Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)

2000-08-23 / 197. szám

2000. Augusztus 23., szerda 9. OLDAL SPORT Ezüstérem Stadt Paulából A jászberényi Taczman Elek bravúrja Lovassport A mozgássérültek második egyesfogat-hajtó világbaj­nokságán — nyolc nemzet 24 indulója vett rajta részt — a jászberényi Taczman Elek az összetett verseny­ben ezüstérmet szerzett az osztrák Taborsky mögött, megelőzve a német Lehr­­tert. Mint ismert, Taczman a nyitó ver­senyszámban, a díjhajtásban szintén második lett a címvédő Taborsky mögött. Kettőjük pár­harca a maratonhajtással folyta­tódott a múlt hét végén, amely­ben ugyancsak az osztrák nyert. Két nap után érdekesen alakult az összetett verseny, hisz Taborsky 5,4 hibaponttal állt az élen, a ma­gyar hajtó pedig a másodikon, utána pedig négyen következtek egy verőhibán - öt hibaponton - belül, a döntés tehát a befejező napra maradt. Az akadályhajtás során aztán az alappályán mindössze hár­man hajtottak alapidőn belül hi­bátlant, közöttük a már említett Lehrter, aki ezzel a dobogó har­madik fokára állhatott. Taczman bravúrosan hajtott, hiszen hibát­lan teljesítményével bebiztosí­totta részvételét az összevetés­ben. A döntés Taborsky kezében volt azzal, ha ő is hibátlanul hajt az alapidőn beleül, akkor ő a vi­lágbajnok. Nos, az osztrák is remekelt, „lenullázott” alapidőn belül tel­jesített, amivel megvédte világ­­bajnoki címét. Összetett végeredmény: 1. An­ton Taborsky (osztrák) 73,7 hp, 2. Taczman Elek (magyar) 79,1 hp, 3. Heiner Lehrter (német) 81,1 hp. Taczman Elek már gyerekkorá­ban barátságot kötött a lovakkal Jászberényben, 13 éves koráig a díjugrató szakágban verseny­zett, majd a go-kart és moto­­krossz sportban szerzett I. osztá­lyú minősítést. 1974-ben közúti baleset érte, ezért jobb lábát am­putálták, de nem adta fel a spor­tolást. 1989-től a fogathajtó sportban versenyez, tagja a ma­gyar kettesfogat-hajtó válogatott keretnek. Edzői: Sziráki Lajos és Bozsik József. Lova: Herceg -10 éves heréit, pej, magyar félvér. Nem adja fel a Dunaferr Labdarúgás BL Egervári Sándor, a Dunaferr labdarúgócsapatának veze­tőedzője óriási csatára szá­mít a Rosenborg elleni szer­dai Bajnokok Ligája-selejte­ző 3. fordulójának visszavá­góján. A trondheimei talál­kozót az ml-es programja élőben közvetíti 20.35-kor. A szakvezető sérülések miatt nem tudja a legerősebb összeállí­tású együttesét pályára küldeni. - Jaki Antal a műtété után még lábadozik, Kiss György a múlt hét végén sérült meg, ezért rájuk biz­tosan nem számíthatok - tudatta a tréner. - Nicsenkó játéka kér­déses, Molnár Zoltán valószínű­leg ott lesz a norvégok ellen. Egervári szerint a győri 2-2-es döntetlen után a visszavágón a norvégok az esélyesebbek, de csapata nem adja fel a párharcot. Nem csak szakmailag, hanem anyagilag is óriási sikert jelent egy csapatnak, ha eljut a labda­rúgó BL cső ott a részvételért, il­letve találkozónként - az ered­ménytől függetlenül - 500 ezer frank járt mindenkinek. A győ­zelemért további 1,5 milliót, a döntetlenért 500 ezret fizetett az UEFA. Idén ezek az összegek várhatóan emelkednek. A Duna­ferr továbbjutása esetén - ha a csoportmérkőzések során vala­mennyi találkozóját elveszti ak­kor is - legalább 7-5 millió frankkal lesz gazdagabb. (1 frank=167 forint). Tróger-show és végsebességmérés Megdőlt a gyorsasági csúcs a madarasi kifutón Orgoványi György hiába száguldott 10 másodperc alatt, Erdős Csabát nem tudta lehajrázni fotó: csabai