Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-13 / Vasárnap Reggel 33. szám
2000. augusztus 13. * SPORT ★ 12 Volt egy pálya Lebontották Szolnokon a Mátyás király úti sporttelepet. A pálya helyén épülni fog egy bevásárló- központ. Sportolók helyett napok óta erőgépek uralják a terepet, ma már sajnos nyomaiban sem emlékeztet arra a pályára, melyen egykoron az MTE focistái járatták a labdát, vagy a motorosok szántották a salakot. A hetvenes években a piros-feketék futballistái legalább olyan népszerűnek számítottak a megyeszékhelyen, mint ma az Olaj kosarasai. Papp Kígyó, Nagy Öcsi, Mile Sanyi, Géczi Lajcsi — és még sorolhatnánk a neveket — kedvéért ezrek látogattak ki a pályára minden második hét vasárnapján. Akkor jobb volt a magyar futball, negyedik lett válogatottunk a belgiumi Eb-n, a müncheni olimpián csupán a döntőben maradtunk alul a lengyelekkel szemben — a maiak meg sem tudják közelíteni ezeket az eredményeket. Az alsóbb osztályokban is nagyobb volt a színvonal, akkor még létezett az alulról felfelé áramlás, a pesti nagycsapatok tudtak még tehetséges gyereket igazolni vidékről. Vitték Szolnokról is a fiatalokat: Pál Jóska, Kolláth Pintyő, Kántor Misi, Sebők Gyuri, Szatmári Jancsi és Garics Gyuri, Szendrei Csámpi, és megint csak sorolhatná a jól csengő neveket, a Mátyás király úton tanulta meg a játék csínját-bínját, és kerültek jó nevű első osztályú csapatok soraiba. Joggal kérdezhetik, ha ennyi jó játékost neveltek a piros-feketék, akkor miért nem az NB 1-ben szerepeltek. Azért mert a város vezetői képtelek voltak - mai szóval - lobbizni a gárda érdekében. Nem jött össze tehát a legfelsőbb osztály, a hetvenes évek közepén már tiszaligeti „csoda” létesítményben találta magát a csapat. De nem csak futballisták, a salakmotorosok is elköltöztek később a létesítményből. A Mátyás király úti pályát pedig az utánpótlás labdarúgók és az erős emberek — ők a faházban hizlalták izmaikat — és az iskolások vették birtokukba. Egész idáig volt övék a sporttelep. Ma már csak telep szóról beszélhetünk, a sportolóktól ugyanis dózerok és markolók vették át a szerepet, melyek a földdel tették egyenlővé a pályát. Az új évezred küszöbén megszűnt létezni a Mátyás király úti sportpálya. Sajnos, nem csak a zöld területtel lettünk megint szegényebbek... Varga Csaba Labdarúgás NB I/B, 2. forduló Szünet után jobban ment Sáma-KUTE-Monor 2-0 (0-0) Kunszentmárton, 200 n., v.: Jenei (Mohácsi, Kelemen) KUTE: Rézsó P. - Hóbei, Major L, Boros, Kosán - Polonkai, Csatlós Cs., Ludasi, Konka - Farkas, Bácsi. Edző: Vígh Tibor. Monor: Kisnémeth - Kovács B., Flórián, Weisz - Kerepeszki, Kajli, Ubucz, Kerényi, László - Petyán, Varró. Edző: Varga Károly. Csere: Pócsik helyett Lévai a szünetben, Polonkai helyett Szalai az 52., László helyett Szabó Z. a 62., Varró helyett Mathei a 66., Farkas helyett Koltai és Petyár helyett Siklósi a 79. percben. Gólszerzők: Csatlós Cs. a 61., Farkas a 76. percben. Sárga lap: Farkas az 50., Kovács B. 55., László a 59., Flórián a 66. percben. Az első fordulóban Békéscsabán sima vereséget szenvedett kunszentiek a nyitányon a Cegléd ellen győzelemmel be-Gabi és András, a túlélő magyarok Földön, vízen és a levegőben egyaránt számos megpróbáltatásban volt részük a versenyzőknek Meglepetés született a Marlboro Adventure Team Bejrúttól 100 km-re fekvő, Batrounban megrendezett kiválasztó- és felkészítő táborában. Mayer Gabriella (23 éves) személyében először utazik magyar lány a tíznapos közép-nyugatamerikai kalandtúrára szeptemberben. Csapattársa a kalandok földjén Donauer András (25 éves) lesz. Ez az érzés leírhatatlan és szinte felfoghatatlan — mondta Gabriella, aki szavait kereste és könnyekkel küszködött örömében. Pár héttel ezelőtt még menedzserasszisztensi diplomájának megvédésére készült. Nevének bejelentése számára egyet jelentett álmai beteljesülésével. András, aki civilben termékmenedzserként dolgozik, saját teljesítőképességét akarta próbára tenni, amikor jelentkezett a Marlboro Adventure Teambe. Határozott fellépését és előadókészségét csapata vezetőjeként kamatoztatta a tábor ideje alatt. Ő azt sajnálta, hogy honfitársai nem kísérhetik el őt Amerikába. A szervezők harmincezer jelentkező közül hét magyar fiút és három lányt találtak a legrátermettebbnek arra, hogy képviseljék hazánkat a Batroun melletti hegyek fennsíkján felállított válogató táborban. Fizikai és szellemi tudásukat nyolc ország: Omán, Katar, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia, Svájc, Görögország és Lengyelország kalandvágyó fiataljaival mérték össze. Asztalitenisz. X. Szent István Kupa: Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 9.30. Autósport 15. Marlboro Magyar Nagydíj: Hungaroring, 14. (ml) Erősport Nemzetközi Steffl-kupa - erős emberek viadala: Martfű, 14.30. labdarúgás. NB I: Pécs - Vasas Danubius Hotels, 17. MTK - Űjpest, 19.30. NB l/B: Jászberényi SEVasas - Szolnoki MÁV-Neusiedler, 16. Főt - Eger, 17. Kecskemét - Békéscsaba, 17. NB II: Szajol - Örkény, Makó - Abony, Martfű - Jamina, 17. Karcag - Kisléta, 16.30. Megyei I. osztály: Tiszafüred - Jászkisér, Jászjákóhalma - Tiszaszentimre, Jászapáit - Mezőtúr, Újszász - Szászberek, 17. II. osztály: Kenderes - Kétpó, Rákócziújfalu - Jászalsószentgyörgy, Alattyán - Tiszajenő, Jászladány - Jászdózsa, Jászboldogháza - Jászszentandrás, Besenyszög - Kőtelek, 17. Lovassport Díjugrató verseny: Kőtelek, 10. Teke. Tisza Kupa: Szolnok, Körösi u., 9. Terepjáró-vezetés, vadvízi evezés, enduro- és négykerekűmotor vezetés (ATV), sziklamászás, valamint számos túlélő és csapatépítő feladat. Ezek a kalandelemek voltak a három napba sűrített program erőt próbáló kihívásai. A magyarok minden számban remekül teljesítettek, sőt sok esetben csapatuk vezéregyéniségévé váltak. A szervezők kiemelt figyelmet szenteltek a versenyzők felkészítésére a versenyszámok biztonságos végrehajtásának érdekében. A fizikai próbatételeket játékos feladatok tarkították: tűzrakás kovakő segítségével, tojássütés, lajhármászás és egy mindent tudó „kutató űrhajó” megépítése. A nemzetközi szervező- és felkészítő gárda ezúttal is a legkiválóbb szakembereit hozta el Libanonba. Többek között Jutta Kleinschmidtet, a dzsipvezetés trénerét, aki a Párizs—Dakar ralin harmadik helyezést ért el 1999-ben. Tíz ország fiataljai felhőtlen boldogsággal és elszántsággal teljesítették a rájuk szabott feladatokat. Hazájukba visszatérve mindenki magával vitt egy darabot a libanoni naplementéből, a közösen átélt élményekből. Új, talán életre szóló barátságok születtek. Ők elmondhatják, hogy egy felejthetetlen kaland részesei voltak a Földközitenger melletti Batrounban. Gabriella és András számára az igazi jutalomjáték szeptember 6-án kezdődik az Utah állambeli Moabban. Ez történt a labdarúgó-pályákon, 2. forduló NB III. Tisza-csoport Nyírbátor—Kisújszállás 3-0 (2-0) Nyírbátor, 300 n„ v.: Bodnár. Gólszerzők: Márton (33. p.), Kovács (44. p.), Bárczai (90. p.). Kiállítás: Németh J. (Kisújszállás — 85. p.). Németh Károly: — Hullámvölgyeinket átvészeltük és megérdemelten győztünk. Sólyom Vilmos: — Nem játszottunk rosszul, de a játékvezetői hármas elrontotta a délutánunkat. Megyei I. osztály VLC-Rákóczifalva- Törökszentmiklós 4-1 (1-0) Rákóczifalva, 300 n., v.: Madácsi. Gólszerzők: Papp 2 (26.. 58.), Peszeki (61.), Nász (70.), ill. Rimóczi Cs. (75.) Gömöri Béla: - Nagy iramú mérkőzésen nagyon jól felkészült Törökszentmiklósi sikerült legyőznünk. Szecsei József: - Teljesen megérdemelten nyertek a hazaiak. Fegyvernek—Túrkeve 3-1 (0-1) Fegyvernek, 600 n., v.: Gyekiczki 1. Gólszerzők: Faragó Zs. (53., 85. p.), Kovács (48. p.), ill. S. Nagy (27. p.). Márton Ferenc: — Egy jól felkészített csapat ellen gólra törő játékkal nyertünk. Kormos János: — Sajnos az első félidei kihagyott helyzetink miatt veszítettünk. Jánoshida—Jászfényszaru 1-1 (0-1) Jánoshida, 150 n., v.: Kálé. Gólszerzők: Sándor (51. p.), ill. Siku (33. p.). Kiállítás: Tatár (Jászfényszaru— 63. p.). Eszes Béla: — Fiatal csapatomtól az egy pont is jó eredménynek számít. Lukácsi Antal: — Minden ellenünk volt, de ez nem mentség a gyenge játékunkra. Tószeg-Kun FC 3-3 (0-2) Tószeg, 180 n., v.: Paróczai. Gólszerzők: Soós, Megygyes, Tóth T., ill. Vona 3. . Ondók Ferenc: - Magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, helyzeteink tíz százalékát rúgtuk be. Addig győzni nem tudunk, míg éz az arány nem változik. Szabó András: - Jó mérkőzést játszottunk, az első félidő alapján akár nyerhettünk volna. Szép akciógólokat lőttünk, az ellenfél pontrúgással szerezte meg az egy pontot. STEFFL-KUPA néven rendezik meg az erős emberek viadalát ma délután 14.30-kor Martfűn. A megméretésen a versenyszámok között szerepel majd kamionhúzás is, Ulviczki Mihály (a képen) és társai ismét bizonyíthatják rátermettségüket. FOTÓ: MÉSZÁROS X. Szent István Kupa nemzetközi asztalitenisz-verseny Bronz jutott a hazaiaknak Kosárjam Az idén sem marad el az augusztus 20-i utcai kosárlabda-bajnokság, amit Extreme-Converse kosárjam néven rendeznek meg a szolnoki Táncsics Mihály utcában. Az eseményen lesz családok közötti bajnokság, ebben kell egy szülő a csapatba. A vegyes kategóriában indulnak, abban a ’87 előtt született fiúknak és lányoknak kell alkotniuk a pályán lévő triót. A gyermek kategóriában pedig a ’87. január 1. után született kosarasok indulhatnak. Rendhagyó módon lesz 2-2 elleni játék is. Az eseményre augusztus 19-én 12 óráig lehet jelentkezni a Ságvári krt 13. alatti Extreme, illetve a Baross út 49. szám alatti Converse sportboltban. A részvételi díj játékosonként 1500 forint, ehhez dukál egy Converse ajándék trikó vagy egy nadrág. Az utolsó pillanatban megváltozott helyszínen a szolnoki Olajcsarnok helyett a Tiszaligeti Sportcsarnokban rendezték meg a sportág egyik nagyszabású versenyét, a Szent István-Kupát. Mint ahogy azt megszokhattuk ismét óriási mezőny jött össze, a mieinkkel együtt 12 nemzet vonultatta fel 580 (!) pingpongosát. Mivel nem volt pénzdíjas a verseny, így az igazán nagy nevek távol maradtak az eseménytől. Ettől függetlenül sok érdekes találkozót láthatott a közönség. Tegnap a férfi egyesek és a párosok versenyét bonyolították le. Az utóbbiaknál szabadkai siker született, melyben a Mészáros, Gavrilovics duó verte az Ács, Mercz párost. A harmadik helyet a Molnár László, Molnár Csaba - apa és fia - kettős szerezte meg az utóbbi alig 16 esztendős fiatalember 1 hónapja szintén bronzérmet szerzett a pozsonyi korosztályos Európa bajnokságon. Egyéniben az esélyesnek számító Marsi Márton diadalmaskodott Mercz Gáborral szemben. Érdekesség, hogy mindkét finálé 2: 1-gyel végződött, sőt a döntő játszmák egyaránt 21:19-cel zárultak. Ma délelőtt a hölgyek viadalát rendezik. Eredmények: férfi egyéni: 1. Marsi Márton (BVSC), 2. Mercz Gábor (Wiener Neustadt), 3. Nelu Bobonete (Craiova), Bak Imre (Nagykálló). Döntő: 2:1 (19,-16,19). Páros: 1. Mészáros, Gavrilovics (Szabadka), 2. Ács, Mercz (PEAC, Wiener Neustadt), 3. Molnár L., Molnár Cs. (Jászkun Volán-Nefag), Petrovics, Erdélyi (Budaörs, Mohács). Döntő: 2:1 (19,-20,19.). (v. cs.) ÚJ NÉPLAP - VASÁRNAP REGGEL Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap, az Axel Springer Magyarország Kft. lapja. Főszerkesztő: BERKI IMRE. Szerkesztő: TÓTH ANDFÍÁS Tervezőszerkesztő: POZSA JÓZSEF, ZSOLDOS GYÖRGY. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti aCofinec Hungary Rt., Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192. Nyomdaigazgató: FÁBIÁN ENDRE. Terjeszti: Köröshír Kft. és a kiadó saját árushálózata. ISSN 1419-0141 mutatkozott monoriakat fogadták szombaton délután. A vendégek ismét éltek az Újpest által nyújtott támogatással, soraikban több lila-fehér szerződéssel rendelkező labdarúgó lépett pályára. Mivel még jelenleg sem tiszta az NB I/B kvalifikációs bajnokságának versenykiírása - vitatott, hány csapat búcsúzik októberben a második vonaltól -, minden pontnak döntő jelentősége van. Az első félidőben meddő mezőnyfölényben játszottak a monoriak, a vendéglátók elképzelés nélkül ívelgették előre a labdát. Helyzetig csak a monoriak jutottak, de Petyán lábáról Rézsó P. merész vető-, déssel tisztázott, míg Weisz bombáját a felső léc hárította. Fordulás után rá sem lehetett ismerni a házigazdákra, akik két gyönyörű szép góllal végül is megérdemelten tartották otthon az oly fontos három bajnoki pontot. Géléi