Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-29 / 150. szám

4. OLDAL A S ZERKESZTÖS É G POSTÁJÁBÓL 2000. Június 29., csütörtök Ünnepi hangulatban Közel tíz éve, hogy a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Karnagyok Kórusa rendszeresen ad hangversenyt Kőtelek zenekedvelő közönségének. Ebben az évben fellépésük pünkösd fényét emelte. A hang­versenynek helyet adó katolikus templomban főleg egyházi ihletésű dallamokat hallhatott a közönség a kórus előadásában. A hely méltósága, a hangzás tökéletessége és az énekkar nagyszerű teljesítménye rendkívüli élményben részesítette a hallgatóságot._________________________(beküldött fotói A tanácsadó „tanácsai” Odaadom, ideadom Mindennapi nyelvünk Egyre többször hallható - olvasható mostanában kevésbé választé­kos szövegben, hogy az odaadni igét használják az ideadni helyett. Diana hercegnőről szóló filmben hangzik el: „Odaadja nekem. ” Szintén szinkronszövegben hallottam a párbeszéd részeként: - Add oda, kérlek. ” (A beszélő magára gondolt.) Természetesen mindkét mondatba az ideadni ige illik. Sajnos, már írott szövegben is elő-előfordul ez a helytelen szó- használat. Egy magyar-francia társalgási kézikönyv is így használ­ja: „Add oda nekem a számlát. ” A magyar nyelv rendkívül gazdag mutató névmásokban és az ezekből keletkezett névmási határozószókban: itt, ott, ide, oda, er­re, arra. Az ide határozószó távolról közeire tartó irányultságot fejez ki, az oda ennek ellentéte. Felcserélésük helytelen. DÓSA LAJOS TANÁR, ___ KUNHEGYES T ikkasztó hőségben a kitárt ablakok mit sem érnek Tanévzáró sok muzsikával „Zeneértővé... csak aktív zenei tevékenység tehet... A zene múl­hatatlan része az egész emberi műveltségnek” - valljuk Kodály Zoltánnal együtt. Tanévzáró ünnepélyt és évzá­ró hangversenyt rendezett a szolnoki Ádám Jenő Magán-ze­neiskola a Helyőrségi Művelő­dési Otthonban. A csaknem két órás bemutató lelkiismeretes, színvonalas szakmai munkáról tanúskodott mind a tanárok, mind a növen­dékek részéről. A műsor sokszí­nű, változatos képet tárt elénk: a hangszeres és vokális zene egy­aránt jelen volt a produkciók­ban. A zongora, hegedű, gitár mel­lett fúvósokkal is találkozhat­tunk, és nemcsak szólóként, ha­nem fuvolakvartett, duók formá­jában is. Meglepetésként szol­gált, hogy a közismereti oktatás­ban főiskolai hallgató, illetve kö­zépiskolás lányok szaxofonon és klarinéton bizonyították te­hetségüket. A magánének tanszak szép munkáját láttuk két szólóének­nél. Igényes és alaposan ki­munkált bemutató volt mind­kettő. Mindenki tudásának legjavát igyekezett nyújtani. A még csak egy éve tanuló zongoristáknál is éreztük a lelkiismeretes mun­kát, igazolva a zeneiskola tehet­séggondozó tevékenységének eredményeit. Jó érzés tudni, hogy az orszá- got-vüágot elárasztó, igénytelen, harsány „zene” ellensúlyozása­ként van komolyzenén felnö­vekvő réteg is, amely a töretlen küzdelemmel és kitartással járó, nem könnyen és olcsón megsze­rezhető, ám maradandó, szemé­lyiséget jó irányban formáló ze­nét választja ma is. Köszönet a szép koncertért. SZILÁRD ÁDÁMNÉ, SZOLNOK Sorozat a helyes étkezésről Érdekes és tanulságos, négy al­kalomból álló rendezvénysoro­zatot szervezett a szolnoki Jó­sika úti 1. Sz. Bölcsőde érdek­lődő anyukáknak a táplálkozás témaköréből. Volt ételkóstoló receptötle­tekkel, előadás az étkezési - helyes és helytelen - szokások­ról, higiénés feltételekről, az optimális étel-összeállítások­ról. A szülők a gyermekkel kap­csolatos egyéni problémáikra kerekasztal-beszélgetésen kap­tak választ a szakemberektől. A közvetlen és kötetlen találko­zókon kellemes környezetben szerezhettek új ismereteket az érdeklődők. SZ. TAKÁCS ARANKA ____________________________SZOLNOK L egutóbbi találkozásunk alkal­mával ismerősöm éppen a mi­nisztériumból érkezett haza. Több mint két éve figyelem törek­véseit, de eddig ilyen letörtnek, elkeseredettnek még nem láttam. Ismerősöm készített egy prog­ramot, mely, mint mondja, az EU kapujában álló magyar mezőgaz­daság egyik támasza lehetne. Tá­mogatást keresvén minden létező fórumot, hivatalt megjárt, mind­eddig eredménytelenül. Aznap volt hivatalos a minisztériumba, s nagy várakozással készült a főta­nácsadóhoz, mert a telefaxok, te­lefonok után joggal érezhetett így; De már a portán csalódás érte. Ér­kezéséről nem tudtak, a megbe­szélés szervezője pedig vidéken volt. Nehezen, de sikerült a főta­nácsadóhoz bejutnia. Ott érte a többi meglepetés. Mivel meghall­gatásra hívták, többoldalas váz­lattal, leírással készült. De meg sem hallgatták. Nem tudta (lehe­tősége sem volt) elmondani, hogy vannak leírásai, számításai, s azok igazának bizonyítására kéri a támogatást. De ami még inkább megdöb­bentette, az egy kijelentés volt, amit ott tanácsoltak neki: „Nem kell komolyan venni, amit a mé­diában nyilatkoznak az EU-ról. Adja el módszerét külföldre, job­ban jár!” Az ötletgazda ekkor úgy érezte, most kellene felállni és ha­zamenni, de mégsem tette. Kinyi­latkoztatta, hogy sikeres bizonyí­tás után találmányát és annak hasznait a magyar államnak fel­ajánlja. Teszi ezt azért is, hogy ne kerüljön ötlete sok más magyar szellemi termék szomorú sorsá­ra. Ismerősöm most újabb erőt gyűjt, új lehetőségek után kutat - és csalódásai ellenére továbbra is bizakodik. BANGÓ ISTVÁN, TÖRÖKSZENTMIKLÓS A megyei könyvtár dolgozói és az olvasók az idén a szokásosnál is korábban megtapasztalhatták a harmincfokos - vagy még ennél is magasabb - hőmérséklet hatá­sát az épületben. Különösen az emeleti részeken kellemetlen a fülledt levegő. A könyvtárosoknak emberpró­báló körülmények között kell el­látniuk felelősségteljes munkáju­kat, és ugyancsak fullasztó meleg vár az olvasókra és a könyvtár rendezvényeire látogató közön­ségre is. Az épület klimatizálására nem is merek gondolni, mert azzal vá­dolnának, hogy túlzottak az igé­nyeim... Mégis furdal a kíváncsiság: gondoltak-e a szakemberek vala­milyen megoldásra a tervezés so­rán az épület levegőjének cseré­je, elviselhetővé tétele érdekében a májustól szeptember közepéig tartó - a keletközép-európai ta­pasztalatok alapján melegnek, vagy inkább forrónak mondható - időszakra? Függöny? Reluxa? Ünnepi megemlékezésre gyüle­keztünk a Szolnoki Cukorgyár ebédlőjében: a Szikra Papír nyug­díjasklub életének elmúlt tizenöt évére emlékeztünk, ami nekünk sok szép együtt töltött napot ho­zott. Emlékeztünk az alapítókra, az egykori klubvezetőkre, ke­gyelettel gondoltunk azokra, akik már nincsenek közöttünk. A távolból üdvözöltük