Motorsport A kunmadaras! reptér adott otthont az extrém gyorsuló-. si versenynek, melynek ke­retében rendezték meg a Motul-kupa záró, azaz ötö­dik futamát, és a motoros végsebességmérésnek. Több mint tízezer ember látoga­tott ki az egykori orosz ka­tonai repülőtér biliárdasztal simaságú kifutójára, hogy saját szemével győződjön meg, mire is képesek a se­besség szerelmesei. Hat amatőr és három drag (épí­tett) kategóriában zajlottak egész évben a gyorsulási (negyed mér­­földes) versenyek, s bár számos géposztályban már korábban el­dőlt az elsőség sorsa, akadt látni­való ezúttal is. A szöcskék, azaz a 125 ccm­­esek között Balogh Ottó (Cagiva) szinte az egész szezon során ver­hetetlennek bizonyult, így most megengedhette magának azt a luxust, hogy Haraszti András egy krosszmotor nyergében legyőz­ze. Belányi Leventének (ZR1 Ya­maha) nem volt esélye a végső si­kerre, ám most bebizonyította, jövőre vele is számolni kell a 250-esek között. Orbán József és Topor Róbert (ZXR Kawasaki) vi­szont azonos pontszámmal várta az utolsó futamot a 400 köbcen­tisek mezőnyében, mivel ez utóbbinak sikerült jobban, ő lett a bajnok. Benda Imre (GSXR Su­zuki) ledolgozva minimális hát­rányát nyerte meg a hatszázasok összetett viadalát. Az már a leg­utóbbi futamok során kiderült, Bihari Norbertnál (GSXR Suzu­ki) és Papp Lászlónál (ZX 12 Ka­wasaki) nincs gyorsabb a 750 és a +750 ccm-eseíc között. Az épí­tett motorok külön kategóriát képviselnek nemcsak a motoro­sok, de a nézők számára is. Bár Varga Zoltán (GSXR Suzuki) ez­úttal legyőzte Kecskemétit, az összetettben csak a második helyre volt jó a legkisebbek me­zőnyében. Papp Zoltán (Suzuki Hajabusa) egész évben folyama­tosan állította fel az új rekordo­kat, így végső győzelme nem meglepetés, míg a speciál kate­góriában Erdős Csaba ismét jobbnak bizonyult a szolnoki Or­goványi Györgynél. A versenyek mellett a kaposvá­ri „Tróger Fighter” és társai be­mutatója kápráztatta el a közön­séget. A törött lábbal érkezett „őrült motoros” egy özönvíz előt­ti Simson Star nyergében öt autó fölött ugratott át, majd vaspapu­csot húzva, amolyan betonsíelő­ként húzatta magát. Nem csoda, hogy show-műsorát követően is­mét nem tudott lábra állni. Az extrém viadal fénypontját a másfél kilométeren megrende­zett végsebességmérés jelentet­te. Tavaly 292 km/h-s csúcsot ál­lított fel szériamotorjával egy hódmezővásárhelyi fiatalember. Nem sokáig reménykedhetett azonban, hogy továbbra topon marad, ugyanis a szarvasi Papp Zoltán utcai Suzuki Hajabusájá­­val megdöntve a háromszázas álomhatárt, 312 km/h-ra javítot­ta a rekordot. _______________________(PELEU Győzelem az utolsó körben A bójatartáson úszott el Ulviczki Mihály győzelme FOTÓ: P. M. Erősember-verseny Hat versenyszám szerepelt az abádszalóki „Ki a legény a gáton” elnevezésű erősember-viadalon, melyet idén már ötödik alkalom­mal rendeztek meg. A tavalyi győztes győri Darázs Ádám fá­radtságra hivatkozva ezúttal le­mondta szereplését, ám így is két veretes név - Kövér Gyula és Ul­viczki Mihály - szerepelt az indu­lók listáján. Egyből az első versenyszám feladta a leckét a versenyzők­nek, mikor a gátoldalon kellett felvontatni egy személygépko­csit. Ahogy illik, a két esélyes vit­te a prímet, akárcsak á söröshor­dódobásban és betonkoffer-cipe­­lésben (2x105 kg), melyben egy­aránt Ulviczki nyert Kövér előtt. A zsákpakolásban (110,120,130 kg) és kamionhúzásban (7.5 ton­na) felcserélődött a korábban ki­alakult sorrend, így