Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-28 / 149. szám

Ü 11HH 2000. Június 28., szerda 7. OLDAL # t tjf ■m I Hírhozó A szolnoki munkaügyi központ a közelmúltban kerekasztal-be- szélgetésre invitálta a megye- székhelyen és a környező tele­püléseken működő cigány ki­sebbségi önkormányzatok, ro­ma érdekvédelmi és civil szerve­zetek vezetőit. A megbeszélésen megvitatták azokat a lehetősé­geket, amelyek javíthatják a ci­gányság körében a foglalkozta­tottságot. * * * A záróvizsgával befejeződött a CÉSZ és a Kisebbségi Jogvédő Egyesület által indított kisebbsé­gi közéleti képzés. A tavaly ősz­szel indult tanfolyamon me­gyénk szinte összes cigány ön- kormányzatának vezetője részt vett. A képzésben részt vevők a sikeres záróvizsga után okleve­let vehettek át. ★ * * Elsősorban pályakezdő, állás­talan fiatalok kapnak munkát Jászapátiban egy most induló útépítésnél. A munkaügyi köz­pont és a város önkormányzata megállapodása szerint a foglal­koztatottak bérét közösen állja a két szervezet. A munka a ter­vek szerint július 1-jén a Dan- kó Pista utcában kezdődik meg. Életesélyek Ma Magyarországon a cigányok a legkevésbé iskolázottak, a leg­kevésbé egészségesek és átlag- életkoruk nyolc-tíz évvel keve­sebb a magyarokénál - állította Rostás-Farkas György író a Ci­gány Tudományos és Művésze­ti Társaság által rendezett nem­zetközi konferencián. Ezt erősítette meg felszólalá­sában Raduly József, az Orszá­gos Cigány Önkormányzat alel- nöke is. Kiemelte: a magyaror­szági cigányok 72 százaléka hal­mozottan hátrányos helyzetben van a hiányzó infrastruktúra és a munkalehetőségek miatt. A munkaképes cigányok 78 száza­léka segéd- és betanított mun­kás. Rendkívüli sok a munkanél­küli is a romák között, pedig egy cigány családfő három és fél­szer több családtagot tart el, mint egy átlag magyar családfő. Raduly József arra is felhívta a figyelmet, hogy a mindenkori kormánynak kötelessége a ci­gány kultúra anyagi támogatása. Ezért felszólította a kormányt, hogy részesítse egyszer valóban értékes állami díjban a cigány kultúra és művészet legjelesebb képviselőit. Tanévzáró keresztelővel Hegedűs T. András nevét vette fel a Roma Esély Jaj, Istenem, hol az otthon? — énekelték cigányok és nem cigányok a Roma Esély Alternatív Alapítványi Szakiskola, Középiskola és Kollégium tanévzáró ünnep­ségén. A dalban feltett kérdésre a választ is megadták műsorukban a diákok: az iskolában, ahol ezúttal nem tanulni, hanem ünnepelni gyűltek össze tanárok és tanítványok. A tanévzáró minden iskolában vidám. Ám a legtöbb oktatásin­tézményben még ekkor is szo­katlan a vastaps és a diáksereg önfeledt éneklése. A Roma Esély tanulóinak azonban mindez olyan természetes volt, mint átvenni a bizonyítványo­kat. Szólt is a dal romától és nem romától, cigányul és ma­gyarul egyaránt. Doncsev Toso, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke ezért is vélte úgy, hogy a szolnoki iskola diákjai szeretetből példát mutatnak az egész országnak.- Az esély a jobb életre az is­kolában kezdődik - fogalmazta meg köszöntőjében az Oktatási Minisztérium helyettes államtit­kára. Kömyei László szerint ezt értették meg a Roma Esély tanulói, akiknek most az a feladatuk, hogy ezt a környezetükben is tu­datosítsák. A kisebbségben élő emberek ugyanis olyanok, mint azok az angyalok, akiket egy szárnnyal teremtett az Isten. Össze kell fogódz­kodniuk, hogy repülni tudjanak - mondta Kömyei László. Szolnok polgármestere mindezt azzal egészí­tette ki, hogy az esélyhez lehetőséget is kell adni. Szalay Ferenc szerint ezt igyekszik is minden eszközzel biztosítani a megyeszékhely önkor­mányzata. Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke arra emlékeztetett, hogy jó úton indult el a Lungo Drom, amikor 1995- ben, a cigánypolitika rendszerváltó programjá­nak megfogalmazásakor az oktatást állították kö­zéppontba. Ezt jelzi az a példátlan társadalmi és politikai támogatás, amit a szolnoki iskola élvez. A cigány politikus szerint azonban még csak fél­Dr. Pálfi Miklós (jobbra) és Kökény Kálmán a cigány önkormányzat nevében koszorúzta meg az iskola névadójának emléktábláját FOTÓ: M. J. úton járnak. Szükség van a Roma Esély program alapján működő óvodákra, általános iskolákra, sőt egy olyan szociálpedagógiai főiskolára, ahon­nan a cigány ügyért dolgozni tudó, felkészült szakemberek kerülnek ki. Jelezendő, hogy a Roma Esély már országos programmá nőtte ki magát, a tanévzáró ünnep­ség végén az iskola felvette egykori szakmai ve­zetőjének, a közel múltban elhunyt dr. Hegedűs T. András professzornak a nevét. ____________• V alódi változást várva Tanácskozás a roma oktatásról A valódi változások nem tör­téntek meg a romák oktatá­sában — fogalmazott dr. Ke­rékgyártó T. István társada­lomkutató azon a konferen­cián, melyen megpróbálták egy asztalhoz ültetni a kü­lönböző cigány iskolák ve­zetőit. A szakember vitain­dítójában kijelentette: min­denekelőtt egységes gondo­lati rendszerbe kellene fog­lalni az egymás mellett futó iskolai programokat. Doncsev Tosó, a Nemzeti és Etni­kai Kisebbségek Hivatalának (NEKH) elnöke úgy látta, leg­előbb a pedagógusoknak kell ! megfogalmazniuk a programo­kat, amelyek mellé aztán odaáll­hat a hivatal. Azokat a vélekedé­seket azonban túlzásnak tartotta, amelyek szerint a rendszerváltás óta eltelt tíz évben nem történt volna semmi cigányügyben, hi­szen elkészült a középtávú kor­mányzati cselekvési program. De jó esély van arra is, hogy 2002-re két városban - Debrecenben és Szolnokon - cigány kollégiumok jöjjenek létre. Az Országos Cigány Önkor­mányzat (OCÖ) vezetője elismer­te: szükség van a középtávú prog­ramra. Farkas Flórián szerint azonban a cigányságnak nincse­nek évtizedei kivárni az eredmé­nyeket. Ha nem lesznek rövid időn belül érzékelhető változá­sok, akkor felmorzsolódik a ci­gányság. A roma politikus éppen ezért sürgette, hogy a kormány kezelje nagykorúként a cigány­ügyet, és adjon a változtatáshoz eszközöket a cigányság legitim képviselőinek a kezébe. Az oktatás­ról szólva Far­kas Flórián ki­jelentette: min­den roma isko­lára szükség van, bármilyen program alap­ján is neveli a gyerekeket. Ám azok működé­sét megfelelő állami támogatások nélkül bizonytalanak tartotta. Szorgalmazta, hogy a pedagógu­sok közösen fogalmazzák meg a cigány oktatás legégetőbb problé­máit, amit aztán az OCÖ kellő súllyal képviselhet a nyilvános­ság előtt és a kormányzattal foly­tatott tárgyalásokon. Farkas Flórián: leg­fontosabb az együttgondolkodás Többfrontos küzdelem TELEKI JÓZSEF Nehéz feladatra vállalkozik, aki mostanság az el­esettek gyámolítására adja a fejét. Különösen így van ez, ha a szegények legszegényebbjeinek, a ci­gányok megsegítését tűzi ki élete céljául. Bár jogszabályokból, kor­mányzati programokból és szép szavakból, szólamokból nincs hiány, ám ezúttal is igaz: minden törvény annyit ér, amennyit meg lehet be­lőle valósítani. Manapság pedig pont ezzel, a megvalósítható­sággal van a legtöbb baj. A jelenlegi, az eredeti tőkefel­halmozás korát idéző társadal­mi-gazdasági környezet ugyan­is kevésbé kedvez a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását célzó törekvéseknek. A jelmondat Ame­rikát idézi: kellő erőfeszítéssel, kitartással mindent elérhetsz. Termé­szetesen ez - mint minden jelmondat - sántít. Ám mégis ezt tükrö­zik, hogy a szociális juttatások leginkább nem a legelesettebbeket, hanem a felfelé kapaszkodókat segítik. Bizonyos szempontból ez rendjén is volna, ha nem mélyülne folyamatosan a felső és az alsó ré­tegek közötti szakadék. A cigányság felemelkedését előmozdítani akaróknak mindezek mellett egy múltban gyökerező társadalmi berögződéssel is szembe kell nézniük - az előítéletekkel. A kézlegyintésekkel, „nem érdemes segíteni rajtuk, úgyse becsülik meg, amit kapnak”, vagy éppen az „ők nem akarnak beilleszkedni, változtatni életmódjukon” szemlélettel. Tény, hogy a cigányok többségének gondolkodásmódjában is vál­tozásra van szükség. Hiszen még a valóban segíteni akarókat is nem egyszer hallom panaszkodni, milyen nehezen tudták megnyerni egy- egy programhoz a romákat. Csak ha eleve feladjuk a harcot - bárme­lyik fronton is -, ha elfogadjuk, hogy mindez megváltoztathatatlan, akkor lemondunk a legelesettebbek felemelkedéséről, és a társada­lom ballasztként cipelheti tovább a leszakadók egyre népesebb tábo­rát. Szerencsére vannak, akik mindezt világosan látják - megyénk­ben nem is kevesen -, és anélkül, hogy csüggednének, teszik a dol­gukat. Kőbe vésett zenészek Kőbe vésik a jászladányi ci­gány zenészek nevét. A helyi kisebbségi önkormányzat ugyanis a közelmúltban el­határozta: emlékművet állít az elhunyt roma művészek­nek. A faluban sohasem volt hiány kiváló muzsikusokból. Az évszázados együttélés során a cigány és a magyar kultúrának egy sajátos keveréke alakult ki a faluban, melyet leginkább a roma zenészek képviselnek. Ezért hatá­rozta el a kisebbségi önkormány­zat, hogy emlékművet állít a köz­ségben egykor élt híres muzsiku­sainak - mondta érdeklődésünk­re Kállai László, a testület elnöke. Az elképzelést a falu önkormány­zata is támogatja, annál is inkább, mert szinte nincs olyan cigány család, melynek felmenői között ne akadna legalább egy híres ze­nész. A legnevesebb a Magyar Rá­dióban zenekarával először ci­gányzenét játszó Rácz (Tuskó) László. Leszármazottjai közül ketten is ülnek a kisebbségi ön- kormányzatban. A testületvezető Kállai László az unokája, helyette­se, Rácz Aladár pedig a középső fia a neves prímásnak. Rácz (Tus­kó) László mellett még hetven, 1850 után született jászladányi ze­nész neve kerül majd fel az em­lékműre, amelynek elkészítésével Pogány Gábor Ben& szobrászmű­vészt bízták meg. Az elképzelések szerint egyméteres dombra kerül­ne fel az a kőtömb, amelybe bele­vésnék a muzsikusok nevét. Hogy mikorra készül el az emlékmű, ma még nem tudni, az idei költ­ségvetéséből ugyanis 90 ezer fo­rintot tudott elkülöníteni erre a célra a kisebbségi önkormányzat. Kállai László azonban bizakodó, hiszen a falu az emlékmű felállítá­sához ingyen bocsátotta rendelke­zésükre a területet. Farkas Flóri­án, az Országos Cigány Önkor­mányzat elnöke pedig 200 ezer fo­rintos támogatást ígért, és számít­hatnak a Nemzeti Kulturális Örök­ség Minisztériumának segítségére is. így az emlékmű alapkőletételé­re már ősszel, a kisebbségi önkor­mányzat hagyományőrző rendez- vényén sor kerülhet.__________■ Cigányvilág gyermekszemmel A közelmúltban jelent meg a Tiszabőn 1992-1996 között mű­ködött Freinet-műhely osztály­újságjának, a Palacsintának az írásaiból összeállított könyv. A lapunkban megjelent cikk megjelenése utáni visszajelzé­sek arra ösztönöztek bennün­ket, hogy rendszeresen sze­mezgessünk az írásokból, vagy ahogy a műhelyben nevezték, a szabad szövegekből. Úgy hisszük, nem minden tanulság nélküli az, ahogyan a cigány gyerekek látták a világot Én szeretném, ha nem buknék meg, és ha kijárom az iskolát, men­nék tovább tanulni ápolónőnek. Ott szeretnék gyerekekkel lenni, öl­töztetni, etetni, és nem zavarnának el, csak akkor, ha valami rosszat csinálnék. Ezt szeretném.... Én mindig csak egy emberrel fogok lakni, de csak akkor, ha nem lesz italos. Ha rendes lesz, örökké vele maradok és a gyerekekkel, amíg meg nem halok. (Mága Anna) Én asztalos szeretnék lenni. Jól ta­nulnék, csinálnék apukámnak búto­rokat, és ő nagyon örülne. Lenne egy kamionom... Egy bomba nőt vennék feleségül.... En nem szeret­nék olyan lenni, aki gonosz a lá­nyokhoz. Megveri a feleségét, kilöki az utcára. Én megsajnálnám és meg­ölelném a derekát, mondanám neki, hogy gyere lefeküdni. Vennék neki gyűrűt, és ha születésnapja lenne, meglepném tortával és ruhákkal, ak­kor megcsókolna és én nagyon örül­nék neki. (Mága Dezső) Szeretném, ha mennék tovább ta­nulni. Zongorázni is jó lenne meg­tanulni. Nem szeretném, ha olyan lennék, mint a többi munkanélkü­li, hogy csak a családi pótlékból él­nék. (Mága Barna) Olyan ember szeretnék lenni, aki nem jár kocsmába inni, és egészsé­ges akarok lenni, tehát nem fogok cigizni. Becsületes és jó akarok len­ni. Szeretnék tovább tanulni, ha el­végzem a nyolc osztályt. Ha azt is elvégzem, akkor dolgozni akarok, nem akarom, hogy a munkanélkü­liekhez osszanak be.... nekem ha lesz feleségem, akkor nem iszom el a pénzt. (Burai Ferenc) A telepek jó tündére Felkelteni a cigányokban is az igényt önmaguk iránt, hogy taníttassák gyerekei­ket — erre tette fel életét Ra­fael Jánosné. Már egy esz­tendeje nem múlik el hét, hogy ne látogasson el Szol­nok valamelyik cigánytele­pére, még akkor is, ha a Lungo Drom Oktatási és To­vábbképzési Központ mun­katársaként erre senki és semmi nem kötelezi. Ez utóbbi persze nem teljesen igaz. Hivatalosan ugyan tényleg semmi nem kötelezi Rafael Jánosnét missziójára, ám indíté­ka mégis van számtalan. A leg­főbb, hogy maga is telepi gyerek volt. Bár abból az időből csak el­mosódott emlékei maradtak, de annál élénkebben élnek benne a megtapasztalt előítéletek. Az első munkahelyén például nem egy­szer hallotta: „bízd rá a koszos ci­gányra”. így nem csoda, ha akkor ő a munkahelyén, gyermekeik pe­dig az óvodában sírtak. Évekbe telt, míg bebizonyította: ugyan­úgy képes dolgozni, mint más. Rafaelné persze azt szeretné, hogy a mostani gyerekeknek könnyebben kezdődjön az éle­tük. Ezért is határozta el tavaly ta­vasszal, amikor az abonyi polgár- mesteri hivatalból az oktatási ala­pítványhoz hívták. dolgozni, ha teheti, segít a telepi cigányokon. Az alapítvány vezetőjében, Paksi Évában kitűnő társra talált, nem csak engedik, de ösztönzik is ön­ként vállalt feladatában. A kezdet persze így sem volt könnyű. Amikor először ment ki az egyik városszéli telepre, nem éjrpen szép szavakkal fogadták. Am amikor cigányul köszönt rá­juk, megváltoztak az emberek. Az­óta hetente két-három napot is kö­zöttük tölt. Beszélget velük, meg­hallgatja a problémáikat, és ha tud, segít. A közelmúltban még egy szociológiai felmérést is készített. Mindezt csontig hatoló fagyban és tűző napsütésben, az utcán. Rafaelné szeretne egy közössé­gi házat a telepen, ahol nem csak a személyes problémáikat mond­hatnák el az emberek, de tanfo­lyamoknak, továbbképzéseknek is helyet adhatna. Sőt, még felnőt­tek iskolája is működhetne ott, ahol az írástudatlanok megtanul­hatnák a betűvetést. , A célnak megfelelő üres lakás is akadna a telepen, az önkor­mányzat azonban kiutalás helyett csupán sátrat ajánlott fel az asz- szonynak. Rafaelné szerint vi­szont nem sátorra, hanem rugal­masságra volna szükség. A leg­több jó ötletnek ugyanis nem fő­ként a pénz, hanem a rugalmas­ság hiánya a legfőbb kerékkötője. Eredmények azért így is van­nak szép számmal. Nemrégen zá­rult le például a telepi cigányok­nak szervezett szőnyegszövő tan­folyam. Az, hogy többen eljutottak a vizsgákig, nem kis mértékben kö­szönhető a munkaügyi központ támogatásának, hogy a szolnoki „tanulóknak” is tudtak útiköltsé­get fizetni. A telepen élő csalá­doknak ugyanis a napi 400-500 Rafael Jánosné: leginkább a hivatalok ru­galmasságára lenne szükség forint, amit buszjegyre kellett köl­teniük, tetemes kiadást jelentett volna. Rafaelné most azon fáradozik, hogy a telepeken a házak körül kis konyhakertek virágozzanak. Az ott élő cigányemberek érdek­lődését már sikerült felkelteni, és úgy tűnik, az önkormányzati in­gatlanokat kezelő Szollak Kft. is támogatja az ötletet. így Rafaelné joggal reméli, hogy jövőre ez az álom is valóra válik. Nem a legelesettebbeket, hanem a felfelé kapaszkodókat segítik

Next

/
Oldalképek
Tartalom