Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-24 / 198. szám
2000. Augusztus 24., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Becsengetés előtt az iskolák (Folytatás az 1. oldalról) A Mátyás király úti tagóvoda megszűnt, csoportja a Jósika útiban működik tovább. A Belvárosi Általános Iskolában a pince beépítésével bővül az intézmény. A Varga Katalin Gimnázium pedagógiai kínálata gazdagodik, az Arany János tehetséggondozó program keretében új, regionális beiskolázású osztály kezdi meg működését. Központi forrásból tanulónkét 2251 forint támogatást kapnak az intézmények, az önkormányzat 6,8 millió forintos tanszersegélyt biztosít a szolnoki gyerekeknek, 1,8 millióval többet, mint tavaly. Az oktatásban tartalmi megújulás a kerettantervek bevezetésével várható, azonban erre Szolnokon csak a következő tanévtől kerül sor. Karcagon az iskolák felkészültek a tanévkezdésre. Az önkormányzatiak közül a Györffy Istvánban mintegy másfél millió forintért elvégezték a lapos tető felújítását, és egy tanári lakás kialakítását is elkezdték. Az Arany János iskola déli külvárosi iskolaegységében tanuló diákok szeptembertől az anyaiskolában fognak tanulni, ehhez a korábbi ebédlőt és a kiszolgáló helyiségeket alakították át. A Zádor úti iskolában a volt szolgálati lakásban alakítanak ki kiscsoportos foglalkoztatásra alkalmas tantermeket. A Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola épületének külső rekonstrukciójára, valamint a kollégium belső festésére mintegy kétmillió forintot költöttek. A Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium, Kollégiumban a belvíz okozta károk helyreállítása pályázati pénzekből megkezdődött, valamint a költségvetésből a főépületben a nyáron elvégezték a teljes burkolatcserét is. A beiskolázási támogatás 1200-1500 forint, valamint külön ösztöndíjpályázatot is hirdetett a polgármesteri hivatal. A kormányrendelet értelmében a gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók egyszeri, 3320 forintos adományt is kapnak. Néhány iskolában már évek óta működik a tankönyv-előtakarékosság, vagyis félévtől a szülő lehetőségeihez képest tetszés szerinti, havi részletben törleszti gyermeke tankönyvcsomagját. Tiszafüreden a város három önkormányzati általános iskolájában (kettő Füreden, egy Tiszaszőlősön) közel 1500 tanuló, köztük 125 első osztályos kezdi el idén a tanévet. A városi oktatási bizottság vezetője, Bódi György elmondta, hogy a város és intézményei szűkös anyagi helyzete csak a legszükségesebb munkálatokat (festés, mázolás, meszelés, elodázhatatlan állagmegóvás) tette lehetővé az iskolákban is. Kivétel az a 15 milliós, pályázatilag is támogatott beruházás, melynek révén új kereskedelmi oktatási bázis épül a gimnáziumban, míg a Zrínyi általános iskolában a tanulók részlegesen már tanévkezdetkor birtokba vehetik az épületrészt, melynek befejeztével ez év végére új tankonyhával, tanműhellyel, nyelvi és informatikai laborral, nevelési tanácsadóval és egy tágas zsibongóval gazdagodik az intézmény. A pótbeiratkozások és a pótvizsgák eredményétől függően megközelítően 590 tanulója lesz a gimnáziumnak, míg a Hámori András Szakközépiskolában és Szakmunkásképzőben 400 főre becsülhető a tanévkezdő összlétszám. A tankönyvellátás csak az utolsó pillanatban oldódik meg, hiszen a könyvek zöme a hét végén érkezik meg az iskolákba. A nem önkormányzati Bán Zsigmond Református Iskolában elkezdődött az iskola történetének legnagyobb fejlesztését jelentő, 80 millió forintos tornacsarnok építése. Jászberényben az általános iskolákban közel 2800 diák kezdi meg a tanulást - közölte érdeklődésünkre Gergely László, a polgármesteri hivatal közművelődési, oktatási és sportirodájának munkatársa. A tanszervásárlást az állami normatíva 2250 forintos összegét különböző jogcímeken még ki lehet egészíteni. A hivatal népjóléti irodáján Mezeiné Kovács Margit irodavezető elmondta, hogy a rendszeres családvédelmi támogatásban részesülők gyerekenként plusz 3320 forintot kapnak melyet könyvvásárlásra kell fordítani. Ha a tanszerek beszerzéséhez ez nem elég, akkor rászorultság alapján, egyéni elbírálás szerint az átmeneti segély terhére is igényelhető támogatás. Az önkormányzaü iskolákban a szokásos nyári tisztasági festéseket, illetve szükséges javításokat végezték el. Szabó Lászlónétól, a Gamesz vezetőjétől tudjuk, hogy az önkormányzati oktatási intézmények éves felújítási karbantartási kerete 13 millió 142 ezer forint, melynek nagy részét az elmúlt hónapokban használták fel. Javítottak esőcsatornát, tetőszerkezetet, világítást korszerűsítettek, mázoltak nyílászárókat, ahol kellett parkettáztak. Néhány helyen szükség volt a vizesblokkok rendbetételére, de volt, ahol új tetőszigetelést készítettek. Összességében műszaki szempontból minden intézmény készen áll a gyermekek fogadására. Kunszentmártonban a Deák Ferenc Úti Általános Iskola asztalosműhelyének a tetőszerkezetét cserélték ki, valamint az iskola sportudvarának életveszélyessé vált kőkerítése helyett kellett újat építeni. A Széchenyi általános iskolában változatlanul folyik a lapos tető magasítása, ez a munka még sajnos benyúlik a tanévbe is. Tiszaföldváron a legjelentősebb változás az Ószőlői Általános Iskolában történt, új tantermekkel és tornacsarnokkal bővült az intézmény. Rákócziújfaluban négy tanteremmel többen taníthatnak a nevelők az új tanévben. Az önkormányzat a folyamatosan növekvő gyereklétszám miatt kényszerült az új szárny kialakítására. Egyre nehezebb pedagógusokat találni az általános iskoláknak Mezőtúron és Túrkevén. A két város valamennyi alapfokú oktatási intézménye rendelkezik megfelelő számú szaktanárral és alsós nevelővel, azonban a helyettesítést már nehezebb megoldani. Mezőtúron idén 1723 gyermek jár a város öt általános iskolájába, és várhatóan 193 elsős kezdi a tanévet. Több iskola próbálkozik különböző emelt szintű oktatással, a Kossuth útiban továbbra is maradt az emelt szintű énekoktatás, a Rákóczi útiban az emelt szintű sport (ezen belül egy labdaorientált osztály is indul szeptembertől), az Újvároson pedig testnevelésórák keretében mozgásművészetet oktatnak az alsó tagozatban. Minden városi intézmény rendelkezik az alapellátásban előírt tanszerekkel, de nagyobb beruházásra eddig nem jutott pénz. Megfigyelhető, hogy a többet nyújtó intézmények a keresettebbek. Az egyházi iskolák közül a Református Általános Iskolához tartozó Reménység nevet viselő iskola ettől a tanévtől az intézmény kollégiumába költözik át, ahol tervek szerint egy rehabilitációs, koordinációs központ kiépítését valósítanák meg. Ez eltérő tantervű oktatást jelentene 1-8. osztályig, illetve további kétéves képzéssel szakmához is jutnának a tanulók. A másik egyházi iskola, amelynél a katolikus egyház a fenntartó, idén 3,5 millió forintot fordítottak eddig festésre, betonozásra, illetve új, fából készült gyermekjátékokra. Túrkevén 1122 gyermek jár a három általános iskolába, idén körülbelül 103 kezdi a tanévet első osztályban. A Kossuth Lajos Általános Iskolában nívócsoportos matematikaoktatás jelenti a pluszt, míg a Petőfiben alsóban sportból, felsőben pedig matematikából indítanak egy-egy emelt óraszámú osztályt. Itt egy épületüket teljesen felújították nyáron. Alapfelszereltség tekintetében jól állnak. A Kaszap Nagy István Református Általános Iskola idén kiemelt angol- és németnyelv-oktatással és számítástechnikával várja tanulóit; a fenntartó jóvoltából jól felszerelt iskolának mondható, hiszen a 150 gyerekre egy 14 gépes számítástechnika-terem és egy nyelvi labor is biztosított, továbbá 10 millió forintos beruházásba is belefogtak nemrégiben. 2000. évben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ és a Megyei Területfejlesztési Tanács áitai közösen támogatott, munkahelyteremtő pályázatok listája (Adatok ezer forintban.) Pályázó neve Cél megnevezése A megítélt támogatás 2000. MTTvnt MTTvt MÜKvnt MÜKvt B.