az utolsó fel­vonás döntött az elsőség sorsá­ról. Mivel a 15 kg-os bójatartás­ban Kövér ismét nyerni tudott, Ulviczki viszont csak a negyedik helyre volt jó - különösen a ze­­begényi Limith Márk feltámadá­sa lepte meg -, az összetettben az elmúlt hetekben sikert sikerre halmozó Kövér Gyula diadal­maskodott. A végeredmény: 1. Kövér Gyula 38 pont, 2. Ulviczki Mi­hály (mindkettő Szolnok) 36, 3. Kazinczi Ferenc 24.5 (Jászki­­sér). _________________________(OJJ Hagyományteremtő póló Eurocsúcs-futás 15. Nike Budapest FÉLMARATON Jövő vasárnap, szeptember 3-án rendezi a Budapest Sportiroda a 15. Nike Budapest nemzetközi fél­­maratont. A Nike főszponzorálásá­val 1996-ban megújult eseményen megduplázódott az indulók szá­ma, és ma már ez Kelet-Közép-Eu­­rópa legnagyobb félmaratonja. Az idei verseny előtt két héttel már több mint háromezren neveztek, így nem elképzelhetetlen a négyez­res álomhatár átlépése sem. A budapesti verseny nem csak a budapestieké, az indulók legalább fele vidékről érkezik, külföldről pedig 25-30 országból várható fu­tó. A nevezési díjért cserébe a fe­lejthetetlen élményen túl rengeteg ajándék is vár a résztvevőkre. Mindenki kap műsorfüzetet, Nike pólót, egyedi érmet, befutócsoma­got és eredményfüzetet. Sorsolá­son Nike, Vitaiadé, Rauch ajándé­kok nyerhetők. Szintén sorsolá­son ezen a napon talál gazdára a Citroen Hungária ajándéka, egy vadonatúj Citroen Saxo. A szeptember 3-án 10 órakor a városligeti Kós Károly sétányról rajtoló eseményre - mely egyben része a ISM Sport 25 - Mozdulj ve­lünk sorozatának - még lehet ne­vezni a Budapest Sportirodában. A nevezési díj augusztus 25-ig 1850 Ft, melyből 50 Ft a leégett Buda­pest Sportcsarnok felépítését segí­ti. Kedvezményesen előnevezni 2350 Ft-ért szeptember 1-ig lehet és érdemes, mert a helyszínen ezt már 6050 Ft-ba kerül. Bővebb in­formáció a szervező Budapest Sportirodától kérhető az 1267- 6560-as telefonszámon. Mezőtúr Óriási érdeklődés fogadta a városi strandon a hét végén megrendezett kétnapos ví­zilabdatornát. Az ötletadó Faragó Tamás — egykori olimpiai, világ- és Európa­­bajnok vízilabdás, akit csa­ládi kötelékek fűznek a vá­roshoz — jóvoltából nyolc csapat érkezett a Berettyó­­parti városba. A mezőny 13 évnél fiatalabb kis­srácokból állt, akik megmutatták a nézőknek, hogyan kell ezt a sport­ágat űzni. Faragó nem titkolt célja ezzel a kétnapos rendezvénnyel az volt, hogy megkedveltesse ezt az itt kevéssé ismert sportot a helyiek­kel. Ez, úgy tűnt, sikerült is, hiszen a döntőre szokatlanul sokan gyűl­tek össze a medence körül. A csa­patok jobbára a fővárosból jöttek, de hódmezővásárhelyiek, szegedi­ek, sőt kassaiak is megmérkőztek egymással. Továbbá két bemutató­meccsre is sor került, ahol a helyi­ek frissen összeállt vegyes csapata mutatta meg, hogy rövid idő alatt mennyire sajátította el a sport alap­jait. Végül ők is nagyon jól szere­peltek, hiszen a Matáv Póló Suli el­len mindössze három góllal kap­tak ki, míg a BVSCII. ellen döntet­lenre végeztek. Végül első lett a Szeged, második a KSI, a harma­dik helyen pedig a Vasas végzett. A dobogósokat a BVSC I. követte, majd az ötödikek a kassaiak lettek, utánuk a BVSC II., a Matáv Póló Suli, illetve a Hódmezővásárhelyi VSC következett. Különdíjak ki­osztására is sor került: fair play dí­jat kapott a kassai csapat, a leg­eredményesebb vidéki csapatnak járó kupát pedig a szegediek vihet­ték haza. A nagy sikerre való te­kintettel várhatóan jövőre is szurkolhatunk a pólósnövendé­keknek Mezőtúron, hiszen Fara­gó azt ígérte, hogy ez az első ta­lálkozó hagyományteremtő kí­vánt lenni a város életében. R.SZ. A győztes szegedi legénység, balról a harmadik Fargo Tonó fotó: takács antal Sydney 2000 Szik Melinda a csapatban A plusz 75 kg-os kategóriában Szik Melinda vesz részt Sydney­ben a női súlyemelés olimpiai premierjén a 69 kg-os Márkus Erzsébet és a 75 kg-os Likerecz Gyöngyi mellett. A Magyar Súly­emelő Szövetség elnöksége Fa­zekas Endre szövetségi kapitány javaslata alapján döntött így. Az eredetileg jelöltek közül a 63 kg­­os Krutzler Eszter maradt ki az olimpiai csapatból. Az elnöksé­gi határozat Szik Melinda és Krutzler Eszter nemzetközi ver­senyeken produkált legjobb eredménye alapján, valamint a Nemzetközi Súlyemelő Szövet­ség (IWF) legfrissebb világrang­listájának figyelembevételével született meg. Az IWF augusztus 8-án kiadott rangsorában Krutz­ler 6., míg Szik Melinda a 4. he­lyen állt. A Sydneyben induló magyar súlyemelők: Nők: Márkus Er­zsébet (69 kg), Likerecz Gyön­gyi (75 kg), Szik Melinda (+75 kg). Férfiak: Farkas Zoltán (62 kg), Popa Adrián (77 kg), Ko­vács Zoltán (94 kg), Tamtom Péter (105 kg) és Stark Tibor (+105 kg). Akklimatizálódó amerikaiak Az amerikai atléták első csoport­ja megérkezett Ausztráliába, és South Stradbroke szigetén ké­szül fel az olimpiára. — Azért jöt­tünk ide, mert itt a klíma majd­nem ugyanolyan, mint Sydney­ben, és a pálya is hasonló, mint az Olimpiai Stadionban. A felké­szülés végén német, kanadai, svájci, norvég és marokkói atlé­ták részvételével nemzetközi versenyt rendeznek majd itt - mondta John Chaplin, a férficsa­pat edzője. Az amerikai váloga­tott legnagyobb sztárjai — Mi­chael Johnson, Marion Jones és Maurice Greene - szeptember 3-án érkeznek Ausztráliába, a harmadik, főleg az ügyességi számokban érdekelt verseny­zőkből álló csoport egy héttel ké­sőbb landol Sydneyben. „Krokodil Dundee” a megnyitón Paul Hogan, az egyik leghíre­sebb ausztrál színész, akit film­jei alapján sokan csak Krokodil Dundee-ként ismernek, szerepet kap az olimpia megnyitóünnep­ségen is. Hogan, aki 1986 óta már két részben játszotta az ausztrál vadon rettenthetetlen hősét, jelenleg a harmadik epi­zódot forgatja. Remek strandröplabda-stadion Felavatták a Sydney melletti Bondi Beachen az olimpiai strandröplabda-stadiont, amely a szakértők egyöntetű elismeré­sét váltotta ki. A10 ezer néző be­fogadására alkalmas pályán öt páros részvételével, egyelőre mérsékelt érdeklődés mellett rendeztek tornát a megnyitó al­kalmából. A létesítményt május elején, a tervezettnél néhány nappal később kezdték építeni, mivel a helyi lakosok egy cso­portja és számos környezetvédő tiltakozott ellene. Többen a ho­mokba is beásták magukat, hogy megakadályozzák az építkezést. Munkában az életmentők Minden szörfös életmentőt munkába állítottak Sydneyben és térségében az olimpia kap­csán felélénkült turistaáradat miatt. A híres vörös és sárga sapkás dolgozók szinte egész nap szolgálatban lesznek, mivel a felmérések szerint a tengeren­túlról érkezők zöme nincs tisz­tában a helyi vízi adottságok­kal. — Már most elmondhatom, csak azért nem fordult elő eddig tragédia, mert életmentőink számítanak ilyen jellegű ma­gánakciókra - fogalmazott Jodi Paton, a szörfös életmentők szervezetének szóvivője. Új- Dél-Wales államban közel 10 ezer szörfös életmentő lesz szolgálatban.______________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom