Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-09 / 185. szám
LITE Kommunikácós nyelviskolája Új nyelviskola SZOLNOKON!- Új kommunikációra alapuló módszer- Ingyenes szintfelmérés JELENTKEZÉS: 56/511-852. Cím: KISOSZ Szolnok, Baross ut 21. Növekedő takarmány- és tápárak Függő helyzetben a növénytermesztés és az állattenyésztés között Megyei információ A húsáremelések indokaként az illetékesek többek között rendre felhozzák a folyamatosan emelkedő takarmányárakat, amelyek közvetve a húsárban éreztetik hatásukat. A takarmányforgalmazók augusztusban 10- 20 százalékkal emelték áraikat, hiszen, mint mondják, erre ők is rákényszerülnek. Mint érdeklődésünkre Nagy Árpád, a szolnoki Alcsimix Kft. takarmánygyártó és -forgalmazó társaság vezetője elmondta, míg tavaly a termelők mázsánként 1400-1500 forintos áron adták el a búzájukat, addig idén ezt ezer forinttal magasabb áron, 2400-2500 forintért teszik meg. A bekerülési költség növekedése így 66-67 százalékos. A baromfit nem érdekli a takarmány ára, őket eteni kell FOTÓS B. J.- A likviditási helyzetünk nem engedi meg, illetve nem is vagyunk annyira tőkeerősek, hogy szemes terményt korlátlanul vásároljunk saját pénzből, hanem csak hitellel, közraktáron keresztül. Ez mindenképpen megdrágítja az áru értékét, amit aztán tovább kell hárítani. Az összes többi fehérjehordozónak ingadozó az ára. A szója mázsája jelenleg már 7000 forint körül van, a kukoricáért, ha most veszi meg valaki, akkor 2900- 2950 forintot fizet mázsájáért, sőt már 3000 forintot (plusz áfa) is hallottam helybe szállítás esetén. Ez tavaly ősszel még csak 1750 forint volt. Nagy Árpád beszámolt arról, hogy a tápárakat a márciusi-áprilisi áraikhoz képest átlagosan 12,5 százalékkal emelték meg augusztus 7-étől. S bár a tápok hetven százaléka szemes termény, amelyek felvásárlási ára 60-67 százalékkal ment föntebb, ám a tápáremelés mégis csak 12-12,5 százalékos lett. __________________IFOLYTATÁS A 4. OLDALON) „Megskalpolta” a kutya a gyereket Elhagyta a kórházat a megkéselt fiatal Bár súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba az Abádszalókon megkéselt 27 éves fiatalembert, tegnapra annyira felépült, hogy elhagyhatta az intézményt. Mint arról beszámoltunk, vasárnap hajnalban, az abádszalóki strandon gyilkosság áldozata lett egy 25 esztendős mátészalkai fiatalember volt. A fiatal kamionsofőr barátjával szórakozott előző este a parton, majd hajnalban ismeretlenek támadtak rájuk. A sofőrt halálos késszúrások érték, barátja pedig súlyos, életveszélyes, erősen kivérzett állapotban került a helyi rendőrök jóvoltából kórházba. Mint azt a karcagi kórház baleseti sebészetén megtudtuk, betegük állapota sokat javult, sebe - a kés teljesen elvágta a felkar izmát - is szépen gyógyul. Állapota lehetővé tette, hogy tegnap elbocsássák a kórházból. A fiatalember ugyanis ma mindenképpen részt akart venni elhunyt barátjának temetésén. H. GY. Négy és fél évesen járni és beszélni tanul JÁSZBERÉNY — SZOLNOK Újabb gyermekbaleset történt megyénkben. Ez az ügy azonban többnek látszik, mint egy szokványos nyári, figyelmetlenségből adódó sérülés. A jászberényi kórház küldte át a napokban a megyei kórházba az intenzív ellátásra szoruló kisgyermeket. A jászsági tanyán élő négy és fél éves gyermeket a család kutyája ugyanis „megskalpolta”. Az eb körkörösen hasított bele a fejbőrébe, és roncsolta a fülét is. A kórházi kezelés eredménye, hogy bár maradnak majd hegek a fejen és a fülön, de a sérült testrészek továbbra is eleget tudnak tenni funkciójuknak. A műtét utáni napokban a gyermek viselkedése feltűnt az orvosoknak s az ápolónőknek. Négy és fél éves kora ellenére pelenkázásra szorult, nem beszélt, nem kommunikált, elsősorban félelmi reakciói voltak. Ha szóltak hozzá, az ágy sarkába húzódva nyüszített. Jellegzetes volt a testtartása is: négykézlábas tartást vett fel, és alulról fölfelé nézett az emberekre.- A testi és idegrendszeri elmaradottság jeleit mutatta - foglalja össze az esetet dr. Némedi Mária, a gyermekosztály vezető főorvosa. — Az első napokban nem állt fel, az evőeszközt, a poharat, a cumit nem ismerte. Az ételt a nyelvével lefetyeli, nem rágja, csak lenyeli. Bár nem alultáplált, az ételt elképesztő falánksággal fogadja, mint aki attól fél, hogy elveszik tőle. A szerencsétlenül járt kisgyerek — aki egyébként középsúlyos értelmi fogyatékosnak van elkönyvelve - egy évvel ezelőtt a jászberényi kórházban volt, aliol megállapították a testi-, szellemi visszamaradottságot, ám azt is, hogy képezhetőnek tartják. — Az ápolás negyedik, ötödik napjától kezdve mi is ezt tapasztaltuk itt, az osztályon - mondja a vezető főorvosnő. - Rendkívül barátságosan viselkedik, most már mindenkit felismer a környezetében, rajongással fogad, és ha fogjuk az egyik kezét, már elég stabilan jár. Beszélni nem hallottuk, és az evőeszközt sem tudja még használni. — Egyértelműen képezhető, intenzív logopédiai, gyógypedagógiai fejlesztésre van szüksége - foglalja össze Damianné Farkas Zita konduktor. - Az első napok tapasztalatai azt mutatják, hogy a gyerek többre képes, mint amit eddig mutatott. Ez a tapasztalat vetette fel a szakemberekben a kérdést: hol nevelkedhetett eddig? Ha ugyanis az emberi élet, az emberi tevékenység mintáit látja, akkor azokat követi, utánozza. Még akkor is, ha senki nem szól hozzá, de testvérei társaságában töltheti az időt. _______________________________________(FOLYTATÁSA X OLDALON) Ötszámjegyű tanévkezdés Legalább tízezer forinttal könnyíti meg a családi kaszszát az idei tanévkezdés. A tanszerek árai azonban üzletenként és termékenként is igen széles skálán mozognak, így akár több ezer forintos megtakarítást is eredményezhet a körültekintő bevásárlás. Néhány papír-írószer üzletben tájékozódtunk az iskolakezdés költségeiről. Szolnok Tapasztalataink szerint a legkisebbek tanszereinek ára megközelítőleg 10 ezer forintra rúg. A kiegészítő kellékek — pálcika, vonalzó, festék, hegyező, gyurma stb. - árai alig változtak az előző esztendőhöz képest. Ettől függetlenül ezek az „apróságok” is számottevő tételt tesznek ki a pénztárnál, ha figyelembe vesszük, hogy egy - még üres - tornazsák például 400-1500, egy tisztasági csomag pedig 200—500 forintba kerül. A füzetek átlagosan mintegy tíz százalékkal drágultak tavalyhoz képest. Az elsősök számára összeállított füzetcsomagok már 500 forintért is megvásárolhatók, ám a felsősök, vagy középiskolások irkáiért gyakran ennek többszörösét kell leszurkolni. A leendő első osztályosok szüleinek mindezeken túl számolniuk kell még egy jelentős kiadással: az iskolatáska beszerzésének költségével. ___________(FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Az egyik legnagyobb tétel az iskolatáska. Képünk illusztráció AUTÓ — MOTOR Négyévnyi fejlesztőmunka után idén tavasszal mutatták be a Mercedes Benz új C osztályát. Mivel ebben a kategóriában meglehetősen kiélezett a verseny, a szakma és a vásárlóközönség a lehető legkritikusabban szemléli egy-egy új jövevény érkezését. 7. oldal Hatszázmilliós érték veszett oda Elkészült a vádirat a hűtőgépgyári tűzeset kapcsán Szolnok A városi ügyészségen elkészült a vádirat a jászberényi hűtőgépgyár raktárépületében az elmúlt év szeptemberében keletkezett tűzesettel kapcsolatban - tudtuk meg dr. Vámos Sándor vezető ügyésztől. Az ügyészség is több tűzvédelmi és munkabiztonsági szabálytalanságot állapított meg a gyár két dolgozóját érintően. A kigyulladt raktár vezetőjét, illetve az egyik raktárost vádolják a különösen nagy vagyoni hátrányt előidéző gondatlan közveszélyokozás vétségének elkövetésével. A megsemmisült raktárépületben mintegy 600 millió forint értékű vagyontárgy vált a lángok martalékává. Az, hogy a tűz nem harapódzott át a szomszédos raktárra, illetve üzemre, a helyszínen dolgozó biztonsági őröknek, valamint a gyors és hatékony munkát végző tűzoltóknak köszönhető. Az emlékezetes tűzeset 1999. szeptember 16-án hajnalban történt, a vádirat szerint úgy, hogy a raktárban a raktárvezető által még évekkel az előtt szabálytalanul kijelölt helyen végezte targoncájának elektromos töltését a raktáros. Az esettel kapcsolatban lefolytatott vizsgálatok adatai szerint a csatlakozó kábelek nem megfelelően voltak csatlakoztatva, ezért ettől hő keletkezett, amitől lángra kapott a raktár berendezése. A vádbeli bűncselekmény elkövetése öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. HGY Szolnok város programaj ánlatával Árvíz után a teendőkről Politikai döntés szükséges a hullámterekről Közép-Tisza-vidék A tavaszi ciánszennyeződésről, az ár- és belvízvédekezésről, a helyreállítási feladatokról tanácskozott tegnap a Közép-Tisza Vidéki Területi Vízgazdálkodási Tanács annak érdekében, hogy hasonló eseményeket hogyan lehetne elkerülni, kivédeni. Az ülésről dr. Kaposvári Kázmér, a tanács társelnöke elmondta, szóba került a ciánszennyezés kapcsán a szolnoki holt-tiszai ivóvízbázis felszíni vízműbe történő bekacsolásának lehetősége. Erre vonatkozóan készült már tanulmány, s biztató, hogy ezzel kapcsolatban politikai szinten összhang van, úgy tűnik tehát, a terv megvalósítható 2001-2002- ben. A tanács meghallgatta dr. Nagy Istvánt, a Kötivízig igazgatóját is, aki a jövő védekezési feladataival kapcsolatban kifejtette, a védművek megerősítésén, magasításán kívül rendkívül fontos, hogy a folyó sebességét megnöveljék. Ehhez a hullámterekről el kell távolítani azokat a vízfolyási akadályokat, amelyek jelentős visszaduzzasztást okoznak és ezzel emelik az árvízszintet. Ide tartoznak bizonyos nyárigátak, továbbá például az erdőkitermelésnél keletkezett tuskóhegyek, illetve hordalékkúpok. A megvalósítás érint több földtulajdonost, a kérdés összetettsége miatt magas szintű poliükai egyeztetést és döntést lát szükségesnek az igazgató. Ezzel persze még meg kell válaszolni azt a kérdést, hogy a hullámteret mire hasznosítsák. Ehhez több szakterületnek kell egyeztetnie, hogy mik legyenek a prioritások. A tanács ezenkívül véleményezte a már elkészült Országos Vízgazdálkodási Koncepciót, valamint tájékoztatót hallgatott meg a mezőgazdasági célú forgalomképes vizek és vízi létesítmények FVM részére történő átadásáról is. Ezek szerint a vízügy az FVM-nek a megyében a belvízcsatornák egyharmadát és a legkisebb szivattyútelepeket átadja. A társelnök azt is bejelentette, hogy a pár hónapja elnök nélkül működő tanács elnökének Szalay Ferenc szolnoki polgármestert választották meg. TA FOTÓ: CS. J.