Új Néplap, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)
2000-07-12 / 161. szám
Részletek a 12. oldalon Se lakás, se pénz Bűnügy Eddig tizennyolc károsultat tart számon a Szolnoki Rendőrkapitányság abban a csalás alapos gyanúja miatt indított nyomozásban, amely egy állítólagos lakáslízingeléssel foglalkozó céggel, illetőleg a társaság képviselőjének tevékenységével függ össze. Az ügynek ugyan már van gyanúsítottja, ám az sem kizárt, hogy végül ő maga is áldozatként kerül ki a büntetőeljárásból. Annak ellenére, hogy az eljárás körülbelül már egy hónapja tart, következtetéseket még nem lehet levonni az esettel összefüggésben. Egyelőre annyi a tény, hogy tizennyolc - szolnoki, kecskeméti, ceglédi, nagykőrösi, tiszajenői- ember szenvedett 200-300 ezer forint kárt azzal, hogy a lakáslízingelő cég képviselőjének, egy rokkantnyugdíjas szolnoki hölgynek előleget fizettek be, ám a beígért lakáshoz - és persze az utólag visszakövetelt pénzükhöz- nem jutottak hozzá. A szóban forgó Karát Haus Marketing Rt. nevet viselő lízingcégről a rendőrség annyit tud, hogy az nem szerepel a cégnyilvántartásban, ugyanakkor viszont létezik három olyan bejegyzett, a bűnügygyei összefüggésbe nem hozható gazdasági társaság, amelyek hasonló nevet viselnek.A középkorú hölgy, akit egyébként már gyanúsítottként kihallgattak, nem is tagadja, hogy ő képviselte a céget, ő volt az is, aki a lízingszerződés, illetőleg a lakáshoz jutás reményében előleg címén pénzt vett át a károsultaktól. Azt állítja azonban, hogy ezt a pénzt - összesen mintegy 3 millió forintot - nem tartotta meg, hanem továbbította az rt.-nek. Éppen ezért nem tud fizetni sértetteknek. Ha az eljárás során ezt sikerül tisztázni, köny- nyen megeshet, hogy a jelenlegi gyanúsítottból szintén áldozat lesz. A vizsgálat során felmerült, hogy a jelenleg ismert panaszosokon túl talán több károsultja is lehet az ügynek. Ők sokat segíthetnének a nyomozóknak, ha jelentkeznének a Szolnoki Rendőrkapi- tányság vizsgálati osztályán, hoy Benne: • Tiszafüredi körkép • Állás- és üzleti ajánlatok • Sorsoltunk! Készül a kun emlékmű A millenniumi zászlót is az új parkban veszik majd át Itt lesz majd az emlékmű FOTÓ: FORGÁCS ÉVA Túrkeve A tervek szerint augusztus 19-én adják át azt az emlékművet, amit az önkormányzat a millennium évének tiszteletére állít fel. Mint azt Németh István polgár- mester lapunknak elmondta, szerettek volna méltóképpen megemlékezni a jeles évfordulóról, és nem utolsósorban az utókor számára egy emlékhelyet felállítani. A munkálatok még tavasszal elkezdődtek, és igen jól halad a környező park kialakítása. A terület mélysége miatt mintegy 200 köbméter földet terítettek szét. A szükséges anyagi háttér mintegy felét pályázati pénzen sikerült megszereznie az önkormányzatnak, de a tervezettnél valamivel többe kerül a kivitelezés. A millenniumi parkban felállítandó bronz emlékmű a kunok mindennapjaiból vett életképeket ábrázol majd. Az alkotást Ratkai Lajos túrke- vei születésű, ma Hollandiában élő művész készíti el. A néhány hét múlva történő ünnepélyes átadás keretében a millenniumi emlékzászlót is átveszik a szép új helyszínen. R. SZ. Újra dolgoznak a képviselők Nem árulták el Tiszajenö Több mint egy hónap után ismét határozatokat hozott az önkormányzat. Hétfőn ugyanis kompromisszum született a képviselő-testület feloszlatásának vitájában. A zárt ajtók mögött megkötött egyezséget egyelőre hétpecsétes titoknak tekintik mind a polgármester támogatói, mind a falu első emberével ellentétes nézeteket vallók. Tiszajenőn az önkormányzat május vége óta volt működésképtemi vetett véget az áldó len. Júniusban több képviselő távolmaradása miatt még ülést sem tudott tartani az önkormányzat, bár azt minden héten meghirdették. Utóbbi alkalmakkor már szinte hiánytalan volt a testület, ám a képviselők egyetlenegyszer sem jutottak tovább az első napirendi pontnál, az önfeloszlatásnál. Hétfőn végre sikerült a továbblépés. A zárt ajtók mögött történt egyeztetés után a képviselők munkához láttak. Hogy mi történt a megbeszélésen, az egyelőre titok. A megállapodásról a képviselők és a polgármester sem árult el részleteian állapotnak két. Horthy Csaba szerint, ha az egyezségben foglaltak idő előtt kitudódnak, akkor zátonyra futhat a megállapodás. Terjéki Pálné képviselő asszonytól azonban annyit sikerül megtudnunk, hogy a testület feloszlatása még nem került le végleg a napirendről. A képviselő-testület tegnap ismét tárgyalóasztalhoz ült. Információik szerint úgy döntöttek, hogy mindaddig folyamatos ülésezik az önkormányzat, míg pont nem kerül az elmúlt egy hónap alatt felgyülemlett összes ügy végére. T.J. A KUNSÁGBAN JÁRTUNK A nóta kategóriában Kolostyák Gyula karcagi nótaénekes nyerte meg a Pesti Vigadóban megrendezett országos bordaléneklő versenyt 7. oldal Gondatlanul építkeztek? CSERKESZÖLÖ Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt rendelt el nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság a hétfői, halálos áldozatot is követelő balesetben — tájékoztatta lapunkat a főkapitányság sajtószolgálata. Mint ismeretes, hétfőn 13.20-kor összedőlt a Korona söröző teraszának tetőszerkezete. A lezuhanó gerendák és tetőcserepek több vendéget megsebesítettek. B. Pál 71 éves maglódi nyugdíjas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A mentők nyolc személyt szállítottak kórházba, illetve láttak el a helyszínen. Jelenleg egy német állampolgárságú hölgyet ápolnak a szentesi kórházban borda- és lábsérüléssel, három súlyos sérült pedig a szolnoki MAV-kórházban kap ellátást, közülük ketten gerinctörést szenvedtek. Az elsődleges vizsgálat szerint valószínűnek tűnik, hogy a tetőszerkezet építése során több szabálytalanságot is elkövettek. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a nyomozást. Az állástalan falu _________ Nagyrév H abár az elmúlt néhány évben a foglalkoztatási mutatók lassú javulása tapasztalható megyénkben, vannak települések, ahol mintha megállt volna az idő. Ezek közé tartozik az alig több mit nyolcszáz lakosú Nagyrév is. A falu alpolgármestere, Kiss István lapunknak elmondta, Nagyrév a Tiszazug egyik legelszige- teltebb települése. Az egykori munkahelyek megszűnését követően még a hasonló adottságú falvakhoz képest is leküzdhetetlen hátrányba került. Az elmúlt tíz év alatt alig indult egy-egy vállalkozás, és idővel ezek jó része sem bizonyult életképesnek. Az önkormányzat intézményein kívül csupán egyetlen kft. üzemel, ez néhány embernek ad munkát. Nem csoda, ha a munkaképes lakosság 54 százaléka munkanélküli. Az alpolgármester szerint a legsúlyosabb problémát a mező- gazdaságban tapasztalható állapotok okozzák. Természeti adottságai ugyanis szinte kizárólag agrártermelésre teszik alkalmassá a falut. Azok a gazdálkodók azonban, akik eddig még nem mentek végérvényesen tönkre, hosszú évek óta tartalékaikból élnek. Fejlesztésre, termékszerkezet- váltásra nem is gondolhatnak. Márpedig Nagyrév egyetlen reális kitörési pontja a korszerű mezőgazdasági technológiák alkalmazásában és piacképes termékek előállításában rejlene. A település kitűnő feltételekkel rendelkezik a gyümölcstermesztéshez. Gyümölcsöst telepíteni viszont több millió forintos alaptőke nélkül lehetetlenség, a megtérülési idő pedig sokszorosa az egynyári növénykultúrákénak. Hiába lennének tehát jó elképzelések, ha ezeket még megvalósulásuk előtt csírájukban fojtja el a pénztelenség - állítja a vezető. BUGÁNY A vadak is megsínylik az aszályt Utunkat keresztezhetik a felajzott őzek Megyei információ Minden természeti csapás ellenére egyre gyarapodik régiónk vadállománya. Pedig megyénk vadjainak a tiszai ciánszennyeződést és az árvizet is át kellett vészelniük, manapság pedig a szárazság teszi őket próbára. A hetek óta tartó rendkívüli aszály nem csak a mezőgazdaságot viseli meg, hanem az állatállományt is. Pedig a megyei vadászszövetség felmérése szerint idén meglepően nagy szaporulatú a nyúl és a fácán. Gondok most jelentkeznek, hiszen a pocsolyák, erek kiszáradtak, reggeli harmat nincs, s tulajdonképpen a vadak együtt szomjaznak a kaszálókkal, legelőkkel, az erdőkkel. A forróság következtében a rovarvilág is megcsappant, ami a fácánra és fogolyra lesz káros hatással, lédús takarmány nélkül pedig a nagyvadak számában várható majd kiesés. Elérkezett, és augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka. A máskor figyelmes vad ilyentájt figyelmetlenné válik - a bak szinte vakon rohan a suta után. így az őzek szokásos hajnali és éjszakai mozgása immáron a nappali órákra is kiterjed, s az utakon gépjárművel közlekedők ebben az időszakban szinte bármikor „összeütközhetnek” a párzástól felajzott vadakkal. Az új vadászati törvény szerint pedig a vadak okozta károk biztosítása megszűnt - korábban évi 500 ezer és 1,5 millió forint között fizettek biztosítási díjat a vadászati társaságok -, így az esetleges balesetek következtében mindenki a saját kárát viseli: a társaság a vadelhullást, a jármű tulajdonosa a töréskárt. Ez sok esetben az autósokra nézve kedvező, hiszen egyes őzek 1-2 millió forintot is érhetnek. M. G. BECSÜLT TÖRZSÁLLOMÁNY ALAKULÁSA (1990-2000) Év Öz Mezei nyúl Fácán Fogoly 1990 13.033 60.027 119.454 3.233 1995 16.091 74.559 66.357 6.048 1998 18.173 69.040 81.571 7.447 1999 19.462 63.346 68.325 6.206 2000 21.359 79.398 91.907 6.557 PÓTOLJÁK. A tiszai árvíz elleni védekezésben a homokzsákok mellett nagy szerep jutott a vízzáró szádlemezeknek is. A kőtelki Ady Tsz csataszögi ipari üzemében — a tavasszal megcsappant védelmi készletek feltöltésére — közel 500 métert gyártanak naponta a lemezekből. fotó:cs.i. 977086591503000161