Új Néplap, 2000. április (11. évfolyam, 77-100. szám)

2000-04-12 / 86. szám

MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL 2000. ÁPRILIS 12., SZERDA Tetőzés tíz méter húsz centivel? (Folytatás az 1. oldalról)- Minden települést meg kívánunk vé­deni, nem teszünk különbséget falu és város között. Éppen ezért sehol sem tervezzük a gátátvágást. Erre egyéb­ként a Tisza mentén nem is lenne lehe­tőség - cáfolta a napokban elterjedt rémhíreket a védekezést irányító igaz­gató. Dr. Nagy István azt viszont megerő­sítette, hogy a fakadó vizek okozta problémák kezelését az önkormány­zatokra bízzák. A vízügy erőit ugyanis a fővédvonalakra összpontosítják.- A települések minden segítséget megkapnak a megyei katasztrófavédel­mi igazgatóságtól - állította a szerve­zet vezetője. Hoffman Imre érdeklődé­sünkre elmondta, a településeket szi­vattyúkkal látják el a fakadó vizek elve­zetésére. A hivatásos tűzoltóságoknál pedig az érintett területeken rendkívüli készültséget rendeltek el. Mindemel­lett a törzsvezetést is megerősítették. Az Országos Katasztrófavédelmi Igaz­gatóságról tisztek érkeztek, akik az adatok elemzésében, kiértékelésében vesznek részt. A Zagyva középső szakaszán javult a helyzet. Jászteleknél már a folyó szintje le­A Tiszaligetet védő körtöltés magasabb és erősebb, mint valaha visszaduzzasztása miatt tovább emelkedik a víz, harmadfokú készültség van érvény­ben. Rendkívüli a készültség a Hortobágy- Berettyón, mivel az árvízkapunál a víz magasága elérte a 700 centimétert. Ezért az ágotai hidat lezárták, vízbeemelési kor­látozást vezettek be, és megnyitották a nagyiváni tározót. A magas vízállás miatt a Gerje-Perje-csatornán is szükségtározást alkalmaznak, elárasztva a környező szán­tóföldeket. A Hármas-Körösön Szarvasnál tegnap estére 870 centiméteres magasságban vár­ták a tetőzést. Az árhullám csúcsa ma már a torkolatnál lesz, így a Körösön az előtt megindul az apadás, mielőtt a Tisza tető­zése odaérne. Ezzel gyorsulhat a Tiszán az ár levonulása, ám a vízügyi szakembe­rek szerint így is 20-25 napba telik, míg Szolnoknál a szőke folyó vízszintje ismét a mai magasságúra csökken. Tegnap a Ti­sza a megyeszékhelynél elérte a 920 centi- méteres vízállást, ám az ár továbbra is na­ponta 20-25 centimétert emelkedik. FOTÓ: M. J. _________________________________iA A Tisza óriásivá duzzasztotta a Zagyvát. Bal oldalon a szolnoki Tallinn városrész hetővé tenné a készültség első fokúra mér­séklését. Mivel azonban az alsó - Szászbe­rek—Szolnok közötti — szakaszon a Tisza Kiskatonák a gátakon Szemlét tartott a vezérkari főnök Jelenleg mintegy hétszáz, a hét második felében már körül­belül ezer katona veszi fel a harcot a Szolnokot, illetve a vá­ros környékét sújtó árvíz ellen. A többségükben sorkatonák feszes szolgálati rendben dolgoznak, munkájukat csak di­cséretekkel illették a vízügyi szakemberek a katonák tevé­kenységét tegnap ellenőrző Fodor Lajos vezérezredes, vezér­kari főnök előtt is. Szolnok Tiszai kőrútján a szolnoki katonai reptéren is landolt az a helikopter, amely az árvíz-védekezési felada­tokat ellátó katonák ellenőrzésére hozta a Magyar Honvédség Ve­zérkar vezérkari főnökét. A tábor­nok először megtekintette az MH. Szolnok Vegyes Szállító Repülő­ezred laktanyájában a pihenőjü­ket töltő katonák számára kialakí­tott körleteket. A 12 órás váltás­ban dolgozó újoncok, akik vala­melyik kiképzőbázisról érkeztek Szolnokra, meglehetősen egysze­rű körülmények között élnek át­meneti szállásukon. Hazamene­telről egyelőre szó sem lehet, ám ha a veszély elmúlt, mindenki megkapja az elmaradt járandósá­gát, azaz a szabadságot. Mint azt Kis Mihály ezredes­től, a 3. Gépesített Hadosztály lo­gisztikai főnökétől megtudtuk, gondoskodtak arról, hogy a Szol­nokra vezényelt fiúk postai kül­deményeit a jelenlegi elhelyezé­sükre irányítsák, és annak sincs akadálya, hogy telefonálhassanak vagy a hozzátartozók meglátogas­sák őket. Az első négyszáz szabadszál­lási kiskatona hétfőn délelőtt ér­kezett. A csapat tegnap reggel ki­egészült a helyi deszantos zászló­aljak szerződéses katonáival, a kalocsai kiképzőbázisról ma érke­A vezérkari főnök (balra) felkereste a szolnoki Tisza-parton dolgozó katonákat ző utánpótlás pedig háromszáz főnyi munkaerővel erősíti az ár­víz ellen védekezők táborát. A Kötivíziggel történt egyezte­tés alapján 13-án újabb három­száz katonát vezényelnek térsé­günkbe. Kis Mihály ezredes azt is elmondta, hogy négy olyan lánc­talpas úszó harci járművet is „be­vetnek”, amelyek a nehezen jár­ható terepen nagy segítséget je­lentenek majd a személy-, illetve a homokzsákszállításban. A leg­nagyobb katonai erőket jelenleg Tiszasüly alá csoportosították, de jelentős létszámban dolgoznak Szolnok belvárosában, illetve a Tiszaligetben is. Fodor Lajos vezérezredes szol­noki szemléje során a Tisza-parti sétánynál serénykedő legényeket látogatta meg. A kiskatonák szá­mára a vízügyi szakemberek ha­tározzák meg a munkát, így ők azok, akik a munka minőségéről is be tudtak számolni. A honvéd­ség első számú vezetője csak elis­merést hallhatott a katonákról: a fiúk fegyelmezettek, hatékony, jó munkát végeznek. _________h.oy. A ggódnak, de reménykednek is a kistelepüléseken A rekordmagasságú árhullám el­leni védekezés bőven ad munkát minden Tisza menti településen, legyen az (lélekszámát tekintve) nagy vagy kicsi. így van ezzel há­rom, Szolnok feletti tiszai telepü­lés, Nagykörű, Tiszasüly és Tisza- roff is. Mivel Nagykörű viszony­lag magasan fekszik, ezért a tulaj­donképpeni védekezési munkála­tok csak tegnap reggel kezdődtek el — nyilatkozta érdeklődésünkre dr. Veres Nándor polgármester. Folyamatosan töltik a homokzsá­kokat, és oda szállítják, ahol ta­valy már gond volt a gátaknál. A töltéseknél bordás megtámasz­tást alkalmaznak, az esetleges buzgárokat pedig körülkerítik. Mint a polgármester mondta, a töltések koronaszintjét ugyan megközelíti, de számítások sze­rint nem éri majd el az áradás. Emellett természetesen a belterü­leteken továbbra is gondoskod­nak a belvizek elvezetéséről. Tiszasülyön már javában foly­nak a védekezési munkák a víz­ügy, a polgári védelem, a polgár- mesteri hivatal irányításával. Mint Csörögi Tibor polgármester­től megtudtuk, mintegy 5-6 kilo­méter hosszú az a gátszakasz, ami mindig is kritikusnak volt mondható. Itt is homokzsákokat hordanak, illetve szádpallós gát­megtámasztás készül. Elkezdték a magasítást is, ahol pedig kell, műanyag fóliás letakarást is alkal­maznak. A munkaerővel nincs gond - fogalmazott a polgármes­ter -, sőt, egyelőre a lakosságot még nem is kellett „bevonni” a munkálatokba. Megtudtuk azt is, hogy a honvédség részéről a tele­pülésközeli helikopter-leszálló pályát is megtekintették, sőt in­nen látnák el a folyó túlpartján lé­vő Tiszaroffot is homokzsákok­kal. Roffon - a tavalyi árhullámnál egyébként itt mérték a vízmércén a legmagasabb üszai vízállást, 10 méter 33 cenümétert — szintén szervezett a védekezés a vízügy, az önkormányzat és a lakosság részvételével - mondta Mészáros László polgármester. Azokon a ré­szeken, ahol a magasság megkö­veteli, nyúlgátakat emelnek a töl­téseken. Mivel a védőgát tövében fekszik a település, ezért készül­nek az átszivárgó vizek megfogá­sára is a belterületeken. Ez azt je­lenti, hogy 24 órán belül 10-12 szivattyú tud munkába állni. A polgármester hozzátette: szó se róla, a lakosok aggódnak, talán jobban is, mint tavaly, de az aggo­dalom mélyen azért ott van a bi­zakodás... —BOY— Pluszpénz árvízvédelemre V. humán szakmai napok Szolnokon Szolnok Csütörtökön ül össze a a munkaerő-piaci alap felett diszponáló testület, melyet a kormányzati oldal vezető­je, Mohos László helyettes államtitkár hívott össze. A testület a Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium (SZCSM) javaslatára egy- milliárddal támogatná az árvízi védekezést oly mó­don, hogy azt visszaforgat­nák a már elbírált, ám for­ráshiány miatt elutasított közmunkaprogramok fi­nanszírozására. Tegnap a költészet napjáról is megemlékezve kezdődtek el Szolnokon, a megyeházán az V. humán szakmai napok. A me­gyei munkaügyi központ és a megyei önkormányzat által élet­re hívott program két napja alatt a munkaügyi szervezetekben dolgozók cserélik ki tapasztala­taikat. A rendezvényt köszöntő Ko­vács Libór, Szolnok alpolgármes­tere a foglalkoztatási problémák­ról, a pályaorientációs gondokról szólt, de megemlítette a Tiszán levonuló árhullámot is. Ez utób­bi a rendezvény közben megtar­tott sajtótájékoztatón is szóba került. Az SZCSM helyettes államtit­kára a sajtótájékoztatón elmond­ta, hogy kezdeményezte a mun­kaerő-piaci alap felett diszponáló testület összehívását. A csütörtö­ki ülésen arról kellene dönteni, hogy a tiszai ciánszennyezés után megszavazott 300 millió fo­rintot további 700 millióval tol­danák meg, ami bekerülne az ár­vízi védekezésre szolgáló alapba. Annyi kérés van csupán, hogy ezt a plusz egymüliárd forintot forgassák vissza a közmunka­programok finanszírozására. Sok ugyanis a térségből azon pá­lyázatok száma, amelyeket elbí­ráltak ugyan, azonban forráshi­ány miatt nem tudtak támogatni. Ebből a pénzből megyénkbe is jutna - fejtette ki Mohos László. A helyettes államtitkár tegnap részt vett egy újszászi munka­helyteremtő beruházás átadásán is. A vetőmag-csomagoló üzem­ben 15 megváltozott munkaké­pességű ember kapott három év­re munkát, melynek létrehozását 7 millió forinttal támogatta a me­gyei munkaügyi központ a reha­bilitációs alapból - mondta Mis­tó Istvánná, a központ igazgató­ja egy kérdésre válaszolva. Az egyébként a sajtótájékoz­tatón kiderült, hogy egyre na­gyobb az érdeklődés a vállalko­zások részéről a rehabilitációs foglalkoztatás, illetve annak tá­mogatása iránt. Mohos László azt is megjegyezte, hogy a fogya­tékos személyek jövő évi vizsgá­latainál arra is hangsúlyt helyez­nek, hogy a megmaradt képessé­geket is feltérképezzék, mert ezeket az embereket csak így le­het jól elhelyezni a munkaerőpi­acon. EINVÁG Két családot Újszász A Tisza visszaduzzasztó ha­tása miatt a folyam tetőzé­séig a Zagyva alsó szaka­szán is folyamatos áradásra kell felkészülniük az újszá- sziaknak. Mint azt Nagyné dr. Szelmák Erika polgár- mestertől megtudtuk, két családot már ki kellett tele­píteni. — A bennünket körülvevő töltés­rendszernek a szakemberek sze­rint három gyenge pontja van. Ezek megerősítését és a védvonal magasítását megkezdtük. Hétfő óta a lakosság körében is kihir­dettük, hogy várjuk az önkénte­sek jelentkezését — tájékoztatott a vezető. Tegnap körülbelül ötvenen dolgoztak a töltések mentén. A í vízügyi szakemberek összesen mintegy száz embert várnak, aki­ket szükség szerint a környező kritikus gátszakaszokra irányíta­nak. Az árvízi védekezés a tegnapi napig 600 ezer forintjába került Újszásznak, és az elhúzódó munkák költségei várhatóan en­nek sokszorosára rúgnak majd. kitelepítettek Ennél azonban sokkal nagyobb problémát jelent, hogy a Tápió és a Zagyva védvonalának összesen közel két kilométeres szakaszán szivárog a víz a töltés lábánál. Ezt — a változatlanul jelentős meny- nyiségű belvízhez hasonlóan — szivattyúzással próbálják elve­zetni a házak közeléből. Ettől függetlenül a szivárgás már a teg­napi vízállásnál is húsz otthont veszélyeztetett, és egy ingatlan lakói a kiköltöztetés küszöbén állnak. Legalább ilyen súlyos a hely­zet a szociális otthon környékén is, ahonnan a hét végén egy csa­ládot a helyi gimnázium kollégiu­mában, egy másikat pedig egy fa­házban szállásoltak el, mivel há­zaikat valószínűleg el fogja önte­ni az áradat. A szociális intéz­mény udvara is háborús képet mutat. Az épületet ugyanis fris­sen emelt nyúlgáttal és homok­zsákokkal vették körül. A polgármester asszony sze­rint a lakosság higgadtan viseli a nehéz napokat. Nagyné dr. Szel­mák Erika maga is bizakodó, bár azt azért bevallotta: a legidőseb­bek sem emlékeznek akkora ár­vízre, mint ami a várost most fe­nyegeti __________________ B íznak a rozoga gátban Kunszentmárton Azt remélték a kunszenti­ek, hogy a visszahúzódó belvízzel több gondjuk egy­előre nem lesz. Ám a hatal­masra duzzadt Hármas-Kö­rös magas vízállása keresz­tülhúzott minden optimista elgondolást. A folyó vízszintje már most ma­gasabban van, mint a város nagy része, éppen ezért félnek az em­berek. Dr. Czuczi MtMfy polgár- mester lapunknak elmondta, egyelőre a nagyobb gondot a fo­lyó által visszanyomott belvíz je­lenti, emiatt több udvari vécét is le kellett zárniuk. A gátak egyelőre kitartanak, a vízátfolyásokkal viszont folya­matosan meg kell küzdeniük a védelemben dolgozóknak. Az át­folyó víz elvezetésére árkot ás­nak, így próbálják megoldan zt a problémát. Még egy nagyon lényeges, s az utóbbi években sokat emlegetett kérdést vet fel a Körös áradása Kunszentmártonban, ez pedig a várost védő régi kőgát állapota. Az évszázados építmény már elég rossz állapotban van, a mel­lette élő helybéliek abban biza­kodnak, hogy ezt az erőpróbát még kibírja. A polgármester sze­rint is elengedhetetlen a gát át­építése, megerősítése, ám ez úgy hétszázmillió forintba kerülne, s ezt állami segítség nélkül nem tudják előteremteni. Abban pedig tényleg csak re­ménykedik mindenki, hogy a sokszor szidott rozoga gát kitart még az idén. ___________re

Next

/
Oldalképek
Tartalom