Új Néplap, 2000. június (11. évfolyam, 127-151. szám)
2000-06-22 / 144. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2000. Június 22., csütörtök Zsebünkre megy a játék A reklám súlyosan érinti pénztárcánkat Túl sok a reklám. Ma már egyre többen vagyunk, akiket ez zavar. Ezért is örültem a reklámok haszontalanságáról a lapban május 25-én megjelent észrevételnek. A levélíró véleményét kiegészítendő, van azonban más következménye is a feleslegesen ránk erőltetett propagandának. Mindenekelőtt a pénztárcánkat érintő hatása az, ami bennünket érzékenyen érint, mert nyilvánvaló, hogy az áru árában a reklámok költsége is benne van. Mi pedig minden megjegyzés nélkül elfogadjuk ezt. Ezért is lep meg, hogy kevés kifogással találkoztam eddig a reklámköltségek zsebünket érintő hatása tekintetében, inkább csak a környezetszennyezés oldaláról szólnak a panaszok, és főleg a ha- szontalanságukat firtatják. Érdekes, hogy csak a négyévenként ismétlődő választások reklámhadjárata idején tapasztalható megkülönböztetett érzékenység az anyagi hatást illetően. Ez esetben azonnal felvetődik a téma, és országszerte visszhangzik a: „mibe kerül ez nekünk” kérdése. Pedig csekélyke összeg ez a négyévenként jelentkező egyszeri propaganda a négy éven keresztül folyamatosan, nap mint nap megfizettetett reklámköltségekhez képest. Miért e megkülönböztetett érzékenység? Lehet, hogy ez utóbbit nem gerjeszti senki? A reklámokat igyekeznek velünk természetesnek elfogadtatni, s azt is, hogy nekünk ezt meg kell fizetni. S hogy ez mibe kerül? Nagyon egyszerű kiszámolni: egy családra nézve pontosan annyi, mint amennyi papírt egy év alatt a postaládánkba gyömöszölnek. Apropó! Ehhez még adjuk hozzá a televízióban, rádióban, sajtóban, útszéli hirdetőtáblákon szereplő hirdetéseket is. Én ennek a nagyságrendjére vagyok érzékeny, és örülök annak, hogy egyre többen döbbennek rá: mennyi pluszköltséget fizettetnek meg velünk. _____________________________________PAPP LÁSZLÓ, SZOLNOK D ÍJAZOTTAK. A szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézményében a közalkalmazotti testület és a szülői munkaközösség által alapított Baross Gábor- emlékérmet az idén Humliné Marton Julianna tanárnő, Ökrös Sándor gyakorlati oktató és Mikes Árpád szülő kapta meg, Gratulálunk a szép elismeréshez!__________________simon László taointézmény-vezető P szichológusok tanácskoztak Lassabban a tempóval! Jómagam is kerékpározom, de nem a járdán és nem őrült sebességgel! Már több ízben tapasztaltam, hogy a szolnoki autóbusz-pályaudvar területén, de a Hild János téren is úgy száguldanak el mellettünk a „bicajo- sok”, mintha kerékpár-versenypályán gurulnának. Ámíg baleset nem történik, addig kellene megtiltani a forgalmas helyeken emberek, gyermekek között az ilyenfajta száguldozást! _____________VÖRÖS LÁSZLÓMÉ, SZOLNOK E gy marék föld... A második világháború borzalmainak egyike a zsidók deportálása volt. Ötvenhat évvel ezelőtt, 1944. június 25-én a szolnokiakat vitték el, június 29-én a jászapátiakat, 30-án a jászberényieket vagonírozták be. Közülük csak kevesen élték túl, de akik megmenekültek, azok is többnyire új hazát kerestek maguknak. Egy New Yorkban élő idős asszony rokonaival együtt ellátogatott a jászapáti zsidótemetőbe, ősei nyughelyéhez. A haza- látogatók elismerően beszéltek arról, hogy - az önkormányzatnak és néhány lokálpatriótának köszönhetően - a temető menynyire gondozott. A látogatók a jászapáti temetőből egy-egy marék földdel térnek haza, hogy azt elvigyék a New-York-i temetőben nyugvó magyarok sírjára. _____ ______ BÁTHOR PÁL, JÁSZAPÁTI E gymásra figyelve Napjainkban nem ritka, hogy arról hallunk, népek, nemzetek tűnnek el. Minden okunk megvan tehát, hogy ne legyünk közömbösek a világ és embertársaink sorsa iránt. Ne csak önmagunkkal törődjünk; segítsük, gyámolítsuk azokat, akiknek arra szükségük van. Egyedül semmire sem megyünk. Hiába süt a nap, dalol a madár, ha nincs kivel megosztani örömünket, bánatunkat, üres marad a lelkünk. Mit számít, hogy kinek milyen a bőre színe, milyen a vallása, ha jó a szíve! Csak az ember képes úrrá lenni a természeti csapások felett, de tudnia kell önmagát is legyőzni. Legyünk társai, segítői egymásnak, öregek, fiatalok és más-más nyelvet beszélők egyaránt. Hogy mit hoz a holnap, nem tudhatjuk. Legyünk hát jók a társas, a családi kapcsolatainkban, adjunk minél többet magunkból, mert amit elmulasztunk, később már nem pótolhatjuk... Gondolatait lejegyezte: MOLNÁR FEREMCNÉ, SZOLNOK Rangos hely - a megyeháza díszterme - adott helyet a közelmúltban a Magyar Individuálpszicho- lógiai Egyesület sorrendben immár ötödik vándorgyűlésének, amelynek fővédnöki tisztét Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke, védnöki tisztét pedig Virágáé Katona Zsuzsa, a Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója vállalta el. A meghívott előadók reprezentánsai voltak azon szakterületeknek, amelyek az individuálpszi- chológiát alkalmazzák. Száznegyvenhat regisztrált résztvevő volt jelen, de többen (egyetemisták, főiskolai hallgatók) is meghallgattak egy-egy előadást. A témák iránt érdeklődők az ország minden tájáról érkeztek, sőt határon kívülről is néhányan. Többek kifejezetten a Zürichből erre az alkalomra megkért Kenesseyné Szuhányi Mária előadása miatt érkeztek Szolnokra. A rendezvény célja az volt, hogy az érdeklődők számára is elérhető legyen az, ami a MIPE-ta- goknak természetes: azzal, hogy egymásnak elmondják sikereiket, eredményeiket, tapasztalatot cserélnek. A megrendezett tudományos ülésen alkalmazott megoldással jobban terjed az IP Magyarországon. A hallgatóság több mint fele megyebeli volt: pszichológusok, orvosok, pedagógusok - köztük megyei, városi intézmények vezetői, munkatársai. A hallgatóság soraiban üdvözölhettünk olyan országosan elismert szaktekintélyeket, mint a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályának elnökét, az OPI nyugalmazott főigazgató-helyettesét, az óvodai nevelés kiemelkedő szaktekintélyét. A vándorgyűlés eredményességét a visszajelzések érzékeltetik. A gyakorló szakemberek számára rendkívüli élményt és tanulságot jelentett a Bátorító Pedagógusok Individuálpszichológiai Műhelyének bemutatkozása, amelynek tagjai tapasztalatokat, esettanulmányokat ismertettek. Terveink szerint a találkozó anyagát egybeszerkesztve is szeretnénk megjelentetni, hogy mindenki az számára elérhető legyen. _____NACYNÉ KASZA ILONA, SZOLNOK F ELEJTHETETLEN NAP. A kengyeli Kovács József és felesége, Mező Mária fél évszázada kötöttek házasságot. Fogadalmukat Czédly Gyula polgármester előtt a közelmúltban erősítették meg. Az aranylakodalom alkalmából az ünneplő házaspárt gyermekeik, unokáik, testvéreik virágokkal, ajándékokkal és jókívánságokkal köszöntötték. (beküldött fotó) Solami-ballada Mint solamis demonstráló, a lapban „Jog”-talan igazságok címmel június 8-án megjelent jegyzetet - amely igen mélyen és bátran tárja fel a vadkapitalizmus ki tudja meddig elhúzódó időszakát -, én csak