Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-26 / 122. szám
16. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK 2000. MÁJUS 26., PÉNTEK Eltűnt autó Szerdára virradóra Szolnokról eltűnt egy nyolcmillió forintot érő személyautó. A Volkswagen Borát egy német állampolgár használta, és a Tisza Szálló parkolójából tulajdonították el tőle ismeretlen tettesek éjszaka. Az ellopott autót a rendőrség országosan körözi. Megverték Szerdán délben bántalmazásról tett bejelentést egy szolnoki lakos a rendőrségre. Mint kiderült, édesanyja észrevette, hogy a Mester utcában az egyik lakatlan házban betörők vannak, ezért távozásra szólította fel őket. A tolvajok - akik egyébként kihallgatásuk során elmondták, alumíniumot akartak ellopni az épületből - úgy látszott, ennek eleget tesznek és elmennek. Később azonban visszajöttek, és tettleg bántalmazták az asszonyt és férjét is. Ennek során a férfi nyolc napon túl gyógyuló, felesége könnyebb sérülést szenvedett. Az elkövetők ellen, akik szintén helybeli lakosok, súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indult meg az eljárás. Eltörte a kezét Szolnokon, az Üteg úton verekedés tört ki szerdán este. A helyszíni szemle során kiderült, hogy egy ottani lakos - egy nő - előzetes szóváltást követően egy hajlított vascsővel bántalmazott három Baross úti férfit, melynek következtében egyikük nyolc napon túl gyógyuló kézcsonttörést szenvedett. Az elkövető nőt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, ellene eljárást indítottak. Mentővel ütközött Figyelmetlenül akart megfordulni személyautójával egy szarvasi hölgy Mezőtúr és Mezőhék között egy útkereszteződésben szerdán délelőtt, és eközben ösz- szeütközött egy őt előző mentőgépkocsival. A karambol következtében öten könnyű sérülést szenvedtek, a két járműben félmillió forint kár keletkezett. ___(A HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK.) G YAKORLÁS. A látvánnyal ellentétben nem tűzhöz riasztották a szolnoki tűzoltókat tegnap délután a vízügyi irodaházhoz, csupán gyakorlásról volt szó._______________________________fotó, mészáros S zombaton menetrenddel Értesítjük tisztelt olvasóinkat, hogy lapunk szombati számában közöljük a MÁV-menetrend megyénket érintő változásait. Ki látta? A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Kiss Katalin 17 éves, Kunszent- márton, Széchenyi ltp. Y ép. II/7.14. szám alatti lakost. A fiatal lány ez év március 16-án engedély nélkül eltávozott a tisza- kürti gyermekotthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: kb. 170 cm magas, sovány testalkatú, koránál idősebbnek tűnik, barna, egyenes hosszú hajú. Feltűnő különös ismertető jele: az arca bal oldalán a száj alatt kb. 2 centiméterre egy 8 mm átmérőjű anyajegy található. Eltűnésekor viselt ruházata ismeretlen, iratait, személyes dolgait is magával vitte. A rendőrség kéri azok jelentkezését, akik felismerni vélik Kiss Katalint, vagy tudnak hollétéről. Bejelentéseket személyesen a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon, telefonon a 06-56/461-017-es számon lehet tenni, de bármelyik rendőrségen vagy rendőrnek is lehet adni információt. ■ Közönségtalálkozó Az utóbbi időben lassan minden hétre esik egy közönségtalálkozó a szolnoki Tisza moziban. A rendezők, színészek, írók szinte egymásnak adják a kilincset. Szívesen jönnek, mert híre ment, hogy a szolnoki közönség különleges érdeklődést mutat az új magyar filmek és alkotóik iránt. Ma este hét órakor - egyetlen előadásként - Bollók Csaba Észak, észak című filmjét mutatják be, majd a rendező válaszol a nézők kérdéseire. ■ Rablókat keresnek A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya rablás elkövetésének alapos gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen. Május 17-én a Moment diszkóban tartott főiskolai zárórendezvényről 2 óra körül két főiskolás lány a diszkó mögötti füves területre ment, ahol három ismeretlen, 20-25 éves férfi előzetes szóváltás nélkül megtámadta őket, majd az egyikük nyakából egy 45-50 centiméteres vörös arany nyakláncot kitéptek, és a helyszínről elmenekültek. A nyomozás eddigi adatai szerint az elkövetők 20-25 éves, 180 cm magas, szikár, izmos testalkatú személyek voltak, akik közül az egyik középszőke rövid hajú, a másik sötét, rövid hajú volt. Az egyik elkövetőn fehér streccspóló volt, nyakrésznél kör alakú fekete szegéllyel. A másik két elkövető pedig fekete streccspólót viselt, fekete nadrággal. A három elkövető a támadás után a Touring Hotel irányába menekült el. A rendőrség kéri azoknak a jelentkezését, akik a bűncselekmény elkövetőiről, az eltulajdonított ékszerről, illetőleg az ügygyei kapcsolatban bármely érdemi információval rendelkeznek. Jelentkezni a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályán (Szolnok, Sebestyén krt. 5.) vagy az 56/501-600/18-52-es telefonszámon lehet. Megnyitják a Debreceni utat Szolnok. A polgármesteri hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy május 29-től a Debreceni út (volt 4-es számú út) lezárását az autóbuszok, személygépkocsik és motorkerékpárok számára feloldják. A teherautók, nehézgépjárművek az utat továbbra sem vehetik igénybe. A gépjárművek egy nyomsávon, jelzőlámpa által irányítva, változó irányban közlekedhetnek. Kérik, hogy a KRESZ-táblák előírásait vegyék figyelembe az arra közlekedők. Ezzel egyidejűleg hétfőtől a 6-os és 6Y-os autóbuszok ismét eredeti útvonalukon, a menetrend szerinü időpontokban közlekednek. ■ NAPTÁR 2000. május 26. péntek Fülöp, Evelin napja Napkelte 4.55 órakor, napnyugta 20.28 órakor. Holdkelte 1.44 órakor, holdnyugta 11.59 órakor. E napon született 1885-ben Mane-Madeleine Lafayette francia regényírónő. E napon hunyt el 1966-ban Tamási Áron székely író. Ügyeletes patika Szolnok. Ma az Agora gyógyszertár (Ságvári krt. 23.) az ügyeletes. Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 566 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 745 centiméter, duzzasztott, a víz 19,4 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 35 centiméter, áradó, Szolnoknál 71 centiméter, áradó, a víz 19,8 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 144 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál 89 cenüméter, apadó. ____ ■ T raffipax A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-es főúton Szolnok-Ken- deres között, a 32-esen Jászberénynél és a 44-esen Cserkesző- lő külterületén mérnek, holnap szintén a 4-esen Szolnoktól Fegyvernekig, a 33-ason Tiszafürednél, illetve a 44-esen Öcsöd külterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. ■ Kié a bicikli? Szolnok. A napokban egy hölgy megzavarta azokat a tolvajokat a Bajtárs úton, akik el akartak lopni egy kerékpárt. így a kempingbicikli sértetlenül várja, hogy gazdája jelentkezzen az 56/424-444-es telefonszámon. BALESETEK, BŰNÜGYEK VAN, AKINEK LEHET? A szolnoki Kossuth téren néhány „menő” autós rendszeresen beáll a parkban lévő fák alá, amikor jócskán van hely az útszéli parkolóban is. __________________ ■ A Contact Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat felejthetetlen élményt nyújtó gyermeknapi rendezvénye a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., 100-as Zöld ABC, Bódi Balázs, Curry Mini Shop-Dobos Jánosné vállalkozó, Éder Pékség, Édes Titok Bt., Falco Nagyker, Gambrinus Italnagykereskedés, Hajdútej Rt., Szolnoki DEPÓ, Hegedűs Károlyné vállalkozó, Ifjúsági Iroda, Juvenal Kft., Kauri Cukrászda, Kerek-perec Kft., Kocsis István vállalkozó-Sarok ABC, Kot- koda Baromfi Bolt, Magiszter Patika, Ribár Zsuzsa, Szabó Pékség, Szortiment Papír-írószer Kér. Bt., Tisza Mozi Kft., Új Néplap lapcsalád, Vincze&Staudt támogatásával valósulhatott meg. Segítségüket ezúton is köszönjük! w Segítő szándék Tiszabura. A nagy tiszai árvíz levonulása után a falu szinte mindennap érzékeli a jó szándékot, amely az ország különböző részeiről kívánja segíteni a település „talpra állítását”. Legutóbb a lajoskomáromi Győzelem Mezőgazdasági Szövetkezet küldött 280 mázsa burgonyát az árvíz sújtotta falunak. A helyi önkormányzat az adomány szétporciózása után május 24- én juttatta el az élelmiszeradományt a tiszaburai és a településhez tartozó pusztataskonyi polgároknak. A mindennapjainkban nélkülözhetetlen élelmiszer így 980 családhoz jutott el, amellett, hogy a szociális konyha és pusztataskonyi Tóparti Otthon is részesült a messziről jött segítségből. ___________-pA JANLO MOZI Szolnok, Nemzeti: Asterix és Obelix (francia) 16.30, A hurrikán (amerikai) 18.30, 20.30; Tisza: Észak Észak (magyar) 17.00, Árvák hercege (amerikai) 19.00, Pár baj (amerikai) 21.00; Tallinn: Észvesztő (am.) 18.00; Az álmosvölgy legendája (am.) 20.00, 22.00; Jászberény: Amerikai szépség (amerikai) 18.00, Az Álmosvölgy legendája (amerikai) 20.00; Kunmadaras: Anna és a király (amerikai) 19.00; Tószeg: Nyomás! (amerikai) 18.30; Kunszentmárton: Rosszfiúk (magyar) 19.00; Tiszaörs: Amerikai pite (amerikai) 18.00; Kisköre: Zuhanás (amerikai) 19.00; Berekfürdő: Tágra zárt szemek (amerikai) 19.30. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este héttől a Szerelem (Csortos-bérlet) lesz műsoron, holnap este hétkor szintén a Szerelem (Berky-bérlet) című darabot játsszák. Várható időjárás: Jász-Nagykun-Szolnok megye & cí3 ö derült napos felhős <£b párás ködös borult 9» <$» ZÍM> zivatar esős havas eső hézapor <£> havazás Sok napsütésre, nyáriasan meleg időre számíthatunk. Időnként ugyan erősebben megnövekedhet a felhőzet, de legfeljebb elvétve fordul elő zápor, zivatar. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hőmérséklet 3, 4 fokkal meghaladja az átlagot. Kászitatte: , Az ország nagy részén zavartalanok lesznek a közlekedés időjárási > feltételei, csak kevés helyen lehet zápor, zivatar. Hungária Biztosító Bt Gyermeknapra Szolnok. Idén is, mint minden esztendőben, egy napra a gyerekeké lesz a Városi Művelődési és Zenei Központ előtti tér. A gyermeknapon, vasárnap ugyanis - a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány szervezésében - színes programok várják a kicsiket és nagyokat. A kavalkád már délelőtt 10 órakor elkezdődik a Bartók Béla Zeneiskola Big Bandjének műsorával, majd játékos vetélkedőkön, kerékpáros versenyeken kiki próbára teheti ügyességét. De a Napsugár Gyermekház jóvoltából alkalom nyílik majd különböző népi és sportjátékok kipróbálására is. Délutántól viszont már inkább a színpadra szegződhetnek a tekintetek, néptáncosok bemutatója után ugyanis két órától a Cécó együttes hívja együtt éneklésre a közönséget, majd pedig Puding és Palacsinta bohócok fakasztják nevetésre a nézőket. A városi gyermeknapot délután öt órakor Fábián Éva és együttesének mű- sora zárja. _______ ■ S ZUPER' 7 EXPRESSZ ORSZÁGOS ÉRVÉNYŰ BIZONYÍTVÁNYT NYELVISKOLA NYÚJTÓ- kereskedő-boltvezető- vendéglátó üzletvezető- gyorsétkeztetési eladó- ABC-eladó + pénztárgépkezelő- konfekció-, méteráru- és lakástextil eladó tanfolyamot indít június 5-től. Beiratkozás: május 31-ig. Információ: LINEA NYELVISKOLA, S 5000 Szolnok, Kossuth u. 3. Tel.: 56/513-354, Tel./fax: 56/513-355 Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80/201-568 KIÁRUSÍTÁS a vasútállomáson lévő divatdiszkontban! Toppok 390 Ft-tól, halásznadrágok 1.290 Ft-tól kaphatók a készlet erejéig! MOBILTELEFONT a Westel-től! Kiszállítás. Üzletkötő Kovács Károly: 06-30/9305-653.------------------------------•» A Z „okos játékok” üzlete: mozgás, logikai kézügyesség, logopédiai és más készségfej lesztő játékok széles választékával várja ked vés vásárlóit! Oktatási eszközök bemutatóter me Szolnok, Várkonyi tér 20.1. emelet.---------------------1--------- •* M UNKATÁRSAT keresünk a megyei napilapok kézbesítésére CSÉPA területére. Jelentkezni lehet: Ardai József III. sz. terjesztési ügynök ség Kunszentmárton, Köztársaság tér 12 11/12. Telefon: 56/461-445 vagy mobil: 06 30/229-7332.---------------------------------------*í DUDU Divatszalon ajánlata molett hölgyek nek: kosztüm 9.800 Ft-tól, blúz 2.000 Ft-tól, 46-ostól 66-os méretig! Szolnok, Ady E. út 18.----------------------------------------------------------------------- *25503* J ÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai ; Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: * BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán • Tervezőszerkesztő: Bódi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1., Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192 • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a „Kőröshír Kft.* Szolnok, Gárdonyi Géza út 2. Tel: 56/410-514. A lapok előfizethetek a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előlizetési díj egy hónapra 785,- Ft, negyedévre 2355,- Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejlvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft.. Axel Springer Magyarország Kit., Harlequin Magyarország Kit., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kit.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a ligyelmüket. Esetleges kérelmükre törüljük adataikat nyilvántartásunkból.