azokat, akiket betegségük akadályoz ab­ban, hogy részt vegyenek a klubnapokon. Megtisztelő volt számunkra, hogy velünk ünne­pelt Szalay Ferenc polgármester úr. Körünkben ünnepelt Kántor István, a munkáspárt megyei el­nöke, Tábori Béláné, a nyugdí­jasklubok „Életet és Éveknek” Hővédő üveg, fólia? Legalább né­hány korszerű, csendes, nagyobb teljesítményű, viszonylag kis fo­gyasztású mennyezetventilátort kellene (kellett volna) felszerelni az emeleteken. Gazdálkodási megfontolásokból nem feltétle­nül egy időben mindenütt; mondjuk először a másodikon, a következő évben az első emele­ten, a harmadik évben talán a földszint is sorra kerülhetett vol­na. Most egy meglehetősen régi, de nem túl hatékony (mondhat­nám balkáni) megoldást tapasz­talhatunk a gutaütés megelőzé­sére: sarkig tárják az ablakokat, és fapeckekkel ékelik ki a huzat ellen. De mit tesznek esős idő­ben, úgy harminc fok táján? Ez a könyvtár, amely több év­tizedes várakozás után az állam­polgárok adóforintjaiból ilyen magas színvonalon épült újjá és működik, többet érdemelne. A kultúra otthonában a környezeti kultúra sem nélkülözhető. Országos Szövetsége megyei el­nöke, dr. Sebők György és Föl­des Imre, a nyugdíjasok Megyei Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének alelnökei, Deák Jánosné, a Nyugdíjasok Városi Egyesületének vezetője, Báli Jó­zsef, a papírgyár szakszervezeti titkára és még sokan mások. Örömünket megosztottuk azon megyén belüli klubokkal, ame­lyekkel rendszeres a kapcsola­tunk. Klein Imre műsorvezető kon­ferálta fel a zagyvarékasi Kék Ibolya műkedvelő együttes nagy tetszéssel fogadott ünnepi műso­rát, amely a finom vacsora és az udvarias kiszolgálás mellé gon­doskodott a jó hangulatú zenéről is. ________________________A KLUBVEZETŐ B ölcsődei juniális A szolnoki Baross úti böl­csőde gondozónői játé­kos programokkal színe­sített juniálist rendeztek az intézménybe járó gyermekeknek és szüleik­nek. A gyermeknaphoz kapcsolódó izgalmas szó­rakozás mellett gazdagon terített asztal is várta a ki­csiket. _____________IBEKÜLDÖTT FOTÓI A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, monda­nivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvas­ható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhi­ányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin PINTÉR LÁSZLÓ, SZOLNOK Jubiláló nyugdíjasklub Magyar volt, keresztény, humanista és demokrata Tőrös Gábor nagybányai szobrászmű­vész alkotásait a közelmúltban láthattuk a szolnoki Damjanich Múzeumban. A ki­váló művész nemzetünk kiemelkedő alakjait is megörökítette, közöttük Ester­házy János gróf portréját, akinek neve és sorsa azon kelet-európai antifasiszta po­litikusok mártíriumát idézi, akik bátorsá­gukért és kockázatvállalásukért szenve­dést, börtönt, megalázatást és halálbün­tetést kaptak cserébe az új rendtől. Életében meghatározó szerepet ját­szott a vegyes lakosságú szülőhely, Nyitraújlak, ahol a magyarokkal együtt élő szlovákok nyelvét már gyermekkor­ban megtanulta, ahol szlovák és magyar évszázadokon keresztül békességben tu­dott egymás mellett élni. Művelt, kilenc nyelven beszélő, demokratikusan gon­dolkodó, humánus ember volt. Trianon után a saját akaratán kívül Csehszlováki­ába szakadt magyar kisebbség vezetője lett, ellenfele az új államnak, de sohasem barátkozott meg a köztársaságot elpusz­tító fasiszta eszmével. Világosan látta, hogy a Kelet-Európa birtoklásáért folyó harcban a cseh és szlovák népet ugyan­olyan veszély fenyegeti, mint a magyart, ezért úgy vélte, védekezni is közösen kell. A tudatosan választott ellenzéki ma­gatartás azonban sohasem lépte túl a tör­vény és a politikai lehetőségek határait. Többször kifejtette, hogy Közép-Európá- ban az évszázadok óta együtt élő nemze­teket nem lehet mesterségesen szétvá­lasztani és hatalmi eszközökkel egymás ellen fordítani. A pozsonyi parlament­ben egyetlen képviselő volt, aki 1942. május 15-én nem szavazta meg - Német­ország után elsőként - a szlovákiai zsi­dók összegyűjtéséről és kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot. A náci hadigépe­zet diadalának tetőpontján, amikor még kevesen mertek reménykedni a szövetsé­gesek győzelmében, Esterházy tiszta lel­kiismerettel és józan ésszel szállt szembe az őrület logikájával: hogy egy népcso­portot kollektív bűnösként lehessen el­ítélni. Szavait tettek is követték: nemcsak birtokán rejtegetett üldözött zsidó csalá­dokat, hanem titokban a magyar belügy­minisztériummal együttműködve soka­kat magyar útlevéllel menekített tovább, sőt még a deportált és táborba zárt zsidó­kat is sikerült megmentenie. A Gestapo valóságos hajtóvadászatot indított ellene. Esterházy gróf a szovjet csapatok po­zsonyi bevonulását követően 1945. ápri­lis 20-án felkereste Gustáv Husákot, a Szlovák Nemzeti Tanács belügyi megbí­zottját, aki azonban „szovjetellenes tevé­kenység” elképesztő vádjával őt letartóz­tatta és átadta a szovjet GPU-nak. Marha­vagonban egyenesen Moszkvába hurcol­ták, ahol tíz év kényszermunkára ítélték a Gulágon. A vádirat szerint Esterházy „meggyőződéses fasiszta, a szovjet hata­lom kibékítheteüen ellensége, aki hosszú ideig tevékeny harcot folytatott a szovjet állam ellen”. (A vele egy cellában rabos­kodó Nobel-díjas orosz író, Szolzsenyicin, nagy elismeréssel emléke­zett meg regényeiben róla.) A rabságban súlyos tüdőbetegséget kapott. Közben - távollétében - a „de­mokratikus Csehszlovákiában” kötél ál­tali halálra ítélték „a fasizmussal való kol- laborálás és a köztársaság szétverése” vádjával. A halálos ítélet meghozatala után a szlovák hatóságok kiadatási kérel­met nyújtottak be a Szovjetuniónak, hogy a kivégzést végrehajthassák. Az íté­letet - egy évig tartó huzavona után - életfogytiglanra módosították. Végigjárta Csehszlovákia szinte valamennyi hírhedt börtönét. Élete utolsó napjaiban azt kér­te, szállítsák őt a nyitrai börtönbe, hogy legalább szülőföldjén halhasson meg. De kérésének teljesítését megtagadták. Csontig lesoványodva, 1957. március 8- án halt meg. Esterházy gróf magyar és keresztény volt, humanista és demokra­ta, el kellett hát pusztulnia. A szlovák igazságszolgáltatás szerint a Benes-féle dekrétum alapján még ma is a háborús bűnösök listáján szerepel. Sorsa egy ma­gyar mártírsors a XX. századból. Az antifasiszta, zsidókat mentő, a szlovák-magyar testvériséget szolgáló, bűntelenül elítélt honfitársunk élete túl­mutat saját személyes tragédiáján. ____________________DR. NEMES ANDRÁS, SZOLNOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom