Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-21 / 195. szám
A Demo-Bunyó felfalta a Rántottát Converse—Extrem kosárjam Szolnokra is megérkezett az utcai kosárlabdacirkusz, mint ahogy azt már évek óta megszokhattuk, augusztus 20-án a Szigligeti Színház előtti flaszteren pattogott a labda. Ezúttal változtattak a szervezők, rövidebbre vették a műsoridőt, ezért a meccsek 10 pontig vagy 13 percig tartottak. A pokoli hőségben épp elég volt ennyi a játékból, ami persze nem azt jelentette, hogy egy-egy találkozóval megúszták a résztvevők, ugyanis 60 csapat adta le a nevezését. Igaz, ezúttal is több korosztályban versengtek az érdekeltek. Most rendeztek először vegyes csapatoknak megméretést, minimum egy hölgy játékosnak játszania kellett a pályán lévő trióban. Küzdelmükben kilenc csapat közül a Spuller nevű együttes jött ki a legjobban, mögöttük Ubul és Sündörgők sorrend alakult ki. Legtöbben a középiskolás korúak, a ’84- 86-os születésűek adták le nevezésüket, szám szerint 22 alakulat koptatta az aszfaltot, amely inkább olvadt mint kopott a pokoli hőségben. Ami a lényeg, a Tej nem savanyodott meg, tudniillik 7-6-ra verte a fináléban a Zsibbad a lábam elnézésű trojkát. A csaknem 8 órás programba más is belefért, többek között megjelent az újjászabott Szolnoki Olaj, melynek játékosait és vezetőit nagy taps közepette mutatták be a szépszámú publikumnak. Talán még ők is láthatták a két betétszámot, a zsákolóversenyt, amit egy szolnoki srác, Abonyi Sándor nyert meg, míg a tripladobók között a Ceglédről érkezett Demeter István célzott a legpontosabban. Visszatérve a streetballra, a 21 Megsértődött az edző Olimpia Gyertyánffy Tamás felfüggesztette Zubor Attila és Horváth Péter felkészítését az olimpiára. Az úszóedző azt sérelmezi, hogy nem lehet ott Sydneyben. A szakember úgy ítéli meg: Horváthnak és Zubornak elég időt kell adni ahhoz, hogy összeszokjon a felkészülés hajráját irányító trénerrel. Ezért két héttel a csapat indulása előtt Gyertyánffy felfüggeszti az olimpikonokkal végzett munkát, így helyettese egy hónapig dolgozhat együtt Zuborékkal. Gyertyánffy a júliusi helsinki Eb-re elkísérte versenyzőit. Zubor Attila 50 gyorson előfutamában a 18., 200-on a 23. lett, a 100 fináléjában a 7. helyen végzett. Horváth Péter az 50 méteres hátúszás középdöntőjében 10. lett, 100 háton a 8. helyet szerezte meg a döntőben. Felmentett súlyemelőnők A tajvani súlyemelő-szövetség eljárási hiányosságok miatt felmentette Csen Zsu-Ljent és Vu Mejit. Ez azt jelenti, hogy mindkét sportolónő rajthoz állhat a sydneyi nyári játékokon. A súlyemelőnők doppingolásért két héttel ezelőtt kétéves eltiltást kaptak - mindkettőjük szervezetében metandienont mutattak ki a vizsgálatok -, de végig tagadták az ellenük felhozott vádakat. Ki volt a vitéz Esztergomban? Erős EMBEREK VERSENYE Öt számból álló villámversenyt rendeztek Esztergomban az ország legerősebb embereinek részvételével. Megyénk két illusztris képviselője, Kövér Gyula és Ulviczki Mihály mellett többek között ott volt a végső győzelemre esélyesnek tartott győri Darács Ádám vagy éppen az örökös Toldi-bajnok, Magyar Zsolt is. Három darab 110 kg-os búzászsák és egy 125 kg-os hordó teherautóra pakolásával nyitottak a „fiúk”, melyben a szolnoki súlyemelőedző, Ulviczki bizonyult a leggyorsabbnak. Két, egyenként 15 kilós alabárd kitartása már a régi idők virtusát