Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-26 / 122. szám

2. OLDAL V I L Á G T Ü K Ö R 2000. Május 26., péntek _________________Munkatársunk helyszíni jelentése__________________ Ű j fejezet a kapcsolatokban Ankara A hivatalos látogatáson Törökországban tartózkodó Orbán Viktor csütörtökön tárgyalt Bülent Ecevit kormányfővel, találkozott Ahmet Necdet Sezer köztársasági elnökkel és Süleyman Demir volt állam­fővel. Mindkét részről hang­súlyozták, hogy kapcsolata­ink nemcsak probléma- mentesek, hanem hazánk NATO-tagságával tovább is mélyültek. Orbán Viktor megkoszorúzta Atatürk mauzóleumát FOTÓ, FEB- Törökországban tizenhét éve nem járt magyar miniszterelnök, ezért elhatároztuk: új fejezetet nyitunk együttműködésünkben - mondta az Ecevittel tartott közös' sajtókonferencián Orbán Viktor. A török kormányfő is úgy fogal­mazott, hogy kapcsolataink for­dulóponthoz érkeztek, és a meg­beszélések nagyon eredménye­sek voltak. A két politikus mindazonáltal inkább csak szándékokról és ter­vekről, mintsem konkrét megál­lapodásokról beszélt. Hangsú­lyozták, hogy közös érdek a dél­kelet-európai stabilitás fenntartá­sa, s ennek érdekében mostantól folyamatosan konzultálnak egy­mással. Egyetértés van abban is, hogy a gazdasági együttműködés messze elmarad a lehetőségektől, ezért ösztönözni fogják vegyes vállalatok megalakítását, és igye­keznek közösen fellépni harma­dik piacokon. Ecevit elmondta, hogy a követ­kező években Törökország 30 milliárd dollárt kíván beruházni az energetikába, s magyar cégek bízvást kapcsolódhatnak ezek­hez az építkezésekhez. A két or­szág tervezi szállítási egyezmény aláírását, továbbá az oktatási és a kulturális együttműködés bővíté­sét. Kérdésre válaszolva a török miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy országa néhány éven be­lül leküzdi a magas inflációt, megoldja az emberi jogi problé­mákat, és csatlakozhat az Euró­pai Unióhoz. A FEB érdeklődésére, hogy be­széltek-e Ciprus megosztottságá­ról, illetve uniós tagságáról, Or­bán Viktor rövid nemmel vála­szolt. Bülent Ecevit pedig úgy fo­galmazott: Ciprus immár 25 éve két önálló államra tagozódik és amint ezt a tényt a nemzetközi közvélemény is elismeri, a prob­léma gyorsan megoldódhat. Orbán Viktor a nap folyamán koszorút helyezett el Kemal Atatürk mauzóleumánál, és fel­kereste az államalapító emlék­múzeumát is. Délután angol nyelvű előadást tartott Magyaror­szágról a Bilkent Egyetemen, este pedig feleségével együtt ellátoga­tott az Anatóliai Kultúrák Múzeu­mába. A kormányfő kíséretében lévő gazdasági és oktatási miniszter, valamint az üzletemberekből álló népes delegáció külön megbeszé­léseket folytatott a török fővá­rosban. * Orbán Viktor kérdésemre sem árult el részleteket arról, hogy mi­ért kereste fel kedd este váratla­nul Schröder német kancellárt, és miről tárgyaltak egymással. A ta­lálkozó szigorúan magán jellegű volt - hangsúlyozta a kormányfő. A FEB úgy értesült, hogy a közös vacsorára a befolyásos Otto von Lambsdorf közvetítésével került sor, és az volt a célja, hogy köze­lebb hozza egymáshoz a két poli­tikust, akik között korábban né­mi félreértés támadt. CSÁK ELEMÉR HÍREK RÖVIDEN Kisebbségek és konfliktusok „Bosznia és Koszovó példája arra int, hogy a jog eszközein kívül átfogó társadalmi, politikai intéz­kedésekkel kell elejét venni a kisebbségekkel kap­csolatos konfliktusoknak” - hangsúlyozta Göncz Árpád köztársasági elnök és Dávid Ibolya igazság­ügy-miniszter a délkelet-európai stabilitási paktum 1. számú munkacsoportjának budapesti rendezvé­nyén, amelyen a térség igazságügyi miniszterei vi­tatják meg a kisebbségi létből eredő problémák megoldásának kérdéseit. Kínai hadgyakorlat Tajvannál Tajpeji katonai források szerint Kína tüzérségi had­gyakorlatot kezdett csütörtökön a Tajvani-szoros­ban. A bejelentés ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy rutinszerű gyakorlatról van szó, amely nem irányul Tajvan szigete ellen. Gerillákat fogtak Kazahsztánban A kazah főváros, Almati repülőterén csütörtökön őrizetbe vettek 14 afgánt és pakisztánit, akik hamis útlevéllel Grúzián keresztül Csecsenföldre tartottak. A csoport éjszaka érkezett Almatiba a pakisztáni Karacsiból. A kazah belbiztonsági szolgálat szerint a harcra kiképezett modzsahedek az afganisztáni tálib mozgalom tagjai. Moszkvai hivatalos körök egyébként hevesen cáfolják, hogy a tálibok miatt megelőző akciót terveznének Afganisztánban. Jeruzsálem ígérete a kiegyezésről Az izraeli parlamenti elnök Kairóban közölte: Jeru­zsálem még az idén kiegyezik a palesztinokkal, és megállapodás születik az önálló palesztin állam lét­rejöttéről. Az egyiptomi fővárosban Avraham Burg kijelentette, hogy Izrael fogja elsőként elismerni a független Palesztina megalakulását. Izrael és a pa­lesztinok eredetileg abban állapodtak meg, hogy szeptemberig megkötik a végső békeegyezményt. Halálos repülőbaleset Párizsban Egy teher- és egy személyszállító repülőgép össze­ütközött csütörtök hajnalban a Párizs melletti Roissy/Charles de Gaulle repülőtér betonján. A te- hergép másodpilótája a helyszínen meghalt. Az Air Liberté utasszállító MD80-asának fedélzetén mint­egy 170 személy tartózkodott, de a baleset során senki sem sérült meg. Ukrajnában terjeszkedik a Lukoil A Lukoil orosz kőolajipari vállalat megszerezte az odesszai kőolaj-feldolgozó üzem részvényeinek 90 százalékát - jelentette be Odesszában egy szerdai munkásgyűlésen Vagit Alekperov, a Lukoil elnöke. A NATO a térség stabilitásáról „Melléfogás” volt a jugoszláv védelmi miniszter moszkvai meghívása Csütörtökön munkareggeli keretében találkoztak egymás­sal a Jugoszláviával szomszédos és a térség stabilizálásá­ban érdekelt, illetve az abban szerepet vállaló országok külügyminiszterei. Firenze Az amerikai, a görög, a török, a magyar, a szlovén, a bosnyák, a horvát, a macedón, a román és a bolgár diplomácia vezetője meg­vitatta a legutóbbi szerbiai esemé­nyekkel kapcsolatos kérdéseket. Ezután került sor a NATO-uk- rán vegyes bizottság ülésére, amelyen Martonyi János hang­súlyozta: Ukrajna rendkívül fon­tos szerepet játszik mind Közép- és Kelet-Európa, mind pedig az egész euro-atlanti térség stabili­tása és biztonsága szempontjá­ból. Magyarország mint szom­szédos ország és mint NATO-tag egy független, demokratikus és virágzó Ukrajna létezésében ér­dekelt. Minden rendelkezésünk­re álló két- és többoldalú fóru­mot, konzultációt felkínálunk, hogy segítsük Ukrajna reformtö­rekvéseit - mondta a magyar külügyminiszter. Másfél év szünet után újra mi­niszteri szinten ülésezett a NA- TO-orosz állandó tanács, amely ez alkalommal az év végéig szóló munkatervet is elfogadott. Igor Ivanov orosz külügyminiszter és a NATO 19 országának külügymi­niszterei a kiadott nyilatkozatban hangoztatták, hogy „az euro­atlanti térség biztonságához és stabilitásához szükség van a NA­TO és Oroszország erős, szilárd és tartós partneri viszonyára”. Megerősítették, hogy a NATO az alapító okmánynak megfelelően tájékoztatási irodát nyithat Moszkvában, de ennek az idejét most sem tűzték még ki. niszter tájékoztathatja a sajtót a NATO-országok és Oroszország külügyminiszteri tanácskozásá­ról. Ivanov a sajtóértekezleten kö­zölte, hogy a hágai nemzetközi törvényszék által háborús bűnök­kel vádolt Dragoljub Ojdanic ju­goszláv védelmi miniszter moszkvai meghívása az orosz kormányzati szervek „melléfogá­sa” volt, és azóta intézkedéseket tettek, hogy hasonló hiba ne is­métlődhessék meg. Tonino Picula horvát külügy­Robin Cook brit külügyminiszter orosz kollégájával fotói feb/epa Az ülésről beszámoló sajtóér- miniszter Firenzében aláírta a tekezleten Bronislaw Geremek NATO békepartnerségi keret­lengyel külügyminiszter, az ülés egyezményét, s Horvátország NATO-társelnöke kiemelte: a ezzel az Euro-atlanti Partnerségi megváltozott idők jelképes erejű Tanács (EAPC) 27. tagja lett. fejleménye, hogy egy lengyel mi- ________!__________________1 Ú jabb csatlakozási forduló Varsó igényei hátráltathatják a tárgyalásokat az Európai Unióval Ma kezdődik meg a soros portugál elnökség alatt tartandó utolsó előtti tárgyalási fordu­ló az Európai Unió és Magyarország, illetve öt másik ország (Észtország, Csehország, Ciprus, Lengyelország és Szlovénia) között. Varsó sürgeti a csatlakozási megbeszélések felgyorsítását. Brüsszel - Varsó Akadoznak a tárgyalások a bebocsátásra váró országok és az EU között - írja a Die Welt. A te­kintélyes napilap rámutat: bár két éve folynak az egyeztetések a felvételről a kelet-közép-euró- pai országokkal - köztük hazánkkal -, még min­dig vannak „érintetlen fejezetek”. Most a költ­ségvetési eljárási ügyek mellett a bel- és az igaz­ságügy, továbbá a munkaerő szabad áramlása kerül a tárgyalóasztalra. Az előbbi területen mindenekelőtt a határok védelme, a személyek szabad mozgásáról szóló fejezetben pedig a Nyugatra készülő kelet-európai munkaerő aránya aggasztja az EU egyes tagországait. Brüsszel nyíltan méltatlankodik amiatt - írja a lap -, hogy például az agrárium területén a tagje­löltek előszeretettel emlegetik a közvetlen támo­gatásokat, ám nem szívesen beszélnek a meg­honosítandó európai higiéniai szabványokról. A mostani tárgyalási fordulót azért is övezi megkülönböztetett figyelem, mert ha kemé- nyednének az álláspontok, az kihathat a folya­mat egészére. Prága és Budapest ugyanakkor azt hangsúlyozza: nem kellene várni a lemara­dókra, ám egyik országot sem illeti meg kivéte­les bánásmód. Varsó ugyanis azt szeretné, ha a különböző terüiétekét öSskekápcsólnák, mert szerinte ellentétes álláspontok esetén így köny- nyebb kompromisszumra jutni. Ez a fajta „kö- zösködés” azonban veszélyeket rejthet magá­ban, mert a lengyelek a hírek szerint 18 évig tar­tó moratóriumot szeretnének a külföldiek meg­kötések nélküli földtulajdonszerzésére, ami elől Brüsszel mereven elzárkózik. Eközben az EU 15 tagországa sem képvisel egységes álláspontot. Miközben például a több­ség óvakodik konkrét időpontok emlegetésétől a belépési időpontokat illetően, Chirac francia el­nök hangsúlyozottan síkraszáll Lengyelország 2003. évi csatlakozása mellett. A Die Welt fel­hívja a figyelmet arra, hogy a tagállamok véle­ménye nem egyezik a munkavállalók szabad áramlásáról sem. Korábban csak Németország és Ausztria riogatta Nyugat-Európát a majdan keletről beözönlő sok százezer vándorral, újab­ban Spanyolország is aggodalmaskodik. A lengyelek a ma kezdődő fordulótóit azt re­mélik, hogy Portugália, amely július 1-jén átadja az elnökséget Párizsnak, a gyorsabb ütemet és a csomagokban történő tárgyalási módszer javas­latát is utódjára hagyja. Ha ugyanis Varsó 2003- ra készen akar állni a csatlakozásra, mindenkép­pen gyorsítani kell a tárgyalások ütemét, (toronyi) Holtig tanul London Jóllehet Fred Moore-ról nagy szerényen csak azt állítják, hogy a maga 107 esztendejével Nagy-Britannia legöregebb di­ákja, de nyugodtan állíthatjuk, hogy az egész földkerekségen aligha találni nála nagyobb tu- dásszomjú idős embert. Az éle- medett korú nebulónak életfilo­zófiája, hogy soha nem lehet az ismeretszerzést abbahagyni. Tanulmányai immár három évszázadot ölelnek át, hiszen elemi iskolába még az 1800-as esztendők végén kezdett el jár­ni. Most immár negyedik évti­zede festészetet tanul. Minden kedden szorgalmasan összeké­szíti a gyakorlati foglalkozás­hoz szükséges készségeit, és el­indul az iskolába. A világért sem hagyna ki egyetlen foglal­kozást sem. ______________________________IQYULAY) T EMPLOM A MAGASBAN. A bajorországi Altöttingben, Münchentől keletre, közel az osztrák határhoz tizenöt métert utazott ez az 1834-ben épült, 15 tonna súlyú kápolna. Azért kellett az út egyik oldaláról a másikra áthelyezni, mert csak így tudják a megnövekedett forgalom miatt szükségessé vált szélesítési munkálatokat elvégezni._________________________________ _________ fotó, feb/epa V örös tér, végállomás Moszkva Keresett márka az S-osztá- lyú Mercedes. Nem csupán Nyugaton, hanem Európa keleti felében is, minde­nekelőtt az újgazdagok körében. A vevők igyekeznek a hivatalos­nál sokkal olcsóbban hozzájutni a luxuskocsikhoz. Ezt az igényt kielégítendő működnek a stutt­garti márkára szakosodott tolvaj­bandák Nyugat-Európában. A módos villanegyedeket pásztázzák, kiszemelik a meg­rendelőjük által óhajtott autót, majd kiszimatolják, hogy a Mer­cedes gazdája általában mikor ér haza. A gyanútlan tulajdonos a motort le sem állítja, úgy száll ki a kocsiból, hogy kinyissa gará­zsa ajtaját. Ezt a néhány másod­percet használják ki a lesben ál­ló tolvajok. Bár akinek Merce­desre telik, annak általában a távirányítható garázsajtó sem drága, ám a tolvajok erre az eset­re is kidolgozták a trükkjüket. Néhány perccel azelőtt, hogy a kiszemelt gépkocsi tulajdonosa hazaér, egy-két jókora kartondo­bozt helyeznek el a garázsajtó vagy a kertkapu előtt. Emiatt az­tán a vezető kénytelen kiszállni a járművéből, hogy szabaddá te­gye a bejáratot. A folytatás már ismert. Az ily módon elkötött Merce­desek értéke évente - átszámítva - néhány százmillió forintra rúg. A német rendőrség külön nyo­mozócsoportot alakított a trük­kös gépkocsitolvajok elfogására. Mindeddig azonban csak egyet­len tettest sikerült elcsípniük. Láttak viszont Németországból kilopott S-osztályú luxusautót, nem is egyet, a moszkvai Vörös téren. __________________________________(KULCSÁR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom