Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-06 / Vasárnap Reggel 32. szám

2000. augusztus 6. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Ilii'i (Míg Mi \3§M3&5 onnan, azok is a mai na­pig szenvedik az ott szerzett nyavalyákat, a testi és mentális meg­próbáltatásokat. A legiz­galmasabb az egészben azonban talán mégis az lesz, ha fellelik a fér­fi rokonait. Akik lehet, rég halottnak hitték hozzátartozójukat, és most íme, mégis visz­­szakapják őt, még ha olyan állapotban is van jelenleg, amilyenben. De legalább él. És vajon hányán lehetnek még mindig hazánkban és határainkon túl is, akik abban reményked­nek, egyszer az ő hozzátartozójuk — testvér­ük, férjük, édesapjuk — is előkerülhet vala­honnan még az életben. Akiről csak egy érte­sítést kaptak: eltűnt a fronton. S bár jelenleg Tamás Andrást úgy emlegetik, mint az utolsó magyar hadifoglyot, de sosem lehet tudni, va­jon a nagy Oroszhon egyik hasonlóan eldu­gott gyógyintézetében nincs-e még egy egy­kori magyar katona... Baranyi György A nagykörűi nyugdíjas­klub három tagja - Mihel­­ler Józsefné, Gazdag Istvánná és Póta Lászlóné - tulajdon­képpen véletlenül szerzett tu­domást a versenyről. — A helyi gazdák szövetke­zetének vezetője kért fel ben­nünket, hogy vegyünk A történet szinte már meseszerű. Ahogy kide­rült, hogy a nagy Oroszország egyik elrejtett, Isten háta mögötti településének elmegyógy­intézetében él egy ember immár több mint öt­ven éve, aki magyar katonaként esett fogság­ba a II. világháborúban, az már-már szinte nem is hihető. Az meg még inkább hihetet­len, hogy ezért a szerencsétlen sorsú embe­rért megmozdultak — mint tudjuk, nem lett volna ez mindig így —, odafigyelnek rá a ha­tóságok, neves pszichiátert küldtek, hogy vizsgálja meg az elmeállapotát. Mint kiderült, Tamás András bácsi ebben a nyelvi elszige­teltségben is megőrizte magyar anyanyelvét — éppen ezért nem is tudták az oroszok iga­zából, vajon kivel is állnak szemben —, és az orvos szakember szerint a fejlődése is látvá­nyos lenne, ha minél előbb visszakerülne Ma­gyarországra, amire minden esélye megvan. Mondom, kész csoda, hogy ez az ember él, hiszen a szovjet fogolytáborokban százezrek pusztultak el. Akik pedig élve hazakerültek Július 30., vasárnap: Vá­cott mutatkozott be Szol­nok a Millenniumi kézfo­gás programja során. Júliu§ 31., hétfő: Egyhe­tes nemzetközi táncház és zenésztalálkozó kez­dődött Jászberényben. Augusztus 1., kedd: Fegyveres rabló kétmillió forintot zsák­mányolt a szolnoki Interfruct áruházból. A motorral, majd gépkocsival menekülő gyanúsítottat Kőtelek határában fog­ták el a rendőrök. • Az MH 89. Szolnok Vegyes Szállító Re­pülő Ezrednél elbúcsúztatták a Ml—2-es helikoptereket. Augusztus 2., szerda: Az anyatejes világnap alkalmából ün­nepséget tartott a Magyar Védőnők Egyesülete Szolnok és Környéke Szakosztálya. Augusztus 3., csütörtök: Jászberényben megnyílt a harma­dik Jász Expó kiállítás és vásár. Augusztus 4., péntek: Csángó fesztivál kezdődött Jászbe­rényben. • Az országos férfi egyéni horgászverseny döntő­jét rendezik meg Szolnokon. Augusztus 5., szombat: Falunapot tartottak Tiszasülyön. A három és fél éves Lola, apukája, Lau­rent, és anyukája, Gudule leszálltak parányi echos szekerükről, s bekopog­tattak Gulyás Kálmán tiszafüred-tisza­­örvényi lovastanyája ajtaján. A lovas­gazda azon még nem nagyon lepődött meg, hogy szállást kértek tőle Cuenot­­ék, de akkor már bizony tágra nyílt a szeme, amikor megtudta, hogy Camil­le, a ló már harmadik esztendeje von­tatja a nomád életet kedvelő gall csa­ládi különítmény szekerét, amelyet egyébként a Les Sables d’Olonne-i in­dulás óta kísér a mozgó ház őrzője, Páquerette, a hűséges kutyus is. Laurent, aki egyébként kertészként kereste kenyerét, elmondta, hogy az Atlanti-óceán partjáról indulva már bejárták fél Európát. Először érintve a Benelux államokat, majd Dánián, Svédországon, Lengyel- és Csehor­szágon keresztül, jó három hónappal ez­előtt lépték át a magyar határt. — Szeretjük az egyszerű, természetköze­li, stresszmentes életet. Kis kocsinkkal a legszűkebb, legeldugottabb kis utakra is el­jutva gyönyörű tájakat barangolunk be, mi­közben együtt élhetünk olyan emberekkel, akiknek megismerhetjük szokásait, kultú­ráját, hagyományait — említi. Miközben megpakolja az echóst, éppen azon fárado­zik, hogy Camille-t befogja a pár négyzet­­méternyi mobil családi ház elé. Felesége, Gudule eközben szakmájáról mesél. Elmondja, hogy homeopatológus ál­latorvosként igyekszik természetes terápi­ákkal és natúr alapú medicinákkal gyógyí­tani az állatokat. — Amikor eldöntöttük, hogy körbeutaz­zuk Európát, elhatároztuk, hogy élvezni fogjuk-az utazás minden napját. Ebben se­gít nekünk a természet, miközben új barát­ságok, ismeretségek gazdagítják ezt az él­ményanyagot — idézi fel a tízezer kilométe­res vakáció tervének mégszületését az anyuka, akinek fél szeme azért mindig az örökmozgó kislányán, Lolán van, aki igazi európai gyerekké cseperedve már magyarul cicázik a tágas tanyaudvaron. Féléves volt, amikor apukája elindította Camille-t a világ­­járásra, amit eddig csupán egy családi eskü­vő szakított meg pár hétre. Azért a hideg teleket igyekeztek mindig fedett helyeken tölteni. Az első zimankót Amszterdamban, a másodikat Svédország­ban, a harmadikat Csehországban „vészel­ték” át, egzisztenciájukat a saját mágikus utazásuk fotós híreinek az eladásával és a szintén saját kezűleg készített bőrszuvenír­jeik értékesítésével megteremtve. Egyébként nagyon tetszik nekik az orszá­gunk, a Tisza, a Tisza-tó és a Hortobágy, s az a vendégszeretet, kedvesség, amely min­denhol családtagként fogadja be őket. Most Egyeken keresztül a Hortobágyra porosz­­kálnak, hogy aztán a cívisvárosban, Debre­cenben találkozzanak az eszperantót be­szélő barátaikkal. Aztán irány a Balkán, bulgáriai teleléssel, hogy később hajón eljussanak Itáliába, hogy a hatodik telüket már a St. Nazaire-i otthonukban tölthessék, mert Lolának isko­lába kell már ekkor járnia. Úgyhogy a papa vélhetően tovább kertészkedik, a mama pe­dig gyógyítja az állatokat. Ám addig még jó 5000 kilométert kell megtenniük a pirinyó kis echójukkal... —percze— A • • Az aratófalatok ünnepét rendezték meg a napok­ban Rákóczifalván. Az esemény különlegessége­ként a vállalkozó szellemű pékeknek két hagyomá­nyos, búbos kemence is rendelkezésükre állt, hogy bebizonyíthassák: nem csak a modern technoló­gia segítségével lehet for­más és ízletes vekniket sütni. A sok száz érdeklő­dő legnagyobb meglepeté­sére azonban a számos szakmabeli Induló végül alulmaradt három „ama­tőr” nagykörűi nyugdí­jas hölggyel szemben. Persze mint utóbb ki­derült, nem véletle­nül... kenyérsütő csapatában. Kap­tunk az alkalmon, hiszen sze­retjük a megméretéseket, és némi nosztalgiát is ébresztett bennünk a kezdeményezés — mesélték. — A lelkesedésnél persze azért valamivel több kellett ahhoz, hogy egy ilyen országos viadalon is megáll­juk a helyünket. Mi azonban úgy éreztük: rá­bízhatjuk magunkat az emlé­keinkre, hiszen fiatal korunk­ban valamennyien magunk dagasztotta tésztából, kemen­cében sütöttük a kenyeret. A kenyérsütő „szuperna­gyik” ettől függet­lenül semmit sem y w bíztak a vélet-A versenyt megelőző napot végig edzették Rákóczifalván. Kipróbálták a vendéglátók két, újonnan épített búbos ke­mencéjét. Az eredmény re­ménykeltő volt, de azért még nem tökéletes. Ám másnap, téthelyzetben sem változtat­tak taktikájukon. Kizárólag emlékeikre hagyatkoztak. — Nem volt nekünk semmi­féle receptünk, és nem is mé­ricskéltük a hozzávalókat. A szemmértéknél, az évtizedek alatt kialakult arányérzéknél nincsen biztosabb tanácsadó. Semmi más nem kell a jó ke­nyérhez, csak liszt, só, víz és élesztő. No meg jó munka, hi­szen a siker a tészta megfelelő kidolgozá­sában rejlik. És a három nagykörűi hölgy valóban nem tévedett. A ke­mencéből kiemelt gyönyörű cipók látványára és ilyen ki­magasló eredményre viszont talán még ők sem számítottak. Mert az ünnepélyes ered­ményhirdetés során a zsűri kétszer is szólította őket. Az első mellett ugyanis a harma­dik helyezettnek járó díjat is a három „szupernagyi” nyerte el. Bugány János AjJbidJ \5QaS3 a porcelánboltban A Hollóházi Porcelángyár­ban a millenniumi megem­lékezések Jegyében készí­tették el Árpád vezér lo­vas szobrát porcelánból. A különleges technikát igénylő alkotás a porce­lánkészítés bravúrja. Zala Györgynek a budapesti Hősök terén látható Honfogla­ló Árpád vezér lovas szobra méretarányosan kicsinyített mását, hazánk jelenleg létező legnagyobb porcelánszobrát még egy hétig tekinthetik meg a jászberényi piac üzletsorán, a Hollóházi Porcelángyár és a Parádi Kristályüveg márkake­reskedésben. Az eredeti ter­vek szerint országos körúton mutatták volna be a különle­gességet, de technikai okok miatt ez nem valósulhatott meg. Nagy Tünde, a márkakeres- j; kedés vezetője elmondta: ren­geteg embernek előre jelezte, j sokan várták már a különleges j szobor érkezését, és velük | sem akarta megtenni, hogy I ígérete ellenére elmarad a be- j mutató. Egy kis rábeszélés j kellett a porcelángyár illetéke- 1 seinél, s végül a múlt hét pén- | tekén megérkezett a mű, így a I kőrútból egyedi bemutató lett. J Ezenkívül az Árpád-szobor 1 csak a hollóházi gyár kiállító- | termében kerül majd a látoga- | tók elé. A porcelánszobor kis | szériában készült, néhány da- f rabot gyártanak belőle, s. csak j most az egyszer, a millennium | tiszteletére. Várhatóan a jelen- f leg 330 ezer forintos értéket f képviselő alkotás ázsiója az | idő múlásával egyre csak 1 emelkedik. Banka Csaba VASÁRNAP REGGEL Az utolsót?) hadifogoly

Next

/
Oldalképek
Tartalom