Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-29 / 100. szám
2000. ÁPRILIS 29., SZOMBAT TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI NÉZŐPONT A gátak hősei Bár még nem mondhatjuk ki teljes bizonyossággal, hogy megfékeztük minden idők legnagyobb tiszai árhullámát, az apadásra vonatkozó előrejelzések biztatóak. A természettel vívott eddigi csatákat sikerült megnyerni, győzelmet azonban még korai emlegetni, a folyó még tartogathat kellemetlen meglepetéseket. Sokan sokféleképp nyilatkoztak már a védekezésről, abban viszont mindenki egyetértett, hogy emberfeletti küzdelemmel és példás összefogással sikerült a Tiszát a hullámtéren tartani. A tét bizony óriási volt, hiszen ha az irdatlan víztömeget szállító folyó valahol kilép, utat talál a többnyire ideiglenesen megemelt töltésekkel védett hullámtérből, hatalmas pusztítást vitt volna véghez. Noha ekkora vizet még senki sem látott, a vízügyi szakemberek pontosan tudták, Soha nem tapasztalt összefogásnak fs lehettünk tanúi idejében tudatták az érintett településeken, hogy miként kell felkészülni a fogadására. A Tisza menti térség szinte minden lakója, aki úgyszólván élt és mozgott - a gyerekektől a nőkön át az idősekig - lapátot fogott, és megkezdődött az a nagyszabású munka, melynek során sok helyütt több mint egy méterrel magasították, illetve erősítették meg a meglévő véd- műveket. Teherautók százai szállították szüntelenül a homokot, agyagot, követ, és homokzsákok millióiból napok alatt nyúlgátak nőttek ki a földből szerte a Tisza mentén. Soha nem tapasztalt összefogásnak lehettünk tanúi a napokban, különösen a kis településeken, ahol a helybeliek egy emberként - hosszabb ideig külső segítség nélkül -, fáradhatatlanul küzdöttek a folyóval. Több faluban meg is jegyezték, hogy ők csak magukra számíthatnak, miközben egyes helyszíneken számottevő erőket mozgósítottak, temérdek eszközt koncentráltak a védekezés érdekében. Később aztán, talán éppen időben, a munkába bekapcsolódtak a katonák, az ország más részeiből, sőt külföldről érkezett segítők, ám a veszélyeztetett kis településeken akkor sem hajtották nyugodtan álomra a fejüket az emberek. A kitelepítési intézkedések ellenére szinte mindenki maradt és dolgozott tovább. A nők, asszonyok, ha éppen nem a gátakon voltak, a tűzhely mellett tették a dolgukat, hogy mindig legyen inni- és harapnivaló a homokzsákok tövében. Szolnokon mindez kicsit másképpen zajlott. Miközben például a kertvárosiak csatárláncot alkotva adták egymásnak a homokzsákokat, mások „hamis” Árvízvédelem felirattal ellátott légkondicionált limuzinból és sportkocsiból szemlélték a vizet, a töltéseken ve- rejtékezőket. A vízügyi szakemberek és a gátak önkéntes hősei mellett szólni kell a védekezés irányítóival példaszerűen együttműködő, emberfeletti munkát végző tűzoltókról, a katasztrófavédelmi szervezet munkatársairól, rendőrökről, mentőcsapatokról, és nem utolsósorban a települések vezetőiről, akik ugyancsak mindent elkövettek a védekezés sikere érdekében. ( Majálisok, emlékek Nem is olyan régen még az egész országot megmozgató, piros betűs dátumnak számított május legelső napja. Néhány elmaradhatatlan, kötelező programmal fűszerezve, amelyek közé tartozott: a zenés ébresztő, a felvonulás, a felvonulók köszöntése, az ünnepi beszéd, az azt követő kultúrműsor a színpadon. Mindezek befejeződtek fél tizenegy, tizenegy körül, és ekkor kezdődött az igazi népünnepély, a majális. Vajon ki miképpen emlékszik évek, évtizedek távlatából erre a napra? Telekiné Pólyák Mónika 26 éves bolti eladó:- Engem diákkoromban nem a beszédek érdekeltek, nem is emlékszem rájuk. Inkább a csapatjellegű sportversenyek. Azután együtt főztünk a szabadban a tanárokkal, szülőkkel. Csodálatos íze volt a bográcsban készült paprikás krumplinak. Az volt a jó, együtt lehettünk. Nekem mégis a legmaradandóbbnak az a három májusfa számít, amelyeket lánykoromban a kerítésünk mellé rögzítettek, ástak le a fiúk. Pusztai Béla nyugdíjas kovács: — Az ország különböző részein dolgoztam, ezért a felvonulásokat megúsztam, talán háromszor, négyszer vettem részt. Emlékszem, az első űrutazásnál kicsi űrhajót eszkábál- tunk, azt vittük magunkkal. A napilapok első oldalon hozták az időszerű politikai jelszavakat, ezek senkit sem érdekeltek, esetleg csak azt, aki kitalálta azokat. Bennem a nősök-nőtlenek, kövérek- soványak meccsek élnek, meg az, hogy a tehetősebb, jobb munkahelyek sátrakat állítottak fel a dolgozóknak. Járt egy ebéd, egy sör. Volt úgy, hogy a fejesek is bejöttek, de arra is emlékszem, nekik külön pro- tokollsátor dukált. Nem sajnáltam tőlük, nekik is csak egy gyomruk volt. Még most is egy van - nevet a visszaemlékezésén. Eberhard! Tamás 21 éves rendszergazda: — Nekem a munka ünnepéről a majális jut eszembe, hiszen máskor dolgozom. Kimentünk együtt gyerekek, volt műsor, lehetett bármit venni. Mi ezen a napon általában túráztunk. Négy településre gyalogoltunk el, az út 50 kilométer volt, amelyet 12 óra szintidőn belül teljesítettünk. Azóta kerékpárral járjuk a vidéket, most például egy baráti társasággal Salgóbányára megyünk. Fábián Zoltán református lelkész: — Az egyháznak még a Rákosi-korban sem volt kötelező felvonulni. Ugyanakkor a hit és a munka nem választható el egymástól, hiszen az imádkozzál és dolgozzál szavak összecsengenek, összetartoznak. Én is, a családom is részt vett, vesz Vezseny védelmében, mivel ott is szolgálok. A munka Isten kegyelmi ajándéka, hiszen ha fárasztó és esetenként nehéz is, a jól végzett szorgoskodásnak mindig van gyümölcse, eredménye. Az idén nagyon sok Tisza menti faluban a legények, emberek, olykor az asszonyok is szó szerint a gáton bizonyítanak, és hisznek erőfeszítésük eredményeiben. Mihály Éva ötödéves egyetemi hallgató: - Utálom a jelszavakat, ostobaságnak tartom a jelmondatokat. Még emlékszem, volt belőlük bőven a nyolcvanas években is. Mégis szívesen mentem a felvonulásokra, mert eljött az egész osztály, a barátnőim. Az ünnepi beszéd nem érdekelt, de utána a majális igen. Egyszer olyan jól éreztük magunkat, hogy este hét körül verődtem haza. A nyaklevest megúsztam, de anyu szidalmait nem. Pedig semmi rosszat nem csináltunk, csak sergőztünk, cukrot ettünk, trécseltünk, sétál tunk, mivel az idő is gyönyörű volt. Kunhegyesre többször eljöttek erre a napra Kunmadarasról „Ivánék”. Focizni. Úgy hajtottak, mint a tank, de a hegyesi csapatban is akadt egy kemény legény. Szünetben veregették a vállát, és hogyanhogyan nem, de beleudvaroltak egy bögre vodkát. Kánikula volt, hatott a pia is, és nemsokára arra lett figyelmes a nézősereg, hogy a keménykötésű Sándorunk néha már a saját csapattársait is leszerelte. Egy szó mint száz, le kellett cserélni, és hatalmas kacaj kíséretében ballagott az öltözőbe. Az első félidőt végigrohanta, a másodikat az öltözőben végigaludta. Mert azért olykorolykor egyeseknél az enyhe zsibbadás is hozzátartozott, talán ma is hozzátartozik május elseje krónikájához... d. szabó miklós ______^ ^_______________________________________:__' M ÁJUS 1.-Kutya egy világ! Tavaly is ilyen pofátlanul csapott le a virslire ... Jani bácsi „nagyalléi” óvodája Ha az ember elidőzik a takaros kis falu főterén, szemébe ötlik az a díszesen faragott kopjafa, amely a II. világháború áldozataira emlékeztet. Ha marad még ideje, s elsétál a Nefelejcs utcáig, akkor pedig megakad a szeme a házak virágmintás utcatábláin. És ha ezek a táblák még jobban felkeltik a kíváncsiságát, akkor eljut egészen a 19-es szám mívesen díszített, faragott kiskapujáig, amelyen belépve találkozhat a 76 éves D. Oláh János bácsival, akinek nemcsak faragott emlékműveit köszönheti a falu, hanem díszes utcatáblákat is. Tiszaderzs Az idős ezermester szereti szülőfaluját, amit jelez azzal is, hogy a neve előtti „D” betű tudatja velünk, ő bizony a derzsi Oláh. Jani bácsi szívesen veti papírra emlékeit is. Legutóbb éppen a falu monográfiájára tett pontot. A művelődési központ vezetője, Kukori- cza József biztatta, ha elkészíti, segít abban is, hogy közkinccsé váljon a Jani bácsi által rendbe szedett 65 oldal. Az öreg már csak azért is igyekezett gyorsan eleget tenni a kérésnek, hogy „műve” még sikeresebbé tegye a falu április 30-ai millenniumi ünnepségét. Mielőtt leültünk beszélgetni a fából varázsolt udvari nyári lakban, megismerhettük a porta minden zegét, s a fadíszítésekkel esztétikusán kicicomázott kicsiny ház minden zugát. Biztos akadnának olyanok, akiknek túlontúl giccsesnek tűnne ez a virágmintákkal sűrűn dekorált látvány, de egyvalamin még a legelszántabb bírálók sem vitatkoznának: Jani bácsi birtokában van egy olyan kincsnek, tehetségnek, amely valósággá tudja formálni még az álmait is. így van ezzel talán az is, aki beleolvas írásaiba, mert az öreg ezermester betűbe szedett gondolatai is ugyanúgy szépek, mint a faragásai. Jani bácsi különösebb iskolázottság s megalapozott levéltári kutatómunka nélkül vette a bátorságot, hogy 1362-től datálva időrendbe szedje a derzsi történéseket. És ahogy az öreg mesél! Elmondja, hogy ő már ezt a könyvét lényegében 1988-ban megírta, s azzal egy helytörténeti pályázaton harmadik díjat szerzett. Most ezt az alapanyagot kerekítette egésszé, „Óvoda a nagyallén” című írásában, ami azt a magas jegenyékkel szegélyezett utat jelenti, amelyen a „sommások és a kukások” jártak napszámba, magukkal vive gyerekeiket, akikre aztán a nagyobbacskák vigyáztak addig, amíg ők dolgoztak. Ám két testvérével Jani bácsi sem hűsölhetett sokáig a jegenyék árnyékában, mert amikor már gyerekkézzel meg tudták fogni a szerszámot, neltik is segíteni kellett. Ilyen, s az ehhez hasonló emlékek sűrűsödtek össze olyan élményanyaggá, amely szinte megkívánta azt, hogy Jani bácsi talán soha nem tétlenkedő kezeivel kiírja emléktárának legapróbb képét is. Szerencsére ez a sajátos képtár megszámlálhatatlan jelenetet öröld- tett meg, s mai szóval tárolt is, mert Jani bácsi memóriája kiváló, vagy ahogy mondani szokták, esze vág, mint a borotva. Az embernek az az érzése, hogy még ma is betéve el tudná fújni azt a leckét, amelyet tanítója hetven éve sulykolt a kobakjába. A rejtély kulcsa a könyv! „Tudja, amikor édesapám, aki a maga módján és lehetőségei szerint tanult és olvasott ember volt, tízéves korom után a polgári olvasókörben lévő kocsmát üzemeltethette. Én itt az újságok, lexikonok és könyvek igazi birodalmába kerültem, s alig vártam, hogy megérkezzenek a reggeli lapok az új hírekkel, de bújtam az útleírásokat, a történelmi regényeket, mert én mindenre kíváncsi voltam. Később pedig, amikor már az oroszok lövegeitől volt hangos a határ, életemben először vétettem a tízparancsolat egyik pontja ellen, s könyveket loptam a nagyságos úr hatalmas könyvtárából. Mentségemre szolgál, hogy akkor ők már menekültek, s egyébként is már égették az ilyen úri flancosságokat. Én magamnak mentettem meg őket, a számomra legértékesebbeket, köztük azokat a könyveket is, amelyek részletesen feldolgozták a megye, s benne Tiszaderzs történetét is. Ezeket mostam írásomban is felhasználtam, utalva a pontos forrásokra” - mesélt könyvszeretetéről. A korai múlt pontos felidézéséhez olyan mozgalmas hetvenhat év ad fogódzót, melynek során Jani bácsi volt sommás, kukás, cseléd, segédmunkás, kőműves, erdőfelelős, ezüstkalászos gazda, önkéntes tűzoltó, majd tűzoltóparancsnok, a Madisz helyi megalapítója, anyagbeszerző, méhész, mezőőr, vadász, a földműves szövetkezet ügyvezetője, munka- verseny-felelős és párttitkár is. Egészen 1984-ig, amikor nyugdíjba ment. Talán azért is, hogy folytathassa azt, amit gyermekkorában nagyon szeretett: a fafaragást és az írást, amit nyugdíjasként olyan alázattal művel, ahogy arra a „nagyalléi” óvodája megtanította. Három gyermeke, hat kis unokája már csak ezért is büszke lehet a papára, a mindentudó tiszaderzsi ezermesterre. PERCZE MIKLÓS Rendőmapi A rendőrség napja alkalmából kilencven rendőrt, illetve rendőrségi dolgozót tüntettek ki, jutalmaztak meg, léptettek elő Jász-Nagykun- Szolnok Megye Rendőr-főkapitánysága állományából. Az elismerésben részesültek a fővárosban, valamint Ópusztaszeren, a Belügyminisztérium és a rendőrség központi ünnepségén és a rendőrkapitányságokon vették át a jutalmakat, kitüntetéseket. A Magyar Köztársaság Belügyminisztere rendőrségi főtanácsosi címet adományozott Molnár András ezredes, bűnügyi igazgatónak. Arany gyűrű emléktárgy jutalomban részesítette a tiszai árvíz során végzett példamutató munkája elismeréséül Urbán Zoltán alezredest, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetőjét. Dicséretben és jutalomban részesítette Öhlbaum Zoltán alezredest, a főkapitányság közrend- védelmi osztályvezetőjét, valamint emléktárgy jutalmat adott át dr. Szegedi Károlyné alezredesnek, a főkapitányság igazgatás- rendészeti osztályvezetőjének. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette Kopasz Árpád ezredest, megyei rendőr- főkapitányt, Vörös Miklós alezredest, a Szolnoki Rendőrkapitányság vezetőjét, Krémer Zoltán századost, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság őrsparancsnokát, Driszku István főhadnagyot, a Szolnoki Rendőrkapitányság alosztályvezetőjét Jancsurák Lajos törzszászlóst, törökszentmiklósi körzeti megbízottat, Kaelismerések sza Gyula főtörzsőrmester tiszafüredi körzeti megbízottat, Nagy István őrnagyot, a Karcagi Rendőrkapitányság alosztályvezetőjét, valamint Tóth Imrét, a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettesét. Ugyancsak dicséretben és jutalomban részesítette kiemelkedő munkája elismeréséül Kislaki Gyula alezredest, a főkapitányság felderítő osztályvezetőjét. Soron kívül alezredessé léptette elő Fe- renczvárí Csaba őrnagyot, a főkapitányság osztályvezetőjét, valamint Szűcs Zoltán őrnagyot, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjét. Századossá léptette elő Szabóné Nádaski Erika főhadnagyot, a Tiszafüredi Rendőrkapitányság fővizsgálóját. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dicséretben és jutalomban részesítette Tóth Lajos főhadnagyot, a Mezőtúri Rendőrkapitányság osztályvezető-helyettesét, valamint Kurucz Józsefné közalkalmazottat, a Mezőtúri Rendőrkapitányság munkatársát. Főmunkatársi címet adományozott Szabó Istvánná közalkalmazottnak a jászberényi, Vadai Lászlóné közalkalmazottnak a karcagi, valamint Ballagó Lászlóné közalkalmazottnak, a Tiszafüredi Rendőrkapitányság munkatársának. Munkatársi címet adományozott Földesiné Pap Ildikó közalkalmazottnak, a Mezőtúri Rendőrkapitányság munkatársának. Ecsegi Tibor főtörzsőrmester, a Szolnoki Rendőrkapitányság körzeti megbízottja a Zsaru Magazin jutalmát veheti át vasárnap Budapesten, a népligeti ünnepségen. HGY D. Oláh János a Derzs történetéről szóló monográfiájával