pétertől, a kórház igazgatójától. Az önkormányzat es a kórház feladata, hogy a továbbiakban megfelelően hasznosítsa az épületet, illetve döntsön a tíz dolgozó sorsáról. A tervek szerint hat dolgozóra a laborban, négyre pedig a kialakítandó vérdepóban lesz szükség. Az épületben némi átalakítás után az ápolási osztály kaphat helyet. NINCS ORVOS. Július óta nincs háziorvosa Szászbereknek. A község már többször is kiírt pályázatot, ám a testület még nem talált alkalmas személyt a munkakör betöltésére. A faluban a háziorvosi teendőket nyár óta dr. Poroszlai Yvett, Zagyvarékas orvosa végzi. ÚJSZERŰ ÚT. Az árvízi helyre- állítási munkák keretében elkészült a Tószeg és a megyehatár közötü útszakasz aszfaltozása. Az utat tavasszal a nehéz szállító járművek megrongálták, sőt helyenként vízátfolyások is keletkeztek. A közel 145 millió forintos beruházás kivitelezője a Vakond Kft. volt. ÉPÜLŐ RAVATALOZÓ. Úgy tűnik, megoldódik a mezőhéki ravatalozó helyzete, s nem kell egy lakóházban búcsúztatni az elhunytakat. A megyei terület- fejlesztési tanácshoz benyújtott pályázaton a település önkormányzata 6,5 millió forintot nyert az új, minden követelménynek megfelelő ravatalozó felépítésére. Már megtörtént az épület helyének kijelölése, sőt, a napokban már az alap is elkészül. A ravatalozó várhatóan 2001 július végére lesz kész, a beruházás összköltsége csaknem 9,4 millió forint. SZERETETBŐL ÉPÍTKEZŐK. Tiszajenőn nem csak az árvízvédekezés idején szorgoskodtak a messziről jött önkéntesek. A napokban a Máltai Szeretetszolgálat aktivistái is segítkeztek az újjáépítésben. A székesfehérvári kórház karbantartói két ház felújításából és két, életveszélyessé vált épület lebontásából vették ki a részüket. Benne: • tanácsok építkezőknek, lakást felújítóknak • állás-, üzleti ajánlatok HOLNAP XI. évfolyam, 239. szám 2000. október 11., szerda Ara: 45 Ft, előfizetve 31 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Alkalmas háziorvosok Megyei információ A hírek szerint már október elején elkezdődött a 62 év feletti háziorvosok elmeorvosi vizsgálata. Ám megyénkben ebből még semmit nem tapasztaltak. Az egészségügy-miniszter rendeleté szerint a pályaalkalmassági vizsgálatokhoz tartozik az igazságügyi elmeorvosi vizsgálat is a 62. életévüket betöltött háziorvosok esetében. Szolnokon dr. Bodoni Melinda, a foglalkozás-egészségügyi szakellátó vezetője, megbízott megyei szakfelügyelő főorvos végzi a háziorvosok részére a fizikai, egészségi alkalmassági vizsgálatot. Az ö orvosi véleményéhez kell csatolni a 62. életévüket betöltött háziorvosoknak a pszichiáter véleményét is, és ezek alapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hozza meg a határozatot az alkalmasságról. Mint a fő- orvosnő elmondta, jelenleg még nincsenek kijelölve az igazságügyi orvos szakértők akildiez az érintett háziorvosok fordulhatnának. Ezért, ha 62 évnél idősebb háziorvos — mindössze néhá- nyan dolgoznak a megyében - jelentkezik alkalmassági vizsgálatra, egyelőre halasztani kell a vizsgálat időpontját. Az alkalmasságról szóló igazolást egyébként február végéig kell megszerezniük a háziorvosoknak. Ezeket az információkat az ÁNTSZ megyei intézete megerősítette azzal, hogy eddig még minden hozzájuk forduló háziorvos megkapta az alkalmasságit, igaz, ők 62 éven aluliak voltak. p. é. Pancser bolti rabló Abony Az álarcos, késes rabló nagyon kezdő, mondhatni pancser lehetett: a tett elkövetése után olyan gyorsan elfutott, hogy elfelejtett kerékpárjára pattanni. Az ideges rabló kétkerekű járművét a kirabolt bolt előtt hagyta... Még szeptember 15-én történt az a rablás Abonyban, amiről most tudomást szereztünk. A Ceglédi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője, Vasas Miklós százados elmondta, aznap délben az egyik abonyi kisboltban egy fiatalember jelent meg álarcban. Kést szegezett az éppen a bevételt számoló eladó hölgy mellének, és pénzt követelt. Az eladó hátralépett, ekkor a rabló belenyúlt a nyitott pénztárgépbe, és a kimarkolt tizen-vala- hányezer forinttal kifutott a boltból. A rendőrök nagy erőkkel kezdték meg a nyomozást. Feltűnt nekik a bolt előtt árválkodó, sajátos színű kerékpár. Mivel sokáig nem pattant rá senki, feltételezték, hogy a rablóé lehetett, aki a nagy sietségben elfelejtette, hogy biciklin érkezett. A nyomozás végül is hamar befejeződött, minthogy a rabló este hét óra körül feladta magát az abonyi rendőrőrsön. Azt mondta, látta a váfosban a nagy rendőri felhajtást, és tudta, semmi esélye sincs a lebukás elkerülésére. Tettét azzal indokolta, hogy az otthonról kölcsönvett pénzt játékgépekre költötte, és így akarta pótolni. Az eddig büntetlen előéletű huszonéves helybeli fiatalembert gyorsított eljárással állították bíróság elé. A törvényszék első fokon két év börtönt szabott ki a felelőtlen emberre, de a végrehajtást három évre felfüggesztette. t.a. Ellentmondásosan alakult az idei év első kilenc hónapjának baleseti statisztikája. A közlekedési balesetek száma ugyan csökkent, ám ezen belül sajnos jelentősen nőtt a halálos esetek száma. Ebben az évben eddig negyvenötén vesztették életüket megyénk útjain, szemben a tavalyi huszonnyolccal. Megyei információ Minderről Molnár Miklós, a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója, a megyei balesetmegelőzési bizottság alelnöke sajtótájékoztatón számolt be tegnap. Elmondta, az év eddig eltelt időszakában a tavalyi 410-ről 402-re csökkent a közúti balesetek száma. A súlyos sérüléses balesetek száma 177-ről 172-re, a könnyűek 208- ról 196-ra csökkentek. Ezzel szemben 25-ről 34-re emelkedett a halálos balesetek száma. Ezekben a balesetekben 45-en vesztették életüket. Összehasonlításképp: tavaly októberig 28 haláleset fordult elő útjainkon. Sok az ittasan elkövetett baleset is. „Divat ittasan vezetni” - jelentette ki az alelnök. Nincs olyan hét, hogy a rendőrök ne derítenének fel legalább húsz ittas vezetőt a közutakon. Ittasan egyébként 65 balesetet okoztak, ezek közül 4 végződött halállal. Kedvezőbb viszont a kép a gyorshajtás, az előzés, a kanyarodás, az elsőbbség meg- Sajnos egyre több adása terén, ellenben több baleset történik figyelmetlenségből és elalvásból. Jóval több balesetet okoznak a robogósok, és a kerékpárosok közül is egyre többen felelőtlenek. Elhangzott: kritikus időszakhoz érkeztünk, következik a tél. Ennek jegyében fokozott ellenőrzést tartanak a megye útjain jövő csütörtökön és pénteA fuvarozók szervezeteinek képviseletében Juhász József és Gulyás Márton bejelentették, hogy az őszi-téli átállást megkönnyítendő, Szolnok-Szandaszőlö- sön, a Gorkij utcai benzinkútnál szombaton 9-15 óra között, az Autóklubbal közösen, ingyenes gépjármű-felülvizsgálatot tartanak. Várnak minden autótulajdonost kocsijával. olyan baleset fordul elő, ahol már a mentők sem tudnak segíteni FOTÓ: ARCHÍV ken. Kádár György, a közlekedési felügyelet igazgatója kérte a kocsival közlekedőket, hogy figyeljenek az őszi-téli átállásra, autójuk téli üzemeltetésére, s főleg a fékbeállítást nézzék meg. Bejelentette: hogy törvényi változás okán a kamarától hozzájuk került a taxisengedélyek kiadása november 1-től. Hogy az átállás zökkenő- mentes legyen, a gépkocsik időszakos műszaki vizsgája érvényességéig él a kamara által kiadott engedély. Csak a legközelebbi műszaki vizsgakor esedékes a csere. Az első engedélycsere ingyenes, és csak a 25 ezer forint/utas- férőhely pénzügyi fedezetét vizsgálják, a további feltételek (személyes megbízhatóság, szakmai alkalmasság, pénzügyi teljesítőképesség) meglétét elfogadják. A KUNSÁGBAN JÁRTUNK Miután nagyszülei, szülei is gazdálkodtak, így Dobos Imre számára természetes volt, hogy a mezőgazdaság csínját-bínját sajátítsa el. 7. oldal Divat ittasan vezetni? Jelentősen nőtt a halálos közúti balesetek száma Meghosszabbított őszi szünet Megyei információ Az Oktatási Minisztérium javaslata szerint az iskolák két nappal meghosszabbíthatják az őszi szünetet — ha megtehetik. Sok intézményben ugyanis erre már nincs lehetőség, ám akad, ahol eleve elébe mentek a tárca javaslatának. A jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban minden marad az eredeti tervek szerint, nem változtatnak a tanév rendjén, amit a nevelőtestület konszenzussal fogadott el, s amin nem lehet minisztériumi rögtönzésre építve módosítani - mondta érdeklődésünkre Nagy András igazgató. Hozzáfűzte, a szülőknek is gondot jelentene a változtatás. Hasonló a helyzet a szolnoki Mátyás Király Általános Iskolában is, azaz a szünet hossza itt sem módosul. Ennek oka egyebek mellett az is - mondta Zágoni-Szabó Józsefné igazgatónő -, hogy a tanév elején már beosztották a felhasználható öt tanítás nélküli munkanapot hagyományos rendezvényeikre, kirándulásokra. Túl sok fórumot kellene megjárni ahhoz, hogy ezen változtassanak. Hozzátette, hirtelen jött ez a minisztériumi ajánlás, és ad hoc módon nem lehet belenyúlni a tanév rendjébe. Van olyan iskola, ahol elébe mentek a minisztériumi ajánlásnak. A mezőtúri Teleki Blanka gimnáziumban Rózsa Endre igazgató kifejtette: augusztusban kellett kialakítania a munkaterveket, és akkor előrelátóan úgy döntöttek, hogy október 30-31-én sem lesz tanítás, hanem tantestületi kiránduláson vesznek részt az oktatók. így a gyerekeknek egyhetes lehet a szünetük, sőt, október 27- én, a tanítás végén fecskebált tartanak. Mint mondta, a minisztérium nem tudott gondolkodni ez ügyben, eső után köpönyeg ez a javaslat, hiszen elég lett volna csak idejében ránézni a naptárra. Hasonlóan járnak el a karcagi Győrffi István Általános Iskolában is. Pánti Ildikó igazgatónő elmondása szerint az éves munkaterv programját a nevelőtestület itt is úgy állította össze, hogy az öt tanítás nélküli munkanap terhére megadták eleve azt a két napot október 30-31-én. Tették ezt azért is, mivel úgy vélik, a korábbi tanévkezdés mostanra elárasztotta mind a pedagógusokat, mind a ta- nulókat egyaránt. __________boy „ Felvillanyozott” falvak Közvilágítás - kevesebb energiával Megyei információ mányzat asztalán, némelyik akár egykét esztendő óta. Kérdésünkre több település polgár- mestere is elmondta: az ajánlatok műszaki részletei és beruházási költségei többnyire megfelelőek lennének, de a finanszírozási nehézségek szinte át- Az új lámpák több fényt adnak fotóm.j. hághatatlan korlátokat jelentenek számukra. zen juthatnak hozzá az ÖnkorSaját forrásból csak nagyon ke- mányzatok, mert a szigorú hitelvés helyhatóság képes finanszí- képességi és fedezetbiztosítási A korszerű, energiatakarékos rozni a sokmilliós munkát. Az feltételeknek nehezen tudnak lámpatestek gyártóinak képvise- energiatakarékosságot szolgáló megfelelni. Legtöbb helyen a hi- lői, a különböző kereskedő- vagy beruházások ösztönzését célzó - telfelvételhez szükséges saját erő kivitelező cégek ajánlatai ott fék- kedvezményes kamatozású — hi- sem áll rendelkezésre, szenek már a legtöbb önkor- telekhez ugyanakkor csak nehe- ___________(folytatása s. oumlohi A tiszajenői képviselő-testület a múlt héten csaknem egyhangúlag döntött a települési közvilágítás korszerűsítése mellett. A lámpatestek cseréje 7,1 millió forintba kerül, s az önkormányzat a bevont tőke megtérülése után — mai áron számolva — évi 1,29 millió forintot takarít meg. Az új lámpatestek emellett akár 30 százalékkal is erősebb fényt bocsátanak ki. 977086591503000239