Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-26 / 97. szám

HULLÁMZÓ FRONTRENDSZER Részletek a 12. oldalon 9 / / U O U J-L KJ 2000. április 28-29. VII. Jász-Nagykun-Szolnok-Megyei Turisztikai Napok és Utazási Kiállítás Szolnok Városi Művelődési és Zenei Központ Szervező: Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat KULTÚRA Harmadszor járt a megyeszék­helyen és töltötte a húsvétot az olaszországi Cagli város vegyes kara a MÁV Járműjavító Férfika­rának vendégeként. Az együt­tes, vendéglátóival közösen si­keres műsort adott Szolnokon az Eötvös téri templomban, és ellátogatott Hollókőre, valamint Budapestre is. 9. oldal Tüntet a lakótelep Szolnok Hetven, a Tiszamenti Ve­gyiművek (TVM) lakótele­pén élő tüntet ma Budapes­ten a Parlament előtt. A bérlők így próbálják meg­akadályozni, hogy a tulaj­donos, a Bige Holding elad­ja fejük fölül a lakásokat. A TVM-lakótelepen élők kálvári­ája hét évvel ezelőtt kezdődött. A vegyiművek privaüzációjakor a gyárral együtt a lakótelep is az új tulajdonos, a Bige Holding birtokába került. A lakók szerint azóta egy fillért nem költöttek a házakra, a lakbéreket azonban négyszeresére kívánták emelni. A pohár akkor telt be, amikor le­velet kaptak a tulajdonostól: vagy piaci áron a hónap végéig megvásárolják lakásaikat, vagy eladják azokat a fejük fölül. A bérlők az elmúlt két és fél évben ügyükkel szinte minden fórumot megjártak, ám ígérete­ken kívül mást nem kaptak. Ezért döntöttek úgy, a parla­ment elé vonulnak. A tervek szerint a száz család nevében tiltakozó hetven bérlő petíciót ad majd át a miniszterelnöknek. Ebben Orbán Viktort arra kérik, vizsgálja meg, törvényes volt-e, hogy a lakótelep magánkézbe került. Ugyanakkor kormányza­ti intézkedést sürgetnek az ál­datlan állapotok orvoslására. Halálos tömegszerencsétlenség Egy romániai kisbusz tragédiája a négyes főúton Szolnok Három halottja és tíz sérültje van annak a halálos tömegszeren­csétlenségnek, ami tegnap reggel fél hatkor történt a 4-es főút Szol­nokot elkerülő szakaszán a 93-as kilométerszelvény közelében. A rendőrségi vizsgálat elsődleges adatai szerint a tragédiát egy ro­mán rendszámú mikrobusz sza­bálytalan előzése okozta. A tegnap kora reggeli baleset kirívó esetnek számít - vallották be megren­dültén a közlekedési szakterület hely­színen tartózkodó rendőri vezetői és a körülményeket tisztázni szándékozó helyszínelők. A kérdéses útszakaszt uraló látvány még órákkal a hatalmas erejű ütközést követően is döbbenetes volt: a romániaiak mikrobusza a felis- merhetetlenségig összeroncsolódott. Azt, hogy a jármű típusa Ford volt, csak az autó hátsó ajtaján látható jellegzetes embléma jelezte már, a pillanatok alatt véget ért emberi életekre pedig az úttes­ten szétkenődött és a roncsot beborító agyvelődarabok utaltak csupán. A Szolnoki Rendőrkapitányság mű­ködési területéhez tartozó utakon ez évben még nem történt halálos kimene­telű közlekedési baleset, ám a keddi egyszerre három emberéletet követelt, feltehetően a mikrobusz szörnyethalt vezetőjének hibájából adódóan. A Bu­dapest felé tartó Ford Transit előzni kezdett egy Ladát, ám a manővert nem volt képes befejezni, mert a szemből jö­vő Liaz pótkocsis teherautó vészesen közeledett. _____________________(FOLYTATÁSA X OLDALON) B orzasztó látványt nyújtott a tragédia színhelye FOTÓI MÉSZÁROS Nagyon lassú az apadás Folyamatosan vannak rézsűcsúszások, csargások, buzgárok Tiszafüred és Tiszabő között 12-13 centiméterrel, Szolnok és Csongrád között pedig mindössze 6-9 centimé­terrel csökken naponta a Tisza vízál­lása. A védekezés, az árvízi jelensé­gek lokalizálása továbbra is jelentős erőket köt le. Megkezdődött a sérült védvonalszakaszok geodéziai és ta­lajmechanikai felmérése, és nemso­kára az ideiglenes gátak elbontása, valamint a fertőtlenítés lesz a legfon­tosabb tennivaló. Megyei információ Bár továbbra is a védekezés az elsődle­ges feladat, már megkezdődtek a hely­reállítást előkészítő munkálatok - je­lentette be a Kötivízig szokásos sajtótá­jékoztatóján lvaskó Lajos védelemveze­tő-helyettes. Hamarosan megvizsgálják azt is, hogy hol lehet elbontani az ideig­lenes védműveket, megtámasztásokat. Az árvízi jelenségek persze még mindig rengeteg munkát adnak, az átázott töl­téseken, illetve azok mentén a rézsű- hámlások, szivárgások, csurgások, buzgárok bevédésére homokzsákok tömkelegét kell beépíteni, miközben a Kiskörei-tározóban a nagy mennyiségű uszadék eltávolítása a soron következő feladat. _______________________(FOLYTATÁSA 3. OLDALON! Az amerikai nagykövetség újabb, ezúttal 50 ezer dollár értékű szivattyút, áramfejlesztőt, lámpát, gumicsizmát, valamint védőkesztyűt adott át segélyként a szolnoki katasztrófavédelmi igazgatóságon tegnap délután FOTÓ: M. J. Munkához jutnak Közép-Tisza-vidék A Közép-Tisza-vidékért Közhasznú Társaság idén is pályázott a szociális és csa­ládügyi minisztériumnál a térségi foglalkoztatási hely­zet javítása érdekében. Úgy tűnik, hogy a tavalyi 35 millió forintos támogatás után idén legalább 40 millió forint pá­lyázati pénz segíti a térség 12 te­lepülésén a tartósan munka nél­küliek legalább 6 hónapos foglal­koztatását. Ez azt jelenti, hogy a Közép-Tisza-vidék érintett tele­pülésein legalább 140 ember fog­lalkoztatása oldódik meg. A szer­vezés az illetékes munkaügyi központokkal (Tiszafüred, Kun­hegyes és Karcag) már elkezdő­dött, így valószínűsíthetően a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása és karbantar­tása, ahol kell, kiépítése lesz a közhasznú munkások feladata, s biztos, hogy az árvíz utáni hely­reállításban is részt fognak vállal­ni a foglalkoztatási program ked­vezményezettjei. _____ ______ PM R eggel és délután járható a városi Tisza-híd Szolnok A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Búsi Lajos a korábban a városi Tisza- hídra elrendelt forgalomkorláto­zást módosította. Ezek szerint a belvárost és a Tiszaligetet össze­kötő Tisza-hídon mától reggel 6.30-tól 8.30-ig és délután 15.30- tól 17.30-ig engedélyezik a sze­mélygépkocsik és kistehergépko­csik forgalmát. A közforgalmi közlekedést biztosító tömegköz­lekedési járművek, a védekezés­ben igazoltan részt vevő gépjár­művek (ellátva Árvízvédelem fel­iratú táblával), továbbá a megkü­lönböztetett jelzést használó gép­járművek (rendőrség, tűzoltóság, mentő, katasztrófa- és polgári vé­delem) a Tisza-hidat továbbra is használhatják. Majális helyett juniális lesz Neves művészek sem hiányoznak majd Az aggodalmak jogosnak bizonyultak, az árvíz miatt a ti- szaligeti helyszín helyett szóba került Várkonyi tér és kör­nyéke sem látszik alkalmasnak a május elsejei ünnepség megtartására. Az MSZOSZ megyei képviselete és a rende­zésben érdekelt társszervezetek ezért úgy határoztak, hogy ebben az évben Szolnokon nem lesz majális, helyette juni- álist tartanak. Szolnok Mint Berta István, a Magyar Szakszervezetek Országos Szö­vetsége megyei képviseletének vezetője lapunknak elmondta, a Tisza és a Zagyva tartósan magas vízállása miatt továbbra is fenn­álló árvízveszélyre tekintettel az idei majálist nem rendezik meg. A rendezők úgy döntöttek, hogy majális helyett június 10-én juni- álist tártnak a Tiszaligetben, s ennek teljes bevételét felajánlják az árvízi védekezés költségeire. A majális területére kiadott terü­letfoglalási engedélyek érvénye­sek a juniálisra, vagy egy héten belül visszaválthatók. Berta Ist­ván elmondta, hogy a jelekből ítélve nem sokan mondják visz- sza a területfoglalási engedélye­ket, ugyanúgy, mint az ünnepi műsor előadóival megkötött szerződéseket sem. Minden re­mény megvan tehát arra, hogy június 10-én a Ligetben a hagyo­mányos május elsejék hangula­tát idéző juniálison vehessenek részt a város lakói. A művészek közül valószínűleg föllép többek között Kovács Kati, Illényi Kati- j ca, Farkas Bálint, az Operett­színház tánckara, lesznek ran­gos sport- és egyéb kísérő ren­dezvények. Több művész már jelezte, hogy részt vesz a juniáli­son, és gázsiját vagy annak egy részét fölajánlotta az árvízkáro­sultak megsegítésére. Május elsején rendszerint po­litikai rendezvények, ankétok, vitaműsorok is vannak a Tiszali­getben. Kérdésünkre Berta Ist­ván azt válaszolta, hogy még nem döntötték el, a juniálisra hívnak-e országosan ismert ne­ves politikai személyiséget. Az viszont bizonyos, hogy május elsején koszorúzás lesz a szolnoki Famunkás-emlékmű- nél. Emlékmű a központban Rákócziújfalu Alaposan átalakul és megszépül a község központi része. Már korábban a művelődési ház előtt egy turulszobrot állítottak föl, most pedig egy régóta dédelge­tett elképzelés válik valóra: a tu­rulmadárral átellenben meg­épült az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek em­léket állító park, melynek köze­pén egy domborművet helyez­nek el. A környezetét parkosítot­ták, s díszkövekkel kirakott jár­dán közelíthető meg a kicsiny tér. A pénteki ünnepélyes átadá­sig már csak az utolsó simítások vannak hátra, tegnap az emlék­mű díszes tetejét emelte helyére egy darus kocsi, ma pedig magát a domborművet emelik végső helyére. PE 977086591503000097

Next

/
Oldalképek
Tartalom