-B. Partner Szóig, és Kér. Kft. Iroda bővítés, irodagép beszerz. 800 800 800 800 Szilágyi Imre Kiskereskedelmi üzlet építése 2000 2000 2000 2000 Fekete Csaba Öltönyüzem korszer, gépbeszerzéssel 2000 2000 2000 2000 Túr-Tünk Kft. Kapacitás bővítés, technológiai fejlesztés 2100 2100 2100 2100 Agrowerk Szövetkezet Faüzem bővítés 1816 1816 1816 1816 Karcagi Kerámia Kft. Termelőgépek beszerzése 1200 1200 1200 1200 BBB-Glas Kft. Üveggyárt, technológia feji. 800 800 800 800 Rigó Szerszám és Formakészítő Kft. Gépvásárlás 2250 2250 2250 2250 Ford Sándor Service Kft. Autószalon és szervizüzem létesítése 4800 4800 4800 4800 Szöllősi Zoltán Betonelemgyártó telep építése 2800 2800 2800 2800 Eposz Ip. Kér. és Szóig. Kft. Lakatosüzembe gépvásárlás 2625 2625 2625 2625 Szolnok, 2000. augusztus 14. Összesen: 23191 23191 23191 23191 Neves művészek SZOLNÓK Szeptember 19-től november 20-ig negyedik alkalommal rendezik meg az őszi művészeti heteket, melyen a hagyományokhoz híven neves előadók, színes programok várják a művészetek iránt érdeklődőket. Az Ars-In-Kom Kft. által szervezett igényes programok között mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet. Szeptember 19-én a Belvárosi nagytemplomban a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusa nyitja a rendezvénysorozatot, majd a zenei világnapon (október 1-jén) a Szigligeti Színházban a Liszt Ferenc Kamarazenekar lép fel. Énekek éneke címmel lapunk fotósának, Csabai Istvánnak nyílik kiállítása a Városi Művelődési és Zenei Központban, illetve szintén ott rendezik meg a VII. Globe fesztivált, valamint Mécs Károly érdemes művész önálló estjét. A programsorozat zárásaként november 20-án a Pécsi Balett Zorba a görög című előadását nézhetik meg a Szigligeti Színházban. Mindez természetesen csak ízelítő volt a kínálatból. szs Kaán-szobor Mezőtúr A Túri vásár idején nyílik a közösségi házban az a kiállítás, ami a Kaán Károly országos természet- és környezetismereti verseny tablóit mutatja be. Tervek között szerepel egy Kaán Károly-szobor felállítása az árkádok alatti részen, hogy a verseny névadójának emléket állítsanak. R. SZ. Állón vágó ápoló (Folytatás az 1. oldalról) Ez volt az, ami a 48 éves férfit végképp kihozta a sodrából, és ütött. A gyanúsított egyébként nem is tagadta a bántalmazás tényét, védekezésképp az intézetben ránehezedő munkaterhek miatti idegességére hivatkozott. A történtek végül nem maga a sértett, hanem az őt rendszeresen látogató hozzátartozója által váltak ismertté a rendőrség előtt. A hozzátartozónak tűnt fel ugyanis a betegen látható sérülés. A sértett ugyan nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ám az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint ez az adott körülmények között csak a szerencsének köszönhető. HCY Nimródok ünnepe Tiszaszentimre Tegnap délután a régi pusztakettősi vasútállomásnál kialakított vendégfogadóban tartottak tájékoztatót az augusztus 26- ai tiszaszentimrei országos vadásznapról. Benedek Fiilöp, a megyei vadászszövetség elnöke elmondta, 30-40 vadásztársaság képviseletében legalább 1500 „nimród” részvételére számítanak a szervezők. Őket olyan nívó^ programmal kívánják szórakoztatni, amelyek méltó módon emlékeznek a millennium évében a 120 éves magyar vadászhagyományokra. Dr. Kovács Sándor, a megyei vadászkamara elnöke szólt arról is, hogy a rangos eseményen felavatják vadászaink első megyei zászlaját, amely a puskás emberek összefogását szimbolizálva, többek között megyénk címerét és a régiónkra jellemző vadakat is ábrázolni fogja.___________________R»: AJÁNDÉK HALÁSZOKNAK. A Magyarok Világszövetsége ausztráliai szervezete gyűjtést rendezett a ciánszennyezés miatt munkanélkülivé vált családoknak. Menyhárt Jenő (középen) az adománygyűjtők nevében tegnap délben Száj ólban, a Halász Kft. telepén adta át tizenegy halásznak az összesen ötszázezer forintot. FOTÓ: MÉSZÁROS Új színházi évad előtt (Folytatás az 1. oldalról) Megóv attól, hogy bár ezzel keressük a kenyerünket, olyan dolgokba hajszolódjunk bele, amibe talán már nem kellene. Jólesik, hogy az életünk munkájáért egy szép pillanatot okoztak nekünk, és hogy az életünket megkönnyítették. Ezt nagyon megköszönöm, mert fontos, hogy emberileg nyugalomban, a pályámhoz hűen fejezhessem be az életemet. A kitüntetést nem csak mi kaptuk, ezt az egész magyar színészet kapta, amely mindig feltöltődik, mi elmegyünk, jönnek a következő generációk. Ez a magyar színészet előtti tiszteletadás, hogy méltóképpen élhessenek azok a színészek, akik a színészetért tettek valamit.- Az életműnek szóló elismeréssel azonban a pálya maga természetesen nem ér véget. Milyen tervei vannak a szolnoki színházban és azon kívül?- Németh László Bodnárnéját próbálom, innen most odamegyek, játszom Pesten tovább a Spiró-darabot, és ott vagyok a Nemzetiben is. Egy kicsit túl is vállaltam magam, most megpróbálok kevesebbet dolgozni, mert nagyon sokat dolgozom, ahogy egész életemben nagyon sokat dolgoztam.- A Szigligeti Színházhoz azonban reméljük, hű marad.- Igen, most itt vagyok, azután majd meglátom, hogyan bírom. Én most már csak a pillanatokkal törődöm, nagy távlati terveket nem készítek. Legföljebb annyit, hogy végre most hatvanöt évesen megtanulok angolul. Ez nagy vágyam._____________é*. Amiről beszélünk BARANYI GYÖRGY Osztályozni vagy írni? Újabb ötlet, javaslat, lehetőség, próbálkozás (ki minek tekinti) az oktatásügyben: a szaktárca elképzelése szerint ahol akarják, ott lehetőség lesz rá, hogy a diákok hatodikig ne kapjanak osztályzatot, hanem szöveges összegzésben értékeljék a gyermek tanulmányi fejlődését. Az ötlet persze nem új, nem is eredeti, hiszen vannak olyan intézmények (főleg magán- vagy alapítványi iskolák), Sokat megért közoktatásunk sosem volt mentes a reformoktól hogy az oktatási tárca most ezt a lehetőséget megadja a „normál” iskoláknak is. Ám kérdéses, mennyien fognak közülük élni is vele. Biztos, hogy megoszlanak a vélemények arról pedagógia berkekben, hogy mennyire tölti be az osztályozás mint reális értékelés a maga szerepét. Tudjuk jól, bármennyire is függetlenek próbálnak maradni a tanárok, azért van, amikor működik a „pofára osztályozás”, a sógor-koma-barát-városi potentát gyermekének jobb jegy adásának gyakorlata, amikor a tanárban a szubjektivitás kerekedik felül. Ettől függetlenül sokan úgy érzik, és valószínűleg joggal, hogy az osztályozás ki tudja, milyen régi gyakorlata ma is megállja a helyét, és igenis pontos képet ad a tanulóról. Nem beszélve arról, hogy a szülők is ehhez szoktak'hozzá, amikor látják, tudják, hogy gyermekük éppen hogyan áll egy adott tantárgyból. Mint egy apuka fogalmazott, kissé talán leegyszerűsítve a dolgokat: „Kinyitom a gyerek ellenőrzőjét, és látom benne, hogy egyest kapott. Na, erre adok egy pofont, a gyereknek meg össze kell kapnia magát.” A másik oldalról viszont az is nyilvánvaló, hogy egy írásbeli összegzés a tanulóknak közel sem járhat olyan stresszel, mint amikor év közben is jegyeket kap. Lehet, hogy emiatt akár jobban is teljesít. Félévkor, majd év végén derül ki aztán eme összegzésből, hogy a gyermek mit hogyan tud, miből mennyit sajátított el, hol áll a fejlődése. Mondhatnánk, ez utóbbi talán az ezredforduló igényeinek megfelelőbb lenne. Sokat megélt közoktatásunk azonban akár csak az utóbbi tíz évben sem volt mentes a különböző elképzelésektől, módosítási javaslatoktól. Megért már egypár fordulatot, programváltást, reformot, amelyek egy része csöndben el is halt. Vagy éppenséggel eme reformok során végül mindig viszszakanyarodtak a legelső, hajdani gyakorlathoz. Mert valahogy mindig kiderül a végén: mégiscsak jó az, ami már egyszer bevált... ahol már használják az értékelés ezen módját. Valószínűleg az ottani eredmények is közrejátszottak abban,