Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)
2000-05-18 / 115. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2000. MÁJUS 18., CSÜTÖRTÖK Aki mer, az nyer Levonult az árhullám. Ki így, ki úgy, átélte a nehéz napokat. Akik arra kényszerültek, hogy otthonaikat elhagyják, izgulhattak, vajon marad-e valami a kis vagyonkájukból, mire visszatérnek, vagy a sandán lapulók csak arra várnak, mikor lesz lakatlan a házuk. A vakmerőbbek, akik a leselkedő veszély ellenére is maradtak, éjt nappallá téve harcoltak a vízzel. Tudták, győzni muszáj. S ha valami rendkívüli történt, annak rögtön híre ment. Mint annak is, ha adomány érkezett. Bizony, jól jön az ilyesmi ilyen nehéz napokon. Hitték is, hogy jut belőle, hiszen egyformán szegények és rászorultak ott valamennyien. Hitték, hogy igazságosan oszt, kire az bízva vagyon. Csakhogy a kapzsiság határtalan. Az egyik faluban nem sokáig maradt titok, hogy az adományok egy része nem a rászorultakhoz jutott, hanem mindenekelőtt.az ismerősökhöz, munkatársakhoz, s csak ami maradt, abból részesülhetett a „nép”. Egy másik faluban több szemtanú is állítja, hogy az adományok osztásakor megjelent a település egyik jómódú polgára az utánfutójával, és akkora rakománnyal távozott, hogy az hat családnak is elegendő lett volna. S ez még mind nem volt elég, mert kétszer fordult, csak akkor már letakarta a „szaj- rét”, hogy a bámészkodók ne irigykedjenek. Amikor az adományra várakozók közül néhá- nyan megjegyezték a dolgot, a megbízott személy szemlesütve végighallgatta a kritikát, de magyarázattal nem szolgált. Persze nem mondanának igazat, ha azt állítanák, hogy ők semmit sem kaptak. Mint mondták, ők is és még sokan mások, akik a gátakon viaskodtak a vízzel, egy alkalommal 1 db 2 dl-es joghurtban részesültek...-KKultúra bent és kint Szombat este volt. Bent a színházban a tánckultúra csodás perceit ünnepeltük: Román Sándor produkciójára egy emberként „vastapsolt" a közönség. Éreztük, még a lelkünk is megújult a kivételes élmény hatására. A még távozóban is tánc-showt méltató nézők lassan kezdték elhagyni a Szigligetit. Gyermekeimmel én is az autónk felé közelítettem. Kint, a sötétben középkorúnak tűnő férfi ült be a miénk előtt parkoló Renaultjába. A társaságában lévő hölgy még megértő mosollyal nézte, amint keresem a slusszkulcsomat a táskámban, de párjának szigorú felszólítására ő is beült kocsijukba. Aztán már csak a csattanás hallatszott. Az autó türelmetlen vezetője, beletolatva kocsinkba, összetörte a rendszámtáblánkat, majd nagy gázzal elhajtott. A „lucifergeteges” táncjáték emberarvúsága így jelent meg a szolnoki után. Ez nem az „Ezer- egy év meséje”, hanem a 2000. év valósága... ______ A MÁSIK AUTÓS K etten beszélgetnek... Két húsz év körüli fiú beszélget a buszmegállóban. Egyiknek három karika lóg a bal fülcimpáján, sorban felfelé, csaknem fejtetőig kopaszra nyírva, fekete póló, öv, fémdíszekkel. Akaratlanul hallottam a szövegüket. „Megyek Pestre, nincs itt semmi. Ez a nagy épület is iskola, este meg csend, semmi. Be lehetne rendezni: fent szobák, alul buli, végig a földszinten. Ha tudnád, milyen az élet Pesten. Ott van élet, sok söröző, szórakozóhely, van hová menni, és játékterem mindenhol, rengeteget lehet nyerni (hát még veszíteni, gondoltam). Lehet kivel szórakozni „éccaka”, vannak nők, akiket elhívsz valahová, érted, 14-15 évesek, utána meg otthagyod, mész a másik helyre, reggelig őrület.” Elgondolkoztam azon, hogy ez a nagyra nőtt gyerek esetleg tanulhatna még. Szakmáról, munkáról, pénzkeresetről egy szó sem volt, csak a pénzköltésről. Nekünk jó, ha csend van Szolnokon éjszaka. Legyen is. A millenniumi évben a városban lesz annyi kiállítás, kulturális, zenei és sportrendezvény, szórakozási lehetőség (sokszor belépő nélkül vagy olcsón), hogy alig bírjuk majd idővel! ____________________DÉNES MÁRIA, SZOLNOK O lvasóink leveleiből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin IZGALMAS NAPOK A BÖLCSŐDÉBEN. Kétnapos rendkívüli programmal kedveskedett a szolnoki Móra Ferenc úti bölcsőde az oda járó gyerekeknek. Az első napon autóbusszal ellátogattak az abonyi Vadasparkba. A legtöbben most találkoztak először a vadon állatainak „háziasított” példányaival, így természetesen nagy csodálkozással ismerkedtek a park lakóival. Másnap a bölcsőde udvarán terített asztal fogadta a gyerekeket az immár hagyományos tavaszi kerti partin. Ezen a napon az intézmény iránt érdeklődő leendő szülők előtt is nyitva állt a kapu, hogy bepillanthassanak a gyerekek életébe. (beküldött fotói Egy alkonyodó délutánon megcsörrent a telefon a jászjákóhalmi polgármester lakásán, s a telefonáló izgatottan mondta el, hogy a templomtorony közelében, a kereszt alatt füst gomolyog, hol erősebben, hol gyengébben. A polgármester, távolabb lakván, úgy gondolta, legjobb, ha máris szól a tűzoltóknak, hiszen mindjárt sötétedik. Hívta a parancsnokot, de éppen nem volt otthon. Minden perc késlekedés ronthat a helyzeten, gondolta, ezért felhívta a tűzoltókat a közeli városból. Mire kiértek, már többen kémlelték a templom 35 méteres tornyát. Egyesek eskü alatt látni vélték a füstöt, a szagáról nem is beszélve! A tűzoltók átvizsgálták a templom minden zugát, de nem találtak semmit. Másnap este a jelenség megismétlődött, de már tűzoltók nélkül. Mint kiderült, egy távcsöves szemlélődőnek lett igaza, aki úgy látta, hogy amint a nap leszállt, milliószámra rajzottak ki a méhek a torony tetejére, lompos felleget alkotva. Harmadik este újra megjelentek a méhek, de még mindig voltak, akik aggódva figyelték a tornyot. Bármilyen humorosan is végződött a sztori: köszönet mindazoknak, akik három estén át összeszaladtak a templom tövé- J ben és telefonálgattak ide-oda. } Látszik, hogy vigyázó szemmel óvják lakóhelyüket.- DORIS A veszélyek nem kapnak kellő publicitást Több szakember szerint a majdani uniós csatlakozás lehetséges akadálya a mindeddig megoldatlan egészségügyi helyzetünk lehet. Ez az ágazat egyik próbaköve a tíz éve kezdődő magyar demokráciának. A fő kérdés: a mindenkori politikai hatalom tud-e politikamentesen áldozatokat hozni a magyar ember egészségéért? Ezt a hosszú távú programot még nem sikerült megkezdeni. Ehhez olyan, egészségügyet támogató törvények megalkotására lenne szükség, amelyek ezt a szférát beillesztik a magyar gazdaságba. Sajnos, ez a rendszerváltás óta nem történt meg, így egészségügyünk mind szerkezeti, mind működés-hatékonysági szempontból ijesztő gyorsasággal távolodik az európai uniós követelményektől. Ezzel párhuzamosan az egészségügy társadalmi presztízse is rohamosan csökken. Több mint ezer milliárd forint vándorolt ki az ágazatból 1989 óta. Ennek a következményei komolyan veszélyeztetik a jelenlegi, pozitívnak értékelt magyar gazdaság jövőjét. Az elemzők által nyilvánosságra hozott tényeket az okok nyilvános felsorolása követte, de sajnos, egyre világosabbá válik, hogy a veszélyeknek már nem szánnak kellő publicitást. A fő kérdés: a politikai hatalom tud-e politikamentesen áldozatot hozni a magyar egészségügyért? DR. DOBOS ZOLTÁN ORVOS-KÖZGAZDÁSZ SZOLNOK FÉL ÉVSZÁZAD jóban, rosszban. A Jászkiséren élő Fazekas Lajos és felesége, Fülöp Veronika április végén ünnepelte ötvenedik házassági évfordulóját. A jubiláló házaspár családja és kedves rokonai körében ünnepelte a jeles évfordulót. Az eltelt, küzdelmes ötven év után még sok örömet, jó egészséget és békességben, eltöltött éveket kívánnak a hozzátartozók. ________________________(BEKÜLDÖTT FOTÓ) M i is segítettünk a gátakon A szolnoki kertvárosi Tisza Nyugdíjasklub tagjai még az árvíz első napjaiban elhatározták, hogy az éjjel-nappal a gátakon dolgozó vízügyi szakemberekről és kiskatonákról a maguk módján gondoskodnak, így fejezve ki mérhetetlen hálájukat. Az elhatározást tett követte, és a jó szándékú adakozók jóvoltából tervünk megvalósult. Tíz napon át a nap különböző szakaszaiban megjelentünk a gátakon egy kis harapnivalóval, gyümölccsel, süteménnyel, kávéval, teával. Természetesen az érdem nem egyedül a miénk, mert ha nincsenek támogatóink, ha nincsenek az adományozók, ezt nem tudtuk volna megtenni. Köszönjük nekik, hogy ebben segítettek nekünk. A TISZA NYUGDÍJASKLUB TAGJAI ______ SZOLNOK K épviselőnk értünk dolgozik A szolnoki Tallinn-városrész polgárainak nincs okuk a panaszra. Választott önkormányzati képviselőjük tiszteletre méltó gondossággal törődik a körzettel. A legutóbbi rangos esemény, a május elsejei kis majális színhelye éppen az általa megálmodott sport- és szabadidőpark volt. A létesítmény megvalósításán éveken át fáradozott, mert tudta, hogy szükségük van az itt lakóknak egy helyre, ahol sportolni, kikapcsolódni, beszélgetni lehet, mint ahogyan a fedett autóbusz-állomás is az ő érdeme. Van még persze kívánalom - sakkasztal idősebbeknek, pingpongasztal a fiataloknak, homokozó (kutyák nélkül!) a leg- fiatalabbaknak - és bízunk is abban, hogy előbb-utóbb erre is sor kerül. NÉMETH MIHÁLYNÉ, ________ SZOLNOK A műszerekkel ismerkedtek A jászjákóhalmi mozgáskorlátozottak csoportjánál legutóbb Miskolcról érkeztek előadókat fogadtak, akik különböző műszereket - köztük masszírozógépeket, gyógylámákat, vérnyomásmérőket - mutattak be. A bemutatott műszereket ki is próbálhattuk. A csoport legközelebb május 31-én 15 órakor találkozik a szokott helyen (a közösségi ház olvasótermében), ahová szeretettel várjuk a sorstársakat. GERÖCS JÓZSEF, ______ _____ JÁSZJÁKÓHALMA A lakótelep - egy „paradicsomon kívüli” látószögéből Nem laktam soha a szolnoki Vegyimű- vek-lakótelepen, nem voltam érintett megvásárolható állami lakásban (amit aztán többszörös áron továbbadnék), nem kaptam pénzt saját otthon teremtésére a szülőktől, mert nekik sem volt. Három évi garasoskodással telket vettünk, házat építettünk, amit tíz év alatt fejeztünk be. A kölcsönt 18 évig fizettük úgy, hogy a felvett összeg 2 és félszerese került vissza a pénzintézethez. Az akkor jónak mondott, diplomás bruttó fizetésnek negyede havonta az építési törlesztés volt. Nem telt autóra, magnóra, videóra, üdülésre. Lakásbérlő ismerőseim kaján, lenéző mosollyal nézték a kínlódást, a kicsinyes filléreskedést, a földhözragadtsá- got, a hangyaszorgalmat, mert az összes ajtót, 17 ablakot egyik évben, áprilistól októberig, saját magam csiszoltam, alapoztam, mázoltam, sokszor éjjel 2 óráig, 8 órai munka után, a parkettát a földön csúszva fényeztem. Tizenhat évvel később, saját pénzünkre, bevezettettük a gázt (addig olajat hordtunk biciklivel). Nem volt önkormányzat, gyülekezés, petíció, és az újság sem foglalkozott azzal, mibe kerül egy gázkészülék. Az utcai vezetékkel a kőtörmelékkel feltöltött utunkat úgy összetörték, hogy a féltett, megbecsült Trabantunk tengelyig süllyedt a sárban. Ekkor útépítésbe fogtunk az utca lakóival, akiknek kétharmada akkor már nyugdíjas volt, kevés pénzzel. Amikor már mindenkinek tele volt a hócipője, jött a szennyvízcsatorna - tízéves önkormányzati részletre. Az utolsó részlet az idén telik le, aki pedig nem fizetett, ráterhelik a házára. 1968-tól kezdve tehát, 32 éven keresztül, folyamatosan a lakhatásunk problémáival voltunk elfoglalva - ami kizárólag a mi ügyünk volt, nem az államé, az önkormányzaté, a parlamenté, a miniszterelnöké. A TVM-lakótelepet és a gyárat 1950- ben kezdték építeni egy olyan helyre, ahonnan a környékbeli házak, tanyák tulajdonosait kiüldözték házaikból, A kila- koltatottak soha nem kapták vissza, amit elvettek tőlük, kezdhették az életet elölről, öregen, betegen, megalázva; ők lettek a szemetesek, a söprögetők, ha esetleg munkát kaptak, s aki még bírt, „csinált magának másik otthont”, ahol a fejét lehajthatta. A téglából, „kisipari” technológiával, gondos, kiváló tervek alapján, kiváló minőségben, embercentrikusan megépült, fürdőszobás (akkor még a városi lakásokhoz sem tartozott fürdőszoba) külön WC-s, kamrás, tágas konyhás, erkélyes, nagy szobás, világos lépcsőházas, mesébe illő, gyönyörű lakásokba a lakók ’51- 52-ben beköltöztek be. A lakótelephez kultúrház is épült; mozi, közös tévéhelyiség, asztalitenisz-szoba, park, pihenőpadok, futball- és teniszpálya, játszótér, uszoda, ahova a nem „vegyis” gyerekeket kinézték, be sem engedték, ha pajtásával együtt bemerészkedett a „paradicsomba”. A lakásokban központi fűtés és telefon volt. A saját erőből épített házakban mindez csak 35 évvel később - és saját pénzből. És most árad a panasz. A lakótelep messze van a várostól, rossz az ellátás stb. Ezzel szemben autóbusz közvetlenül jár oda, a városközpontot, piacot érintve. (Szandaszőlős 2 km-rel mesz- szebb van.) A lakók szerint a tulajdonos drágán adja a lakásokat, de mindenki tudja, hogy mélyen a piaci ár alatt ajánlja azokat; egyesek alig várják, hogy tulajdonukba kerüljön, és máris többszörös áron túladnának rajta. Az ott lakók közül néhánynak van saját lakása máshol, de erről nem beszél. A reálisan gondolkodó lakók tudják, hogy kellemes, csendes, kertes környezetben lévő lakásuk még az ajánlott áron is nagyon kedvezően kerülnének a lakások magántulajdonba, de ők is hallgatnak, inkább csatlakoznak a lá- zongóldioz. A szocializmus a gyárak, nagyüzemek dolgozóinak csak töredékét juttatta ingyenlakáshoz. A többség egész életében építette a házát - esetleg kevesebb fizetésből, mint a vegyisek - úgy, ahogy bírta. Az elmúlt 30-40 év alatt összespórolhattak annyit, hogy most gond nélkül megvegyék azt, amiben laknak. Világos, hogy most a paradicsomból való kiűzetésnek érzik helyzetüket. Az önkormányzat saját forrása az állampolgárok és gazdálkodások által fizetett adókból van. Abból pedig nem lehet a „paradicsomot” finanszírozni, egyeseket jogtalan előnyhöz juttatni. Különösen akkor nem, amikor az árvíz által rongált házak lakhatóvá tételére forintonként gyűjtenek lépten nyomon mindenütt. __________________________________________(MtVÉBClM)
