Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-18 / 91. szám

2000. ÁPRILIS 18., KEDD SPORT 11. OLDAL Panaszos Falco Kosárlabda Nem ültek el a szombati Olaj—Falco meccset kísérő hullámok, hiszen a szom­bathelyi klub vezetői nem nyugodnak abba bele, hogy csapatuk elveszítette a pár­harc első felvonását, ráadá­sul még óvni sem engedték őket. A szombathelyiek szerint Parker kosara időn túl esett az első hosz- szabbításban, ennek ellenére a já­tékvezetők, miután rákérdeztek a találkozó hivatalos ellenőrénél, megadták a légiós találatát, amellyel döntetlenre alakult az állás. Az újabb hosszabbításban pedig már az Olaj győzött, és ez­zel 1-0-ra vezet a három győzele­mig tartó párharcban. Mint ahogy a mérkőzés után Gráczer György, a Falco elnöke elmondta, felhábo­rító, hogy még az óvásukat sem engedték rávezetni a jegyző­könyvre, ezért panasszal fognak élni az MKOSZ-nél; ha ez sem hoz számukra kedvező döntést, akkor pedig a bírósághoz-fognak fordulni. Azt gondoljuk, sokan látták a SzolnokSport és a TV2 összefog­lalóját, melyből az derül ki, hogy Parker kosara belefért az időbe. Az összefoglalóban azt is láttuk, hogy a vendégek szerint olykor elfogult bírók nem állították ki Wileyt, mikor Szabó IV. játékve­zető kezéből kiverte a labdát, majd mérgében kiszaladt a já­téktérről, és szétrúgta a ceglédi csarnok egyik ajtaját... A szerdai szombathelyi mér­kőzésre kedden 7-től 14-ig, illet­ve szerdán 16 óráig lehet jegye­ket vásárolni, melyek állóhelyre érvényesek, felnőtteknek 900, mindenki másnak 700 forintba kerülnek. Természetesen a szombati ceglédi összecsapásra is meg lehet váltani a jegyeket az Olaj KK Kft. főhadiszállásán, a Kossuth téri irodaházban a III/328. alatt. Telefon: 420-988, illetve 30/2189-829. _______________________(VÉCSÉI Tiszatenyőre került a Keskeny-arany Thai-box A Magyar Thai Box és Kínai Box Egyesületek Szövetsége Dunaújváros és Székesfe­hérvár között egy kis tele­pülésen, Perkátán rendezte meg idei felnőtt országos bajnokságát. Több mint kétszáz versenyző re­ménykedett a jó szereplésben, köztük a tiszatenyői Leopard- Box-Wu-Tang klub sportolója, ifj. Keskeny Ervin is. Nos, a még ju­nior korú versenyző a küzdelem­ben komoly összecsapásokat ví­vott a felnőttek között, s idősebb riválisait is megszégyenítve elhó­dította előlük a bajnoki címet. Országos csapatbajnokságot is hirdettek a perkátai rendezvé­nyen. A formagyakorlatokból, fegyveres formagyakorlatokból és küzdelmekből álló csb-n szin­tén remekeltek a „leopárdok”, hiszen a bajnok Shaolin kung-fu formáció mögött a második he­lyen végeztek, míg a harmadik helyet a kempósok szerezték meg. A Leopard-Box-Wu-Tang csapatot felkészítői: id. Keskeny Ervin (5 Toan), Pavlicsek Zsolt (5 Toan) stílusvezető mesterek vol­tak. Százan a tábláknál Sakk A „Sakkozó Ifjúságért Ala­pítvány” szervezésében nagyszabású gyermeksakk- versenyre került sor a hét végén a szolnoki Hemóban, ahol közel száz ifjú sakko­zó ülhetett asztalhoz kö­szönhetően az alapítványt támogató szervezeteknek és magánszemélyeknek. Az alig hároméves múlttal ren­delkező alapítvány ígéretének megfelelően évente megméretés­re hívja a sportág iránt érdeklődő vagy azt versenyszerűen művelő gyerekeket. Sőt, ahogy erősödik az alapítvány, egyre többször nyí­két csoportban. Legtöbb ver­senyzőt a kunmadarasi DSE in­dította, de szép számmal érkez­tek Túrkevéröl és a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Általános iskolából. A szülők és pedagógusok ag­gódó tekintetétől kísért verseny­zők komoly, olykor igen színvo­nalas játékban sportszerű küz­delemben versengtek a díjakért, amiben egyébként nem volt hi­ány, hiszen mindkét csoportban hat-hat helyezett és számtalan különdíjas vihetett haza értékes tárgyakat, okleveleket. Eredmények: „A” csoport: 1. Farkas Ádám Jászárokszállás 7 pont, 2. Pató Mihály, Kisújszál­lás 5,5 pont, 3. Nagy László, Kis­Legtöbben a legkisebb korcsoportot képviselték FOTÓ: CSABAI lik lehetőség a versenyzésre, az ifjú tehetségek felfedezésére. Egy-egy viadal nem csak a meg­méretésre, hanem a bemutatko­zásra is lehetőséget kínál, ahol a kiemelkedően szereplőket árgus szemekkel figyelik a sakkszak­osztályok, hogy utánpótlásukat biztosítsák, edzés-, valamint ver­senylehetőséget kínáljanak szá­mukra. Erre a találkozóra rekordszá­mú nevezés érkezett, hiszen kö­zel százan ülhettek asztalhoz újszállás 5,5 pont, 4. Bogár Atti­la, Túrkeve 5,5 pont, 5. Szijjártó Csaba, Túrkeve 5 pont, 6. Hérán Norbert, Csépa 5 pont. A „B” csoportban: 1. Radnai Ádám, Budapest 7 pont, 2. For­gács László Jászberény Kát. Á. I. 6 pont, 3. Kelemen Máté, Szol­nok, II. Rákóczi F. Á. I., 4. Val- lent István, Jászberény. Kát. Á. I. 5,5 pont, 5. Jakab Dávid, Csépa 5 pont, 6. Hubert Szabina, Jászbe­rény. Kát. Á. I. 5 pont. Dobogón a martfűi lányok és a tiszaföldvári legények Kézilabda NB l/B Keleti csoport, 20.FORDULÓ FÉRFIAK TVSE—Békés FKC 34-26 (17-9) Homoki Sportcsarnok, 500 n., v.: Halmai, Szalai. TVSE: Varga - BUKTA 7, NEZOZON13, Si­pos A., Sipos L, Kiss J. 2, Tóth 3. Csere: Tajthy (kapós), BERKÓ 4, BALOGH L 4, Makó, Ma- tascsik, Balogh Z., Krasznai 1. Edző: Váczi Sándor. Kiállítások: 4/4, ill. 2/2. Hétméteresek: 6, ill. 4 perc. Az őszi szezonban balszerencsés ve­reséget szenvedtek a földváriak a vi­harsarki városban, fűtötte őket a visz- szavágás vágya. Mindössze 7 percig tartotta magát az ősszel még az AKE-t irányító Nagy József legénysége. Ez­után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, és látványos találatokkal már az első félidő végére megnyugtató nyolcgólos előnyt szereztek. A fordu­lást követően is csak egy csapat volt a pályán, olykor tíz gól is volt a különb­ség a felek között, Váczi Sándor még azt a luxust is megengedhette magá­nak, hogy mindegyik játékosának le­hetőséget adjon. A mindössze 16 esz­tendős Krasznai Gábor is bombagóllal hálálta meg a bizalmat. A földváriak versenyben vannak továbbra is a felju­tásért. Váczi Sándor: - Ez az a játék, amit el­várok csapatomtól. További eredmény: Újkígyós-Ózd- vidéki Bányász 23-21. Az AKE Steffl- Martfű együttese ebben a fordulóban szabadnapos volt. A következő forduló párosítása: Kí­gyós Csaba KC-AKE Steffl-Martfű (ápr. 22., szombat 18 óra), Hargita KC-Tiszaföldvári VSE (ápr. 23., vasár­nap, 17 óra). NŐK Martfű VSE—Szeged KK 29-23 (13-13) Martfű, 200 n„ v.: Barta, dr. Bucsek. Martfű: Klembucz - Tóvizi 3, VALACZKAI12, ZELE16, Horváth 4, Magyar 1, Kövér 1. Csere: TÓTH, Gál (kapusok), Mitykó 1, Rau 1, Gálik. Edző: Száva Flórián. Hétméteresek: 3/1, ill. 3/1. Kiállítás: 0, ill. 2 perc. Az első félidőben egymás mellett haladtak a csapatok, váltott vezetéssel. A hazaiaknál a he­tek óta remek formában játszó Valaczkai ontot­ta a gólokat. Ennek ellenére a fiatal szegedi csapat tartotta a lépést a martfűi lányokkal. A második félidő közepéig bírták erővel a vendé­gek. Ekkor a hazaiak öt gólt lőttek zsinórban, mellyel eldöntötték a találkozó sorsát. Végre több jó egyéni teljesítményt láthatott a hazai közönség, így továbbra is versenyben vannak a martfűiek a dobogóért. Száva Flórián: - A gólkülönbség ellenére na­gyon nehéz mérkőzés volt. A jászberényi hölgykoszorú a hét végén a lis­tavezető Kiskunhalas otthonába látogatott. A feljutásra törő hazaiak egy percig sem hagytak kétséget afelől, hogy ki a jobb, és 17-9-es első félidő után 27-21-re verték a herényieket. Mint Ugrin György, a JTKF edzője elmondta, csapata tisztességgel helytállt, soraikból Zsibók, Farkas és Pesti nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A kiesés ellen küzdő Abony KC csapata Kecs­keméten a Delfin KC otthonában 29-29-es dön­tetlent ért el. Berendi Antal tanítványai szerdán egy előrehozott mérkőzésen a Kiskunhalas vendégei lesznek. Gyula KC-Glass SVSE 31-22. A következő forduló párosítása: JTKF-DSE- Kiskőrös (ápr. 21., péntek, 18 óra), Delfin KC- Martfűi VSE (ápr. 22., szombat, 10 óra), Abony KC-Böcsi KSC (ápr. 22., szombat, 15 óra). _ ________________________ ___tycs.) T óth Jacsa három góllal járult hozzá a földvári legénység gond nélküli győzel­méhez FOTÓ: BUQÁNY BIRKÓZÁS. Bállá József szö­vetségi kapitány elégedetten nyilatkozott a moszkvai kötött­fogású birkózó-Európa-bajnok- ság után.- Dicséretes volt a csapat hal­latlan küzdeni akarása. Majoros nagyszerű győzelme az esélye­sebb Nazarjan ellen igazán kel­lemes meglepetés, de teljesen megérdemelt a sikere, hiszen végig taktikusan küzdött. Hir- bik a döntőben kicsit megillető- dötten birkózott, de az ezüst­érem is jó eredménynek számít. Deák Bárdos teljesítményéről mindent elmond, hogy csak a világklasszis Karelin tudta le­győzni. VÍVÁS. Mohammed Aida a leg­jobb nyolc között a későbbi győztes olasz Giovanna Trillini- től kapott ki 15-13-ra a lipcsei női tőrvívó Világ Kupa-versenyen. Remekeltek az olaszok, öten is bejutottak a negyeddöntőbe. Trillini, megismételve a magyar versenyző elleni eredményét, két tussal bizonyult jobbnak Bianchedinél. Eredmények: negyeddöntő: Bianchedi (olasz)-Bortolozzi (olasz) 15-10, Juheva (orosz)- Giacometti (olasz), 15-12, Tril­lini (olasz)-Mohammed Aida 15-13, Vezzali (olasz)-Szabó- Lázár (romániai) 15-8, elődön­tő: Bianchedi-Juheva 15-14, Trillini-Vezzali 12-11, döntő: Trillini-Bianchedi 15-13. ATLÉTIKA. Az Európai Atléti­kai Szövetség (EAA) döntése szerint 2005-től minden párat­lan évben rendezik meg a fedett pályás Európa-bajnokságokat. Az EAA ezzel a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) döntésére reagált, misze­rint 2004-től a páros években ke­rül sor a tető alatti világbajnok­ságokra. (2004-ben Budapest lesz a rendező.) A mezeifutó-kontinensbaj- nokságot 2001-ben a svájci Thumban, 2002-ben a horvátor­szági Medulinban, 2003-ban a skóciai Edinburghben, 2004- ben a németországi Hering- sdorfban rendezik. A 2001-es Európa Kupa-döntőnek Bréma ad otthon, miután Firenze sta­dionátépítés miatt visszalépett. Az olasz város ezek után csak 2003-ban lehet újra rendező. Keddtől új edző Diósgyőrben Labdarúgás J Keddtől minden bizonnyal már az új vezetőedző irányítja a PNB 15. helyén álló Diósgyőri FC lab­darúgócsapatát. A hétfői gyakor- I lást Madarász János, az eddigi | pályaedző vezeti. A DFC vezetői pénteken menesztették Varga Zoltánt, akivel a 12. helyről ki- | eső pozícióba csúszott vissza a hatalmas anyagi gondokkal küz­dő csapat. Áz egykori ferencvá­rosi játékos vezetésével a piros­fehérek nyolc találkozón mind­össze 4 pontot szereztek.- A hátralévő találkozókon ki akarjuk harcolni a PNB-s tagság j meghosszabbítását - mondta Csontos Gábor, a Diósgyőri FC Kft. ügyvezető igazgatója. Csontost felhatalmazták a tulaj­donosok, hogy folytasson tár­gyalást a kiszemeltekkel. A hí­rek szerint a Bém Gábor, Hu- szák Géza, Oláh Ferenc, Veréb György négyesből kerülhet ki a DFC új vezetőedzője. Bajnok az AS Monaco A listavezető AS Monaco 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a Nancy ellen, így három fordu­lóval a befejezés előtt 10 pontos, behozhatatlan előnyre tett szert a francia labdarúgó-bajnokság­ban. A monacói klub korábban 1961-ben, 1963-ban, 1978-ban, 1982-ben 1988-ban és 1997-ben nyerte meg a francia bajnoksá- got._______________________■ Volt egyszer egy csapat Egy kép '69-ből, az NB lll-ban szereplő Szolnoki Vegyiművek csapatáról. Álló sor (balról): Mihályi Ist­ván edző, Czétényi, Mihályi, Németh D., Orszánszky, Gógány. Guggolnak: Kövér, Váraljai J„ Kolláth, Palla, Lévai. Ülnek: Szőke, Fényi, Szabó. Hiányzik a képről: Váraljai G., Munkácsi, Veres, Ács, Né­meth F. , Szomorú aktualitás­sal vette kezdetét a jövőben valószínűleg hagyománnyá váló összejövetel. Az el­hunyt Lévai Dezső te­metésén évtizedek múltán találkoztak újra a Szolnoki Vegyi­művek egykoron me­gyei I. osztályú címet nyert labdarúgói. A csapattársukat bú­csúztató „öregfiúk” akkor határozták el: évente egyszer fehér asztalhoz ülnek, s ki­beszélik magukból a múltat. Az első nosztalgiaestnek a Róza vendéglő adott otthont, s alighogy meg­érkeztek a vendégek, máris előke­rültek a zsebekből a tablók, elsár­gult fotók és egyéb írásos emlé­kek, melyekhez azonnal párosult egy-egy anekdota vagy néhány jól megkomponált poén. Persze har­minc év távlatából már gyakorta nem egyeztek az időpontok, de még a főhősök szerepe sem, ám hogy valaha a játékot mindannyi­an szerették, abban teljes volt az egyetértés. 1967-ben úgy nyert megyei I. osztályú bajnoki címet a Vegyi­művek gárdája, hogy közben 100 gólt rúgott, s csupán 25-öt ka­pott. Ráadásul egyetlen alkalom­mal hajtott fejet az ellenfelek előtt, mégpedig az utolsó fordu­lóban Űjszászon, ahol 3-2-re ka­pott ki. A hat esztendeig folya­matosan NB III-ban szereplő együttes ez idő alatt szinte min­den évadban maradandót nyúj­tott az egykori MNK küzdelmei­ben is, volt, hogy a magasabb osztályú Békéscsabát, Jászbe­rényt vagy a Szolnoki MTE-t bú­csúztatta, de megesett, hogy csak a patinás Szolnoki MÁV vagy az Újpest ejtette ki a piros- sárga csapatot a kupából. Utóbbi mérkőzésen Kolláth találatával pedig még a Vegyi vezetett, ám Bene, Kuharszky és Dunai II. gól­jaival fordítottak az esélyesebb li­lák. Volt egyszer egy csapat. Persze a Szolnoki Vegyiműveknek több - mikor jó, mikor jobb, mikor csak bukdácsoló - csapata is volt a hosszú évek során, de legalább valaha létezett. Néhány éve azonban minden szakosztályától megszabadult a gyári vezetés, s ez akkortájt legalább annyira megdöbbentette a sportszerető közvéleményt, mint a nosztalgi­ázó labdarúgókat a társuk halá­la... MÉSZÁROS GÉZA

Next

/
Oldalképek
Tartalom