Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-28 / 149. szám

flHHH 2000. Június 28., szerda 5. OLDAL HAZAI TÜKÖR A bűnösök feleljenek A kormány törvénymódosításokról tárgyalt Budapest Egyebek mellett a gáz­áremelés hátteréről, az olaj­bizottság körüli politikai viharról, a gyógyszerár­tárgyalásokról, illetve Pepó Pál és munkatársai vég- kielégítéséről fejtette ki véleményét a tegnapi kor­mányszóvivői tájékoztatón Orbán Viktor. A kormányfő elmondta: a kabi­net jó döntést hozott, amikor nem engedte, hogy a Mól által.ja­vasolt 30-40 százalékkal emel­kedjenek a gázárak. Az eredeti­leg eltökélt 6 százalékhoz azért is ragaszkodtak, mert ellenkező esetben számos, főképp vidéki háztartás került volna lehetetlen helyzetbe. A gyógyszerár-tárgya­lások állásáról Orbán nem árult el részleteket, csupán annyit kö­zölt, hogy a kabinet tegnap meg­felelő útravalóval látta el ez ügy­ben a szaktárca vezetőjét. A miniszterelnök cáfolta, hogy Pepó Pál - távozása ürügyén - a szokásosnál magasabb végkielé­gítést kapna, illetve, hogy az érintett munkatársaknak az állí­tólag már odaígért, szintén ir­reális összegek kifizethetők len­nének. A kormányfő lapunk kérdésé­re válaszolva az olajbizottságban történtekhez fűzött kommentárt. Mint mondta, ő maga még sem­milyen, magas rangú politiku­sokra, illetve képviselőkre nézve terhelő bizonyítékot nem látott és a közvélemény is csak talál­gat: léteznek-e egyáltalán ilyen bizonyítékok? Ha igen, a bűnö­söknek felelniük kell rangra és posztra való tekintet nélkül, ha viszont Pallag László bizottsági elnök állít valótlanságokat, min­den felelősség az övé. A kormány tegnapi döntései­ről ezután Borókai Gábor szóvivő számolt be. A miniszterek elfo­gadták a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, a bí­rósági végrehajtásról, valamint az egészségügyi közvetítői tevé­kenységről szóló törvénymódo­sítások tervezetét. Ez utóbbi ér­telmében úgynevezett közvetítői tanács jönne létre, rövidítve pél­dául a műhibákkal kapcsolatos pereket. takács mariann Az elmúlt hónapokban nem első­sorban a kisközségek iskoláit fe­nyegette az átszervezés, egysze­rűbben a bezárás réme, inkább a nagyvárosok oktatási intézmé­nyei felett sötétedett az ég. Arról, hogy szeptemberben hány óvoda, általános és középfokú iskola ka­puja marad zárva, még az oktatá­si tárcának sincs tudomása. Budapest - OM Az önkormányzatok a gyereklétszám folya­matos csökkenésével, szerény gazdasági le­hetőségeikkel magyarázzák az iskolabe­zárásokat. Bizonyos létszám alatt valóban gazdaságtalan lehet egy-egy osztály indítá­sa, ám jogszabály nem határoz arról, mini­mum hány tanulóval lehet osztályokat szer­vezni - tájékoztatta lapunkat az Oktatási Minisztérium (OM) közoktatásért felelős helyettes államtitkára. A közoktatási tör­vény csupán a felső létszámhatárt rögzíti, így akár egy diákkal is szervezhető osztály. A tíz évvel ezelőtt bekövetkezett változá­sok egyik jelentős fejleménye az volt, hogy a közoktatási intézmények többsége ön- kormányzati tulajdonba és fenntartásba ke­rült. Az elmúlt évek alatt az önkormány­zatoK szamara világossá van, hogy az intézményhálózat mű­ködtetése a gyereklétszám és az állami normatív támogatás fo­lyamatos csökkenése mellett komoly anyagi nehézséggel jár. Ezért több helyen átszervezés­sel, bezárással védekeztek, a kö­zépfokú intézmények fenntartá­sát pedig átadták a megyéknek. Kömyei László tapasztalata szerint az önkormányzatok az elmúlt évben végzett intézményi átvüágítások következ­tetéseit felhasználva igyekeznek a maguk számára ésszerű döntéseket hozni. Ezek a gazdaságossági számítások ugyanakkor nem szólnak arról, hány pedagógust és más iskolai dolgozót érint súlyosan munka­helyének megszűnése. Az iskolabezárás va­lamennyi esetben éles konfliktushelyzetet teremt, amelyben a pedagógusok és a szü­lők állnak szemben az önkormányzattal. Az elmúlt hetekben megkezdődött az egyeztetés az oktatási tárca jövő évi költ­ségvetéséről. A Pénzügyminisztérium és az OM elképzelései között egyelőre 45 milliárd forint különbség van. A helyettes államtitkár reméli, hogy a tárgyalások so­rán a pénzügyi kormányzat figyelembe ve­szi az oktatási tárca kötelezettségeit, így megkaphatják azok fedezetét. Az idén több egyetemista kezdi meg tanulmányait, mint tavaly, így a normatív fejkvótára is többet kell számolni. Ebben az évben szá­mos támogatott program indult el, amelyet kötelessége a minisztériumnak tovább­vinnie, ugyanígy elkötelezte magát a tárca a pedagógus-béremelés mellett is, amely szintén többletterhekkel jár. HORVÁTH MAGDOLHA Polgármesteri fizetések Gödöllőn találkoznak a települések elöljárói Budapest Augusztus 1-jén lép életbe az a törvénymódosítás, amely a polgármesteri tiszt­ség ellátásának egyes kér­déseivel foglalkozik. Mától Gödöllőn rendezik meg a magyar polgármesterek harmadik világtalálkozóját. A parlament 1994-ben úgy hatá­rozta meg a polgármesterek fize­tését, hogy azok a miniszteri fi­zetésekhez igazodjanak. 1997- ben befagyasztották a miniszteri Mától három napon át Gödöllőn rendezik meg a magyar polgármeste­rek harmadik világtalálko­zóját, amelyen több mint 1200 hazai és határon túli polgármester vesz részt. A Magyar Önkor­mányzatok Szövetsége a közelmúltban alapította meg a Polgármesteri Ezüstlánc-díjat, a kitünte­téssel minden esztendő­ben egy hazai és egy ha­táron túli magyar polgár- mestert kíván elismerni a szervezet. Hovánszky György Nyírlugos nagy­község és Szász Jenő Székelyudvarhely, me­gyei jogú város polgár- mestere kapta meg első ízben a Polgármesteri Ezüstlánc-díjat. fizetéseket, ami természetesen azt jelentette, hogy a polgármes­teri fizetések sem emelkedhet­tek. Sokan azt mondják, hogy ennek eredményeként csökkent több mint egyharmaddal a pol­gármesterjelöltek száma az 1998- as önkormányzati választáso­kon. A nemrég elfogadott tör­vénymódosítás ezen a helyzeten akart változtatni, amikor ki­mondta, hogy a polgármesterek illetményalapját augusztustól a képviselő-testület állapítja meg és a törvény csak az illetmény- alap szorzóját írja elő. Az elmúlt években előfordult, hogy politikai vagy személyes ellenfelei úgy fejezték ki az újra­választott polgármesterrel szem­beni ellenszenvüket, hogy fize­tését az előző évihez képest je­lentősen csökkentették. A tör­vény most kimondja, hogy az újraválasztott polgármester fize­tése nem lehet alacsonyabb, mint az előző választási ciklus­ban volt. Előfordult az is, hogy az újra meg nem választott polgármester korban közel volt a nyugdíjhoz és ezért lehetetlen helyzetbe ke­rült. A törvény most a polgár- mesterek védelmében úgy ren­delkezik, hogy ha két esztendő hiányzik a polgármester nyugdí­jához, akkor korkedvezménnyel nyugállományba vonulhat, en­nek anyagi vonzatát nem az ön- kormányzatoknak kell viselniük. __________________________KOÓS TAMÁS V idéken orvoshiány van Külföldi nővérekkel pótolják az elvándorolt hazaiakat? Budapest A vidéki kórházakból már nem csak a nővérek hada távozik a legújabb szuper­marketek hívó szavára. Az orvosi állások 19 százaléka is belöltetlen. A kórházszövetség vezetője sze­rint az egészségügy válságából nem az egyszeri, kiemelt juttatá­sok, hanem az évekre előre garantált, érték­álló bérrendezés je­lenthet kiútat. Dr. Kö­kény Mihály, az Or­szággyűlés egészség- ügyi és szociális bi­zottságának szocialis­ta párti elnöke a vál­ságos helyzet meg­oldására nemzeti egészségügyi kerék­asztal összehívását sürgeti. Sze­rinte a gazdaság teljesítményé­nek növekedésével arányosan nem történt meg az egészség­ügyre fordítható támogatások növelése. A nemzeti összter­mékből (GDP) jelenleg mind­össze 5,6 százalékos az ágazat részesedése, miközben legalább 7,5 százalék lenne kívánatos az Európai Unió szerint. A korábbi népjóléti miniszter ismertette egy nemzetközi felmé­rés adatait, amelyben 191 ország ranglistáján a 105. helyre szorult Magyarország az egészségügy közfinanszírozásának arányát te­kintve. A lakosság egészségi álla­potát a 62. helyre sorolták a nem­zetközi szakértők. Dr. Kökény szerint nem csu­pán a pénzügyi és szakmai-mű­ködtetési problémák súlyosbít­ják az ágazat helyzetét, hanem a befagyasztott érdekegyeztetés is. Sem a dolgozói érdekkép­viseletekkel, sem a gyógyszer­gyártókkal és -forgalmazókkal nincs megfelelő kontaktusban a tárca - állítja az ellenzéki politi­kus. Hibásnak tartja az ágazaton belül lét- fontosságú fejlesztési programok leállítását, illetve lassítását is. Ilyen okok miatt késik többek között az el­avult röntgen- és alta­tógéppark cseréje. Különösen nagy gondban vannak a kór­házak a szakember- hiány miatt. Az ápolók mellett már az orvosok közül is sokan el­hagyják a pályát. Különösen a hi­ányszakmák képviselőinek, az intenzív osztályok orvosainak je­lent nagy csábítást, hogy újabban hatalmas fizetésért (12 millió fo­rintnak megfelelő éves jövedele­mért), nyelvtudás nélkül is Nor­végiába várják őket. Megtudtuk, hogy ezzel párhu­zamosan a kórházszövetség ve­zetői nemzetközi munkaerő­közvetítő cégekkel kénytelenek tárgyalni a hazai betegellátás za­vartalanságának fenntartása ér­dekében. NÉMETH ZSUZSA au; .....• ü gy ___________________HÍREK RÖVIDEN___________________ Á der neveket vár Az Országgyűlés elnöke ismételten felszólította Pallag Lászlót, hogy nevezze meg azokat az országgyűlési képviselőket, akik szerinte érintettek az olajügyekben. Áder János immár másodszor intézett levelet az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság kisgazda elnö­kéhez. Mint fogalmaz, ha Pallag László nem hozza nyilvánosságra a névsort, akkor az igazi bűnösök megnevezését hátráltatja. Környezetvédelmi tárgyalás Apró lépésekkel halad előre a cianidszennyeződéssel kapcsolatos fe­lelősség vizsgálatára alakult román-magyar munkacsoport tevé­kenysége. A román fél legutóbb azt ígérte, hogy hamarosan nyilvá­nosságra hozzák a tiszai szennyezés óta hozott szigorító intézkedé­seket. Az Aurul üzemének újraindításával kapcsolatban a román fél elmondta, hogy jelenleg teszteléseket, ellenőrző méréseket végez­nek a vállalatnál, a folyamat várhatóan három-öt hónapig tart. Fellebbeznek a gyógyszergyártók Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete megfellebbezte a Gazda­sági Versenyhivatal (GVH) határozatát, amely elrendeli, hogy a gyógyszergyártók szövetségei vonják vissza gyógyszerár-emelési ajánlásukat - közölte az egyesület kedden. Ugyanakkor az Innovatív Gyógyszergyártók nem kívánják megsértem a törvényt, ezért a Ver­senyhivatal döntésének megfelelően visszavonják áremelési ajánlá­sukat - olvasható a közleményben. Csecsemőknek babatejet A Magyar Gyermekorvosok Társaságának (MGYT) állásfoglalása szerint a félévesnél idősebb, nem szoptatott gyermekek számára nem ajánlott a tehéntej, abban ugyanis bizonyos összetevők nem a kicsik szükségletének megfelelő mennyiségben fordulnak elő. Fekete György professzor beszámolt arról, hogy a tehéntej helyett létezik már olyan, Magyarországon is kapható tejalapú tápszer, úgynevezett „babatej”, amelyet kifejezetten csecsemőknek gyár­tanak. Mobil töltőállomás A Magyar Autóklub (MÁK) 3 hónap múlva akár önerőből is üzembe helyez néhány tíz mobil üzemanyagtöltő állomást, ahol önköltségi áron, a jelenlegi átlagáraknál literenként akár 10-15 forinttal olcsób­ban lehet majd benzinhez és gázolajhoz jutni - közölte Kovács Zoltán, a MÁK főtitkára kedden. A 2001 febru­árjában meg­tartandó nép- számlálás­hoz kapcso­lódva lakás- összeírást is végez a Közpon­ti Statisztikai Hivatal (KSH), amelyhez 2000. július elseje és augusztus 31. között üdü­lő-összeírás is tartozik - jelentette be Soós Lőrinc, a KSH elnökhelyettese tegnap. Budapest - KSH A választás azért esett a nyári hó­napokra, mert 2001 februárjában kevés esély lenne arra, hogy az alapvetően idényjellegűén hasz­nált építményekben találjanak va­lakit. Vukovich Gabriella, a KSH népszámlálásért felelős elnökhe­lyettese elmondta: az előzetes üdülő-összeírás kérdőívei - hason­lóan a népszámlálási kérdőívek­hez - nem tartalmaznak neveket. A számlálóbiztosok kérdésére Üdülőszámlálás kezdődik bárki válaszolhat, ugyanis kizáró­lag az üdülők, mint építmények állapotára, állagára, korára és közműellátottságára vonatkoz­nak. A begyűjtött adatok nem használhatók semmiféle utólagos szankcionálásra. Az előkészítő munkák jelenlegi fázisában a leg­fontosabb feladat a településen­kénti címjegyzékek összeállítása és helyszíni bejárással történő ak­tualizálása. Az így felújított, most már valós adatokat tartalmazó címállományok az önkormány­zatok használatában maradnak. Az elnökhelyettes asszony ki­emelte, hogy a kérdések megvála­szolásához a felsorolt lehetősé­gek közül kell kiválasztani a meg­felelő feleletet: mi az épület külső falazatának anyaga, milyen az épület környezete - városias, la­kótelepi, falusias, üdülőövezeti, villanegyedi -, mikor épült, ki a hivatalos tulajdonos. _________■ T erjed a telefonos ügyintézés Budapest Nyári utazgatások közben, nya­ralás idején sokszor éri kár az embert. Nekimennek az autójá­nak, baleset éri, vagy amíg nincs otthon, beázik a lakása. Ilyenkor hívja a károsult a biztosítót. Már­mint hívná, de a telefon foglalt, vagy zeneművekkel múlatja a szegény ügyfél idejét. Pedig a te­lefonos ügyintézés elterjesztése, főként a kistelepüléseken, a ta­nyákon, a nehezebb közlekedési viszonyok között élők számára igen fontos lenne. Ezt próbálja elősegíteni az Axa biztosítótársaság, amikor fenntart egy ingyenesen hívható, úgyne­vezett zöldszámot például a cas- cós kárbejelentések céljára, vagy egyszerűen a pórul járt ügyfél számára fontos tudnivalók közlé­sére - mondta munkatársunknak dr. Csurgó Ottó igazgató. - Július­tól bővítjük ezt a szolgáltatást. Egyrészt valamennyi lakás- és balesetkárra kiterjesztjük a telefo­nos bejelentés lehetőségét, más­részt széles körű felhatalmazást kapnak a kárrendezésre a cég he­lyi képviseletei, az úgynevezett vezérügynökségek. A biztosító al­kalmazottja besorolásától függő­en akár 150 ezer forintig rendez­heti a kárt, ami az ügyfelet megkí­méli az utazgatástól. A napokban üzembe helyezett új, speciális te­lefonközpont pedig lehetővé te­szi, hogy ha a helyi irodában hí­vott készülék foglalt, vagy a mun­katárs más elfoglaltsága miatt nem veszi föl a kagylót, úgy a szá­mítógép átirányítja a hívást egy másik állomásra. S ha ez sem felel? A budapesti központ jelentkezik. A rendszer célja, hogy a hívások legalább ki­lencven százalékában elintézzék az ügyfél kérését, toronyi attila Iskolabezárások kényszerből Az önkormányzatok vitáznak a szülőkkel és a pedagógusokkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom