Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-06 / 81. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2000. ÁPRILIS 6., CSÜTÖRTÖK Múltja van a helynek Akkortájt, amikor szóba került, hogy a szolnoki Vártemplomhoz tervezett Szent István-szobrot Győrfi Sándor készítené, a szob­rászművész úr azt nyüatkozta, tudomása szerint a szobor a templom elé kerülne, a bejáratnál álló, restaurálásra szoruló kereszt helyére. Egy városunkat szerető néprajzos, múzeumi szakember, a témához kapcsolódva azt mondta: keresztet helyéről el­mozdítani lehet, de nem szabad, nem jó! A szolnoki Damjanich Múzeum Képtárában van egy festmény, Zombori Lajos „Vár­templom télen” című alkotása. A képen a templom előtt látható a kereszt, kissé odébb, a város felől áll egy szobor. Ez a valóságban ma már nincs ott. Eleink nem vé­letlenül ott helyezték el a szobrot, amit a festmény is megörökített. Tegyék Szent Istvánt a régi szo­bor helyére, a kereszt háborítása nélkül. Pogány Gábor Benő szob­rászművész Szigligeti-szobrának kezét fényesre simogatják a szín­ház mellett, járdán sétálók - mert szeretik... (névéscími A táj festőjének kiállításán Szenti Ernő grafikusművész nyi­totta meg, Kelemen Pálné nyug­díjas tanítónő saját versével üd­vözölte a túrkevei művelődési házban megnyílt és csaknem egy hónapig látható kiállítást, amelynek anyagát Takács Irén képeiből válogatták össze. „Nagyváradon születtem, 1946- ban, polgári családból. Édes­apám tímármester volt. Az álta­lános iskolát és az ipari szakisko­lát (könyvkötő szakon) szintén Nagyváradon végeztem el - mondja magáról az alkotó a kiál­lítás megnyitójára készült bemu­tatkozásában. - A festészethez már fiatal koromtól erős vonzal­mat éreztem. Magyarországra te­lepülésem után először Buda­pesten éltem, majd Kuncsorbára költöztem. Három évig könyv­kötőként dolgoztam. Egy ameri­kai festőművész (Bob Ross) ma­gyarországi látogatása hatására elhatároztam, hogy festem fo­gok. Szeretem az embereket, de képeimen elsősorban ifjúkori er­dei kirándulásaim, szép hegyi túráim, a nagyváradi vidék jelen­nek meg. Az én örök témám a természet, az állandó szépség, ahová a megfáradt ember is fel­üdülést, pihenést keresve mene­kül.” Szenti Ernőt idézve Takács Irén festői vüágában a világos, a lebegően könnyű színek mellett megtalálhatók a fajsúlyosán sö­tétbe sűrűsödő színek is. Képei­ben tetten érhető a szemérme- teskedő feszültség, már-már drá- maiság. Érdemes a kiállításra el­látogatni. ___________EALLAI KÁROLYWÍ. KUHCSORBA L akótelep - a tulajdonos nézőpontjából A szolnoki Tiszamenti Vegyiművek privatizáció- ja a félreértések szomorú játéka. Egy hazai vál­lalkozó privatizálta a gyárat egyebek mellett azért, hogy az ne kerüljön külföldi kézre és így az agrárium számára fontos műtrágyapiac fölött ne veszítsük el az ellenőrzést, amire egyébiránt lehangoló példák vannak. A tulajdonos egy rész­vénycsomagot vásárolt, amelyben benne volt a lakótelep is. Dehogy is akarta a tulajdonos meg­vásárolni a tíz tömbházat! Ám mégis mára a la­kótelepen lakók sorsa ki­bogozhatatlanul összefo­nódott a gyáréval. A la­kók „közellenségként” a tulajdonost kiáltják ki, jóllehet, ez a kényszer szülte kapcsolat a számá­ra is nyomasztó. Az ő szempontjából azonban eleddig senki nem vizsgálta meg a helyzetet. A gyár árán felül kelt el, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a hazai műtrágya-felhaszná­lás soha nem látott mélyponton van. De hát ez legyen a tulajdonos gondja - ám ez megmagya­rázza azt, miért nem lehet nagyvonalúbb a lakó­telepen élőkkel szemben. A vételár ugyanis - a közvélekedéssel ellentétben - nem a zsebébe vándorolna, hanem a gyár működtetéséhez van szükség arra a pénzre is. Hogy aztán ez ilyen nehézségek árán mobilizálható egy évtizeddel a rendszerváltás után, érthetetlen! Hiszen, mint köztudott, közakarat döntött a piacgazdaság be­vezetéséről, és ez rendező elvként fogadta el a magántulajdonlást, így a lakótelep sem válhat szokásjog alapján az ott élők tulajdonává. Biz­tos, hogy megdolgoztak érte, ám ezt ebben az országban milliók mondhatják el magukról, de a privatizáció során sehová nem számított be a munkával szerzett előjog. A lakásokat egyéb­iránt a szolnoki forgalmi ár alatt kínálja megvé­telre a tulajdonos, a vállalat nyugdíjasainak és jelenlegi dolgozóinak 15 százalékos engedmény­nyel (ehhez a jelenlegi dolgozóknak 500 ezer fo­rintnyi kamatmentes kölcsön is társul). Gyakran hangzik el érvként, hogy az ÁPV Rt. kedvezőbbnél kedve­zőbb ajánlatait utasítja vissza a tulajdonos, mi­vel a lakókat túszként használja a tárgyalásai­ban. Nos, ajánlatokkal eddig csak a Bige Hol­ding állt elő, mivel számára semmivel nem kel­lemesebb ez a „róka fogta csuka” helyzet, mint a lakók számára. A lakók joggal érvelhetnek úgy, hogy korábban az önkormányzati tulajdon­ban lévő vagy vállalati tulajdont képező ottho­nokat kedvezményesen vásárolhatták meg a benne élők, ám a felajánlottnál kedvezménye­sebb vételi lehetőséghez olyan összegű támoga­tás kellene, melynek kifizetésére még senki, az ÁPV Rt. sem jelentkezett. Viszont a lakások el­adásának hírére beindult a vevők érdeklődése, ami azt jelzi, van piaca a lakótelepi házaknak. ________________BIGE LÁSZLÓ, TVM RT. ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓ A közakarat elfogadta rendező elvként a magántulajdonlást Segítség nélkül Az egyik napilapban olvastam, | hogy Magyarországon újjászü- | letett a szülészet. Alcíme is volt az írásnak: biztonság és ottho­nosság; család-, baba- és ma­mabarát szülészetek; a test­helyzet is választható. Ugyanitt egy másik cikk arról szólt, j mennyire fontos szoptatni a koraszülötteket. Tudom, hogy nem szabad álta- | lánosítani, mégis szíven ütött a j téma. Pár hónapja ugyanis meg­történhetett velem az, hogy úgy szültem meg egy keskeny ágyon a koraszülött babámat a hideg és sötét betegszállító kocsiban az or­szágúton, hogy senki nem volt mellettem, senki nem segített, senki nem látta el a babát és en­gem, s még arra sem volt módom, hogy szülés közben megkapasz­kodjam valamiben. Hogy a kislá­nyom túlélte a születését, csakis önmagának köszönheti. Sosem tudom elfelejteni ezt a rémálmot. De a legszomorúbb a történ­tekben az, hogy orvosom - aki­hez évek óta jártam és akiben megbíztam -, a szülés végső sza­kaszában annak ellenére engedte az utazást, hogy tudta, fennáll a koraszülés veszélye, és akinek én magam is mondtam, érzem, a ba­ba nem fogja kibírni az utat. Mindezek után, amikor találkoz­tunk, annyit sem kérdezett tő­lem, hogy vagyunk. Kislányomat több mint egy hó­nap elteltével tehettem csak mell­re, hiszen nem lehettünk együtt, de már késő volt. Hiába fejtem, az anyagtej elapadt. Pici lányom szerencsére jól van, de ha ránézek, gyakran eszembe jut születése szörnyűsé­ge­Az ilyen esetekről nagyokat hallgatnak... ________________________iwév te cím S zentgyörgytől New Yorkig A jászalsószentgyörgyi Lippay Általános Iskola sok tehetséges növendéket bocsátott ki falai kö­zül. Az iskola munkájában min­dig fontos szerepet kapott a tehet­séggondozás. Elemi iskolai tanul­mányait e falak között kezdte el Törőcsik Beáta is. Az egykori nö­vendék ez év júliusától az Ameri­kai Egyesült Államokban, New Yorkban, a híres Columbia Egye­temen mint kutatóorvos dolgozik majd. Az „Értől az óceánig” eljutni Ady-féle, „bús merészség” kel­lett. Beáta az országos hírű buda­pesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumba jelentkezett - ki­emelkedő matematikus bátyja nyomdokain haladva. A sikeres érettségi után a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetemre vették fel, s mi­után elvégezte, ugyanitt sejtbio­lógiát tanít és kutatóorvosként dolgozik a biológiai intézetben. Közben megszerezte a Ph. D-t. ®rvosi kongresszusokon előadá­sokat tart, sikeres angol nyelvű írásai jelentek meg a külföldi szaklapokban. S most a kitüntető meghívás a Columbia Egyetem­ről! Mindehhez óriási kitartás, szorgalom, akaraterő kellett. A szülői házból hozott érzelmi hát­tér jó alap volt, hogy személyisé­ge kiteljesedjen. A mércét mindig magasra állította, a „jó tudni” ér­zés hajtotta, erős tudásszomja, a becsvágy az ismeretlen felé. S mindig tudta, mit tegyen, hogy reális álmai megvalósuljanak. El­indulni valahonnan és eljutni va­lahová... Egy jászsági kis faluból egy amerikai nagyváros világhírű egyetemére. Azt hiszem, dr. Törőcsik Beá­tára büszkék lehetünk. Követen­dő példakép lehet sok fiatal előtt. Most huszonkilenc éves. SIMONYI A., BUDAPEST EGY VOLT ÉVFOLYAMTÁRS SZÜLETÉSNAP A kisújszállási id. Farkas Lászlóné Eperjesi Erzsébet ez év márciusában töltötte be a kilencvenharmadik életévét. A jó egészségnek örvendő Erzsi néni a napi hasznos elfoglaltságot is megtalálja: sokat kézimunkázik, söpröget a ház körül - és amikor csak teheti, sétálgat a jó levegőn. _______________________________________________________(bbkOldótt porti Re ményekkel nézünk a jövőbe Jászapáti választópolgárai tanú- bizonyságát adták a voksolás eredményével, hogy felelősséget éreznek városuk jövője iránt. Eb­ben az eredményben tükröződik a megkárosított nyugdíjasok ke­serűsége is. Nem felejtik, hogy a kormányváltás előtt, az akkori választási kampányban telefo­non beígért 20 százalékos nyug­díjemelésből nem lett semmi. A kormányváltás azt eredményez­te, hogy a szolidaritás elve alap­ján a magamfajtának csak 11 szá­zalék jutott. Emelkednek az árak (hetente, havonta), egy adag presszókávé egyik napról a má­sikra negyedével nőtt. Rendre magasabbak, nem is kevéssel az energiaárak, a gyógyszerek és a többi. Nehezen él az ember, kü­lönösen, ha vidéki. Sok a baj egy olyan városban, ahol csak lakossági összefogással valósult meg eddig minden na­gyobb kommunális fejlesztés. Nem volna ez probléma, csak­hogy a lakosság fokozatosan el­szegényedik. Olvastam a minap, hogy Veszprém és Eger között Szolnok-Jászapáti érintésével épül az M-8-as (fiatalos nyugdí­jas talán megéri, hogy elkészül). A sokféle ígérettel még nem lehet célt érni. Szeretnénk, ha fejlődne városunk. Munkahelyek kelle­nek, rendőrkapitányság, orvosi rendelő, szennyvízhálózat és tisztítómű. Ezek után jöhet a kör­nyezetvédelem és az autóbusz­állomás - ami ne a kollégium he­lyén legyen, mert oda inkább sportcsarnok illene (erről meg szó sincs). Segítő szándékú aján­lásommal kívánok az új polgár- mesternek sikereket céljaink megvalósításában. SZABARI PÁL, JÁSZAPÁTI Minősítés? Eddig a magyar bűnüldöző szer­vek munkájának értékelésekor mindig arról nyugtatgattak ben­nünket, hogy a rendőrség ura a közbiztonságnak; egyre eredmé­nyesebb a bűnüldözés, növek­szik a felderített bűncselekmé­nyek száma, a nemzetközi maffi­ák sem érezhetik biztonságban magukat nálunk. Ha ez a tény így van, nem ér­tem a közelmúltban történteket: nevezetesen, hogy a kormány ké­résére az Amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda szakembereket küld Magyarországra az ukrán bűnözés megfékezésére. Félreértés ne essék: nem a bű­nözés elleni nemzetközi összefo­gás ellen vagyok, csupán azt nem értem, ha a magyar bűnüldöző szervek megfelelnek a feladatuk­nak, mi teszi indokolttá az FBI magyarországi jelenlétét? Az a gyanúm, ezzel a lépéssel a kormány a magyar rendőrség munkáját minősítette... __________PÁLDEÁK LÁSZLÓ, JÁBIB1RÉHY Mint akiről közismert, hogy köze van a pedagógiához, alkalmanként kérdéseket tesznek fel nekem. Nem tanul a gyerek — mondja a szülő —, hogyan ösztönözzem tanulásra? Mindenekelőtt azt kell válaszolnom neki, hogy az ösztönzés kifejezést felejtse el, nem szívesen használja a pedagógia sem. Ösztönözni ugyanis annyit jelent, mint noszogatni. No­szogatni pedig kétféleképpen lehet: bottal, tehát büntetéssel, vagy édes­getéssel, jutalommal. Egyik módszer sem vezet az olyan embereszmény felé, amilyet szeretnénk. Ösztönzés helyett én inkább a motiválást, az érdeklődés felkeltését javasolnám, amin a gyermek kíváncsiságának ébren tartását értem, a saját képes­ségeibe vetett hitének támogatását, sikereinek elismerését, ami sokkal többet jelent a jutalomnál. Lehet-e ajándékkal eredményt elérni? Az ajándék a szeretet kifejezése és nem nevelési eszköz. Lehet ugyan nevelési eszköz is, de csak annyiban, ha a gyere­Nem megy a tanulás? két arra akarjuk megtanítani, milyen szép és felemelő érzés másoknak örömet szerezni. Kettős hiba, ha az ajándékot fel­tételekhez kötjük. Például: „Ha szín ötös lesz a bizonyítványod, akkor ezt vagy azt kapsz.” Először is nem valószínű, hogy ered­ményt érünk el vele, mert túl hosszú a mézesmadzag. Másodszor: az ajándék és ajándékozás a gyermek tudatában más előjelet és tartalmat kap. S ez nagy vesz­teség. Az ajándék maradjon a gyermek tudatában a szeretet kifejezése. Előbb- utóbb ő maga is levonja a következtetést, hogy a szeretet önzetlen, nem lehet felté­telekhez kötni, mert akkor az már nem szeretet. Legyünk egészen őszinték: a feltételhez kötött, tehát előre megígért ajándék a korrumpálásnak egy fajtája, és ez nevelési szempontból egyértelműen negatív. A gyermek ugyanis nem azért ta­nul majd, mert tanulni akar, hanem azért, mert mi akarjuk, és ezt ajándék ígérgetésével ki is fejezzük. Tehát ebben az esetben a gyerek nem magának tanul, hanem nekünk: szülőnek. Ez olyan neve­lési melléfogás, amelynek egy életre szó­ló következményei lehetnek. Ezzel per­sze nem azt akarom mondani, hogy nem szabad a tanulásért ajándékot adni. Egé­szen más az értelme és nevelési hatása annak, ha a gyereket a már elért eredmé­nyért ajándékkal is jutalmazzuk. Ez csak erősíti a sikerélményét és önbizalmát. De ne akarjunk ajándékkal eredményt kicsi­karni, mert akkor aláássuk a tanulás leg­értékesebb és legfontosabb tényezőjét, a személyes motivációt. Akkor hát, mit tegyünk? Ha erre a kérdésre pontos recepttel lehet­ne válaszolni, nagyon egyszerű lenne a nevelés tudománya. Minden gyermek külön egyéniség, és így is kell közelíteni hozzá. Ha nem szeret tanulni, annak va­lami oka van. Olyan oka, aminek ő nincs is tudatában, és amiről ő maga nem te­het. A mi dolgunk, hogy ezeket a gátló okokat ügyességgel, tapintattal, türelem­mel kiiktassuk. Vannak azonban közös vonások és tulajdonságok, amelyek min­den gyermekben fellelhetők, és a nevelés során ezekre összpontosítsunk: minden gyerek kíváncsi, föl akarja fedezni magá­nak a világot. Legyünk ebben segítségé­re. Egy meghitt beszélgetés séta közben a természet és a világ dolgairól, óriási él­mény a gyermeknek. Nemcsak ismerete­it bővíti, de új irányokat is adhat az ér­deklődésének. S ha közben tapintatosan rávezetjük, hogy ezekről az érdekes dol­gokról még többet tudhat meg a köny­vekből, akkor már sokat tettünk. Minden gyerek szeret játszani. Ne fe­ledjük, hogy a gyermeki játék is a világ megismerésének egyik - nem is mellé­kes - módja. Ne csak hagyjuk, de tapin­tatosan, észrevétlenül segítsünk is játsza­ni! Irányítsuk olyan játékok felé, amelyek növelik fizikai és szellemi képességeit és ennek alapján az önbizalmát is. Ez az ön­bizalom a tanulásban is éreztetni fogja hatását. A gyermeki szervezet fáradé­kony, pihenésre van szüksége, legalább 10-12 óra alvásra, naponta. De létezik ak­tív pihenés is. Tanulás után, mondjuk, a házi munkában való segédkezés is pi­hentetésként hat, különösen, ha az érde­kes és sikerélményt, elismerést szerez. A gyermek nem képes önmaga rendszert teremteni, időt beosztani. Segítsünk ne­ki! Erejéhez, alkatához mérten, vele együtt alakítsunk ki számára egy élet- és napirendet, s ezt azután igyekezzünk mi­nél következetesebben betartani. Ennek első és legfontosabb eredménye az lesz, hogy a gyermekben életritmus alakul ki, s ez arányosan foglalja magában a mun­kát, a szabadidőt, a pihenést. A gyerekkori szokások az egész életre kihatnak, jellemformáló erejük óriási. A tanulás szempontjából ennek közvetlen haszna az lesz, a gyermek nem tölt órá­kat hiábavalóan az íróasztala mellett. A tanulás is, mint munka, formát ölt az idő­ben, része lesz a napi munkarendnek, amit meghatározott időben el lehet és el is kell végezni, mert utána más követke­zik. A beidegzett ritmus meghozza az eredményt. S még valamit: ne feledjük, az az állí­tás, hogy „nem tanul a gyerek”, egysze­rűen képtelenség. A gyerek mást sem tesz, csak állandóan tanul. Az a kérdés persze, hogy mit és hogyan. Ez azonban nem annyira tőle, mint inkább tőlünk, felnőttektől függ. __________MAGISZTER BAFFER VERORHOL SZOLNOK

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom