Új Néplap, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-203. szám)
2000-08-11 / 187. szám
2000. Augusztus 11., péntek 9. OLDAL TÜKÖR KÖZÖS FEJLESZTÉS. A szeptemberi frankfurti haszonjármű kiállításon ünnepli világ- - premierjét a Renault és az Opel új, könnyű áruszállítója, amely a jövő évtől lesz kapható. A két nagy autógyártó által közösen kifejlesztett kis haszonjármű kétféle tengelytávval (3098 és 3498 milliméter) és kétféle karosszériával (zárt dobozos és körbeüvegezett kombi) készül majd, teherbírása 1,2 tonna, raktere pedig maximálisan hat köbméternyi árut képes befogadni. A Renault kínálatában Trafic névre hallgató jármű meghajtását 1,9 literes common rail dízelmotorra (80, illetve 100 lóerő), valamint kétliteres, 16 szelepes, 120 lóerős benzines erőforrásra bízták. Horgászsiker Szlovéniában Idén ötesztendős Szlovénia és Magyarország horgászszövetségeinek együttműködése. A kapcsolat már a kezdetektől nem csupán fehér asztal melletti megbeszélésekre korlátozódott, a két nemzet versenyhorgászai minden évben egymással és számos külföldi csapattal is összemérik tudásukat Szlovéniában. E viadalokon a szolnoki Munkás Horgász Egyesület képviseli hazánkat — nem is akármilyen eredménnyel. Mint Jánosi Imre, az egyesület vezetője elmondta, az idei versenyt a napokban rendezték meg a szlovéniai Ptuj városában, ahol az ötfős szolnoki legénység tizenkilenc - Európa számos országából érkezett - gárda között a csapatversenyben, valamint az egyéni összetettben is fölényes győzelmet aratott. A csapatviadalt követően az öt magyar horgász közül hárman szektoruk első helyét szerezték meg, egy versenyző pedig második lett. Az egyéni küzdelemben az első három helyet szintén a szolnoki versenyzők „bérelték ki,” hiszen idősebb Szénási Béla győzött, Ecseki Zoltán második, dr. Vidéki László pedig harmadik lett. A siker azonban horgászberkekben nem okozott meglepetést. A Munkás Horgász Egyesület csapata ugyanis már ötödik éve távozik győzelemmel a Szlovéniában megrendezett nemzetközi tornákról. »•* Arany középút Próbaút: Opel Astra Club 1.4 16 V Sedan Az Opel Astrát aligha kell bemutatni. Nem csak az értékesítési statisztikák, hanem az utcakép is elárulja, hogy kategóriája legnépszerűbb négykerekűje. A mostani, immár két éve futó sorozatnak igazából csak egy nagyon komoly ellenfele akad, ami nem más, mint az elődmodell, az egykoron Magyarországon is összeszerelt, jelenleg pedig Astra Classic néven fut típuscsalád. A szolnoki Inveszta Kft. tesztautójával tett próbaút során meggyőződhettünk arról, hogy az Astra az arany középutat testesiti meg. mutatós, minősége meggyőző. A Sedan csomagtere alap helyzetben is tisztes méretű, 460 literes, ha ennél többre van szükség, lehajtható a hátsó ülések támlája, illetve a kihajtott kartámasz utat enged az egészen hosszú tárgyaknak is, például síléceknek. Hátul három fejtámasz várja az utasokat, és csípőöv helyett az ötödik utast is hárompontos öv védi. A széles motorpalettáról a hazai Astra vevők leginkább az 1,4 literes 16 szelepes ECOTEC benzinmotor választják, tesztautónkat is ez hajtotta. A 90 lóerős motor szereti a fordulatot, kellően dinamikus, rugalmasságát sem érheti komoly kriüka. Álló helyzetből 12,5 másodperc alatt gyorsítja fel a ko-Astra futóműve ugyancsak nagyon jól sikerült darab. Az autó példaszerűen veszi a legvadabb kanyarokat is, kiszámíthatóan viselkedik mindenféle szituációban. A rugózási komfortra sem lehet panasz, a felfüggesztés finoman nyeli el a kisebb útegyenetlenségeket. A kormány precíz, a fékek kiválóak, ezért is nem csoda, hogy az Astra „nem engedi kiszállni” a vezetőjét. Az általunk kipróbált Club változat felszereltsége nem sok kívánni valót hagy maga után. Alapáron jár a két első légzsák, az elektrohidraulikus szervokormány, a távirányítós központi zár, a jó minőségű rádiósmagnó, a pollenszűrő, hogy csak néhány dolgot említsünk. A Club változat ezen felül többek között eletóromos első ablakokat és tükröket, állítható magasságú kormányoszlopot és ködfényszórókat tónál. Az Astra formavilága őrzi a márka hagyományait, kerüli az extrém designelemeket, az ék alakú karosszéria vonalvezetése azonban erőt, masszivitást sugall. A kocsi nem csak jóval ellenállóbbnak tűnik, mint elődje, de valóban az is, a kocsiszekrény hajlítási és csavarodási szilárdsága kétszerese a korábbi Astrának. (Az összehasonlító töréstesztek igazolják, hogy az Astra az egyik legbiztonságosabb a kategóriájában.) A rozsda elvileg a kocsi kamaszkoráig nem okozhat gondot, a korróziógarancia ugyanis 12 év. Az Astra három karosszéria-változatban készül, a legelegánsabb közülük a négyajtós Sedan Az utastér elöl-hátul tágas, az ülések megfelelő méretűek, hosz- csit, 180-as végsebességet tesz le- Mindezért 3,5 milliót kémek a szú úton is kényelmesek, a fej és hetővé, csak magasabb fordulat- szalonban. Azt pedig, hogy az lábtér átlagon felüli. A műszerfal szám-tartományban hallatja a Astra előnyös ajánlat tűnik, alátáhagyományos elrendezésű, nincs hangját, és átlagosan 7,1, ország- masztja a piac, a hazai autóértékesemmi flanc, funkcionálisan vi- úton pedig csupán 5,7 liter ben- sítési tpplista. szont elsőrendű. A kocsibelső zinnel beéri száz kilométerre. Az ______________________ n NEMERE ISTVÁN: Szerelmes szélhámos (kisregény) 34.- Hogy mik vannak! Az embernek folyton csalódnia kell valakiben - nem kételkedett ugyanis abban, hogy ezt a tehetségtelen, amatőr verőembert Kallós úr küldte ide. Jópofa dolog lett volna, ha sikerül átadnia az „üzenetet” és itt maradok ájultan az ajtóban — dohogott még Flóri. Bezárta az ajtót, nekivetette a hátát és lassan csillapodott a szíve dobogása. Ez nem a rendőrség volt, hála istennek. De mi lesz ezután? Ha túlságosan 4S felbolygatja Kallósék nyugalmát, a pasas panaszt tesz a rendőrségen. „Ez szerfölött kellemetlen lépés lenne leendő apósom részéről” mondta, és már maga is kezdte hinni, hogy hamarosan benősül a Kallós-famíliába. * — Csak nem szereted? — kérdezte a férfi. Éppen borotválkozott. A fürdőszobában állt, derékig meztelenül és nagy műgonddal irtotta a szőrzetét. Az arca egyetlen habtengernek látszott. Kinga bejött egy harisnyáért, elfordult, felhúzta, a kérdés kissé meglepte - Zoltán látta a tükörben, hogy mozdulatlan maradt egy másodpercig. Mintha töprengene. „Az jó, ha még gondolkodik rajta...” — Hát, nem is tudom — felelte a lány. De ez már hamis volt. „Szóval mégis!" Nem szólt, csak a borotva sercegett a sörtéken. Kinga lassan kiment. A férfi tovább töprengett: „Eddig megőriztem mindentótől, gyerekkori szerelmei voltak csak a gimnáziumban, azokon minden lány átesik. Még egyszer egy színészbe is szerelmes volt, vagy legalábbis azt hitte. No, szerencsére sohasem találkozott vele... De az a nyavalyás nem mai gyerek már, jól tudja, miféle romantikázás kell az ilyen csitriknek...!” Valamivel később összezárult az ökle. Vajon most hol lehet az a nyavalyás? És mit tervez, miben sántikál...? Mert már Zoltán is sejtette, hogy Flóri nem egykönnyen adja fel. Illetve biztos lehet benne: nem adja fel. Mégis mósoly volt az ajkán, amikor kijött reggelizni.- Bemégy a városba? - kérdezte a lány.- Igen. Jössz te is?- Talán nem ártana. Be kell vásárolni. Igazán vehetnénk már egy kocsit, ne kelljen annyit gyalogolni.- Terepjárót - tódította az apja. - Hiszen télen olykor fél méteres a hó, alig lehet átvergődni.- Emlékszel arra a nagy télre, amikor eddig ért? — mutatta a lány az asztallap magasságában, és mindketten nevettek, emlékeztek. Zoltánnak eszébe jutott: ezek a hangulatok érnek a legtöbbet. És éppen ezt veszítheü el ő is, Kinga is, ha ide betolakodik egy harmadik. Akinek nincsenek ilyen emlékei, aki nem volt itt velük három meg öt vagy tíz évvel ezelőtt. De óvakodott beszélni Flóriról. Akár a gyerek, ha rossz bizonyítványával sunnyog haza, meglapult és nem hozta szóba a férfit. Kinga elmélázott olykor reggeli közben, és apja nagyon is jól tudta, mire, illetve kire gondol a lány. * A szálloda ablakából látta meg őket. Kallós és lánya éppen bementek a nagy élelmiszer-áruházba. Flóri mint az őrült, lendült mozgásba. Villámgyorsan felkapta zakóját, futtában fésülködött, aztán máris robogott. A recepciós csak nézett utána — a szobakulcs a levegőben repült, nagy zajjal landolt a pulton, és a vendégnek már a hátát sem látta. Lihegve ért az áruház elé. Egy röpke pillanatra a tükröződő kirakatüvegben megpillantotta önmagát. Hát igen, lehetnék fessebb is! - mondta félhangon. Kihúzta magát, két kézzel lehúzta zakószárnyát, a kis pocak eltűnik -remélte. Rendbe hozta a haját, aztán határozottan bement. Azt látta, hogy nincsenek még a kasszáknál, sem a kijáratnál. Tehát a polcok, gondolák között...! Mint a csík, úgy siklott be, sebesen. Közben folyton figyelt. A zöldségesnél nincsenek, a mireliteknél sem. A tejes pult és a hűtők körül is csak idegenek álldogáltak. A tisztítószerek szaga orrába hatolt, el innen! Óvatosan bukkant ki minden újabb polc mögül... És akkor megpillantotta őket. Hárman voltak! A tegnap esti támadója beszélgetett Kallóssal. Az apa szemlátomást nem akarta, hogy lánya is tanúja legyen a beszélgetésnek, mondott valamit Kingának, és elhúzta onnan a férfit. Kinga hát egyedül maradt! Flóri máris indult. A tészták, teák és édességek polcának takarásában ért a lányhoz. Kinga megint fehér blúzt, de napszínű, virágmintás aljat viselt, haja leeresztve, egyik kezében kosár, és kis retikül. Komolykodó arckifejezéssel nézett éppen egy ceyloni teásbodozt, amikor... Váratlanul erős kar ragadta meg, és berántotta a zöldséges pult mellé. Ott most nem volt senki. — Nyugalom. Én vagyok — mondta a férfi. Kissé fentről nézett a lány arcába. Tudta, nincs vesztegetni való ideje, sietni kell. Ez szinte süthetett a tekintetéből is. Az arcából, amely egyre közelebb volt a lány arcához... — Szeretlek — lehelte még, talán senki sem hallotta. Kinga sem. Mégis értette, értenie kellett. Csak egymást látták. Az áruház nem volt többé, leomlottak a falak, szél söpörte el a várost. Ők ketten valahol hegytetőn álltak nagy szélben, egymásba kapaszkodva. Csak egymásba kapaszkodhattak... ____________________________(FOLYTATJUK) Ha a HÖLGY világ 33,34,35. számából kivágja a HÖLGY világ szitakötőt, és beküldi a szerkesztőségbe, sorsolásön vesz részt. www.holgyvilag.hu FORINT a HÖLGY világban ADJANAK ESÉLYT FORTUNÁNAK, JÁTSSZANAK VELÜNK! »Nyeremények: Első díj: 1 darab 500 000 forintos betétkönyv Második díj: 5 darab 100 000 forintos betétkönyv Harmadik díj: 10 darab 50 000 forintos betétkönyv Negyedik díj: 20 darab 20 000 forintos betétkönyv Ötödik díj: 10 darab 10 000 forintos betétkönyv Valósítsa meg r m m ^ m ...... .. Személyi kölcsön Valósítsa meg álmait a tetszőleges célra felhasználható ABN AMRO Személyi kölcsön segítségével! Ha 2000. augusztus 31-éig igényel ABN AMRO Személyi kölcsönt, 1 % kamatkedvezményt nyújtunk Önnek. ABN AMRO Bank T 06 40 444 444 Néhány példa a törlesztőrészletekre: ruiamia Tsszeg (Ft) few 200 000 500 000 1000 000 3 000 000 24 10 670 26 676 53 351 160 054 36 7 948 19 869 39 739 119 216 48 6 627 16 567 33 135 99 404 60 5 866 14 664 29 328 87 984 A táblázatban szereplő havi törlesztőrészletek kamatváltozás esetén módosulhatnak. A bank a kölcsönt a hitclelbirálat feltételei alapján nyújtja. A hirdetés nem minősül a bank részéről nyilvános tájékoztatónak és ajánlattételnek. A teljes hiteldíjmutató 29,3%-tóI 41,37%-ig terjedhet a hitelösszeg és futamidő függvényében. A hiteldíjmutatóról, a kezelési költségről és az igénylés feltételeiről a Bankvonalon vagy pókjainkban érdeklődhet. További részleteket a bankjiókban található Szerződéses feltételek személyi kölcsön folyósítására című dokumentum tartalmaz. Ajánlatunk a forint alapú Személyi Kölcsönre érvényes.' >, Szabadság tér 1 Tel.: 57/411-422 • Kossuth Lajos u. 16. Tel.: 56/511-013 • Ti liklós, Kossuth Lajos u. 125. Tel.: 56/390-784