idézte, ebben a váci Laki Gábor verte a mezőnyt. A nagyközönség eddig mindig csak gumiborogatást láthatott a hasonló jellegű viadalokon, ezúttal 4 darab, 3 mázsás farönköt kellett hossztengelyén átfordítani. Kövér Gyula, akárcsak a kőgolyó vállra emelésében ebben a versenyszámban sem talált legyőzőre, így egy csapásra az élre ugrott. Mivel a befejező feladatban - négy méter hosszú, 50 kg súlyú farúdat kellett minél messzebb eldobni - sikerült megőrizni tetemes előnyéből néhány pontot, ismét Kövér Gyula nyerte a versenyt: 2. Ulviczki Mihály, 3. Darázs Árjám. A szolnoki vadás2 - aki egyébként az egyik legidősebb versenyző a mezőnyben - ebben a hónapban már a harmadszor utasította maga mögé riválisait. És még nincs vége, hiszen vasárnap este Abádszalókon várt rá újabb kihívás. Mivel a „ki a legény a gáton” elnevezésű rendezvény lapzártánk után ért véget, a végeredményről keddi számunkban olvashatnak. __________________________________(ÖKLEI) Kövér Gyula megdolgozott az újabb elsőségéért FOTÓ: MÉSZÁROS éven felüliek korosztályában, a múlt heti jászberényi viadalon második Demo Bunyó bizonyult a legjobbnak, miután döntőben valósággal felfalta a Rántotta elnevezésű csapatot, csupán a statisztikusok kedvért 10-4 lett a végeredménye gigászi csatájuknak. A legfiatalabbaknál a 13 éveseknél a Pali Mail bizonyult a valamennyien bejutottak az országos döntőbe, amit majd szeptember 9-én rendeznek a budapesti Europarkban. Mint Kiss Istvántól, a szervező városi sportcentrum igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a rekordmeleg ellenére rendben zajlott le az idei esemény is. A Pepsi nevű hűsítőkből bőven jutott mindenki-A 20 évesek vagy annál fiatalabbak között a képen látható Hee nevű legénység volt a nyerő fotó: m. j. nyertesnek. Remélhetőleg mikor kitalálták az utóbbi nevet nem a cigaretta márkára gondoltak. A szolnoki verseny győztesei nek, szerencsére az orvosi ügyelet munka nélkül zárta az idei kosárlabda-fesztivált. ________________________IV- o.i Kilenc percre a három ponttól Kiskőrös FC-Sáma KUTE1-1 (0-0) Labdarúgás, NB I., B-CSOPORT 3. FORDULÓ Kiskörös, 400 n., v.: Takács Zs„ Richát, Tóth. Kiskőrös: Nagy - Aszódi, Makricki, Molnár V., Filus (Somlyai a 25. percben, Hleba a 70. percben) - Závoda, Sendula, Peczrik, Nedelea - Molnár L., Baranov (Kapcsos a szünetben). Edző: Teliinger Vilmos. Sáma KUTE: Rézsó P. - Major, Hóbei, Boros, Kosán, Szalai, Csatlós Cs. (Csatlós T.) a 35. percben), Ludasi, Konka (Rézsó T. a 85. percben), Farkas (Bócsik a 74. percben), Lávái. Edző: Vígh Tibor. Sárga lap: Farkas a 26., Nedelea műesésért az 54., Lévai a 86. percben. 64. perc: Ludasi baloldali szögletéből Csatlós Tamás öt méterről fejelte a kapu közepébe a labdát, 0-1. 81. perc: Nedelea szintén egy sa-Csatlós Tamás a megsérült fivére, Csaba helyett lépett pályára, s miután az idősebb testvér a múlt héten fejelt egy gólt, most az öccsén volt a sor. Ő sem adta alább egy fejesgólnál Fotó: Bugány rokrúgást követően fejelt a kapuba, 1-1. Két azonos képességű csapat találkozóján az első félidőben a Sáma birtokolta többet a labdát, és sarokrúgásai rendre zavart okoztak a hazai védelemnek. A félidő legnagyobb helyzetét a csereként beállt Somlai hagyta ki, amikor tiszta helyzetben közelről, jobbról az oldalhálóba bombázott. A második játékrészben a meleg csökkentével megélénkült a játék, és Csatlós Tamás fejesből vezetést szerzett a KUTE-nak. A hazai csapat részéről Nedelea szintén fejesből szerzett gólt, ami bosszantó, hiszen kialakította az 1-1-es végeredményt. A KUTE hiába állt közelebb a győzelemhez, csak pontszerzéséért érdemel dicséretet. Jók: Pecznik, Nedela, Závoda, ill. Rézsó P., Hóbei, Szalai, Ludasi, Lévai. Teliinger Vilmos: - Küzdelmes mérkőzésen igazságos eredmény született. Vígh Tibor: - A játék képe és a kialakított ziccerek alapján úgy érzem, közelebb álltunk a győzelemhez, amelyet sajnos kiengedtünk a kezünkből. dobos Nehéz, de megérdemelt siker Szolnoki MÁV Neusiedler-Fóti SE 3-1 (2-1) Labdarúgás, NB l/B, A-CSOPORT, 3. FORDULÓ Szolnok 800 néző, vezette: Harsán nyi (Ember, Tumó) Szolnok: Kirí — Némedi — Hegedűs (Ivitz a 14.), Müller — Bernáth, Bábik, Antal (Pelles 51.), Kádár, Szabó T. - Kotula, Fedor (Gradinariu 79.). Edző: Tóth Dénes. Fót: Halász — Németh N., Bálint, Schwarcz, Máté — Balogh (Pálinkás szünetben), Tordai, Stranyóczky (Füle a szünetben), Mátyás — Törteli (Pálfi 60.), Hajdú. Edző: Gubán László. dék)labdát Kotula emelte közelről a kapuba, 2-0. 43. perc: Tordai gyorsan elvégzett szabadrúgásból Hajdút hozta játékba, a fóti támadó 16 méteres lapos lövése Kiri hasa alatt talált utat a hálóba, 2-1. 59. perc: Némedi futott el a jobb oldalon, középre gurítását Kotula Szabó T. elé tálalta, a hazai középpályás 16 méterről futtából védhetetleníil lőtt a kapu bal oldalába, 3-1. Az előző találkozóhoz képest három helyen változott a hazai kezdőcsapat, amely egy jogos büntetővel már idejekorán vezetést szerzett. Tíz percre rá zett a kritikára váltó hazai közönség, hiszen a csereként beállt két fóti támadó — Füle és Pálfi — jócskán fellendítette a vendégek csatárjátékát. Némedi azonban nagyszerű érzékkel és a legjobb időben érezte meg, hogy szükség van a segítségére. A szolnoki söprögető Kotulával és Szabó Tiborral közösen vezetett akciója végül egy pazar góllal zárult. Ezzel mintegy bebiztosította győzelmét a vasutas együttes. Jók: Bernáth, Némedi, Kotula, Szabó T., illetve Schwarcz, Hajdú, Tordai. Tóth Dénes: — Az eredményBernáth középpályásként majd később védőként is mozgékonyán, lendületesen futballozott, Itt éppen az elkésett Schwarczon jutott túl a labdával fotó: mészáros Gólszerző: Bábik 1 l esből a 3., Kotula a 13., Hajdú a 43., Szabó T. az 59. percben Sárga lap: Németh N. a 28., Szabó T. a 45., Pálfi a 62. percben 3. perc: A tizenhatos vonala előtt Kotula váltott ritmust, miközben Stranyóczky és Schwarcz összezárt előtte a büntetőterületen belül, ezért elesett. A tizenegyesből Bábik helyezett a jobb sarokba, 1-0. 13. perc: Bernáth jobb oldali beadását a kivetődő Halász elvétette, a kezéről lepattant (ajánújabb találatot ért el a fürgék között is mozgékony Kotula szemfülességének köszönhetően. Egy ideig aztán a labda birtoklásában jobbnak látszott a Fót, ám a Szolnok sokkal agresszívakban és elszántabban tette a dolgát, kevesebb „cicomát” alkalmazva. Hajdú szépítése úgy tűnt, csak a potyagólok számát növelte ezen a találkozón, mert fordulás után is a MÁV lendülete tűnt meggyőzőbbnek. Később, a 60. perchez közeledve valami veszélyt érből ítélve egyszerű győzelem született, de a nagy meleg és a jó ellenfél nagyban megnehezítette sikerünket. Gubán László: - Mezőnyben egyenrangúak voltunk a szolnokiakkal, de sajnos súlyos egyéni hibáink miatt veszítettünk. NÉDCR ISTVÁN