Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-08 / 133. szám

2000. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK 9. OLDAL SPORT Széllel bélelt sportemberek Abádszalók A minap tizenöt mindenre elszánt sportember megala­pította — stílusosan az Atti- la-öböl partján — a Tisza-tó Vitorlás Klubot. Az alapítók kilenc vitorlással - köztük olimpiai osztályú ver­senyhajókkal hat sport-, illetve három túrahajóval rendelkeznek. Célkitűzéseik egyértelműek: a sportág meghonosítása a Tisza-tó környékén, a vitorlásoktatás, - vizsgáztatás feltételeinek megte­remtése. Emellett kikötők és só­lyák létesítése, és nem utolsósor­ban versenyek rendezése. Az ala­pítók megválasztották az öttagú elnökséget, melyen belül az el­nök Lengyel György, a Szolnok Televízió Rt. sportszerkesztője lett. A tiszteletbeli elnöki posztot pedig Fa Nándor, a határainkon túl is híres föld körüli vitorlázó vállalta. Az egyesület színe kék- fehér-sárga. E hét végén már lehet hallani róluk, ugyanis a segítsé­gükkel kipróbálhatják az érdeklő­dők az egyik legsikeresebb ma­gyar tervezésű, építésű vitorlást, a Sholc 22-est. Az újsütetű egye­sület első nagyszabású rendez­vényére június 16-án és 17-én ke­rül sor az abádszalóki Attila- öbölben. Ott majd több magyar bajnok vitorlázóval is találkoz­hatnak az érdeklődők, s termé­szetesen láthatják majd az vadiúj klub versenyzőit és hajó­it egyaránt. A klubbal kapcsolat­ban információkat Balogh János ad, a 06/60/482-789-es, illetve az 56/513-188-as telefonszámon. _______________________(v- <*•> K isdiákok Zagyvarékason Gyönyörű napos idő és jól előké­szített játéktér fogadta Zagyvaré­kason, a Damjanich Általános Is­kola sportudvarán a kisdiákok 5. sporttalálkozóján részt vevő 9 te­lepülés - Jászladány, Kőtelek, Rákóczifalva, Szajol, Szászberek, Tószeg, Újszász, Arad, Zagyvaré- kas - mozgásszerető fiataljait. A megnyitót követően a gyerek vet­ték át a főszerepet, kispályás lab­darúgásban, kézilabdában és at­létikában adtak számot felké­szültségükről, ügyességükről. A délutánba nyúló program izgal­mas, hangulatos csatákat, szép egyéni eredményeket hozott. Eredmények — labdarúgás, lányok: 1. Rákóczifalva, 2. Szászberek, 3. Szajol. Fiúk: 1. Zagyvarékas I., 2. Jász­ladány II., 3. Rákóczifalva. Kézi­labda, lányok: 1. Rákóczifalva, 2. Jászladány, 3. Tószeg. Fiúk: 1. Tószeg, 2. Jászladány, 3. Zagyva­rékas. Atlétika, lányok, 3 próba: 1. Erdei Mária (Rákóczifalva), 2. Tamási Kinga (Szászberek), 3. Suki Katalin (Jászladány). 4 pró­ba: 1. Szabó Henrietta (Újszász), 2. Barics Mónika (Jászladány), 3. Nádudvari Magdolna (Rákóczi­falva). 5 próba: 1. Iancu Marcel­la (Arad), 2. Tóth Adrienn (Zagy­varékas), 3 Pető Ágnes (Szászbe­rek). Fiúk, 3 próba: 1. Faragó Ádám (Jászladány) és Makai András (Szajol), 3. Kiss Gábor (Rákóczifalva). 4 próba: 1. Babinszki Tamás (Újszász), 2. Tokodi Krisztián (Rákóczifalva), 3. Szabó Gergely (Zagyvarékas). 5 próba: 1. Zsigmond Csaba (Arad), 2. Kiss Zsolt, 3. Tuska Gábor (mindkettő Tószeg). _______ ___________ FÖLDES BARNA A vendég vasutasok győztek BVSC-Szolnoki MÁV-Neusiedler 1-2 (0-1) Labdarúgás, NB I., 37. forduló___ S zőnyi út, 100 n., v.: Kassai 8 (Török, dr. Répás- sy). BVSC: Farkas 0 - Pomper 6 - Gál 6, Gelb- man 5, Horváth J. 5 - Sinkó 5, Vincze G. 6, Polonkai 6, Simon 5, Szaszovszki 5 - Fehér Z. 5. Edző: Simon Tibor Szolnok: Bak 0 - Gradinariu 7 - Fehér 6, Müller 6 - Ivitz 6, Schwarcz 5, Kádár 6, Szoboszlai 7, Bernáth 6 - Major 5, Fe- dor 6. Edző: Tóth Dénes. Csere: Simon h. Tuati 4 (a szünetben), Szaszovszki h. Nagy (61.), Sinkó h. Ra- koncai (67.), Major h. Úrbán (81.), Ivitz h. Németh (85.), Szoboszlai h. Antal (92. percben). Gólszerzők: Szoboszlai 26 p.: 0-1, Gál 83 p.: 1-1, Németh 93 p.: 1-2. Sárga lap: Müller 36. (Fehér Z.-t buk­tatta), Major 43. (Pompert akasztotta), Fehér Z. 66. (megrúgta Kádárt), Gál 68. (nem engedte elvégezni a szabadrúgást), Horváth J. 94. (reklamálásért). Szögletarány: 5:4 (1-3). 12. perc: Fedor a jobb oldalon bevere- kedte magát a tizenhatoson belülre, majd az ötös sarkáról visszagurított, de a labda Major mögé került, így odalett a nagy helyzet. 26. perc: Major ellen elkövetett szabálytalan­ság miatt szabadrúgáshoz jutott a Szolnok, a kaputól mintegy 22 méterre. A szabadrúgásnak Szoboszlai futott neki, és hatalmas gólt ragasz­tott a bal felső sarokba, 0-1. 65. perc: Vincze G. 14 méteres lövésébe Gra­dinariu belevetődött. 74. perc: Szoboszlai jobb oldali szögletét Fe­hér Zs. magasan felugorva, tiszta helyzetben mellé fejelte. 83. perc: Gál indult a leshatárról, Bak mes­szire kifutott a kapujából, majd ütközött Ivitz­cel, a labda Gál elé került, aki akadálytalanul gurított az üres kapuba, 1-1. 93. perc: Bernáth elfutott a bal oldalon, be­lőtt labdáját Németh a védőktől szorongatva, a jobb alsó sarokba vágta, 1-2. Az első félidőben a Szolnok, a másodikban a BVSC játszott némi mezőnyfölényben. A ven­dégek támadásait jól szűrte meg a hazai véde­lem, míg a hazai próbálkozásokat a vendég vé­delem rendre lesre állította. A hazaiak egyenlí­tő gólja egy felesleges kapusprodukcióból ala­kult. Á Szolnok azonban nem adta fel, tovább próbálkozott, ennek eredményeként a csere­ként beállt Németh már a rendes játékidőn túl, eldöntötte javukra a mérkőzést. Kassai játékvezető a kelleténél többet használ­ta a sípját. Simon Tibor: - Gratulálok játékosaimnak a tavaszhoz, az erőteljesen megfiatalított csapa­tom teljesítette a célt, melyet kitűztünk, de já­tékosaim nagy része egyéni problémáival volt elfoglalva. Tóth Dénes: - Egy hiba kivételével, érzésem szerint jól játszottunk, játékosaim megérdem­lik a dicséretet. KOVÁCS LÁSZLÓ Németh Gyula (balról) jó cserének bizonyult, ugyanis az apró termetű csatár rúgta szolnokiak győztes gólját fotó: archív NBI. 1. Videoton 37 31 5 1100-19 98 2. Sopron 37 23 6 8 80- 27 75 3. Kecskemét 37 20 5 12 57-36 65 4.Kaposvár 37 18 10 9 47-33 64 5. BKV Előre 37 18 9 10 56-32 63 6. Békéscsaba 37 17 10 10 51-36 61 7. TFC Cegléd 37 17 8 12 68-53 59 8. Szolnok 37 18 5 14 64-66 59 9. Dunakeszi 37 16 9 12 59-53 57 10. III. Kér. 37 15 9 13 54-56 54 11. Sz.h.batta 37 15 8 14 58- 47 53 12. T.újváros 37 14 10 13 50-44 52 13. BVSC 37 13 11 13 49-43 50 14. Komló 37 12 10 15 47-55 46 15.H.szoboszló 37 12 6 19 50-86 42 16. REAC 37 11 3 23 41-77 36 17. Demecser 37 6 12 19 40- 67 30 18. Érd 37 7 9 21 46-75 30 19. Komárom 37 6 6 25 44-105 24 20. Csepel 37 3 5 29 25-76 14 További eredmények: Előre FC Békéscsaba—BKV Előre 2-0 (2-0) Demecser FC—Matáv Sopron 0-1 (0-0) Tiszaújvárosi FC—Százha­lombattai FC 4-1 (2-0), Komáromi FC—Komlói Bányász SK 1-6 (1-3) Hajdúszoboszló-Videoton FCF 0-4 (0-2) Cegléd—Csepel SC 3-1 (1-0) Diego FC-Dabas-Dunakeszi-AD- tranz 4-2 (2-2) Rákóczi FC-Conti- mex-Kecskeméti FC 1-1 (0-0) III. Kerület—REAC 3-0 (1-0) 23. heti totótippek 1. Belgium—Svédország x 2. Törökország-Olaszo. 2x 3. Franciaország—Dánia lx 4. Hollandia—Csehország lx 5. Németország-Románia 1 6. Atlanta—Cesena 1 7. Cosenza-Brescia x2 8. Empoli—Chievo lx 9. Napoli—Genoa 1 10. Pescara-Monza xl 11. Ravenna-Pistoiese 1 12. Treviso—Salemitana 1 13. Ternana—Fermana 1 14. Portugália-Anglia x „Orosz rulett” Olcsó meccsek A német labdarúgó-szurkolók 299 márkáért mind a 306 Bundesliga- mérkőzést élőben láthatják a Premiere World fizetős televíziós csatornán. Aki csak egy forduló kilenc találkozóját szeretné nyomon követni, annak 25 márkát kell fizetnie. Egyetlen összecsapás 12 márkába kerül. Ezekhez a költségekhez hozzá kell számítani a 44.90 márkás havi előfizetési díjat és a 14.90-ért megvásárolható dekódert. A vízilabda-bajnoki döntő 4. meccsén: FTC-Thomas Jeans- BVSC-Brendon 11-10. A rendes játékidő 7-7-tel zárult, sőt a 2x3 perces hosszabbítás sem hozott döntést 10-10, ezért a győztes gólért játszottak a felek. Az „orosz rulett” a Fradinak hozott szerencsét, Székely lövésével megnyerték a bajnokságot, b A szeniorokra is gondoltak Asztalitenisz A Szolnok Városi Sportcent­rum, a Szolnoki Honvéd és a Szolnoki Tisza Sportegye­sület rendezte meg a hagyo­mányos városi nyílt felnőtt és újonc asztalitenisz-baj­nokságot. A Szolnoki Honvéd sportcsarno­kában, a repülőtéren tíz asztalon, Tóth Balázs (Tisza SE) adogat kínai stílusban 12 sportegyesület mintegy 100 versenyzője küzdött a minél jobb helyezésekért. A versenykiírásban gondoltak azonban még a szeniorokra is, így a 40 év feletti férfiak körmér­kőzéses küzdelemben döntöt­ték el az amatőr bajnokság sor­sát. A verseny egyben jó felké­szülési lehetőséget biztosított a június 21-23. között Budapes­ten sorra kerülő országos diák­FOTÓ: BUGÁNY olimpián részt vevő fiatalok­nak is. t Eredmények: Férfi egyes: 1. Nagy Sándor (JK Volán-NEFAG SC), 2. Skumáth István (egyesü­leten kívüli), 3. Börzsei Kriszti­án és Hubert Attila (Tisza SE). Női egyes: 1. Horváth Enikő (Mezőtúr MAFC-VSI), 2. Hajdú Ádrienn (Mezőtúr), 3. Farkas Klára és Hortobágyiné Stejszkál Éva JK Volán-NEFAG SC. Férfi páros: 1. Börzsei-Hubert (Tisza SE), 2. Csiszár-Kálmán (Tisza SE), 3. Molnár L.-Nagy S. (Volán-NEFAG) és Skumáth- Ecseki (Martfű). Női páros: 1. Horváth-Hajdu (Mezőtúr), 2. Farkas-Hortobágyiné (Volán- NEFAG), 3. Soós-Nádházi (Me­zőtúr) és Szöllősi Judit-Terék (Mezőtúr). Vegyes páros 1. Mol­nár L.-Hortobágyiné (Volán- NEFAG), 2. Nagy S.-Farkas (Volán-NEFAG), 3. Varró D.- Horváth E. (Kisújszállás- Mezőtúr) és Szöllősi P.-Terék (Martfű-Jászkun Volán). Újonc fiú egyes: 1. Nádházi Zoltán (Mezőtúr), 2. Virág Attila (Tisza SE), 3. Palcsesz Imre és Palcsesz Tibor (Kunmadaras DSE). Újonc lány egyes: 1. Pádár Enikő (Tisza SE), 2. Pósa Nóra (Tisza SE), 3. Majercsik Laura (Tisza SE) és Hai-Yen (Mezőtúr). Szenior férfi egyes: 1. Kovács József (Abony BK), 2. Molnár Imre (Törökszentmiklós), 3. Pál József (Tiszaparti BK) és Zaharcsenkó (ÁNTSZ Szolnok). Lapátoltak a reménységek Bár Lőrinczi András remekül kapta el a rajtot, végül nem sikerült dobogóra lépnie FOTÓ: BUGÁNY Kajak-kenu A szolnoki Holt-Tiszán rendezték az Olimpiai Reménységek Verse­nyének kajak-kenu területi döntő­jét, melynek során kilencvennégy futamon lapátoltak a résztvevők. A szolnoki versenyzők ered­ményei - fiúk: K-l (TV. évfolyam - 1986.), 1000 m: 1. Karsai Ta­más. K-2 (IV. évf.), 1000 m: Zová- nyi Zoltán-Viszoki Dávid. (VII. évf.), 1000 m: 3. Varga Lajos-Ba- logh Andor. (III. évf.), 2000 m: 3. Mohácsi Roland-Tóta Tamás. K- 4 (IV. évf.), 1000 m: 3. Mohácsi Roland-Tóta Tamás, Tóta Ádám- Bede Norbert. K-l (IV. évf.), 500 m: 1. Karsai Tamás. K-2 (IV. évf.), 500 m: 1. Zoványi Zoltán- Viszoki Dávid. K-4 (II1-W. évf.), 500 m: 1. Gyigór György-Nagy Zsolt-Tóta Ádám-Ferenczi Gábor, 3. Zelei Bánk-Gugyel Milán- Bognár Attila-Adamecz Károly. C-l (VII. évf.), 1000 m: 1. Sarudi Pál, 2. Zsótér Zoltán, 3. Sebők László. C-2 (Vili. évf.), 1000 m: 1. Fekete László-Matúz János. C-l (VII. évf.), 500 m: 1. Sarudi Pál, 2. Zsótér Zoltán, 3. Varga Tibor. C-2 (VII. évf.), 500 m: 1. Zsótér Zoltán-Sarudi Pál, 2. Varga Tibor- Sebők László. (VIII. évf.), 500 m: 3. Fekete László-Matúz János. MK-1 (III. évf.), 2000 m: 3. Dúl Dávid. Lányok: K-l (V. évf. - 1985), 1000 m: 3. Szakács Szil­via. (VII. évf. -1983), 1000 m: 1. Bordács Dóra, ... 3. Tutor Krisz­tina. (Vili. évf. -1982), 1000 m: 1. Folláth Vivien, 2. Kecskés Ale­xandra, 3. Lőrinczy Judit. K-2 (IV. évf.), 1000 m: 2. Patyus Virág-Göblyös Katalin. (V. évf.), 1000 m: 3. Fejes Veronika-Kuli Adrienn. (VII. évf.), 1000 m: 3. Szabó Lilla-Gonda Tímea. (VIII. évf.), 1000 m: 1. Kecskés Ale­xandra-Bordács Dóra, 2. Földi Katalin-Tóth Krisztina. K-l (IV. évf.), 500 m: 3. Patyus Virág. (VII. évf.), 500 m 1. Bordács Dó­ra. (Vili. évf.), 500 m: 1. Folláth Vivien, 2. Lőrinczy Judit, 3. Kecskés Alexandra. K-2 (V. évf.), 500 m: 3. Kuli Adrienn-Szakács Szilvia. (Vili. évf.), 500 m: 1. Folláth Vivien-Lőrinczy Judit, 2. Tutor Krisztina-Kecskés Ale­xandra. K-4 (V-VI. évf.), 500 m: 2. Kuli Adrienn-Gonda Tímea, Sza­bó Lilla-Fekete Marietta. ■ Jöhet a pihenés Helycsere Mivel a Haladás megnyerte az Újpest elleni óvását — Kerényi jogosulatlan szereplése miatt 3 ponttal gazdagodtak a szombat- helyiek —, megváltozott az NB I- es kvalifikációs bajnokság cso­portbeosztása. A „győztes” Ha­ladás helyet cserél a vesztes Új­pesttel, így némiképp kiegyen­súlyozottabbnak tűnik a két me­zőny - A-csoport: Dunaferr, Lombard, Ferencváros, Győr, Nyírség, Kispest, Haladás, Ma­táv Sopron. B-csoport: MTK, Va­sas, Debrecen, Pécs, Újpest, ZTE, Nagykanizsa, Videoton. Két szolnoki cselgáncsos, Fekete Zsuzsa és Kovács Angéla (Sector Wadokai JK) vett részt azon a stockeraui (Ausztria) viadalon, mely a legjobb magyar juniorko­rú dzsudokák számára válogató­nak számított. Tizenhárom or­szág 150 hölgy versenyzője lépett tatamira a küzdelmek során. Fe­kete Zsuzsa (48 kg) remekül kez­dett, előbb angol, majd szlovén vetélytársát búcsúztatta ippon- nal, ám szemmel láthatóan elfá­radt a folytatásra - nem is csoda, hiszen idén még szinte egyetlen pihenőnapja sem volt -, s a dön­tőbe jutásért vívott meccsén 20 másodperccel a vége előtt megin­tették a bírók, ezzel vereséget szenvedett. A bronzéremért folytatott csa­tában minden energiáját mozgó­sította Zsuzsa, ám felemás bírói döntéssel kikapott, így ötödik­ként zárta „szabadsága” előtti utolsó versenyét. Kovács Angé­la (63 kg) nemzetközi rutinta­lanságának köszönhetően helye- zetlenül zárt, miután kikapott osztrák, majd a visszamérkőzés során cseh vetélytársát ól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom