Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-25 / 96. szám
KASZKADŐRBEMUTATÓ. Látványos kaszkadőrbemutatót tartottak a hét végén Szolnokon, a Mátyás király úti sporttelepen. Felvételünk a produkció egy izgalmas pillanatát örökített meg. _______________________________ FOTÓ-. BUGÁNY J. C sendes húsvét a gátakon Csupán tegnap 400 ezer homokzsákot mozgattak meg Kétmillió a drog ellen Megyei információ Jelenleg folyik a drogfogyasztás visszaszorítására alkotott nemzeti stratégia társadalmi vitája. Megyénkben ennek értelmében cselekvési programot dolgoznak ki, amely még az idén a megyei közgyűlés elé kerül. A cselekvési programot a megyei egészségfejlesztési koordinációs bizottság dolgozza ki. A bizottság tavaly ősszel alakult, tagjai sorában önkormányzatok, civil szervezetek, pedagógusok, kórházak, orvosok, rendőrök, gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozók szerepelnek. A bizottság javasolhatja az idei megyei költségvetésben biztosított 2 millió forintos egészségfejlesztési keret felosztását. Az idén ezzel az összeggel egyértelműen a drogellenes, illetve -megelőző programokat szeretnék támogatni. A támogatásban szóba jöhetnek olyan események, amelyek a kábítószer-fogyasztás megelőzését szolgálják, illetve a megelőzéssel kapcsolatos képzések szervezése, kiadványok megjelentetése. Segíteni szeretnék a kábítószerrel kapcsolatos kimutatások készítését, illetve a különböző szakmák, szakemberek együttműködését elősegítő konferenciákat is. pé MEGSZENTELÉS. Az istentisztelet végén pászkát és húsvéti étkeket szentelt meg vasárnap Jaczkó György görög katolikus plébános Szolnokon, a Széchenyi városrészben található úgynevezett fatemplomban. fotó: bugány jános Akció a kétüteműek ellen Megyénk személygépkocsi-állományának negyeáe Trabant és Wartburg A környezetvédelmi alap célelőirányzatából (KAC) támogatásra lehet pályázni a kétütemű autók forgalomból való kivonására. A Trabantokért 90, a Wartburgokért 120, míg a Barkasokért ISO ezer forint támogatáshoz juthat az, aki vállalja, hogy egy év alatt 100 kétüteműtől szabadítja meg az országot. Mindezek után körbenéztünk: mi a helyzet ezekkel a járgányokkal? Megyei információ A Trabantok és Wartburgok száma az elmúlt tíz évet vizsgálva igencsak jelentős hányadot jelentett nemcsak az ország, hanem a megyénk járműállományában is. A Statisztikai Hivatal kiadványait lapozva érdekes adatra bukkantunk: 1990-ről 1991-re a Trabantok száma még háromezres(l) növekedést mutatott - igaz, országosan. Ám megyénkben sem volt ez másképp. Az 1991-es évet követően azonban csökkenésnek indult számuk. A Központi Statisztikai Hivatal megyei kiadványaiból megállapítható, hogy 1992-ben az 59 ezer személykocsinak 36 százaléka ilyen kétütemű járgány volt. _______________(FOLYTATÁS A 3. OLDALON) Kapós a park Karcag A KUNSÁGBAN JÁRTUNK A gátőrházak megyeszerte arról híresek, hogy az udvaruk karbantartott, az oszlopok fehérre meszeltek, a fű takarosra borotválva. Nincsen ez másképpen Mikola Sándo- réknál sem Bánhalmán. 9. oldal Az önkormányzat az év elején nyerte el a Gazdasági Minisztériumtól az ipari park címet mintegy húszhektáros területre. A napokban három fuvarozó cég a területből négy hektárra bejelentette vételi szándékát, és a városatyák hozzájárultak a terület értékesítéséhez. A város vezetői több befektetővel is tárgyalnak a még meglévő 16 hektár értékesítéséről. A DÖNTŐBEN AZ OLAJ. A szombathelyi Falco KC elleni három győzelemével hét év után újra a kosárlabda-bajnokság fináléjába kerültek a szolnoki piros-feketék. Tudósításunk az 5. oldalon. FOTÓ! CS. I. SPORT A hét végi sport- eseményekről szóló tudósításainkat az 5-7. oldalon olvashatják Ha nem is nyugodtan, de békésen teltek el az ünnepek a Tisza gátjain. Egyedül Kőteleknél volt némi riadalom. Szombat este ugyanis a falu határában huszonöt méter hosszan megrepedt a töltés. Több száz katonának és az önkéntesek hadának azonban sikerült megállítani a suvadást. Mindeközben — ha lassan is — de tovább apadt a folyó. __________Megyei információ___________ Teg nap Tiszafüred és Tiszaroff között 12 centimétert, Szolnoknál 8 centimétert apadt egy nap alatt a víz. Mindennek következtében tegnap Ti- szabő felett már nem a nyúlgátak, hanem a kiépített védvonalak tartották a folyót. Lentebb, mintegy száz kilométeren azonban még mindig az ideiglenes védművek állják útját a Tiszának. Szolnokon is már a Tisza-parti sétányt védő beton támfal teteje kilátszik a vízből. Itt várhatóan ma már elkezdik leszedni a támfalat erősítő homokzsákokat. A szakemberek számítása szerint ugyanis a következő napokban a megyeszékhelynél meggyorsul a vízszint csökkenése. Később azonban ismét lassul a apadás, mert eléri Szolnokot a zöldár. Kedvező jel viszont, hogy a Tisza felső szakaszán, Vásárosnaménynál és Tokajnál is gyorsul az apadás. A védvonalakon az ünnepek alatt is megfeszített munka folyt. Minden nap 12-13 ezren dolgoztak a töltéseken. Eddig 206 kilométer hosz- szan emeltek nyúlgátat, 40 kilométeren készült bordás megtámasztás, 67 kilométeren pedig hullámverés elleni védelmet alakítottak ki. Szádfalat 497 méter hosszan építettek. Csupán húsvéthétfőn 400 ezer homokzsákkal erősítették meg a gátakat. A legnagyobb erőket a Kőtelek közelében észlelt gátrepedés kötötte le. Szombaton este a falu határában ugyanis huszonöt méter hosszan csúszott meg a töltés. Több száz katona és az önkéntesek hada - egy nap alatt hatvanezer homokzsákot felhasználva - azonban megfékezte a suvadást. ________________________________(FOLYTATÁS A 4. OLDALOH) A z elmúlt napokban nem sok pihenő jutott a „fiúknak”, így nem véletlen, hogy egy kicsit ledőltek az árnyat adó fák alá a dolgos katonák. Képünk a szolnoki Tiszaligetben készült. fotó: bugány KAMATMENTES MŰTRÁGYAHITEL! Keresse fel falugazdászát, vagy érdeklődjön nálunk: Tiszamenti Vegyiművek Rt. Szolnok, Tószegi út 50. Telefon: 56/422-174, 56/425-377, 42/263-409. Bővebb információ hirdetésünkben a 10. oldalon! XI. évfolyam, 96. szám 2000. április 25., kedd TÖBBFÉLE LEHET ZÁPOR Részletek a 12. oldalon Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Ara: 45 Ft 'UOUJ 2000. április 28-29VII. Jász-Nagykun-Szolnok-Megyei Turisztikai Napok és Utazási Kiállítás Szolnok Városi Művelődési és Zenei Központ \ Szervező: Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat 977086591502300096