Új Néplap, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-18 / 115. szám

2. OLDAL 2000. Május 18., csütörtök KÖR KÉP Bíróság előtt a Whiskys Budapest Megkezdődött a harminc rablással, több emberen el­követett emberölés kísérle­tével, szökéssel és lőfegy­verrel való visszaéléssel vádolt whiskys rabló, vagyis Ambrus Attila pere a Fővárosi Bíróságon. A Whiskys a hat éven át tartó pél­dátlan rablássorozatban bűnös­nek vallotta magát, de az ember­ölési kísérlet vádja ellen határo­zottan tiltakozott a rendkívüli biztonsági intézkedések mellett elkezdett tárgyaláson. A vádpontok ismertetése után először meg is akarta tagadni a vallomástételt, mert szerinte az ügyész rengeteg valótlanságot ál­lított a történtekről. Amikor ügy­védje rábeszélésére mégis mesél­ni kezdte saját verzióját a rablá­sokról, először azt hangsúlyozta, hogy kilátástalan helyzetben volt, amikor elhatározta, hogy bűnös úton szerez pénzt. Azt azonban még az elején megfo­gadta - tette hozzá -, hogy csak addig csinálja, amíg vér nem ta­pad a kezéhez.- Az első pillanattól kezdve se­gítséget kaptam egy bizonyos személytől, akit saját biztonsá­gom érdekében nem nevezhetek meg - jelentette ki Ambrus Attila. A Romániában született, ma­gyar származású rabló a hat év alatt 200 millió forintot „emelt el” különböző pénzintézetekből. A huszonhetedik rablás után, 1999. január 15-én fogták el először, de július 10-én megszökött, és csak tavaly október 27-én került ismét rács mögé. Közben újabb rablá­sokat követett el. Ambrus a rablássorozatért leg­feljebb 20 évig terjedő szabad­ságvesztéssel büntethető, de ha bebizonyosodik a több emberen elkövetett emberölés kísérlete, akkor akár életfogytiglani börtön­nel is sújtható. Kevés a fiatal pedagógus Nyolcvanéves a Szentatya A pápai életmű beteljesülni látszik a harmadik évezred küszöbén Vatikánváros Ma tölti be 80. életévét a katolikus egyházfő. II. János Pál, aki 1978 óta látja el hivatalát, hosszú működése alatt többet utazott a világban, mint bármelyik elődje. Május 18. éppúgy zsúfolt munka­napként indul a Szentatya számá­ra mint a többi, ám a születésna­pi program mégis különleges. Délelőtt a szokásos reggeli imá­val, reggelizéssel, ügyintézéssel telik az idő, majd 10 órakor kez­dődik a Szent Péter-bazilika előtti téren - mintegy háromezer meg­hívott jelenlétében - a születésna­pi mise. Déli egy óra körül tartják meg a Vatikánban háromszáz püspök és bíboros társaságában az ünnepi ebédet. A hírek szerint az étlapról nem hiányzik majd a pizza (a pápa kedvence), s termé­szetesen egy nagy fehér torta sem. Este hatkor a londoni szim­fonikusok zenekara ad hangver­Szíve a gyermekeké fotó, feb/reuters senyt James Levine vezényleté­vel. A nap ünnepi vacsorával zá­rul, majd a pápa visszavonul lak­osztályába. Szerte a világon megemlékez­nek II. János Pál 80. születésnap­járól és életútjáról. Az 1920. má­jus 18-án született Karol Jozef Wojtyla pápaságához mozgalmas út vezetett. Apja halála után két­kezi munkásként kereste kenye­rét, a német megszállás idején ve­gyi. üzemben dolgozott. Krakkó­ban 1946-ban szentelték pappá, majd a római Angelicumban filo­zófiát tanult, 1948-ban a krakkói Jagelló egyetemen szerzett teoló- gusi diplomát, s itt tanított 1954- ig. 1963-tól Krakkó érseke, 1967- ben pedig már bíboros. Az egész világ szenzációként fogadta a hírt, hogy 1978 októbe­rében Karol Wojtyla személyé­ben a kereszténység történetében először foglalta el lengyel ember a pápai trónt. Az ezredforduló küszöbére egy testileg megtört és beteg, ám lelkiekben erős, karizmatikus pá­pa vezette el az egyházat. A lő­fegyver okozta sebesülést annak idején csodával határos módon élte túl. Parkinson-kórja mindin­kább elhatalmasodik rajta. Mind­ez azonban nem akadályozza II. János Pált - akit sokan már most, életében szentként tisztelnek -, hogy töretlenül végezze minden- napi misszióját. _____________■ Bu dapest Egy pedagógus-életpálya- program kidolgozásával és az előmeneteli rendszer világossá tételével szeretné a Pedagógusok Szakszerve­zete (PSZ) visszacsábítani a fiatalokat a katedrára. Elöregedőben van a pedagógus­társadalom, a fiatalok számára nem vonzó ez a pálya - szögezte le Borbáth Gábor, a PSZ főtitkára tegnap, amikor bejelentette: a szakszervezet egy életpályaprog­ram kidolgozásában érdekelt, amely a kezdő pedagógus előtt olyan bér- és juttatási rendszert vázol fel, ami csábító lehet a fiata­lok számára. A kormány saját programjával kerül szembe, ha 2002-ig nem emelkedik a nemzet- gazdasági átlag fölé a pedagógu­sok bére. Márpedig eddig érdemi felzárkóztató lépés nem történt - mondta Borbáth Gábor. A PSZ amellett, hogy üdvözli a tárca változtatási elképzelését, annak bevezetésére kevésnek tartja az időt. Nincsenek megfele­lő tankönyvek, a tanárok felké­szítése még el sem kezdődött, így felelőtlenség a 2001-es tanévre már kötelezővé tenni a kerettan- tervek alkalmazását - véli a PSZ. Borbáth Gábor szerint a ter­mészettudományi tárgyak az új rendszer egyértelmű vesztesei, ráadásul a tárca mindeddig nem készített felmérést arról, hány egyszakos pedagógus maradhat munka nélkül az új tantervek be­vezetése után. Az Oktatási Minisztérium válaszában kiemelte, hogy csak a helyi tantervek elkészítése után lehet majd látni, hátrányosan érinti-e a pedagógusokat a keret- tantervek bevezetése. h. m. Bővülő képviselet Budapest Tegnap avatták fel a Daimler­Chrysler kibővített budapesti képviseletét. Az eseményen töb­bek között részt vett Martonyi Já­nos külügyminiszter és Surányi György, a jegybank elnöke is. A kibővített képviselet átadá­sán Matthias Kleinert, a DC alel- nöke lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a nagyvállalat, amely több mint 200 országban képviselteti magát, fontosnak tar­totta, hogy Magyarországon is bővítse már korábban is meglévő kapcsolatait. A képviselet kettős szerepet játszik: azon túl ugyanis, hogy gondot fordít az átalakuló gazdaságok - köztük Magyaror­szág - felzárkózásának elősegíté­sére, támogatólag részt szeretne venni az ország hétköznapjaiban. A DC ebből a szempontból első­sorban a kulturális, tudományos kapcsolatokat tartja fontosnak. Az alelnök kifejtette: vállalata együttműködést szorgalmaz a Magyar Tudományos Akadémiá­val, amelynek keretében a DC különféle oktatási programokat segítene, így például a magyar tu­dósok külföldi kapcsolatszerzési lehetőségeit bővítve nyújtana tá­mogatást a magyar tudományos közéletnek. (*. j.) Manninger marad az államtitkár Az árvízi védekezés kikerülhet az eddigi KHVM felügyelete alól Az Országgyűlés gazdasági bizott­sága egyhangúlag támogatta Nógrá­di László fideszes országgyűlési képviselő közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterré történő kineve­zését, miután tegnapi ülésén meg­hallgatta a jelöltet. Budapest Kevés személyt érintő, gyorsan végrehajtható változásokat tervezek a minisztérium szerkeze­tében - jelentette ki a leendő miniszter a testület előtt. A miniszterjelölt a meghallgatás után el­mondta: Manninger Jenő politikai államtitkár munkájára a későbbiekben is számít, vele ko­rábban folytatott megbeszéléseket, a többiekkel pedig először egyeztetni kíván, mielőtt esetle­ges cseréjükről döntene. Nógrádi László a bi­zottság előtt közölte: a jelenleginél kisebb, átlát­hatóbb és rendezettebben működő tárcát szeret­ne kialakítani. Háttérintézmények létrehozását is tervezi, így például az árvíz elleni védekezés­sel külső szakembergárda foglalkozna. Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának ülésén Bökönyi István vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a hazai börtönökben ma csaknem 160 szá­zalékos a telítettség, ami már-már elviselhetet­len viszonyokat eredményez. Javít a helyzeten az idén átadásra kerülő ezerfős új fővárosi és a tervezett kétszáz fős veszprémi intézet építése. Barátságos beszélgetés után a parlament kül­ügyi bizottsága leszavazta Katona Tamás varsói nagykövetté történő kinevezését. A szavazásnál tartózkodó szocialista és kisgazda képviselők el­sősorban azt kifogásolták, hogy a jelölt nem be­szél lengyelül és nincs kialakult kapcsolatrend­szere a fogadó országgal. A Katona mögött álló MDF szerint ez az eset azt mutatja, hogy a kis­gazdák a koalíció gyenge pontjai, hiszen a mos­tani kudarc egyértelműen az ő szava­zataikon múlott. „A határainkon túl élő magyarok ha­sonló várakozással nézik a státustör­vény alakulását, akárcsak mi az Euró­pai Unión belüli csatlakozási vitákat”- fogalmaztak az anyaországon kívül élők jogairól szóló szabályozás előké­születeiről tegnap a parlament külügyi bizottságában. Szabó Tibor, a Határon Túli Ma­gyarok Hivatalának elnöke a tanácskozáson el­mondta, hogy a Magyar Állandó Értekezlet szakbizottságaiban és az egyes tárcáknál a beér­kezett javaslatok áttekintésénél tartanak. Véle­ménye szerint azonban a parlamenti pártok nem könnyítették meg a munkájukat, mert nem álltak elő ötletekkel a majdani törvénnyel kap­csolatban. A külügyi bizottság szocialista és sza­bad demokrata tagjai szerint a kormány túlzott várakozásokat keltett a határokon túli magyar­ságban, ami csalódáshoz fog vezetni. Tabajdi Csaba (MSZP) szerint azt is tisztázni kellene, hogy a státustörvény elfogadásához egyszerű vagy kétharmados többségre van-e szükség. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy a kormány koncep­ciója értelmében feles törvényről van szó. Ugyanakkor a végrehajtásához több kétharma­dos jogszabály módosítása is szükséges, így mi­nél szélesebb parlamenti konszenzusra van szükség. Az államtitkár szerint a státustörvény célja az, hogy a határon túü magyaroknak a le­hető legtöbb jogot biztosítsák Magyarországon.- Az EU eddig nem emelt kifogást az Unión kívül élő magyarok majdani kivételezett elbírá­lása miatt, és a szomszédos államokkal sem ala­kulhat ki emiatt konfliktus. Hazánk ugyanis nem fog beavatkozni a Kárpát-medencei magyar közösségek otthoni életébe - nyilatkozta la­punknak Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője.- w­BRÜSSZELBEN szerdán hiva­talosan is megnyitották a ma­gyarországi régiók képviseletét. Boros Imre tárca nélküli minisz­ter jelképes értékűnek nevezte a képviselet létrejöttét, mert az látható jele az EU-tagság előtti magyar felkészülésnek, más­részt jelzi az ország decentrali­záció iránti eltökéltségét is. MAGYARORSZÁG Ciprussal, Észtországgal, Izraellel és a Fü- löp-szigetekkel együtt beleegye­zett abba, hogy növekedjék az ENSZ békefenntartó tevékeny­ségéhez való hozzájárulásának mértéke. Erdős André nagykö­vet, a New York-i magyar ENSZ-képviselet vezetője sze­rint hazánk kész önként emelni a békefenntartási költségekhez való hozzájárulását. BÉCSBEN, a kényszermun­kásoknak fizetendő kárpót­lásokkal foglalkozó megbékélé­si konferencián megállapodás született: az osztrák kormány immár nem zárkózik el a va­gyoni károk még nyitott ügyei­nek rendezésétől sem. TALÁLKOZÓ. A jövőben rend­szeres lesz a két nagy koalíciós párt elnökének találkozója. Ezt Torgyán József jelentette be, miután tegnap két órán át tár­gyalt Kövér Lászlóval, a Fidesz MPP vezetőjével. A kisgazda pártelnök szerint nem volt szó a kormányzati munkát érintő kérdésekről, és arról sem, hogy a további tárgyalásokba bevon­nák az MDF-et, a harmadik ko­alíciós partnert is. AUTÓPÁLYA-VITANAP. Ősz szegyűlt a kellő számú képvise­lői aláírás ahhoz, hogy az SZDSZ kezdeményezésére vita­napot tartson az Országgyűlés az autópálya-építésekről. A sza­bad demokraták Hogyan épít­sünk gyorsan és tisztességesen autópályát Magyarországon? címmel indítványozták parla­menti vitanap megtartását. ÚJABB ÁREMELÉS. Négy fo rinttal emeli a 91-es keverék benzin árát pénteken a Mól Rt., míg a többi motorbenzin lite­renként három forinttal kerül majd többe. Az elmúlt három hétben a motorbenzin-forgalom legnagyobb részét kitevő 95-ös oktánszámú üzemanyag ára 11 forinttal, azaz csaknem 5 száza­lékkal emelkedett. SZIGORÍTÁS. Csurka István szerint Magyarországnak nem érdeke az uniós csatlakozás, ha Brüsszel bevezeti a tervezett kvótarendszert. Ha az Európai Unió ragaszkodik az olyan ala­csony termelési kvótákhoz, amelyek kifejezetten hátrányo­san érintik a magyar gazdasá­got, akkor nekünk is ragaszkod­nunk kell bizonyos korlátozá­sokhoz. ■ ítéletidő tombol Dél-Amerikában Argentína Szükségállapotot léptettek élet­be az argentin fővárosban, Bue­nos Airesben és környékén a tartós ítéletidő miatt. A hatal­mas szél és a heves esőzések miatt a tartományban legalább 13 ezer ember volt kénytelen el­hagyni otthonát. Az ítéletidő ed­dig három halálos áldozatot kö­vetelt, mindhárom gyermek. So­kan könnyebb sérüléseket szen­vedtek. Buenos Aires repülőtere csaknem teljesen megbénult. A főváros polgármestere felszólí­totta a város lakóit, hogy marad­janak otthonaikban. A körzet­ből több ezer embert kellett ki­telepíteni, s számukra teherau­tókkal viszik a segélyszállítmá­nyokat. A tartományban él az ország 36 milliós lakosságának egyharmada. _______________■ P ICINYEM! Okamoto Jusito, a Canon cég alkalmazottja mutatta be a nyüvánosságnak a világ legkisebb, mindössze 190 gramm súlyú, 87 centiméter széles, 57 centiméter magas és 27 centiméter vastag digitális fényképezőgépét. A kamerát május 26-án kezdik el árusítani Japánban mindössze 74 800 jenért, azaz va­lamivel kevesebb mint 200 ezer forintért. fotó: feb/reuters Kommuna mobiltelefonnal Ma is Mao szellemében élnek Peking Nanjie négyezer lelkes falu Henan tartományban. Arról nevezetes, hogy a változó kínai birodalomban a múlt szigete. Nanjieben - számos hasonló kis helységgel ellentétben - nincse­nek reklámok, alig vannak au­tók. Éppúgy, mint a régi szép időkben. Es ez a fogalmazás itt nem ironikus, hanem a valóság. Ebben a faluban a lakosság dön­tő többsége azt mondja: nekik idegen a karaoke-bárok és rikol­tó vásárlócsalogatók világa, ők jól érzik magukat a régiben. Ab­ban, amit Mao elnök teremtett. Szobra több példányban megta­lálható a faluban, szelleme ott le­beg felette. Ebben az itt ragadt kommuná­ban a pénzen kívül vannak kiegé­szítő juttatások. Havonta kap mindenki meghatározott meny- nyiségű gyümölcsöt és főzeléket, másfél kiló marha- vagy disznó­húst, néhány tojást, étolajat, tíz üveg sört, lisztet. Ünnepeken ki­emelt adag jut a kommuna tagja­inak. Ugyancsak a kommuna jut­tat néhány komolyabb tárgyat is: egy-egy vörös színű mobiltele­font minden háztartásnak, mivel vezetékes távbeszélő-hálózat itt nincs, valamint egy úgynevezett Melody típusú fekete-fehér tele­víziót a közösség családjainak. De csak nekik! Mert - furán változik a világ errefelé is - a falun kívül rengeteg a munkanélküli és néhányat fel­vesz a kommuna. Bérmunkás­nak, nagyon kevés pénzért, és nem tagokat megillető jogokkal. __________________________________(HARMAT)

Next

/
Oldalképek
Tartalom