egyszerűen tünettanulmánynak nevezem. Úgy tűnik, hogy az Európába vezető út egy olyan versenypálya, ahol az a cél, hogy ki, kit tud leszorítani, eltaposni, és csak a célban kell hátranézni, hogy kik azok, akik lemaradtak, akiket véglegesen legyőztünk... Számomra képtelenség, hogy egy csődbe jutott cég a joghézagokat kihasználva minden „veszteséget” a maga javára fordíthasson. A csődtörvény előírja, hogy milyen sorrendben kell az eljárás során kifizetni a kárvallottakat, de szomorúan kell megállapítani, hogy az értéket teremtő dolgozó ebben a sorban messze nem az első; megelőzi a tb, a felszámoló, a A kötelességünket számon kérik de a jogainkért harcolnunk kell zó számára csak a jog marad. Tessék, adott a lehetőség, éljen a jogával, de mivel senki nem áll szóba vele, hogyan érhetné el a célját? így a dolgozó munkás is csak egyszerű piaci áru marad, melynek értéke nulla, vagy jó esetben a minimálbér. A solamisok ceglédi demonstrációja érdemben nem érte el célját, de utat mutatott. Nem biztos az, hogy az íróasztal mögött szónokló nyakkendős vezető az, akire nekünk hallgatni kell. Inkább az, aki a dolgozókkal együtt áll a sorban, mert nem akar különbözni tőlük, és átérzi elszántságukat. Volt egy ilyen közöttünk, és jó volt érezni, hogy nem vagyunk egyedül. A ceglédi rendőrség korrekt eljárása is azt igazolta nekünk vissza, hogy követelésünk jogos. A helyi polgárok a számukra idegeneket megértéssel fogadták, és kifejezték együttérzésüket. Hogy a solamisok befejezetlen forgatókönyve mikor és milyen csattanóval ér véget, még nem lehet tudni. De úgy gondolom, bölcs döntés volt, hogy mi eddig mentünk el, és nem tovább. A fejünk felett hozott döntéseket nem tudjuk befolyásolni. Kiszolgáltatottak vagyunk. Ugyan ki figyel oda, hogy egy jól működő cég - benne a sok munkás és kistermelő, akiknek reményük sincs, hogy valaha is megkapják a pénzüket - idejutott! Ki figyel arra, hogy sorsunk mások kezében van. A kötelességet tőlünk számon kérik, de a jogainkért harcba kell szállni? Ha a törvény komolyan büntetné, ha valaki visszaél helyzetével, nem kellene nekünk az utcára vonulni! De amíg a paragrafus az ilyeneket védi, addig nincs esélyünk. _______________________________________________________________________[NÉV ÉS CÍM) A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A gyerekek egykoron ... Kamaszok az óvodában Van egy óvoda Szolnokon a Hold utcában, amelytől* a gyerekek, úgy tűnik, nem tudnak elszakadni. Tíz éve, egy szép májusi napon harminchat kisgyerek szomorúan vett búcsút az óvó néniktől, a daduskáktól és a megszokott környezettől. Most, az évforduló alkalmából a már középiskolás diákok nagy-nagy izgalommal várták a találkozást. A kapuban az óvónők: Darinka néni - Bulyáki Balázsáé - és Kati néni - Kovács Istvánná - és a daduskák a régi szeretettel és örömmel fogadták az egykori óvodásokat. Megható volt látni a kisszékeken kucorgó, nyakigláb kamaszokat... A családias légkörben gyorsan felelevenedtek a régi emlékek. Nagy derültséget keltett, ahogyan az egykori videofelvételeken próbáltak magukra ismerni a gyerekek. Felfedezték az udvar rejtekhelyeit, a polcokon a már új játékokat. Mi szülők is meglepődtünk, mennyit változott, szépült az intézmény. A szülők és a gyerekek nevében köszöhet az óvónőknek és daduskák- nak, hogy széppé varázsolták a régi termet, és terített asztalokkal, emeletes tortával várták a gyerekeket. Reméljük, hagyománnyá válik ebben az óvodában az ilyen találkozó, KOVÁCS ANDRÁSNÉ SZÜLŐ
