Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)

2000-06-03 / 129. szám

2000. Június 3., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGY Nézőpont Pedagógusnapra Az ókori görögöknél a paidagogosz az a rab­szolga volt, aki a gyerekeket elkísérte az iskolá­ba. Mára azért módosult a helyzet, hiszen a va­lamikori szolga ott is ragadt, abban az intézet­ben, jobban mondva jogutódjában. Időközben ragasztottak a hivatásra más jelzőt is: a nemzet napszámosa, vagy nadrágos ember, az apró te­lepüléseken ez is kijárt. Évtizedek óta cikkek, írások garmadája sugallja: több fizetést, keresetet, megbecsülést érdemelnek, hi­szen ők oktatják a jövő nemzedékét. Mások váltig bizonygatják, az is bolond, aki ezt a pályát választja az alacsony járandósá­gért. Ha meg nem azért, jóvátehetetlenül elkötelezett gyermek­párti. De lehet, mindkét állítás benne foglaltatik a döntésében. és erre ezer okuk van Holnap őket ünnepel­jük, lesznek szép beszé­dek a helytállásról. Ré­gen azért egy vacsora is kijárt, ami mára szendvicsekké, szegé­nyebb helyeken ropikká, sós pogácsákká szelídült. Viszont vi­rág lesz, kocsideréknyi, esetleg könyv. Egyéb meglepetést, mondjuk Cavintont nem ajánlok, mert nem sok az a jó humor­ral megáldott oktató, aki ezt a nebulóktól kellő derűvel elviseli. Akkor sem, ha a gyerekek fejben tartják az összes ígéretet: a megvalósultat és a beteljesületlent is. Mert ne felejtsük: a peda­gógusok érzékenyek, és erre ezer okuk van. Akkor is, ha jön a cáfolat: felhígult a pálya, akadnak köztük, akik nem szeretik a gyerekeket Ha ez így igaz, esetleg részben az, szörnyű lehet ne­kik, hiszen ez is az a hivatás - a szülőin kívül -, ahol alapkö­vetelmény, vagy annak kell, kellene lennie, hogy szeresse a di­ákságot. Akik ugyan - az igaz - olykor szemtelenek, olykor smirglis modornak, olykor nyíltak, vagy már sajnos nem is azok, mert hatottak rájuk a felnőttek, hatott az élet, a napi való­ság. Pedagógusnak lenni nehéz és könnyű. Nehéz, mert a külső világ, a politika mindig beleszól az iskolai életébe. Közvetlenül vagy közvetetten. Irányít, mutatja az emberideált, a helyes utat, amelyről rendszeresen kiderül, hogy inkább utca, zsákutca. Ugyanakkor könnyű, mert a jó nevelő mindig önmagát, szülei­től tanult erkölcsi értékeit adja. Nem kivételez, egyszerre szigo­rú és megértő, akivel a tanórán kívül annyi mindenről véle­ményt lehet váltani. Akkor is, ha a tanárnő, tanár úr gyalog jár suliba, netalántán kerékpárral, a kérdező pedig négy keréken. Jó lenne, ha ehhez a csodálatos hivatáshoz a hozzá tartozó sallangok is hasonlóak lennének: bér, óraszám. Ezt érjék meg az elkötelezett, megszállott pedagógusok, kívánom, kívánjuk a 2000. esztendő legelső júniusi vasárnapja környékén... &Jo1Uí£tt A pedagógusok érzékenyek, Türelemjáték vagy művészet? Szolnok A megyei modellezőszövet­ség szervezésében száraz­földi, vízi és légi közlekedé­si eszközök modelljeiből nyílt kiállítás nemrég a Helyőrségi Művelődési Ott­honban. A kiállítók egyiké­vel, a szolnoki Kovách An­tal nyugdíjas tanárral be­szélgetve bepillantást nyer­hettünk a modellkészítés rejtelmeibe is. A hetvenkét esztendős egykori pedagógus saját bevallása szerint kézügyességét anyai nagyapjától örökölte, s ennek eredménye­ként gyorsan megbarátkozott a képzőművészet különböző ágai­val is. Később hivatása gyakorlá­Egy-egy hajómodell megformálásához sokszor egy év is kevés fotós b. j. sa közben is hasznára vált ilyen irányú érdeklődése és tehetsége, hiszen hosszú ideig dolgozott magyar-történelem és rajz szakos középiskolai tanárként. A modellezés irányába még a nyugdíjba vonulását megelőző években egy kollégája, nevezete­sen a megyei modellezőszövet­ség jelenlegi elnöke, Barna Ru­dolf csábította el. Azóta történel­mi idők kicsinyített, korhű hajó­másainak barkácsolásával fogla­latoskodik. Idős fejjel beiratko­zott a kollégája által vezetett isko­lai modellező szakkörre is. Mint mondja, a modellezéshez szük­ség van egy nyugdíjas idejére, de tartalmas tevékenység, hiszen nem csak aprólékos, de kiváló agytorna is. A modellkészítés rejtelmeiről Kovách Antal meglepő informáci­ókkal szolgált. Megtudtuk tőle, hogy egy-egy hajómodell aprólé­kos megformálásához sokszor egy év is kevésnek bizonyul.- Minél nagyobb egy modell, annál könnyebb összeállítani az apró tartozékokat. Én mindent saját magam állítok elő, de sok­szor nem is ez kerül a legtöbb időbe, hanem az idegen nyelvű, speciális szakiro­dalmat lefordítani - me­sélte. így nem annyira költséges ez az elfoglalt­ság, mint hogy ha bolti készletből dolgoznék. A hajdani tanár tervei­ről elárulta:- A hajómakettek ké­szítésénél megállapod­tam, és érdekel ezek tör­ténelmi háttere is. Most éppen a Moby Dick névre hallgató, valamikori ame­rikai bálnavadászhajó ki­csinyített utánzatával bí­belődöm. Remélem, még idén nyáron elkészül, bár mindig csak addig foglal­kozom vele, amíg győzöm türe­lemmel, és az is előfordult már, hogy egy hónapig felé sem néz­tem. Azért a végén persze mindig ott találom magam a munkaasz­tal mellett. Az ugyanis leírhatat- lanul nagyszerű érzés, amikor a karcsú hajótest formát kap a ke­zem alatt... BUGÁNY JÁNOS Másfél évig kómában „Olyan volt, mint egy hosszú álom” Ajándék francia varrodai gépsor? JÁSZAPÁTI Tibor még csak 25 éves, de több nehézségen keresztülment már, mint más a haláláig. Az udvarias, érdeklődő tekintetű fiatalemberről ránézésre senki nem mondaná meg, hogy másfél évig feküdt kómában. Szolnok Már gyerekkorában megismerte a kórházat, hi­szen egy veleszületett rendellenesség miatt mű­teni kellett. Akkor is a szülei hittek benne, hogy érdemes vállalni a tortúrát. Amikor fiatalember­ként egy szörnyű baleset áldozata lett, hozzátar­tozóinak hite akkor sem fogyott el. Tibor a kato­naidejét töltötte, ami­kor olyan balesetet szenvedett, amit nem szoktak túlélni.- Ejtőernyőztünk, és amikor rám került a sor, én is kiugrottam a gépből. Azonban az ejtőernyő nem nyílt ki, és én 870 méter magasból leestem. Az volt a szerencsém, hogy nem föld volt alattam, hanem a Holt-Tiszába csapód­tam. Nagyon súlyos állapotban vittek kór­házba, többek között gerincsérülést szen­vedtem. A szolnoki Hetényi kórházban feküdt, kómában, másfél évig nem is tért magához.- Azt mondták, ezer esetből egyszer ha előfordul, hogy va­laki túlél egy ilyen balesetet. Amíg bent voltam, tizenhétszer műtötték meg. Az operációk közben sem tértem magam­hoz. Azt mondták ugyan, hogy az utolsó műtét előtt rövid ideig magamnál voltam, de én erre nem emlékszem. A szüleim és a feleségem egész idő alatt jártak be hozzám, ők hittek benne, hogy meggyógyulok. — Mit érzett, amikor újra magához térti — A baleset 1992 őszén történt, és én 1994. május 14-én hagyhattam el a kórházat. Nekem olyan volt, mint egy hosszú alvás. Amikor ma­gamhoz tértem a kómából, hat hónap kemény munka kezdődött, gyógytornával sikerült úgy talpra állnom, hogy a saját lábamon jöttem ha­za.- Észre lehetett venni, hogy kiesett másfél év az életéből? — Nem. Mivel a környezetemben nem sok minden változott, nem volt szembetűnő a ki­esés. Tibor azóta úgy él, mint más ember. Közben született egy gyereke, és elhelyezkedett a szak­májában, víz- és gázszerelőként dolgozik. A honvédségtől járadékot kap a balesetért. A ne­héz fizikai munkától eltiltották, bár olykor a szerelés kapcsán mégis része van benne, de azt mondja, csinálja, mert szereti a szakmáját. A balesete nem csak az emlékeiben él, szervezete is őrzi a múltat. Legtöbbször állni láthatjuk, ugyanis ha sokat ül egy helyben, fájdalmat érez. És az is megtörténik vele, hogy két-három hóna­pot táppénzen kell töltenie. Cserében, hogy élet­ben maradt. PAULINA ÉVA Gyönyörű látvány a lassan leereszkedő ejtőernyős. Tibornak azonban nem nyílt ki az ernyője... ARCHIV FOTÓI CSABAI ISTVÁN Az Ipari, Kereskedelmi, Vendéglátó- és Szakképző. Iskola immár hosszú évek óta rendszeresen sikerrel szerepel Franciaország­ban, a lyoni Szakmák olimpiáján. Ám mint min­den ötkarikás játékokon, itt sem csupán a győzelem, hanem a részvétel a fontos, hiszen ennek révén szület­hetnek ismeretségek, kap­csolatok, majd jó együtt­működések. Az apátiak a megye nemzetközi kapcsolatainak keretében egy lyoni „vendégszereplés” alkal­mával kötöttek ismeretséget a helyi Helene Boucher szakkép­ző iskolával, amelyből lassan­ként testvériskolai együttműkö­dés szövődött - tájékoztatta la­punkat Báli István, a megyei ön- kormányzat külügyi szakrefe­rense. Ennek egyik fontos állo­mását jelentette a francia oktatá­si intézmény két tanárának múlt heti látogatása, akik a magyar is­kolával, annak képzési rendsze­rével ismerkedtek. A vendégek e rövid idő alatt szerzett tapaszta­lataik alapján is megállapították: a jászapáti intézményben a fran­cia viszonyokhoz képest szeré­nyebb anyagi és tárgyi feltételek között zajlik a képzés, ám an­nak színvonala ettől függetlenül európai mércével mérhető. A lá­togatás alkalmával a két iskola kapcsolatának szorosabbra fű­zése is szóba került. A vendégek ennek szellemében két, nőiru­ha-készítő tanulót meghívtak Lyonba. A vendégek részéről olyan el­képzelések is megfogalmazód­tak, melyek szerint a francia is­kola varrodájának új állapotú gépsorát a magyar testvériskolá­nak ajándékoznák. Amennyi­ben ez a terv valóra válik, a tar­talmas és egyre mélyülő testvér- kapcsolat mellett az apáti intéz­mény több millió forint értékű eszközállománnyal lehet gazda­gabb. BUGÁNY Újra megvehette saját házát Guth Sándor alapítója volt a kisgazdapárt megyei szervezetének, de ma már nem politizál Hogy micsoda döbbenetes idők jártak a XX. században a magyar honban, arra Guth Sándor és nagykörűi lakása az egyik példa. Az L alakú, verandás, karbantartott parasztház folyosóján tábla, rajta az írás: Megszenvedtek 1952—1995. Nagykörű Guth Sándor a kétszer megvásárolt nagykörűi nagyszülői, szülői ház előtt. Azóta a korszerű­sítésre már ő is rengeteget áldozott. fotó. cs. i. A bonyodalom ott kezdődött, hogy Guth Sándor a második vi­lágháború után pár évvel osztály­ellenség, kulák lett. Legalábbis az akkori hatalom annak nevezte, és így is bánt vele. Hogy miért, arra keressük a későbbiekben a vála­szokat, hiszen az akkor tizenéves fiatalember se nem politizált, se egy bántó szót nem mondott a ko­pasz fejű vezér irányította, diri­gálta mindennapokra. A gubancot tulajdonképpen apai nagyszülei okozták, akik a kulákká nyilvánítást - talán sze­rencséjükre - már nem érhették meg. Szóval akkor még 1893-at ír­tak, amikor a nincstelen nagyszü­lők hajóval nekivágtak az ígéret földjének, az Amerikai Egyesült Államoknak. A nagyapa éjt nap­pallá téve dolgozott, szabóként kereste a dollárokat, a felesége ét­teremében helyezkedett el. Min­den pénzt az élére raktak, nem a kocsmába hordták vagy esetleg elkártyázták, és harminc év mun­ka után lett annyi összegük, hogy 1923-ban hazajöttek. Ott, Nagy­körűben, a szülőfalujukban tele­pedtek le, és még ugyanebben az évben felépítették a mostani há­zat, ahol Sándor unokájuk él. Meg vásároltak 33 hold földet, ami aztán később vörös posztó­nak számított, hiszen ezért kulák- nak nyilvánították őket. 1952-ben összesen huszonnégy órát kap­tak, hogy elmenjenek a házukból, amelyet a kor szokása szerint ál­lamosítottak. A nagyszülők már nem éltek, a szülők csak úgy bír­tak elhelyezkedni, mint osztályel­lenségek: az egyik az ország egyik részén, a másik onnan jó messzire. A fiatal fiúnak szerencséje volt, származása ellenére Kemény Laci bácsi felvette a közgazdaságiba, és ott is érettségizett. Később ag- ronómus lehetett. Dolgozott té- eszben, állami gazdaságban, és Szolnokon a kertészetből ment nyugdíjba. Politizálni a rendszer- változás előtt, körül kezdett, és 1989-ben nyolcán megalapították a Független Kisgazdapárt szerve­zetét Szolnokon. Nagyon sok alapszervezet létesítésében segí­tett, és akkor a párt megyei első alelnöke, sajtószóvivő volt. Száz­három cikk jelent meg a neve alatt, de végül néhány szép, küz­delmes év után nem értett egyet a párt vezetésével, és 1998-ban visszavonult. Gazdálkodott, fize­tett a visszakapott földjei munká- lásáért, de hát kiderült, ez a mód­szer túl drága, járhatatlan. Kapott kárpótlást is, és most haszonbér­be adta a földjeit. De maradt neki négy gyümölcsöse, ahol cseresz­nye, meggy, barack díszük. Az idei terméskilátásokról annyit: volt jobb. Sőt, csak jobb volt. Ha jönne egy jókora eső, talán 40 százalékos lehetne a termés, ha nem lesz zuháré, nincs mit érté­kesíteni. A másik csoda 1995-ben tör­tént. Végre-valahára a negyedik lakótól megvásárolhatta, újravá­sárolhatta nagyapja, apja és az ő házát, amelyet egykoron államo­sítottak. A nagyszülei után úgy lett az övé, hogy ismét kifizetett érte egy jókora summát. Azért, hogy a sajátja a sajátja lehessen. Nem politizál, de figyeli a vilá­got, a környezetét. Katasztrofáüs­nak tartja a mezőgazdaság hely­zetét, a megyében siralmasnak. Mert miközben az üzemanyag és a növényvédő szerek ára a csilla­gos égig kúszik, a termékeké nyo­mott, alacsony. Ráadásul ha el is viszik, olykor bizonytalan, lesz-e érte fizetés. Ennek ellenére a föld­től nem szakadt el, mivel ebbe született, élt, ezt folytatja, hiszen ehhez ért. Hatvannégy évesen, túl jó néhány nagy pofonon és csaló­dáson. Ezek egy részét azért kap­ta, mert a nagyszülei Amerikában rengeteget gürcöltek, és itthon néhány tíz hold földet vásároltak, majd műveltek. Egészen addig, amíg az utódokra rá nem sütötték az osztályellenség bélyegét. D. SZABÓ MIKLÓS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom