Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-22 / 144. szám
11. OLDAL | 2000. Június 22., csütörtök Oda a hízók ára? Bézi Lászlóval, aki hetvenkét éves nyugdíjas, a városi piacon találkoztunk. Amit elmondott, több mint elgondolkodtató: — Nem vagyok egyedül az állítással, nehéz, nagyon nehéz a megélhetés. Ha kifizetek mindent, tizenötezer forint marad havonta. Enni, ruházkodni, szóval mindenre. Éppen ezért hizlaltam. Tavaly december 16-án a Solami elvitte két hízómat, ámbár az érte járó 42 ezer forint azóta sem érkezett meg. A fiamnak meg 89 ezerrel adós a Solami, de van itt olyan gazdálkodó, akit félmilliónál is többel kurtítottak meg. Kérdezem: hogyan lehet ilyen csinálni demokráciában? Miféle törvények érvényesek itt, hogy tartozik valaki, tartoznak valakik a kisújiaknak több millióval - és mégis vígan élik világukat. Másik üzemet vezetnek, maradnak vezéreknek, miközben tönkreteszik a kisembert. Azt, akiből megtollasodnak, mi pedig itt állunk kifosztva. Kérdik, miért adtuk oda. Dehát uram, honnan tudja egy hozzánk hasonló, hogy a keservesen megtermelt hízóját ingyen viszik el, értékesítik, miközben akik ezt csinálják, azoknak a ha-. juk szála sem görbül. Nem szólnék egy szót sem, ha itt egyedül én lennék a kárvallott. De sok százan jártunk így. Ezért felteszem a kérdést: ahelyett, hogy állandóan az Európai Uniót szajkóznának, meg hogy Európába megyünk, nem kellene rendet tenni ebben az országban?! Olyan törvényeket alkotni, hogy végre lezáruljon az olajügy, a tejügy, a sertésfelvásárlás ügye. Mert ahogy én ezt most látom, úgy tűnik, ez nem érdeke sok-sok nagyembemek. Ellenkező esetben már régen született volna ezek ellen is valamilyen paragrafus... Tanórát mentettünk A 10. bések azóta már vakációznak A régiek az újak is A település három oktatási intézményében járt le a korábbi igazgatók ötéves megbízatása. Kiírták a pályázatokat, várták a jelentkezőket. Lezárult az eljárás, és a közelmúltban az önkormányzati képviselő-testület döntött, mindhárom iskolában a korábbi vezetők kaptak az újabb ciklusra megbízásokat. így az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola direktora Debreczeny Zoltán, az Arany János Általános Iskola igazgatója Kecze István, a Kossuth Lajos Általános Iskoláé pedig Palágyiné Rúzs-Molnár Katalin lesz. A megbízások 2005. augusztus 11-ig szólnak. Tulajdonképpen a legutolsó órák egyikét mentettük meg a diákoknak az Illéssy Sándor Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola lO.b osztályában azzal, hogy bekérezked- tünk, bár ez ellen a 34 ott lévő tanuló egyike sem tiltakozott. Ami az arányokat illeti, tizenhét a fiú és ugyebár hasonló a hölgyek száma. Általában helybeliek, de járnak ebbe az osztályba Túrkevéről, Ecsegfalváról, Kunmadarasról, Kenderesről, Karcagról is. Hogy a későbbiekben minek készülnek, íme a koránt sem végleges lista: lakatosnak, bőrdíszművesnek, szobafestőnek, nőiruha-készítőnek, esztergályosnak, varrógép-műszerésznek. Szeretik a sportot is, páran Kenderesen rúgják a bőrt, Török Zoli testépítő, míg Vad Gabi megszállott pecás, de a legnagyobb halat még nem fogta ki. Ami a nyarat illeti, többen Magyarhertelenden töltenek a városi táborban néhány napot, mások a rokonoknál, ismerősöknél több-kevesebb ideig dolgoznak. A legirigyeltebb Bana Krisztina, aki egy csokoládégyárban szorgoskodik néhány hetet. Még egy biztos: most Kriszti 53 kilót nyom. Ha nyár végén sokkal több lesz, az a csokigyár vesztesége... Elillant, akár a kámfor Bemegy a börtönből szabadult a városházára, mivel egy kis segély kellene. Ott aztán törték a fejüket, mert az elzárást nem véletlenül kapta, hiszen sok minden a kezéhez ragadt. Főleg olyasmi, ami nem az övé. No mármost aligha akad önkormányzat, aki ezt még külön is díjazná, mondjuk eseti segéllyel. Mert ha ezt tenné, szinte felhívásnak vennék: lopjon csak kedves, nyugodtan, ha szabadul, mi még segélyt is adunk. Vakarták a féjüket, mit tehetnének, amikor az egyik hölgynek mentő ötlete támadt.- Lesz állása, jóember! Közmunkásokat keresünk, utcákat, tereket, árkokat rendbentartani. És ezért fizetünk havonta.- Ha jól hallottam, dolgozni kellene? - hökkent meg a betérő.- Jól hallotta! - így a hölgy, mire az úr elsápadt.- Mindjárt visszajövök, csak kimegyek a vécére.- Tessék nyugodtan, várjuk. Nagyon ráijeszthettek, mert a segélykérő a mai napig nem jelentkezett. Rettentően vacoghat a szerencsétlen az állandó, több hónapos, fizetéssel járó munkától... Hej, most a strandon lenni A medencében vidám az élet, főleg ha úszni is tud az ember ragyogó Édes a vízi élet! Bizony az, főleg olyankor, ha árnyékban is 34 fokot mutat a hőmérő. Éppen ezért jó hír, hogy minden építkezés, korszerűsítés ellenére a városi strand már fogadja az úszni, lubickolni, napozni vágyókat. Ottjártunkkor a nagymedencét töltötték, a gyógymedence fölé pedig elkészült a tetőzet, így annak sincs akadálya, hogy ez a medence is ismét használható legyen. Ha a kánikula marad, gyaníthatóan hamarosan megdől a napi jegyet váltók száma, a kétezres rekord. Az első holland vendégek már megérkeztek, de jönnek majd a motorosok is hagyományos rendezvényükre. Illetve változatlanul kinn vannak a diákok: ki napozni, ki az úszás tudományát csiszolni, főleg a hölgyek pedig azért, hogy az új fürdőrucit valahol csak meg kellene mutatni. És erre nyaranta a strand a legalkalmasabb hely... Az utat ő akarta így- Egész életemben azt vallottam: nekem nincs külön örömöm, a mások öröme az enyém is, mely boldoggá tesz azzal, hogy rám visszasugárzik. Ha neki nem jó, az ő bánata az én bánatom is - mondta a kisújszállási dr. Szabó Lajos, nyugalmazott igazgató, helytörténész, megyei képviselő, aki nemrég vette át a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Díjat. A tanár úr Kisújszálláson él, de nagykunságinak vallja magát. Kunhegyesen született, bár éppúgy otthon érzi magát Török- szentmiklóson, Túrkevén, Karcagon is. Majd’ négy évtizedes pedagógusi pályafutása alatt több nemzedéket tanított a táj, a történelem, a múlt szeretetére. Történelem-földrajz szakos diplomája mellé 1968-ban bölcsész- doktori címet szerzett. S hogy pedagógus lett, abban nagy szerepet játszott a kunhegyesei általános iskolában tanára, Fabó Zsigmondné, akinek ma is szívesen emlékszik irodalomóráira, a kisújszállási gimnáziumban Gy. Molnár Lajos, az egyetemen pedig a tájföldrajzot tanító Kádár László professzor. A tanítás mellett szabad idejét a történelmi Nagykunság megismerésére és megismertetésére fordítja dr. Szabó Lajos. Kutatási eredményeit tucatnyi könyvben, tanulmányban publikálta. A legbüszkébb a Kisújszállás története a XVI-XIX. század első negyedéig című munkájára, mely húsz év kutatásának eredménye. Most a kisújszállási '56-os események tényfeltáró, hiteles kutatását végzi. Munkájával nem tetemre hívásra készül, de véleménye szerint a múlttal el kell számolni. Az ’56-os hagyományápoló alapítvány titkáraként pedig azon fáradozik, hogy közadakozásból obeliszket állíthassanak a református templom elé. A politika sem áll messze tőle, hiszen 1990-1994 között a 7. választókerület lakosait képviselte MDF-esként a parlamentben. Dr. Szabó Lajos a Magyart Lajos által megfogalmazott alapelvhez- „Az utat én akartam, mert engem akart az út” - tartotta magát, és ez így lesz a jövőben is. DARÓCZI ERZSÉBET Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Csorba külterület és valahol a végtelen pusztán süti a nap Kisújszállás és Örményes között. Minden Kisújhoz köti: odajárnak a gyerekek iskolába, a betegek orvoshoz, és ha már elutaztak a városba, be is vásárolnak. Ebben a tanyaközpontban 27, mások szerint 28 család él. Palágyi István 1949 óta lakik itt. Járókeretre támaszkodva figyeli háza előtt az idő múlását.- Itt az is esemény, nagy esemény, ha jön egy idegen autó. Csendesebben múlik a világ, mint benn a városban. Az itteni ember rengeteget vár: az érkező, az induló buszra, hogy kinyisson a bolt, a postásra, hoz-e levelet, vagy az orvosra, ha nagy a baj. Meg a távol élő gyerekekre, unokákra, mikor jönnek már. Szombat Szilárd éppen bezárta a boltot, de egy asszony kedvéért újra nyitja, aki cukrot vásárol meg cigarettát. A havi forgalom sem eget rengető, 300-350 ezer forint. Lakik itt Tanyán megtanul az ember várni vagy 75-80 ember, az idegen ritka, akár a fehér holló. A legidősebb csorbái Kovács István, aki már túljutott a hetvenen.- Két nagy kérésünk lenne. Az egyik az út, mert lassan már lövészárkok tarkítják. A másik a telefon. Igaz, egyre több a mobilkészülék, de egy nyilvános fülke elkelne az itteni embereknek, ha nagy a baj, vagy sürgősen kellene valaki, valami.- A bolt milyen?- Tanyasi.- Nem szidja?- Nem. Ami nekem szükséges, megvan benne. Különben is úgy vagyok vele, mint az egyszeri ember az intézővel.- Az hogy tett?- Megmondom a szemébe / Hadd menjen a fülébe! Szabó Sándorék is nyugdíjasok, ő már öt éve. Kendere- si, a felesége ide valósi, és 41 éve laknak itt. Szegény asz- szonyt megijesztettük, az első pillanatban el sem tudta képzelni, kik vagyunk. Rosszra gondolt, talán baj lehet valamelyik távoli gyerekkel, unokával. Noha tisztázódott a félreértés, egy nyugtatót lenyelt az ijedelemre. Szabóék jószággal foglalkoznak.- Lassan lemondunk róluk. Korábban évente kiment erről a portáról Szabó Sándorék német juhász-kutyái most még szelídek nyolc-tíz hízó. Megkaptam az árát, de kevés. Nem éri meg. Egy anyadisznó untig elég.- Mi hiányzik ön szerint itt a legjobban?- A jó út és egy telefonfülke. Aztán a buszjárat is olyan, aki reggel bemegy valamit intézni a városba, és nincs kocsija, a délután hozza haza. Itt is várni kell, ott is, az orvosnál is, a patikában is, szóval hiába van közel Kisújszállás.- Jószág egyre, kevesebb. Mivel foglalkoznak?- Kutyákkal. A német juhász alom törzskönyvezett, messze környéken ismert. És ha elviszik, akkor fizetnek is érte, és nem úgy csinálják, mint a Solami a sertéshizlalókkal. Ami a lakossági kéréseket illeti, láttuk: elkezdődött a várvavárt útjavítás. Ami pedig a közterületi nyilvános telefont illeti, a polgár- mester szerint az is hamarosan megvalósul.
