Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-14 / 88. szám

16. OLDAL INFORMÁCIÓK ESEMÉNYEK 2000. ÁPRILIS 14., PÉNTEK □ KERÉKPÁRT NYERT. Kiss Józsefné kenderesi előfizetőnk vehet­te át a tesztlapkitöltők között kisorsolt fődíjat, a felvételünkön is látható kerékpárt lapunk főszerkesztőjétől, Berki Imrétől. FOTÓ: MÉSZÁROS Könyvbemutató Karcagon A költészet napja alkalmából a szolnoki Miks Mária Árnyjáté­kok fényben című könyvét mu­tatta be a karcagi városi Csokonai könyvtárban Körmendi Lajos Jó­zsef Attila-díjas író. A kötetet a karcagi székhelyű Barbaricum Könyvműhely adta ki. Miks Mária verseiből már az 1992-ben Óda fényhez, vak köl­tők verseit tartalmazó antológiá­ban olvashattunk néhányat, no­vellái pedig különböző folyóirat­okban, újságokbarr jelentek meg. Verseskötetét már Mátészalkától Békéscsabáig az ország több vá­rosában is bemutatták. Mint elmondta, első kötetében húsz év verstermése kapott he­lyet. S bár ő maga látássérült, de versei elsősorban nem a vakság­ról szólnak, hanem az élet szép­ségéről, de az árnyoldalait is be­mutatják. írásaiban felvillannak arcok, az emberek, de itt vannak az „énversek”, és nem hiányzik a szerelem sem. Az otthonversek az elhagyott szülői háznak állíta­nak emléket, s vannak még „fényversek”, melyek a fény után hihetetlenül áhítozó költő gondo­latait tartalmazzák. Az emberi lét titkait megörökí­tő, s az árnyékos oldalt is hűen bemutató verseit a karcagiaknak sorstársai Deméné Szondi Anikó és Deme János (Mátészalka), Ró­zsa Dezső (Debrecen) és Palásti Tibor (Szolnok) tolmácsolták. Miks Mária már tervezi követ­kező könyvét is, mely prózai írá- sait tartalmazná majd.______-pe­Mozaik Kisújszállás. Papi Lajos Mozaik című fotókiállítása ma délután öt órakor nyílik az alkotóház­ban. A művész 40. kiállítását dr. Kertész Róbert történész nyitja meg.______________________■ Foltvarázslatok Szolnok. A Kamilla foltvarró kör Foltvarázslatok című kézi­munka-kiállítása ma délután négy órakor nyílik a Hild Viktor Városi Könyvtárban. bemutatko Ön Nyílt hétvége április 15-16. Tisztelettel meghívjuk Önt nyílt hétvé­génkre, ahol megismerheti és kipróbál­hatja a Skoda Fabiát, a Skoda új kategó­riáját. Várjuk márkakereskedésünkben 2000. április 15-16-án 8-16 óráig. Motosprint A nyerő hely 5000 Szolnok, 4. sz. főút 104. km Tel.: 56/375-294, 30/963-9761 NAPTÁR 2000. április 14. péntek Tibor napja Napkelte 5.57 órakor, napnyugta 19.32 órakor. Holdkelte 14.38 órakor, holdnyugta 4.20 órakor. E napon született 1917-ben Howard Keel amerikai szí­nész, 1935-ben Erich van Danikén svájci író, a lehetsé­ges földön kívüli értelmes lé­nyek kutatója. E napon hunyt el 1790-ben Benjamin Franklin amerikai természet- tudós, politikus és 1986-ban Simone de Beauvoir francia írónő. PARFÜMÉRIA & RUHA ÚJDONSÁGOK A TISZAVIDÉK ÁRUHÁZBAN. A szolnoki Tiszavidék Áruház műszaki osztályán kedvezménnyel egybekötött árubemutatókat tartanak. Tegnap a Moulinex és a Braun újdonságaival is­merkedhettek az érdeklődők. __________________________ fotó: "észáros B ALESETEK, BŰNÜGYEK________ S zolnok, Ságvári krt. 13/b. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Városmajor gyó­gyszertár (Városmajor u. 55.) az ügyeletes. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-es úton Szolnok bel- és külterületén, a 33-ason Tiszafü­rednél és a 44-esen Kunszent- márton belterületén mérnek, holnap szintén Szolnok bel- és külterületén, a 44-esen Öcsöd külterületén és a 33-ason Tisza­fürednél kell ellenőrzésre szá­mítaniuk az utakon közlekedők­nek. Ég és föld között Szolnok. Újfalusi Tóth Ede Ég és föld között - Balfácánlovag cí­mű könyvének bemutatója ma este hat órakor kezdődik a Tech­nika Házában. A könyvet dr. Já­nosi Zoltán irodalomtörténész mutatja be. Bányakapitánysági ügyelet A szolnoki bányakapitányság (Templom u. 5., telefon: 56/512- 332, fax: 512-337, munkanap­okon ügyelet: 411-488) és a Ma­gyar Bányászati Hivatal (1/311- 5728) ügyeleti rendben is ellát szolgálatot a közfeladatokat vég­zők számára. Elsősorban az ár­víz elleni védekezéshez szüksé­ges, megfelelő összetételű töl­tésépítési és homok ásványi nyersanyagok fellelhetőségi he­lyeinek meghatározásában segí­tenek a szakemberek. ■ Árvízi telefon Az egyre fenyegetőbb áradás miatt a Közép-tiszai Vízügyi Igazgatóság az 56/412-665-ös teiefonszámon folyamatos ügye­letet tart. Ezen a számon lehet érdeklődni a védekezési munká­latokról és a legfrissebb árvízi helyzetről, de itt várják a segítő felajánlásokat is. Ellopták a táblát Szerdán éjszaka a Kunmadaras- Pusztakettős megállóhely között a 208/09. számú vasúti szelvény­nél kihelyezett „Különleges úját­járó” jelzőtáblát ismeretlen sze­mély eltulajdonította. A tábla a vonatkezelők részére kötelező hangjelzés adására utasít, mely­nek hiánya a közlekedés bizton­ságát veszélyezteti. A MÁV pótol­ta a jelzőtáblát. A kár 13 ezer fo­rint. Tyúktolvajok Szerdára virradó éjjel betörők jár­tak egy kisújszállási házban, ahonnan permetezőgép-motort, bőrkabátot és húsz tyúkot vittek el 60 ezer forint értékben. A ruhák alól Karcagon a Tisza út egyik lakásá­ban jártak illetéktelenek a tulaj­donosok távollétében. A kora délutáni látogatók a ruhásszek­rényben tárolt két darab betét­könyvet, illetve készpénzt vittek magukkal, összesen 450 ezer fo­rint értékben. Elvitték a fóliát Szerdán egy segédgátőr észlelte, hogy Szolnokon, a Csáklya út vé­gén lévő gátszakasz mellett tárolt védekezési anyagokból két isme­retlen személy a tekercsben lévő műanyag fóliából eddig tisztázat­lan mennyiséget tulajdonított el. Ezenfelül elvittek még magukkal egy lapátot és egy döngölőt is. Összeütköztek Szerdán a mezőtúri Fóti és Gödör utcák kereszteződésében egy 9 éves kislány kerékpárjával nem adott elsőbbséget az ott szabályo­san közlekedő - egy 33 éves he­lyi lakos által vezetett - Skoda személygépkocsinak, ezért ösz- szeütköztek. A karambol követ­keztében a gyermek 8 napon be­lül gyógyuló zúzódásos sérülése­ket szenvedett. Nem adott elsőbbséget Túrkevén a Kenyérmezei, illetve a Petőfi út sarkán történt közle­kedési baleset szerdán délelőtt. Egy 54 éves szolnoki lakos Maz­da típusú gépkocsijával nem adott elsőbbséget az ott szabá­lyosan közlekedő Skoda Pick-up típusú tehergépkocsinak. Az üt­közés során a Skoda 25 éves ve­zetője 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kelet­kezett kár összesen 350 ezer fo­rint. A zárt folyosóról Ismeretlen elkövető tulajdonított el Szolnokon egy Malom úti zárt folyosóról egy Gepida típusú ke­rékpárt, melynek 20 000 forint az értéke. A folyosóra a tettes hen­gerzártörés után jutott be. IA HÍREKET A RENDŐRSÉGTŐL KAPTUK./ AJANLO MOZI Szolnok, Nemzeti: Toy Story 2 (amerikai) 16.30,18.30, Nyomás! (amerikai) 20.30; Ti­sza: Varázslatos korallzátony (természet film), Az anyagok csodálatos világa (számító- gépes animációs film) 10.00 (délelőtti vetítés csoportoknak), Csillagharcos avagy Orin le­gendája (rajzfilm) 17.00, 19.00, Az eladó ház (pszicho-thriller) 21.00; Tallinn: Sivatagi cá­pák (amerikai) 18.00, 20.00, A világ nem elég (amerikai) 22.00; Jászberény: Stuart Little, kisegér (amerikai) 18.00, Jeanne D’Arc (amerikai) 20.00; Kunmadaras: Harcosok klubja (amerikai) 19.00; Tószeg: Kicsikém - Sir Austin Powers 2 (amerikai) 18.30; Kunszentmárton: Asterix és Obelix (fran­cia) 19.00; Tiszaörs: Rosszfiúk (magyar) 18.00. SZÍNHÁZ Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este héttől az Ezeregy év meséi (Csortos-bérlet) lesz műsoron, holnap este héttől szintén az Ezeregy év meséit (Lehár-bériet) játsszák. Jász-Nagykun-Szolnok megye Kéuttatti: 20° Kisújszállás # c£b derűit napos felhős c£b párás ködös hereit 4» 0 # w zivatar esős ham eső <0 hózápor 0 havazás A nap első felében még ke­vesebb lesz fölöttünk a fel­hő, a légmozgás is mérsé­kelt marad. Az erősödő napsütés hatására kelleme­sen fölmelegszik a levegő. Délután növekedni kezde­nek a nyárra emlékeztető gomolyfelhók, és akkor néhol zápor, zivatar is lehet. w Erősödik a melegfront és a zivatarhajlam is, ezért sokan nemcsak fejfájósak, de kapkodok, ingerlékenyek is lesznek; Hungária Biztosíts Bt Az oldalt szerkesztette Szilvási Zsuzsa, akivel további információk az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők. Gazdanapok Törökszentmiklós. A Székács Elemér Mezőgazdasági Szakkö­zépiskolában ma délelőtt 10 óra­kor kezdődik a Gazdanapok ün- nepi rendezvénysorozat. ___■ S ZUPER EXPRESSZ ÖRÖKZÖLD (VÁSÁR) KERTÉSZETI ÁRUDA Szol­nok, Tószegi út 5., Papírgyárral szemben.------------------------------------------------------------------------ *21970* MOBILTELEFONT Westel 900 előfizetéssel! Az üzletkötő Kovács Károly: 06-30/9305-653.------------------------------------------------------------------------ *22062* 8 RÁKÓCZIFALVAIAK, figyelem! Vető- és étke­zési burgonyavásár minden szombaton a piac területén.-----------------------------------­----------------------------------- *22243* Hú svéti AKCIÓ! VTYUS •Zfr-i Akciós ajánlatunkból: Húsvéti képeslapok: 15 Ft-tól Herlitz tolltartók: 468 Ft-tól Húsvéti dísztasakok: 87 Ft-tól Bögrék: 436 Ft-tól Parker tollak -15 % engedménnyel Araink az ÁFA-t nem tartalmazzák! Várjuk kedves vásárlóinkat! Mátyus Kft. Szolnok, Baross u. 2. Telefon: 56/421-303 „ Megyei élelmiszeripari vállalat keres pályázat útján országos áruterítés és értékesítés megszervezésére kereskedelmi igazgatót, valamint kiemelt partnerekkel való üzletkötésre és folyamatos kapcsolattartásra munkatársakat. Bérezés: megegyezés szerint. A szükséges munkafeltételeket biztosítjuk. A pályázathoz fényképes szakmai önéletrajzot kérünk csatolni. A pályázat beérkezési határideje: 2000. április 18. Jelentkezését levélben „Szakmai kihívás-22314" ]e\\gére a kiadóba kérjük. .^4. HÚSVÉTIG KERESZTNEVES PAX TOLLAT akciós áron ajándékozhat a PENNA szaküzletből. Szolnok, Jókai u. 1.--------------------------------------------------------------- *22301* 8 A SZÉCHENYI Körúti Általános Iskola ápri­lis 15-én 20 órakor kezdődő báljára az iskola volt diákjai a helyszínen is vásárolhatnak be­lépőjegyet 1000 Ft-ért. Zene: Origó együttes. Büfé.---------------------------------------.---------------------- *22337* J ÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK , az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai JK7|||§ Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: "ntfw “ BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán • Tervezőszerkesztő: Bódi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezetőn Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Kossuth tér 1., PL: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét. Mindszenti krt. 63. Telelőn: 76/482-192 • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a .Kőröshír Kft." Szolnok, Gárdonyi Géza út 2. Tel: 56/410-514. A lapok előfizethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynöksé­geinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 785,- Ft, negyedévre 2355,-. Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését tel­jesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyil­vántartásunkból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom