Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-28 / 73. szám

2000. MÁRCIUS 28., KEDD MEGYEI K Ö R K É P 3. OLDAL Kisosz-javaslat A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szö­vetsége javasolja, hogy a kor­mány hozzon létre egy 250 mil­lió forintos elkülönített támoga­tási alapot, amelyből a Tisza menti vendéglátósok pályázat útján kaphatnának jövedelem- pótló kiegészítést - tájékoztatta a Kisosz közleményben az MTI-t hétfőn. ■ Új „órarendben” Vasárnap óta másképp jár­nak az órák, hatvan perc­cel többet mutatnak. Olva­sóinktól arról érdeklőd­tünk, hiányzik-e számukra a nyári idő számításra való átállással — az újabb, őszi óraigazításig — elvesztett egy óra. Ondók Tibor (vendéglátós): - Alaposan megjártam az óraátál­lítással. Most kevésbé hírelték a médiumok, vagy csak az én fi­gyelmemet kerülte el, de elfelejt-, keztem a nyári időszámításra való átállásról. Szombaton késő­ig dolgoztam, volt vagy éjfél, mi­re hazaértem. Másnap korán kellett volna kelnem, mert fél ki­lenckor fontos megbeszélésem lett volna. Az órám szerint ott is voltam időben, ám a találkozó helyén kiderült, az most rosszul jár, pont egy órát késik. Szőke Éva (titkárnő): - Nem zavart meg az óraigazítás. Per­sze nem is nagyon tudott, hi­szen szombaton házibuliban voltam. Reggelig táncoltunk, így bőven az óraátállítás után értem haza. A vasárnapot szinte át is aludtam, így hétfő reggel egy cseppet sem voltam álmos. Kovács István (nyugdíjas): — Rossz alvó vagyok, így különö­sebben nem zavar a nyári idő­számításra való áttérés. Azt vi­szont nem tudom, mi értelme van az óratologatásnak. Amikor bevezették a téli és a nyári idő­számítást, energiatakarékosság­gal indokolták. A villanyszámlá­mon azonban még nem vettem észre az átállás hasznát. Tóthné Kiss Mária (gyesen lé­vő kismama): -*A gyerekeket zavarja meg leginkább a váltás, felborul ugyanis a megszokott napirend. Éppen ezért a új idő­számításhoz fokozatosan próbá­lom meg hozzászoktatni a gye­rekeket, mindennap egy kicsivel korábbra hozva az esti fürdést és a lefekvést. Ám így is jó pár napba beletelik, míg megszok­ják az új rendet. A nagyobbik fi­amat vasárnap alig tudtam le­fektetni, hétfő reggel pedig úgy kellett kiverni az ágyból. Molnár Péter (üzletkötő): - Engem nem zavar az óraigazí­tás. Csupán az bosszant, hogy reggel már világos volt, mikor felébredtem, most pedig ismét sötétben kelek. tj TÁNCFANTÁZIA. Az Atellana Táncszínház műsorát láthatták az érdeklődők tegnap a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központban. Az Érzések, kétségek, féltések című táncfantáziát a BM Duna Mű- vészegyüttes táncosai mutatták be. _____________________________ fotó: cs. i. S ok az ittas vezető Egymillió forintot fizetnek be a szabálysértők Pénteken és szombaton lezajlott az év első nagyszabású megyei közlekedési akciója, amely csakúgy, mint mindig, ezúttal sem volt tapasztalatoktól mentes. Falusi Tibor őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság köz­lekedésrendészeti osztályának megbízott helyettes vezetője a „horogra” akadt ittas vezetők nagy számát találta a legsúlyosabb körülménynek. ______ Megyei információ 19 99-ben az összes személyi sérüléssel járó bal­esetnek több mint 14 százalékáért voltak felelő­sek az ittas vezetők, ezért a mostani ellenőrzés során is különösen előtérbe ke­rült ennek a körülménynek a vizsgálata. A két nap alatt ösz- szesen 14 személyt — személy­gépkocsi-vezetőt, segédmotorost és kerékpárost — jelentettek fel ittasság miatt. Az akció egyik el­ve - mint megtudtuk - az volt, hogy az ellenőrzést végző rend­őrök lehetőleg a helyszíni bírsá­golást alkalmazzák szankció­ként. A súlyos szabálysértések — mint például a szabálytalan előzés, érvényes forgalmi, illetve jogosítvány nélküli vezetés - el­követőit azonban feljelentették. Ebbe a kategóri­ába tartozott az a négy járművezető is, akik je­lentősen túllépték a megengedett sebességhatá­rokat. Az új szabályok szerint különösen súlyos esetnek számít, ha valaki az 50 km/óra helyett 75 km/óránál, illetve a 80 km/óra helyett 120 km/óránál nagyobb sebességgel „dönget”. A kisebb súlyú szabálytalanságokért, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása, a vi­lágítási szabályok be nem tartása vagy a kötele­ző tartozékok hiánya miatt helyszíni bírságot szabtak ki a közlekedési rendőrök. Összesen 260 személy ellen éltek ezzel a lehetőséggel, a kiosztott csekkeken befizetendő mintegy egymillió forinttal „tá­mogatják” majd a szabálytalan­kodók az ország költségvetését. Átlagosan tehát nem egészen 4 ezer forint büntetés jutott egy- egy szabálysértőre. Falusi Tibor őrnagy szerint ez már tükrözi a szabálysértések miatt kiszabha­tó 500-tól 10 ezer forintig terje­dő bírság kiszabásának lehető­ségét^ _________________—HQY— A SZABÁLYSZEGŐKKEL SZEMBEN ALKALMAZOTT SZANKCIÓK MEGOSZLÁSA I A Reménység liget terve ________Túrkeve S üveges István helyi önkor­mányzati képviselő olyan programmal állt a testület elé, amely a város szépítését szolgálhatja. A „Virágos közterület” nevet vi­selő felhívás az áprilisi testületi ülésen kerül a képviselők elé. A zöldterületek rendbetételéhez szorosan kapcsolódik egy faülte­tési program, melynek egyik ré­sze a tavaszi időszakhoz, a má­sik az ősz beköszöntéhez kap­csolódik. Az elképzelés szerint minden év tavaszán lehetőség lenne fát ültetni azoknak a gyerekeknek, akik az előző évben születtek. Az e célra kijelölt liget a Re­ménység nevet viselné, míg em­lékezésként a másikat azoknak a városi polgároknak a tiszteletére hoznák létre, akik az évben hunytak el. Ezeknek a terveknek a megva­lósítását természetesen meg kell előznie egy felmérésnek, mely a város közterületeit térképezi fel. Miután a problémás helyek meg­szépülnek, Túrkeve is a szépen gondozott, virágos városok sorá­ba léphet. R. SZ. KÖZÉRZETÜNK BANKA CSABA A jelölt „mögötti” ember Igencsak megpezsdült Jászapáti politikai köz­élete az elmúlt hetekben. Helyesebben a nagypolitika mindennapos szereplői jelentek meg egymás sarkát taposva a jász városban. Általában jelezték, hogy a választási kam­pánytól függetlenül jöttek, de a helyiek - ért­hető módon - nem tudták másra vélni a korábbiaktól merőben eltérő nagy jövés-menést, mint hogy március 26-ra írták ki az időközi polgármester-választást. Szabó Lajos, az MSZP jelöltje mellett voksolt a többség, nála 156 szavazattal kapott kevesebbet Járvás István, a Fidesz- FKGP közös jelöltje, tőlük lemaradva összesen 528 szavazatot szerzett Járvás Imre független jelölt, akit az MDF, az MDNP, il­letve a Vállalkozók Pártja biztosított támogatásáról. Az összes érvényesen le­adott voksok száma elérte (elhanyagolható különb­séggel) a helyi szavazópol­gárok számának 50 százalékát. Mondhatnánk, hogy ez nem túl sok, de az ország mindennapos életét tekintve ez egy megszo­kott, normális részvételi aránynak nevezhető. A helyi és országos politikusoknak tisztában kell lennie egy ténnyel: amikor az emberek egy kisváros polgármesterének sze­mélyéről döntenek, nem mindig azt nézik meg legelőször, hogy egy ismerős arc mögé milyen párt sorakozik fel. Helyiekkel be­szélgetve általános vélekedés volt, hogy egy kicsit sok távolról érkezett próbált lándzsát törni egy-egy adott jelölt mellett. Az az érzés erősödhetett meg, hogy a legkevesebb szó arról esett, ami a lényeg lett volna: hogy milyen módon képzelik el a Jász­ság második legnagyobb városának, a kistérség arculatát alap­vetően meghatározó településnek a jövőjét. Ezt támasztja alá az is, hogy jöhetett a városba bárki, a lakosság részéről egy-egy fó­rumon felvetődő kérdések elsősorban a jelöltekhez szóltak, az ő véleményükre voltak kíváncsiak. A jászapátiak döntését nem az befolyásolta elsősorban, hogy a miniszterelnök éppen ott vá­gott disznót, vagy hogy az MSZP elnöke éppen ott beszélt a pártja arculatának várható változásáról. Jászapáti választópolgá­rai azt figyelték, hogy ki lehet az az ember, aki — a körülbelül azonosan kijelölt célokat - szerintük a város fejlődését minél jobban elősegítheti. A lakosság a jelöltek véle­ményére volt kíváncsi Haladó konzervatívok Nemzetközi tanácskozás a megyeszékhelyen ____ Szolnok A konzervativizmus az el­múlt 40-50 évben csupa rosszat jelentő jelzővé vált. Többek között ezen a köz­felfogáson szeretne változ­tatni az MDF és a Haza és Haladás Alapítvány azzal a Szolnokon megrendezendő nemzetközi tanácskozással, melyen a konzervatív pár­tok által képviselt értékeket mutatnák meg. A Konzervativizmus - társadal­mi felelősség címmel április 1-jén megrendezendő tanácskozásra neves előadókat, politikusokat várnak a szervezők. A tervek sze­rint a megnyitó előadást az MDF elnöke, Dávid Ibolya igazságügy­miniszter tartja. A felszólalók so­rában helyet kap többek között Taxner Tóth Ernő egyetemi tanár, Boross Péter volt miniszterelnök, de előadást tart majd dr. Gerhard Stoltenberg, a német Keresztény­demokrata Párt (CDU) volt tarto­mányi miniszterelnöke, későbbi védelmi és igazságügy-miniszter is. A konferenciára meghívást ka­pott minden hazai konzervatív párt vezetője. A rendezvény főszervezője, a Haza és Haladás Alapítvány igaz­gatója érdeklődésünkre elmond­ta, a tanácskozással azon az el­múlt 40-50 évben kialakult köz- vélekedésen szeretnének változ­tatni, mely a konzervatív jelzőt a megcsontosodott, idejétmúlttal azonosítja. Filó Katalin szerint a konzervativizmus nem más, mint értékek megőrzése. A nem­zet ezeresztendős története so­rán bőven születtek olyan érté­kek, melyek időállóak. Petronyák László, az MDF megyei elnöke mindehhez hozzáfűzte, nyugat­európai példák is azt bizonyítják, hogy a konzervatív pártok a gaz­daság, és a társadalom minden területén a legkorszerűbb, legha­ladóbb elveket képviselik. T. J. FESTMÉNYEK A HEMÓBAN. Kállai Ernő abonyi festőművész ki­állítása nyílt meg tegnap Szolnokon, a Helyőrségi Klubban. A tárlat anyaga április 7-éig látható. __________________________fotó: cs. l R obbanóanyag a vécében A Matróz diszkót érte a bombás fenyegetés (Folytatás az 1. oldalról) A főkapitányság sajtófőnöke el­mondta, a nyomozás arra az eset­leges üzleti viszályra is kiterjed, amely a szóban forgó diszkó nép­szerűségéből adódhat. A Semtex robbanóanyag neve egyébként már ismerősen hang­zik a nyilvánosság előtt, ezzel a nagy hatóerejű anyaggal követtek el több korábbi, budapesti me­rényletet is. Megyénkben ez idáig nem bukkant fel ez a veszélyes robbanószer. A Semtex igen elterjedt robba­nóanyag, megtalálható a katona­ság kelléktárában, de ugyanúgy az iparban is, a Semtex ugyanis kimondottan alkalmas fémszer­kezetek robbantásához — tudtuk meg Sallai József mérnök alezre­destől, a megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság főelőadójától. A gépészmérnök, robbantási szakértőtől azt is megtudtuk, hogy ezt a gyurmaszerű anyagot több országban is gyártják - kö­zöttük hazánkban is -, ám össze­tételében (ammóniaszármazék, kaucsuk, transzformátorolaj) nem különböznek egymástól, esetleg csak az elnevezésükben. A Semtex, más néven plasztik a nagy hatóerejű robbanóanyagok közé tartozik, így ebből már a diszkóban felfedezett 30 deka­gramm is komoly mennyiségnek számít. Sallai József szerint ez a töme­gű, körülbelül egy maréknyi rob­banószer képes lenne egy harcko­csi 10-15 centiméter vastag pán­célját is átütni. A csupán 10 deka­gramm, közepes hatóerejű trotilt (TNT-t) tartalmazó taposóakna pusztító hatásáról több fogalma lehet a laikusoknak is, így talán elképzelhető, milyen következ­ményekkel járhatott volna a szó­rakozóhely zárt terében elhelye­zett többszörös mennyiségű és nagyobb hatású anyag felrobba­nása. Meggyőző összehasonlító adat lehet továbbá, hogy a 7,5 de­kagramm, fémszerkezetbe ágya­zott, TNT-t tartalmazó botlóakna 30 méter sugarú körben képes ta­rolni. A szakértő szerint azonban nem csak a robbanás félelmetes ereje, rombolása vezethetett vol- j na tragédiához. Vélhetően tűz is pusztított volna, de sajnos ilyen esetekben számolni kell azzal a pánikhangulattal is, ami a robba­nás miatt tör ki a kijáratok felé egyszerre meginduló embertö­megben. ___________________ HQY Hitel a tejtermelőknek (Folytatás az 1. oldalról) Pontos adatok e tekintetben nem állnak rendelkezésre a szö­vetségnél, bár néhányan már megkeresték őket a kedvezmé­nyes hitel miatt. Kállai Imre tapasztalatai sze­rint azonban a családi gazdasá­gok közül egyelőre igen kevesen érdeklődnek a hitel iránt, pedig azt kamat nem terheli, s az ál­lam 100 százalékos fedezetet vállal. Információink szerint egymil- liárd forint az a keretösszeg, melyre az állami garancia kiter­jed. A hitelt a Budapest Bank ki­jelölt fiókjai folyósítják. A szol­noki fiók nincs közöttük, így Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ből az érintettek legközelebb Bács-Kiskun megyében, a kecs­keméti Budapest Bank-fiókot ér­hetik el. _____ EINVÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom